Szex

“Kígyóikreket” szült egy kínai nő – megrázó fotóval

Hosszú vajúdással szülte meg egy anya derékban összenőtt ikreit. A kínai nő abban a hiszemben ment a szülőszobába, hogy egészséges ikertestvéreknek fog életet adni, ehelyett azonban egy hosszában összenőtt torzszülött jött a világra. Számos teszt és az ultrahangos vizsgálat szerint minden teljesen normális volt. Csak a szülésnél derült ki, hogy a kínai kismama hasában egy hosszú törzs volt, amely a két végén egy-egy fejben végződik. Mindkét babának megvan a karja, lába, törzse és feje, és teljesen normálisnak néznek ki deréktól felfelé.
A Kígyónak keresztelt ikrekről a kelet-kínai kórházban még azt sem tudják megmondani, milyen neműek, külső nemi szerveik ugyanis hiányoznak.
–“Rettenetes, hogy ilyesmi előfordulhat. Tanakodunk, hogy mit tehetnénk. Ha szét is tudnák választani őket, akkor is tetemes összegbe kerülne, mi pedig nem vagyunk gazdagok –. – Egyszerű földműves vagyok, de ha tíz életem lenne, akkor sem tudnék előteremteni ennyi pénzt, de mindenképpen segíteni szeretnénk a gyerekeinken – mondta az elkeseredett édesapa, akivel közölték, ha az operáció egyáltalán lehetséges, legalább ötezer fontba (tizennégymillió forint) fog kerülni.  – írja a Bors.

Leave a Reply