Nővel csalta férjét Christina Aguilera

christina-aguilera-leszbikusKiderült, hogy ki volt az, aki Christina Aguilera és férje válását okozta – Lindsay Lohan leszbikus ex-szerelme, Samantha Ronson.
Christina egyébként már korábban is nyíltan beszélt arról, hogy nem veti a nő társaságot a közös trécselésen túl sem, de eddig nem derült soha fény a vonzalma gyakorlati megvalósulására. A férje pedig érthetően nem tapsolt örömében, amikor megtudta, hogy Sammel elmélyült a barátsága, mivel a botrányos DJ hölgy a testi adottságait leszámítva, gyakorlatilag férfi.
Az énekesnő szóvivője közölte, hogy semmit sem akarnak hozzáfűzni a hírhez. Aguilera 12 évesen került be a Disney Mickey Mouse Club című sorozatába, énekesként pedig a ’90-es évek végén futott be a Genie in a Bottle című számmal. Férjével 2002-ben ismerkedett meg, és három évvel később összekötötte vele az életét. Két évvel ezelőtt született meg kisfiuk, Max. Courteney Cox és férje, David Arquette útjai szintén pár hónapja váltak szét. Róluk is az a hír járja, hogy azért megmaradtak barátoknak, sőt közös munkáik is vannak. A színészpár a Sikoly forgatásán került közelebb egymáshoz 1995 táján, és 1999-ben házasodtak össze. Egy kislányuk született.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Tartós erekció nélkül nincs jó dugás

A merevedési zavar és impotencia egyre gyakoribb, ezt mondják a szexológusok. Ezért olyan sok agresszió [...]

Szexwebshop, online szexbolt, szexüzlet vagy bárhogy is hívjuk, az mind az Intim Center

A szexshop vásárlás, legyen az internetes rendelés vagy személyes vásárlás valamelyik szexüzletben, egyre több embernek [...]

Sex shop 69 szex online webáruház

Elsődlegesen, az egyik legjobb a sex shop 69 széles választékot kínál az ügyfeleinek. Egy kényelmesen [...]

A világ összes szexjátékszer gyártó termékeit árulja az INTIM CENTER

Bármilyen szexkütyü kapható a világ minden részéről! Nyúl vibrátor, csiklóizgató, ujj vibrátor, üveg dildó szex [...]