Erotika a természetben

Egész éjjel – esőverte, lucskos egy éj volt, bedugultak a csatornák, és a kertekben a kakasok seggéig ért a sár -, tehát egész éjjel vártam, hogy betehessem a lábam a Naplásba. Úgy értem, az a kurva liget tényleg ott volt, és én szerettem oda járni. Az állomástól nem messze várakoztam egy padon vagy éjfél óta, és áztam. Korábban az a pad volt a mindenem. Szerettem üldögélni rajta. Hülyeség, de valami csúcs érzés volt. Úgy értem, valószínűleg hozzátartozott a hely varázsához.
Aztán a hajnal fénye megnyitotta a kapukat. Mármint úgy, ahogyan a Hesperida Gang énekli, sóhaj, sebaj, véged hepaj. Értik. Sok kegyetlen dolgot láttam én már, de errefele ritka a komolyabb balhé. Én úgy gondolom, ha már éjszaka jön, az legyen nyugodt.
Hat fele már rendesen fuldokoltam, de sikerült elténferegnem a köztérszobor melletti susnyásig, ahol pisáltam egy óriásit. Gyakran pisáltam ott. Valamiért vonzott egy olajszagú karburátorszökevény, ami úgy hevert az egyik bokor tövében, mint valami robot ürüléke. Azt húgyoztam én telibe. A nap átszurodött a leveleken, és a leveleken tetvek voltak. És ez így valahogy nagyon rendben volt.
A kedvenc hobóm is megjelent, már várt. Mindig egy ötvenest adtam neki, ami látszólag nagy megelégedésére szolgált. A kisüsti drágább, de ez a forma biztos anyagi alapokon állt. Úgy értem, látszott a szemében, hogy élvezi ezt az egészet. Sokan élvezik. Ne dőlj be nekik, én mondom, én sem dőltem soha. A szar fertőző, de meg lehet szokni szarban élni. A baciknak is megy, meg izé, azoknak a bogaraknak.
– Figyuzzá má, öcskös, nekem nem csak piára köll nem adnál ma egy kicsivel többet ennél?
Néztem rá.
– Úgy érted, egy százast?
Felcsillant a szeme.
– Ja, azt látod, bemegyek én a boltba kajáért.
Felé pöccintettem az ötvenest.
– A nagy faszt. Látlak bemenni, de nem látlak kijönni. Vagy látlak, de leszarom. Heti négyszer ötven. Ez az elv. Sáfárkodj vele.
Megbántottnak tűnt, de szétfolyó vonásai mögül a nap még magasabbra araszolt.
Na mármost, hogy mért járok én ebbe a ligetbe. Nem a fák miatt, bár szép nagyra nőttek. Nem is a tiszta levegőért. Angyalföldön nevelkedtem, és ez a része a dolognak kifejezetten idegesít. Nem is piáért, és nem is fűért, bár iszom, és bizony drogozom is olykor.
Természetesen kúrni járok ide.
Ó, van ott egy remek pina az egyik bokor alatt. Csak néha elő kell ásni. Máskor nem – úgy értve, ott lebeg a felszínen. A föld felett. Máskor a gyökerek közt vergődik nagy, lomha testével. De amikor karcsú, kiragyog a magyal levelei közül, úgy vár engem. Ő a nappal születik, és friss fahéjszaga van. Vagy tejsodó, mint azokban a régi amerikai filmekben.
Ez a nap remeknek tűnt, már lebegve várt a bokor mögött, mely csak úgy roskadozott az érett feketeepertől.
– Szia drágám – mondta, és szeme ragyogott, mint a kifent ékkövek.
– Izabel – súgtam neki. – Izabel.
Gyengéden öleltük át egymást. Megszeppenve, mint egy kisgyerek, úgy simogattam a haját, mely selymes volt, jaj, annyira selymes! Egy könyvben olvastam arról, hogy a sátán földi helytartója keresztre feszíttet egy fickót, amiért az kokózott. És a faszit konkrétan odaszegezik a keresztfához, és ő ide-oda dobálja a fejét, habzik a szája, és üvölti, hogy ez neki kibaszottul fáj. Szóval oda akarok kilyukadni, hogy a haját simogatni és dünnyögni neki kicsim, tehát ez ahhoz képest frankó érzés. De azért az ember tudja, hogy a jó véges, és egyszer felpakolják a keresztre. A sajátjára, vagy máséra, mindegy. Addig is, vannak nők, és ez nem utolsó dolog.
Imádtam a bőrét is. A természetben más illata van a lányok bőrének, mint az ágyban. Keveredik a levegő, a nap, vagy a virágok illatával, nem tudom. Az izzadtság kevésbé buja kigőzölgésű, viszont ad hozzá valami egészen izgalmasat. Ilyenkor mindig elhiszem, hogy ez a lány valóságos, és én is az vagyok, és a dolgok is azok, amelyek körülvesznek. Az én életemben ez az, ami igazán fontos.
Izabel haja tehát selymes volt. Hosszú, barna, szempillái lepkerebbenésnyiek, a teste, ó, maga a tökély, párduckarcsú. Horizontálisan-vertikálisan, arca ovális, joviális, jaj, hagyjuk már ezt a baromságot. Jó volt ránézni, értik. Érezni őt még jobb. Ott, a nyír és rózsaillatú parkban, valami csoda volt, és azt is tudom, hogy Izabel szeretett engem.
Mikor már elég hosszan beszívtam illatát, a földre hanyatlottunk, mint mindig. Nem volt neonzöld pázsit, ez nem Nora Roberts regényborító. Csak átlag fű és vakondtúrások halma, de a szerelem ezen is teljes lehetett. Izabelen sosincs rajta sok ruha – vörösben jár haha, ezt kifelejtettem. Annyira elcsépelt nem? Ósdi romantika, Lady in Red, ó, azok a régi művészek, no meg a vámpírok. Nemcsak arról van szó, hogy jól áll neki. Neki ez a lényege, ahogyan a tigrisnek a csíkjai. Vörösbort ihatsz pulykára, de képzeld el a tigrist rózsaszín pizsamában. Nem lesz mesés következmény!
De ennek a lánynak – a szeretőmnek, ízlelgettem néha a szót – szóval neki a vörös volt a színe, de igazi fényét meztelenségében nyerte el. Kevés nőnek áll jól a meztelenség, észrevették? Még akkor sem, ha a testük majdhogynem tökéletes. Legtöbbjüknek szükségük van némi rongyra, hogy eltakarja esetlenségét. De Izabel, ő valahogy beleolvadt a faunába, nagy bimbóudvarával és vágott bokor szeméremszőrzetével. Lehet, hogy egy ágyban nem volna ennyire mutatós, mint a természetben. Nem érdekes.
– Ölelj kérlek – suttogta Izabel, és én bevadulva lemeztelenítettem a mellét. Fogaim közt éreztem a sós ízu bimbót. Egyszer kipróbálnám, milyen mikor a tej csurran. Kezem a lapos hasra vándorolt, cirógattam. Ez a főtt tojás dolog jó tréfa ám. Tényleg annyira fel tud forrósodni, mikor felizgulnak. Mindjárt odadörgölöm a merev farkam. Egyszer, amikor beszívva keféltem egy lánnyal – hol is? Talán még Vácott, a Mouse mögött -, szóval azt üvöltöttem, hogy átlyukasztom a hasfalát a faszommal. Elélvezett a dumámtól, de úgy nézett rám, mint egy őrültre. Nagyon vékony lány volt, és csillag alakú fülbevalót viselt.
Izabel, mint mindig, most is elvárta, hogy nyaljam kicsit. Rendszerint szívesen tettem eleget a kérésnek, de ezúttal igyekeztem rövidre fogni a dolgot. Egyrészt, a vulváját másként szerettem volna kiélvezni. Másrészt, valahogy túlérzékeny volt a nyelvem. Mármint fájt, mintha szálka ment volna bele, vagy ilyesmi. De talán csak a nyári allergia ért utol.
Azért finom íze volt. Mindig lenyűgöz, hogy egy nő milyen természetességgel tudja odakínálni az ágyékát, ha be van indulva. Szívogattam, nyelvemmel csapkodtam a pöckét, mígnem elindult édes remegése. Nedves szőr sikált végig az arcomon, görcsberándult ujjai fűcsomókat téptek ki a földből. A hasát csókolgattam, kicsit hűlt már, és ízes verejtékben úszott. Én azonban nem engedhettem, hogy e kellemes időtöltés álomba dajkálja hímivarsejtjeimet.
Felemelkedtem, szememmel beittam a gyönyörű test látványát. Aztán ledobtam magamról a nadrágot. Előpattant a furfangos bőrrudi, George, Májki, ki hogy nevezi. Egyszer egy lány százszorszéppel rajzolgatott rá. Régen volt, azt hiszem egy május elsején, amikor a Duna part fái között tábortüzek szagát sodorta a szél.
Akárhogy is, széttártam Izabel combjait. Fölkészülve, hogy benyomulok, mint azok a törzsek Gileád földjére, vagy mi. A faszom csúcsa már súrolta a húskagylókat, amikor valami különös dolog történt. Úgy értem, azelőtt még sosem történt velem ilyesmi, legalábbis nem itt, a Naplásban.
Szóval, úgy éreztem, hogy én és a farkam valahogy helyet cseréltünk. Mintha egy hatalmas fasz akart volna engem beletuszkolni egy nyálkás, éhes barlangba. Szorongatóan sötétlett, és olyan szaga volt, amilyen egy heringnek lehet, ha megfürdetik valami középkategóriás parfümben. A punci egyre közeledett, és a helyzetem bizonyos mértékig tarthatatlanná vált. A pánik nem jó szó arra, amit éreztem. Aztán az illatok megváltoztak, és az egésznek földszaga lett. Mély, érett, fekete földszaga.
Nem tartott sokáig, szerencsére. Fuldokoltam, ahogy ütemesen dörzsöltek a vagina falához. Más szempontból viszont igazán kéjes élmény volt, minden idegsejtemmel ráhangolódtam a dologra. A kitörés pillanatában azonban kétségbeestem. Ezt ne, ezt ne… ezt mondtam magamban, de aztán mindent elárasztott a spermám. Éreztem, hogy belefolyik a hajamba, a fülembe, a számba, eltömíti a véredényeimet. Még a szívem is gecit pumpált.
Végül minden elsötétült. Késő délutánra járt, mire sikerült kievickélnem a Naplásból. Négykézláb kúsztam, mint egy kutyát játszó transzvesztita, és alighanem bűzlöttem. Mire a park tavacskájához értem, a vízből eltűntek a halak, csak egy sikló tekergőzött a hínárszagú posvány felszínén.
Az égen felhők gyűltek, és én rájöttem, hogy valahol elhagytam a nadrágomat.
Izabel, gondoltam, aztán észrevettem valamit. Kábán meredtem kandikáló pöcsömre. Föld. Az egész faszomat nedves föld borította, egészen a heréim aljáig. Nocsak, gondoltam.