Nekrofília, hullákkal szexelni

Kevésbé elterjedt parafília a holttestekkel való fajtalankodás a necrophilia. A nekrofíliát a köznyelv legtöbbször szexuális perverzióval, halottak iránt érzett szexuális vággyal azonosítja, holott a szó jelentése jóval árnyaltabb ennél. A nekrofília, vagyis a “halál szeretete” a pusztuló, romló, holt dolgok iránt érzett vonzalom.

nekrofil_porno

De meg kell említeni a szimbolikus nekrofíliát is, melynél az illető a puszta tetszhalállal is megelégszik. Ilyen esetekben a nőnek, vagy férfinak halotti ruhába kell öltöznie, koporsóba, vagy “halotti ágyra” kell feküdnie, és egész idő alatt halottnak kell tetetnie magát, míg a nekrofíl ember ki nem elégíti magát rajta.
Rég ki akarta próbálni, milyen hullákkal szexelni a 23 éves egyetemi hallgató, aki két prostituáltat is felakasztott, majd holttestükkel szexelt. Halál vár rá. Halálra ítélték azt a Lee nevű kínai diákot, akit nekrofíliával vádoltak – írja a Shanghaiist. A 23 éves Lee a Jilin Egyetemre járt, és elmondása szerint olyan stresszes volt a suli, hogy valahogy le akarta vezetni a feszültséget, ezért elment egy prostituálthoz, hogy szexeljen vele.
Ez meg is történt, de a fiúnak ez nem volt elég, mivel már régóta fantáziált arról, milyen lehet halottakkal csinálni. Ottaludt a lánynál, reggel megfojtotta, majd megtörtént az undorító eset, amit pár héttel később pontosan úgyanígy, csak egy másik prostival ismételt meg. A holttesteket mindkét esetben feldarabolta, és saját kertjében elásta.
Nekrifil szex: Halott nőt tett magáévá egy szabadelvű drogos – A nekrofília legális szex Egyiptomban – Extrém vágyak: zoofília, koprofília nekrofília.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexshop Budapest belvárosában, INTIM CENTER szexbolt és online webáruház

A legtöbben nem merik megélni szexualitásukat. Elnyomják vágyaikat, ami hatalmas nagy hiba. Egy pajkos kis [...]

Szex segédeszközök ajánlója sexshop termékekből

Sexshop ajánló férfiaknak és nőknek, fiúknak és lányoknak, valamint heteró és homó pároknak is. Az [...]

Több ezer szexkellék, erotikus eszköz – INTIM CENTER szexshop

A szexbolt nem az unalomért van. A sex shop INTIM CENTER egy örömkereskedés Budapesten Üzletünk [...]

Szexbaba szüzességét árulták, de vehetsz magadnak guminőt, azzal jobban jársz

Időtlen idők óta a harcosok, tengerészek és kereskedők, akik hosszú ideig nem voltak otthon, speciális [...]