Nevelt lányával szexelt 8 évig a börtönőr

megeroszakolta_a_kislany_a_pedofilA családi szex büntetendő cselekmény. A börtönőrként munkájában elismert Gy. Istvánt a rendőrség egy gyermekkorú lány sérelmére elkövetett szexuális visszaéléssel gyanúsítja. A X. kerületi Gyűjtő, vagyis a Budapesti Fegyház és Börtön többszörösen kitüntetett börtönőrét, Györe Istvánt pedofíliával vádolják. A vádirat szerint éveken keresztül molesztálta kislányát. A férfi a vádirat szerint nyolc éven át fajtalankodott nevelt lányával, akinek az anyját 2000-ben ismerte meg.
A férfi 2002-ben feleségül vette az akkor még csak ötéves kislány anyját, majd szoros lelki kapcsolatot alakított ki a kislánnyal. 2005-ben nyúlt a kislányhoz először, amikor a lány 8 éves volt, a lap szerint a gyermekkel elhitette, hogy az apa-lánya kapcsolat velejárója a közösülés. A lap kezébe került vádirat szerint extrém helyszíneken létesített szexuális kapcsolatot a gyermekkel a férfi, például disznóólban, kutyakennelben is. Továbbá 35 pornográf felvételt készített a lányról a telefonjával, ami bizonyítékként került a bíróságra.
A középkorú Gy. István többszörösen kitüntetett börtönőr, szakmájában kiváló eredményeket ért el. 2013. novemberben tartóztatták le, miután a nevelt lánya elmondta az édesanyjának, mi mindenre vette rá a férfi. A teljes cikket itt olvashatod el.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A legjobb szexshop a budapesti Intim Center, ez az első az országban

Első szexbolt Budapesten az INIM CENTER. Ha az első számú szexuális boltot keres Magyarországon, akkor [...]

Népszerűbbek a szexuális segédeszközök – rendelj vagy vásárolj a legjobb szexshopban

Egy nemrég végzett felmérés szerint az amerikai felnőttek majdnem fele rendelkezik vibrátorral vagy más hasonló [...]

A LEGJOBB SZEXSHOP érdekel?

Ha erotikus terméket keresel, akkor felmerül a kérdés, hogy hol szerezd be. Szexboltokból is elég [...]

Nincs puncid akivel szexelhetnél? Két lehetőséged is van!

Nincs puncid akivel szexelhetnél? Kevés a szex? Alacsony a partnered nemi vágya? Az egészséges, boldog [...]