Szepesi Nikolett szextitkai

– Szombaton felhívott egy pasi, aki úgy gondolja, hogy róla szól az egyik történet – mondta a Blikknek Szepesi Nikolett, aki nem volt hajlandó elárulni, ki kereste telefonon. – Okoskodott, követelőzött, mondta a magáét, sőt még a feleségének is átadta a telefont. Röhejes az egész, én egyből jeleztem, nem értem, miért vette magára azokat a mondatokat, ő viszont – úgy, hogy mellette ült a neje – nem tágított, perrel fenyegetett, mert neki meggyőződése, hogy róla írtam ezeket a sorokat.

– A fejemhez vágta, hogy ideje lenne felnőnöm és követelte, hogy húzzam ki az ominózus részt. Azt feleltem neki, hogy majd én eldöntöm, mit csinálok. Erre azt válaszolta: márpedig jobban teszem, ha megfogadom a tanácsát, különben nagy balhé lesz. Azóta is hívott párszor, de többet már nem vettem fel neki a telefont. Az elmúlt hetekben kaptam hideget-meleget, de hiába, pontosan tudom, mit csinálok. Ha kell, meg tudom védeni magam, akár a bíróságon is… a teljes Szepesi Niki cikket itt olvashatod el.
Szepesi Nikiról cikkek: Szepesi Nikit megbaszta a fél sportolóvilág – Szepesi Nikolettet jól megkúrták a faszok.

Dugás és úszás faltól falig és vissza

Az olimpiai győzelemhez vezető út eldobott kotonokkal, ondóval teli zsebkendőkkel és érzelmektől mentes kúrásokkal van kikövezve. Szép mondat, már csak az a kérdés: igaz-e? Ha Andy Vajna ráharap a sztorira, Julia Roberts lenne az igazi Szepesi Nikolett – Szepesi Nikolett szerint. Interjú.

Nappal sportolók voltak, éjjel hedonisták, ám ha a helyzet úgy hozta: hedonisták voltak napközben is. A 26 éves egykori válogatott úszó, Szepesi Nikolett: Én, a szexmániás című könyvében oldottan és kizárólag 18 éven felülieknek ír hatperces menetekről, elementáris szexről, gyerekeket molesztáló felnőttekről. Ahogy lenni szokott, máris botrány van, az uszodákban forr a víz, a könyvben említett egyik eset miatt valószínűleg nyomozás indul. Az Én, a szexmániás a könyv-toplisták élén áll, természetesen.

– Vannak szavak, amiket nem lehet leírni, maga viszont előszeretettel használja a könyvében, mert nyilván ez a szó a lehető legpontosabban fejezi ki a nemi aktus minőségét. Ilyen például a b….s; vagyis végig ki kellene tenni a 18-as karikát, ami nem a legjobb megoldás. Van javaslata arra, hogyan oldhatnánk meg ezt a problémát?

Szepesi Nikolett: Az aktusokhoz való viszonya mindannyiunknak más. Sőt, ahogy a könyvből kiderül, én is másképp emlékszem vissza egy-egy kalandra. Vannak helyzetek, ahol olyan naturálisan írom le az eseményeket, ahogy valójában történtek, és vannak olyan részek amiket – állítólag – túl romantikusan mutatok be. Nincs javaslatom, csinálják úgy, ahogy szokták.

– Megmondom, mit néztem meg magán először: hogy elég magas-e, elég úszó-e, és elég szexbomba-e. De mit nézett meg maga? Egy nő, akinek elég határozott véleménye van a férfiakról és férfitípusokban gondolkodik – nevezze őket kis, törpeszerű figurának, Messinek vagy széplábú NB I-es játékosnak –, biztos érdekli, kivel áll éppen szóba.

Szepesi Nikolett: A könyv megjelenése óta rengeteg újságíróval találkozom. Lassan megismerem, mi a különbség a diktafonját szorongató kezdő, a fejből kérdező nagyöreg, vagy a görcsösen viccelődő „versenyző” között. Egyébként ma már nem gondolkodom férfitípusokban. Amikor a civil munkám során kisebb üzleti tárgyalásokon termékekről mesélek potenciális vevőknek, természetesen egészen másra figyelek, mint egykor egy-egy úszóverseny után a buliban.

– A sztársportolók tényleg annyira egyszerűek, mint a betonkeverő?

Szepesi Nikolett: A betonkeverőben is csak az forog, amit beletöltenek, nem? A sztársportolók is azt mutatják magukból, amit az életük során felszedtek, kaptak, amit beléjük töltött az élet.

– Szexmániás, mármint maga. Ez mit jelent?

Szepesi Nikolett: Számomra ez egyszerű: aki imádja a szexet, akinek a pillanatnyi kielégülés mellett jóval többet jelent.

– Az Én, a szexmániás című könyve miatt árulónak és besúgónak tartják, és nem rokonszenvesnek, hanem ellenszenvesnek. Hős akart lenni, mártír vagy író, amikor úgy fogalmaz: ki akarta teregetni a szennyest. Minek ehhez egy egész könyv, amikor arra ott van a bulvár. Ők ebben a legjobbak, a legprofibbak, a legsűrűbbek és legkészségesebbek.

Szepesi Nikolett: Nem érdekel igazán az emberek véleménye. El akartam mondani a saját történetemet. Én nem tartom árulásnak, nem bosszúból írtam, nem hírnévért. Nem másokról szól, hanem rólam.

– Megszületsz és meghalsz: a kettő között pedig folyamatosan dugsz megállás nélkül. A legtöbb ember számára azért ez nem olyan egyszerű. Vagy ha mégis, nem beszélnek róla nagy nyilvánosság előtt.

Sz. N.: Különbözőek vagyunk. Számomra a szex elfeledtette arra az időre a számlák, hitelek és más nyomaszó gondolatok súlyát. A szexualitás pedig sokunk számára nagy erő: hosszan keressük a nagy őt. Azt a nagy őt, akivel a szex egyszerű, akivel a szex nem jelent semmilyen szorongást. Sokminden más mellett ez is a nagy ő szerepe.

– A hatperces menetek tárgyalásakor, rögtön az első oldalakon egy kis felismerő versennyel indít: a vízilabda-válogatott sztárját írja körül. Nincs persze nevesítve, mert az még kínosabb, de így is eléggé az. Szőke fürtök, angyalarc és mellé egy komoly kapcsolat – család, gyerekek. Csak a hülye nem ismerne rá.

Sz. N.: Ezek a leírások legtöbb esetben több emberre is illenek. Azt nem tudni, hogy pont az a vízilabdás akkor már családos, gyerekes volt, vagy csak a könyv megjelenésekor. Azt sem tudhatja senki sem, hogy az angyalarc számomra milyen. De annak kifejezetten örülök, hogy sokan kicsit elgondolkoznak azon, amit olvasnak. Örülnék, ha egyre többen megszoknák, hogy lehet kérdéseket feltenni, lehet válaszokat keresni, lehet gondolkozni.

– Írónak még nem elég erős, toplistavezető botránykönyv-írónak túlságosan is. Körülírja a szereplőket, de bizonyos személyiségjegyek alapján szinte mindenki könnyen beazonosítható; az országot botrányos körülmények között itt hagyó szőke kajakos lány nyilván Janics. Nem lett volna egyszerűbb névvel-telefonszámmal leírni őket? Az azért nem elég bátor, hogy Figo, Messi, Piquet meg Ronaldo nevesítve van.

Sz. N.: Egyik sem akarok lenni. Nem lettem igazi író attól, mert megjelent egy önvallomásom. Nem leszek botrányhős sem, a bulvármédia legnagyobb sajnálatára. A könyv írásakor nagyon figyeltem arra, hogy senkit se bántsak meg. Nem volt ilyen szándékom, ezért sincs a könyvben olyan szereplő, akit 100%-osan be lehetne azonosítani.

– Az olimpiai győzelemhez vezető út eldobott kotonokkal, ondóval teli zsebkendőkkel, rövid, tartalmatlan, érzelmektől mentes k…sokkal van kikövezve. Ezt a mondatot bármelyik puhafedeles könyv szerzője megirigyelné. Miért gondolja, hogy az összes többi, máshová vezető út mellett nem ugyanezek a tárgyak vannak eldobálva?

Sz. N.: Nem gondolom, hogy más utak nem hasonló akadályokon és folyosókon vezetnének át. Én a saját életemet, a saját utamat mutatom be. Amúgy szerintem minden zárt közösségben szerepe van a szexualitásnak. Az eltitkolt vágyak, elhallgatott sóhajok is hatással vannak például egy munkahelyi csapat működésére, ritmusára.

– Jó ötletnek tartja Paulo Coelho-ra hivatkozni, aki azt állítja, hogy 11 perc a szexuális együttlét átlagos időtartama. Miért nem szántak egymásra egy kicsit több időt. Ha meg így felelt meg, ilyen volt a helyzet, utólag miért jó erre hivatkozni? Meg Philip Rothra, a Portnoy-kórra, a szexfüggőségre. Miért nem A szürke ötven árnyalata szerzője, EL James a példa? Az ő sikamlós dolgai kicsit közelebb állnak a magáéhoz.

Sz. N.: Ott, akkor és nekünk ennyi idő kellett. Én megkerestem a vágyaim alanyait. Nem ábrándoztam róluk, és nem hagytam, hogy bárhogyan is megkínozzanak. Azt sem szerettem volna, ha a könyv írása során valaki másnak a stílusa, világképe ejtett volna rabul. Nem akartam sem fejlődésregényt írni, sem mamipornót. Magamról írtam, egyes szám első személyben.

– Hogyan született meg a könyv?

Sz. N.: Szinte közvetlenül azután elkezdtem írni a könyvet, hogy végleg abbahagytam az úszást. Papírra írogattam sztorikat, aztán elkezdtem összefűzni. Az igazán rendszeres munka akkor kezdődött, amikor a kiadóval egymásra találtunk. Nem sürgettek, nem helyeztek nyomás alá. Hagyták, hogy magamat adjam. Talán sejtették, hogy az épp elég… Amikor készen voltam egy-egy fejezettel, akkor persze segítettek néhány nehéz mondatot helyre tenni, gördülékenyebbé formálni. Sokat tanultam ebből.

– Biztosan voltak a kiadónak is észrevételei is. Beavat?

Sz. N.: A kiadó békén hagyott. Ügyeltek rá, hogy a könyv ne legyen bántó, viszont kellőképp izgalmas. Ennyi.

– Strigulázta a hódításait. Ezt nevezi hódításnak?

Sz. N.: Igen. 2013-ban legalább ne kelljen emiatt szégyenkezni. Igenis, nők is kinézhetnek maguknak egy-egy pasit. Igenis hódítottam. Kinéztem magamnak, döntöttem és megszereztem. Nő is dönthet. Nő is kinézhet magának egy-egy jobb falatot.

– A könyv borítóján 5 fotó látható magáról, mint egy termékkatalógusban. Az tehát az első pillanatban kiderül, mit árul, de mi van belül?

Sz. N.: Belül az életem van. Az ahogy átéltem, és ahogy most visszatekintek rá.

– Azt írja, egy tisztító kúra helyett jobb egy tisztító kúrás. Ilyen rossz vagy ilyen jó véleménye van a praktikus szexről?

Sz. N.: Ez nem egy rossz vélemény, hanem egy helyzet, amit én így írok le. Sajátosan éltem az életem, és csak a saját hibáimból tanultam. Mindenkinek szüksége van az élete során valamilyen izgalomra. Talán generációnként változik, hogy pontosan mi értünk izgalom alatt.

– Már tizenkét évesen felnőtt bajnoki címet nyert. Mikor jött el az a pillanat, amikor úgy érezte, hogy nőként is megállja a helyét. Vagy ha nem is állja meg, legalább kipróbálja?

Sz. N.: Elég későn kezdtem magamra igazi nőként tekinteni. Talán 17-18 évesen kezdtem a valódi képességeimet és valódi igényeimet pontosan kiismerni. Akkoriban az uszodában olyan úszóktól tanultam meg feldolgozni a sportolással és magánélettel kapcsolatos élményeket, akik általában duplaannyi idősek voltak, mint én. Folyamatosan kóstolgattam a szerepeket és az ezekkel járó lehetőségeket és felelősséget.

– Tölts magadnak egy gin-tonikot és élvezd, mármint a könyvet. Miért pont gin-tonikot? Meg miért pont Barcelona, ahol a könyv kerettörténetei játszódnak. Azért ott elég csikorgó a leírás, amikor Barcelonáról azt írja, a legjobb, a leghangulatosabb, a legdögösebb város.

Sz. N.: Az volt a kedvenc italom. Barcelona csodás, de nekem a focicsapat a lényeg. Káprázatos, hogy milyen tökéletes az összhang, a valódi csapatjáték náluk.

– Nincs egy kissé túlmisztifikálva az úszás? Persze, reggel 4-kor kell kelni, oda kell érni az uszodába, edzeni kell, mint az állat. De a versenyszerűen nem úszó emberek többsége is ezt csinálja, nem? Rohan a munkahelyére, van aki reggel 10-re ér be, de mondjuk egy buszvezető reggel 4-kor kel, hogy elérje a saját járatát. Igaz, ő másnaposan nem vezethet le 20 kilométert, maga viszont leúszhat.

Sz. N.: Az úszás alapvetően monoton sport. Faltól falig és vissza. Nem olyan, mint egy csapatsport, vagy egy küzdősport, vagy például az evezés, ahol mindig jön egy újabb hullám. Egy ilyen monoton sportnál számomra nagyon fontos volt a feloldás, a feltöltődés. Számomra akkor a bulizás, a hedonizmus volt az, ami kikapcsolt és energiával látott el. A medencében az ember egyedül van, csendben küzd. Ezt nagyon aktívan tudtam csak ellensúlyozni.

– Enni, inni, ba…ni, nevetni? Ezt meg hogy’ érti? Ez, illetve ennyi lenne az élet értelme?

Sz. N.: Így értem. Meg munkába járni. Meg csekkeket befizetni. Ez egy körforgás, kinek mi fontos benne. Huszonévesen nem biztos, hogy tökéletesen tudok mindent az életről, de azok az élmények alapján, amiket eddig megtapasztaltam, ezek fontos oszlopok számomra!

– Az úszónők ilyenek? Vagy csak speciálisan maga pont ilyen? Ha az utóbbi a válasz, akkor miért gondolja azt, hogy ez egy tipikus beszámoló, és majdnem minden úszónő majdnem teljesen olyan, mint maga.

Sz. N.: Nem általánosítok, ez az én életem. Soha nem láthat bele a külső szemlélő más életébe teljesen – én sem tudok minden pályatársamról mindent. De azt tudom, hogy az én életem nem egy egyedi eset.

– Mi a különbség a vad, elementáris ba…s és a tisztító kúrás között? Nem titkolja, az előbbit is versenyszerűen űzte. Nem sajnálja így utólag, hogy nem az úszásba fektette az energiáit? Igaz, az úszást rövidebb ideig lehet csinálni.

Sz. N.: Nem biztos, hogy nagy különbség van. Nekem akkor és ott ilyen típusú együttlétekre volt szükségem az eredményességhez. Ebből nyertem energiát az úszáshoz.

– Abból például mennyit, amikor a híres kajakossal lebonyolított menetre maga mikulás-ruhába öltözött. Van más perverziója is? Miután többször is visszatér rá, arra kell gyanakodnom, ez inkább a maga perverziója, szóval: szívesen teljesít kívánságokat.

Sz. N.: Nem hiszem, hogy ez az én perverzióm lenne. A férfiak imádják, ha a nő újra és újra valóban elcsábítja őket. Mondjuk egy ruhadarabbal. Amúgy a megfelelő embernek, akit igazán szeretek, szívesen teljesítem a vágyait, szívesen járok a kedvébe az élet bármely területén.

– Ittak, mint a gödény, és ír egy beállt sportolóról is. Nem mondja, hogy az élsportolók használnak tudatmódosító szereket? Nem félnek például a WADA-tól?

Sz. N.: Én nem féltem a WADA-tól. Sokat buliztam, buliztunk, de ez soha nem veszélyeztette az élsportot. Sportolók voltunk és éjjelente hedonisták is néhányan, de alapvetően ez mind arról szólt, hogy elérjük a célunkat, hogy nekünk szóljon a Himnusz.

– Most milyen kapcsolata van? Komoly vagy csak a szex? Ez magánjellegű kérdés, de csak egy kis diszkréció ahhoz képest, ami a könyvben van.

Sz. N.: Három és fél éve együtt vagyunk a párommal. Közös háztartásunkban közösen neveljük a kutyusunkat. Ez minden elárul arról, hogy minden teljesen megváltozott azokhoz az időkhöz képest, amikről a könyvben írok.

– Azt a frázist, hogy a házasság, mint olyan vesztésre áll a nők és férfiak között dúló csatában, hogy kell érteni?

Sz. N.: Nem vagyok az a királylány típus. A lelki béke, a közös élet, a működő párkapcsolat számomra sokkal fontosabb annál, minthogy azonnal, mindenáron az oltár elé akarjam magam cibáltatni.

– Hitelkártya, slusszkulcs, óvszer: elég rossz véleménye van a férfiakról.

Sz. N.: Hát nem misztifikálom túl őket. A szerelem az persze más.

– Edzők, csapattársak, szurkolók. Mi a véleménye róluk? A régi szaktársak közül sokan azt állítják: a könyvvel éppen bedönti az úszósportot. Milyen érzéssel adják oda a gyerekeiket a szülők az uszodába, ha olyan masszőrök és edzők kezébe kerülnek, akikről ír?

Sz. N.: Az én történetem nagy része tíz éve játszódik. Ma remélem, nem fordulnak elő ilyen esetek. De nem lehet elégszer elmondani, hogy a szülőknek és a sportolók környezetének minden apró jelre fokozottan oda kell figyelniük. Az áldozatok nehezen beszélnek, és jó megoldást szinte sosem látnak. Nem kell félni az élsporttól és őszintén remélem, hogy ami velünk történt, az ma már nem történhet meg.

– Az uszoda démonai mit akarnak az uszodában? Nem ugyanazt, amit a versenyzők?

Sz. N.: Az eredményeinket a démonjainkkal együtt értük el. Kellenek démonok is, hogy az ember hajtson. Nem biztos, hogy a démonjaink nem ugyan azt akarják amit mi, maximum más úton mennének.

– Mit üzen ez a könyv azoknak a hatévesen kezdő úszóknak, akik – értelemszerűen – még nem olvassák, de egyszer talán a kezükbe kerül. Érdemes belevágni? Mármint az úszásba, meg a szexbe, esetleg mindkettőbe együtt? Már 15 éves korában elvesztette a szüzességét. Nem mindenki kezdi ilyen korán. Plusz, van egy drámai rész: a fiú, aki elvette a szüzességét, öngyilkos lett, kiugrott egy kőbányai épület 10. emeletéről. Tudja, miért? Kereste az okát?

Sz. N.: Ma már más világ van sok szempontból, mint amikor én voltam tizenéves úszó. Ma még fiatalabban történnek meg dolgok. A sportba persze, hogy érdemes belevágni. Nekem szükségem volt a monoton úszást egyfajta hedonizmussal társítani, nekem működött így. Sok a drámai rész a könyvben. Írok arról is, hogy első szerelmem öngyilkossága hogyan érintett.