Norinaga Akira – Mandulavirág

Egyazon cégnél dolgoztunk, éppenséggel nem túlságosan magas fizetésért. munkakörülményeink sem voltak fényesek, bár a főnökség ragyogó távlatokkal kecsegtetett bennünket. A távlatokhoz képest majd tucat-magammal szorongtunk a szűk irodahelyiségben – üzletkötők valamennyien -, s szinte másodpercekben mértük az időt, amelyet az egyetlen közösen használt tárgyalóteremben tölthettünk ügyfeleinkkel.
Mandulavirág külön kuckóban trónolt. Ő kezelte a másológépet. Az ósdi masina még a fénymásolás őskorából ragadt a cég nyakán. Hatalmas méretei csaknem kitöltötték a kis szobát. Mandulavirág oldalazva közlekedett körülötte.
Az üzlet jobban ment annál, hogy belenyugodjunk mostoha helyzetünkbe, ám nem ment annyira jól, hogy a kilátásba helyezett távaltok valóra váljanak. Ha őszinte akarok lenni, bevallhatom, hogy abban az időben csak a köteles hűség tartott még a vállalatnál.
Meg mandulavirág.
Élénk tekintetű, kislányos alakú, meghatározhatatlan korú nő volt. Fehér blúzban, fekete szoknyában járt be dolgozni. A másológép mellett fehérgalléros, sötétkék munkaköpenyt viselt. Egy ízben jókora halom papírt vittem be hozz, fontos iratokat.
– Megvárhatom?
Visszakérdezett:
– Sürgős?
Félretette amin dolgozott, az én papírjaimat vette munkába. Egy közülük nagyobb volt, mint a szabványméret.
– Lekicsinyíthetem? Ugyanebben a nagyságban csak két lapra tudom lemásolni.
Átkerültem a masina másik oldalára. Véletlenül ért össze kezünk. Nem húzta el. Jólesett az érintése. Hirtelen pillantottam az arcába. Kigyúlt szemmel nézett, lassan
fordította el a tekintetét.
– Itt ne… Bejöhetnek.
A vallomásnak beillő „itt ne” zavarba ejtett. Elfogódottan jöttem ki a kuckóból. Azon
tűnődtem, hogy vajon mi tűnt fel rajta éppen most? Sose botlott belé a szemem.
Szavai megragadtak a fejemben. Alig vártam, hogy leteljék a munkaidő, sebbel-lobbal rohantam ki az épületből. Tisztes távolban állapodtam meg a járda szélén, lopva figyeltem a kijáratot.
Néhány perc múlva lépett ki a kapun. Elfogtam a tekintetét. Rögtön visszafordult, szóra nyitotta ajkát.
Két nő lépdelt mögötte, futólag ismertem őket a számlázásról. Kedélyesen fecserésztek.
A pokolba kívántam mindkettőt.
Mandulavirág kerülte a pillantásomat. Csupán a szeme sarkából leskelt felém.
Elhaladtak mellettem a nyüzsgő sokadalomban.
Nyomukba eredtem.
A metró felé tartottak.
Ugyanarra a kocsira ugrottam fel, amelyen ők utaztak. Ők a kocsi végében álltak, én a kocsi elején foglaltam helyet. Pár megálló után az egyik nő kiszállt, Mandulavirág szembefordult a másik nővel. Hűvösre mímelt pillantása elsiklott mellettem. Végre a másik nő is búcsúzott.
Átment a kocsi végébe. Mandulavirág egyenesen a szemembe nézett. Halkan komoly hangon kérdezett.
– És ez jó lesz nekünk?
– Amíg nem próbáltuk ki, nem tudhatjuk.
Bólintott a szavaimra, mintegy igazat adva. Mélán tűnődve bámult maga elé. Felsóhajtott.
– Leszállunk… Megpróbálok programot csinálni a lakótársamnak.
Elmondta, kettesben bérelnek lakást a barátnőjével. Arra kért, hogy sétáljak vagy egy rizs-főzésnyi időt. Halvány mentegetőző mosoly kíséretében jegyezte meg:
– Tulajdonképpen kiállhatatlanul szeszélyes perszóna… Ha nem sikerül eltávolítanom, kénytelen leszel viselkedni.
Lődörögtem a ház körül. gondolataim a lakótársnője körül forogtak. Hiába nem láttam még az életben, valahogy a puszta léte riasztott. Nem tudtam okát adni, miért.
Idősebb, széle-hossza egyforma asszonyság viharzott el mellettem. Gyereket cipelt a hátán. Alaposan szemügyre vett.
Elindultam a bejárat felé.
Mandulavirág egyedül volt már. Sárkánymintával hímzett sötétkék selyemköntösben nyitott ajtót. A széle-hossza egyforma asszonyság említésekor megrázta a fejét.
– Nem… Nálam jóval fiatalabb a lakótársam.
Kulcsra zárta mögöttem az ajtót. A szoba tágas volt, berendezése nagyon egyszerű. Mentegetőzést éreztem ki a szavaiból.
– Ez a birodalmam… Csésze teát?
Már forralta hozzá a vizet.
A tea felüdített.
Mandulavirág forró vízbe mártott kendővel kínált. Megtöröltem az arcom-kezem. Amint letettem a kendőt, kifordult vele.
Felálltam, kinéztem az ablakon, a reluxa nyílásán, az utcára.
Nesztelenül jött vissza. Nem vettem észre, csak amikor megállt mellettem. Feszélyezetten nevetett.
– Lehetne szebb kilátás…
Átkaroltam. Hozzám simult, arcát a mellemre fektette. Rövidre vágott hajából olcsó sampon illata áradt. Ismertem az illatot, magam is ilyen samponnal szoktam fejet mosni. ezüstfehér szálat fedeztem fel a hajában.
Felemelte a szemét.
– Érdemes megpróbálni?
Csókkal fogtam be a száját. Előbb csak hagyta, hogy csókoljam, aztán egyre hevesebben csókolt vissza. Nyakam köré fonta karját, sokáig csókolt. Lassan vonta el az ajkát.
– Megbolondítasz…
suttogva mondta.
Kioldottam a köntöse övét. Nézte a kezem. AZ öv a padlóra hullott, egyszerre hajoltunk le érte, a homlokunk összekoccant. Elnevettük magunkat.
Hirtelen komolyodtam el. Köntösének szárnyai szétnyíltak, fedetlenül hagyták mezítelen testét. Még kislányosabbnak tűnt fel, mint amilyen filigrán alakúnak ruhában látszott.
Ő is elkomolyodott. Bőre fénylett, akár a frissen faragott-csiszolt elefántcsont. Csöppnyi keble apró kúpként magasodott testéből. Hatalmas mellrózsái voltak, szinte az egész kúpocskát beborították. Vonzották a szemem, úgy bámultam, mint valami csodát.
Elfogta a tekintetem, nézte, ahogy bámulom. Mellbimbója hegyesre merevedett, úgy szegeződött előre, mint egy lándzsa. Pihegve lélegzett, a sóhajjal együtt lebbent fel az ajkáról:
– Tetszik Neked?
Aggodalom érzett a hangján.
Megcsókoltam a mellbimbóját. Kemény volt, sötétbarna színűre változott a nyelvem alatt. Újra és újra megcsodáltam.
Ujjai az ingem gombjain babráltak.
Segítettem neki, ledobtam az inget. Közben csókoltam a mellbimbóját a szíve felett. A pantallót is úgy rúgtam le, hogy közben a bimbóját csókoltam. Átfont a karjával. Éreztem, a másik mellbimbójának keménységét. Meg-meg csókoltam azt is.
Kigyúlt arccal, csillogó szemmel nézte. Ujjai a hajamba túrtak.
– Tényleg tetszik?
Súgva kérdezte.
Súgva válaszoltam.
Egy pillanatra lehunyta szemét, melléhez szorított. Csókoltam a bimbóját, kezem ide-oda siklott csupasz bőrén. Jó volt érezni, hogy tagjai a kezem alá simulnak, várják, hogy megérintsem őket.
Elhúzta a fejem a melléről. Szemembe nézett, csókra nyújtotta száját.
Veszettül csókolt. Nyelve valósággal végigsöpört a számon, aztán a nyelvem kereste. Megint lehunyta szemét. A farkam egyre jobban ágaskodott. Odaigazította ágyékához. Csókolt, és közben a farkamra préselte az ölét. Ajkát elvonta a számról.
– Vigyázol rám? Régen voltam valakié… Ugye, vigyázol rám?
Ezt súgva mondta.
Lefejtettem a köntöst a testéről.
Ölének szőrzete éppen úgy meghökkentett, mint a melle. Sűrű, vastag bozont borította majd a hasa közepéig. Bolondul tetszett. Végigcsókoltam egészen a szemérméig.
Lángoló arccal nézte.
Hirtelen emeltem a karomra a testét. Könnyű volt, szinte pihe súlyú. Néhányszor körbeforogtam vele. A nyakamba csimpaszkodott, csilingelően kacagott.
Az ágyra tettem le. Megrebbent a szeme. Tétova mozdulattal szétnyitotta combját.
A nyelvemmel toltam szét szeméremajkait. Szabaddá vált csiklója ugyanolyan hegyes-mereven ágaskodott ajkam közé, mint előbb a mellbimbója. Megpergettem rajta a nyelvem. Attól is megremegett. Nedve valósággal elöntötte hüvelye nyílását. Halkan nyögdécselt.
Ajkam közé fogtam a csiklóját. Izgatott ahogy ágaskodik.
– Ne kínozz…
Felnyaláboltam ismét. Leültem az ágy szélére, ölem fölé emeltem.
Óvatosan ereszkedett rá a farkamra. Két kezével széthúzta szemérmét, farkamra tette hüvelyét, s megállapodott. Fejét lehajtva leste, hogyan illeszkedünk össze.
Nedvének egy cseppje végiggördült a farkamon. Rettenetesen felizgatott. Hiába akartam türtőztetni magam, egyetlen mozdulattal belöktem a farkam a hüvelyébe. Tövig belenyomtam. Leszorítottam a derekát, nehogy elránthassa róla.
Azon nyomban elélvezett. Vergődött a farkamon, levegő után kapkodott.
Nem engedtem leszállni.
Darabig kikerekedett szemmel nézett. Hagytam, hogy egészen magához térjen.
Lassan kezdtem el mocorogni a hüvelyében. Elmosolyodott. Ő is mozogni kezdett. Hirtelen vált beszédessé. Lágy behízelgő hangon suttogott.
– Te drága fasz…Bassz, bassz ahogy akarod… Élvezd ki a pinám…
Trágár szavai furán hatottak rám. Világ életemben idegenkedtem a trágárságtól, most mégis észveszejtően izgatott. Azért-e, mert soha egyetlen közönséges szót nem hallottam a szájából? Fogalmam sem volt róla. Később sem törtem a fejem rajta. Tempósan emelkedett-süllyedt a farkamon. És mondta, egyre mondta. A tónusa is izgatott. Nedve megint elöntötte a hüvelyét. Valósággal csorgott rám a testéből. Suttogó hangja zsongásként jutott a fülembe.
– Baszd szét egészen… Bassz bele…
Hüvelye annyira síkossá vált, hogy kicsúsztam belőle. Visszaigazította a farkam.
– Nem engedlek el… Fröcsköld oda…
Benyúltam a szemérméhez.
Szőrzete lágyan simogatta a kezem. Csiklójának hegye az ujjam közé feszült.
Elállt a szava. Testén egyik pillanatról a másikra ömlött végig a gyönyör ismét. Artikulátlan hangon törtek fel a torkából. Sokáig reszketett.
Most sem engedtem le a farkamról.
Ült a farkamon és mosolygott. Amint mozogni kezdtem a hüvelyében, megint szóra nyílt a szája.
– Baszd bele… Tövig…
Felemeltem a jobb lábát, áthúztam a törzsemen. Első pillanatban azt hitte, hogy oldalról akarom. Átfordult aztán teljesen. Előredőlt kissé, nézte ahogyan a hüvelye mozog a farkamon.
– De szépen baszod…
Erőteljesen löktem vissza. Valósággal ráfeszült a farkamra. Hirtelen fordult vissza, szembe velem. Hangja rekedt volt.
– Fogd meg a csiklóm… Úgy, ahogy az előbb… És bassz, drága…
Torkára forrt a szó. Újra elélvezett. Levegő után kapkodva, végigdőlt rajtam. Kis idő múlva hátára fordult, szétvetette combját.
– Lődd belém végre…
Hüvelye lágyan nyílt meg. Tövig nyomtam bele a farkam. Engedelmesen tűrte. Nem akartam, hogy tűrje csak. Magam is úgy suttogtam, ahogy ő suttogott:
– Nyisd szét a pinácskád.
Halvány mosoly futott az arcára. Lehunyta pilláját, csukott pillákkal nyúlt a szemérméhez. Ujjai megérintették a farkam. Balját otthagyta a csiklóján – ugyanabban az ütemben mozgatta csiklóját, ahogy én mozogtam a hüvelyében. Csakhamar éreztem, hogy ismét csurig nedves.
Csukott szemmel feküdt még mindig. Jobbjával megfogta a farkam tövét, visszavonta rajta a bőrt. Már én se tartottam magam.
Egyszerre élveztünk el.
Aléltan hevertem a testén. A farkam lassan kicsúszott a hüvelyéből.
Halkan szólalt meg:
– Elengedsz?
Sötétben surrantam ki a házból.
A cégnél úgy viselkedtünk, mint korábban, amikor semmi közünk nem volt egymáshoz. Ezt Mandulavirág kötötte ki, s feltétele több okból is elnyerte a tetszésemet. Nem kívántam kollégáim tréfálkozásának céltáblájává válni, s azt sem óhajtottam, hogy a főnökség összeboronáljon bennünket. Igazgatónkban élt a hajlam, hogy a dolgozókat családi kötelékekkel is a vállalathoz kösse, s a céget efféle morális mintaképnek aposztrofálja, amelyben a nagy közösség sok-sok kis család közösségén alapszik.
Nem fűlt a fogam hozzá.
Mandulavirág sem kívánt efféle kötelékbe belebonyolódni. Neki aztán nyomós oka volt rá, amit akkor még csak nem is gyanítottam.
Három-négynaponként utána eredtem a metrón. Minden találkozásunk alkalmával megbeszéltük, mikor jövök legközelebb, hogy időben eltávolítsa lakótársnőjét, zavartalan örömöt szerezzünk egymás testének.
Nem szégyen bevallanom: tökéletesen belebolondított magába. Annyira belehabarodtam, hogy még csak az eszembe sem jutott: más nő is létezik a világon. Rá gondoltam éjjel is, nappal is. Úgy készültem a találkozóinkra, mint valami kisdiák
Jó előre elképzeltem, hogyan fejtem ki a testét a köntöséből, hogyan csókolom keményre mellének bimbaját, hogyan nyalom hegyes-merevvé a csiklóját, s már előre éreztem sárló hüvelyének nedvét, szinte láttam képzeletemben, amint egy-egy cseppje végigcsurran a farkamon.
Mindent elképzeltem előre, még a trágár suttogását is. Mindent elképzeltem két együttlétünk között – aztán rohantam hozzá, és rendszerint minden másképp lett, mint ahogy kiagyaltam.
Előfordult, hogy késlekedtem valamelyest. Anyaszült meztelenül várt az ajtó mögött. Jobbjával ráfordította a kulcsot a zárra, baljával szétnyitotta a ruhám. Elém térdelt szájába vette a farkam. Úgy vette a szájába, mintha egyenesen el akarná nyelni. Megszopta erősen, azt hitte, a magvam ízét kívánja. Az ajtóhoz támaszkodtam.
A következő pillanatban felpattant, megperdült. Kétrét hajolva húzta hüvelyét a farkamra.
– Végre a helyén a faszod… Hát szabad ennyit várakoztatni a pinát? Majd megőrült már a faszodért…
Valóban hüvelyéből kicsordult a nedve. Fölöttébb izgatott. Sosem voltam nővel, aki ennyi nedvességet eresztett volna. Már tudta, hogy ez a tulajdonsága rendkívüli módon hat az érzékeimre.
– Nézd csak, nézd, hogyan…
Magamhoz szorítottam az ülepét. A farkam belefeszítettem a hüvelyébe, csiklója után nyúltam. Mozdulatlanná dermedve várta, hogy ujjaim közé fogjam.
Szinte abban a pillanatban elélvezett. Hüvelye még vonaglott a farkamon, miközben valamelyest felemelte a törzsét.
– Ne vedd ki, hadd érezzem…
Néhány centimétert araszolt előre. Hátranyúlt, maga után húzott, tövig préselt a hüvelyébe. Megint előremoccant kicsit. Kuncogott.
– Egyszer majd beérünk…
Belementem a játékba.
Meglepően lassan haladtunk.
Számoltam, hétszer lelte gyönyörét az ágyig. Kezével az ágy szélére támaszkodva, suttogó hangon megállapította:
– Jé… Végigbasztuk a szobát!
Gyors mozdulattal vette le hüvelyét a farkamról. Az ágy elé térdelt, szájába kapott. Nyelve most lágyan simult a makkomra. Egy idő után kiengedte szájából, megcsodálta kicsit, aztán visszatette.
Egészen lágyan mozgatta a nyelvét. Észbe kaptam, kibukott a számon:
– Elélveztetsz…
Csupán a pillájával intett, hogy azt akarja.
Valósággal kifacsart. Kezem-lábam reszketett a gyönyörtől. Hosszú kortyokban nyelte a magvam.
Lassan eresztett el. Arca megpirosodott. Végigdőlt az ágyon, szétnyitotta a combját.
– Fogd meg a csiklóm úgy…
Csak hozzányúlnom kellett, azonnal elélvezett.
Lehunyt szemmel hevert az ágyon.
Lábát nem zárta össze. Elnéztem az ölét. Arra gondoltam, hogy kevés nő van, aki ennyire a szerelemre termett. Nem vettem észre, hogy leskelődik.
– Tetszik a pinám?
Ráengedtem a nyelvem.
Felkönyökölt kissé, nézte, hogyan csinálom.
Tenyerébe vette a farkam, játszadozott vele, de pillantása az ölére tapadt.
Megkívántam újra. Lehetetlen volt nem megkívánni. Akkor vittem be a farkam a hüvelyébe, amikor elöntötte a nedve. Oldalról hatoltam belé, hogy kezembe vehessem a csiklóját. Kemény volt, mint a bot.
Átszellemült arccal, sikoltozva élvezett.
Azon az estén is későn osontam ki a házból.
Azon az estén jutott eszembe, hogy szeretem, és össze kellene házasodnunk.
Hamarosan megemlítettem neki.
Akkor éppen állig felöltözve fogadott. Hagyta, hogy vetkőztessem. Valamilyen kapocsnál megakadtam a blúzán. Mulattatta az ügyetlenségem, kuncogva beszélt.
– Azért sem segítek.
Végre kinyílt az a nyavalyás kapocs. Levettem a blúzát. Kombinéja a mellére tapadt, mellrózsája szinte átvilágított a selymen. Számomra is érthetetlen volt, miért találom annyira izgatónak. Más nők – az övénél jóval nagyobb – melle korántsem keltette fel ennyire a figyelmem. Nézte ahogy merevre csókolom a bimbóját. Lehúztam derekáról a kis nadrágot, becsúsztam a lába közé.
Nevetett. Szétterpesztette lábát.
Szemérmén már nedvesség gyöngyözött. Pillanatokon belül elhúzta a számról. Valósággal ráugrott a farkamra, rögtön tövig magába süllyesztette.
– Gyorsan bassz meg…
Az ideig sohasem diktált ilyen iramot. Pár lökéssel elélvezett. Ült a farkamon, vontatott hangon suttogott.
– Most már jobb. Nagyon kellett.
Elmosolyodtam, nem kérdeztem meg, hogy ha ennyire kellett, akkor mi a csudának öltözött fel nyakig gombos-kapcsos blúzba, pulóverbe, utcai ruhába? Lehet, kitalálta, hogy mire gondolok, mert ő is elmosolyodott. Kipirult az arca.
– Kipróbálod majd egyszer a seggem? Szeretném tudni, hogy milyen úgy?…
– Tedd át bele.
Ő volt életemben az első nő, akinek az alsó nyílásához értem. Lassan csúsztatta belé a farkam.
– Furcsa… Neked milyen?
Más volt, mint a hüvelye. Nem rosszabb, és nem jobb. Egyszerűen más.
Csodálkozva vette tudomásul. Egészen lassan mozgott a farkamon. Ujjaival széthúzta szemérmét, csiklója megmerevedett. Kikerekedett szemmel bámulta. Hüvelyéből kicsordult a nedv, cseppje legördült a farkamon.
Ujjam közé fogtam a csiklóját.
Összerándult a teste, sokáig reszketett.
Visszatette a farkam a hüvelyébe.
– Tényleg más… Érdekes. Megbaszol néha így?
– Mi lenne, ha összeházasodnánk?
Szemöldöke megrezzent. Felhős lett a homloka. Nyelvével megnedvesítette az ajkát.
– Majd megbeszéljük. Ne most… Most csak a pinámmal törődj. Kell neki a faszod.
Azon az estén is jó néhányszor lett része gyönyörben.
Azon az estén is későn ballagtam haza.
Mandulavirág jóval gyakorlatiasabb volt, mint én.
Amikor ismét előhozakodtam a házasság ötletével, papírt-ceruzát vett elő.
– Lássuk, mire mennénk együtt… Mennyi a fizetésed? Lakbér? Villany-gáz?
A szüleimnél laktam. Egyetlen perc leforgása alatt bebizonyította, hogy együtt csak szűkölködnénk.
– A lakótársnőm fizeti a lakbért, én villany-gázt fedezem… A házassággal rezsi kettőnk nyakába zuhan. Így mindkettőnknek jobb. Egyelőre… Később majd meglátjuk.
Nem hangzott valami ígéretesen.
– Mennyi?
Iszonyatos nagy összeget mondott. Kővé meredve hallgattam.
Nem is tudtam túltenni magam rajta. Olyannyira nem, hogy másnap harmadnap is a szavain rágódtam. A cégnél is ez járt az eszemben, otthon is erre gondoltam. Nyugtalanság fogott el, majd kiugrottam a bőrömből. Végül is elszántam magam – úgy határoztam, hogy betoppanok hozzá, meggyőzöm, keljünk egybe. Jó előre formálgattam, mit mondok neki, új állásról, jobb fizetésről. Éppen kínálkozott egy alkalom… „És gyereket akarok tőled…”
Az utca sarkán megtorpantam.
A kapu előtt az öreg igazgatónk metál-szürke Hondájával várakozott. Ismertem a rendszámát.
Cigarettára gyújtottam. Azon tűnődtem, vajon miért áll itt a főnök kocsija? Hamar rájöttem.
Mandulavirág a főnök oldalán lépett ki a kapun. Úgy simult hozzá, hogy abból minden világossá vált.
A Honda hamar felgyorsult.
Eldobtam a cigarettát.
Másnap megváltam a cégtől. Mandulavirágtól csak magamban búcsúztam el. Azóta sem láttam. Néhanapján jut az eszembe fájdalmasan gyönyörű szomorú emléke.