Dubajozó örömlányok modellnek mondják magukat
A Manager Kajdi Csabát irritálja, hogy dubajozó örömlányok modellnek próbálják eladni magukat! Kajdi Csaba futtatta fel mások mellett Ebergényi Rékát és Mihalik Enikőt.
– Gyarapodnak az Instagram-követőid?
Az másról szól. A buta, önjelölt celebekről készítek paródiát, akik teljesítmény nélkül válnak sztárokká a közösségi médiában. Irritál a cicimutogatós dilettantizmus. Az meg főleg, hogy dubajozó örömlányok próbálják modellként eladni magukat, és ezt a szót pofátlanul használják úgy, mint egy gyűjtőfoglalkozást.
– Egyébként mennyire követed a paródiák alanyait?
Hódi Pamelát például nemrég kezdtem el követni és egyelőre óriási rajongója vagyok. A közösségi média demokratikusan működik, senkit nem köteleznek, hogy kövesse például Zimány Lindát.
Az emberek azokat követik, akikről sokat hallanak a médiában. És akkor most visszakérdeznék: miért is szerepel a médiában Zimány Linda? Ő és a társai lettek az influenszervilág koronázatlan királynői, modellként aposztrofálják magukat igazi karrier nélkül — mert ugye nem gondoljuk komolyan, hogy Mihalik Enikőt vagy Palvin Barbarát bármiben is hasonlíthatjuk hozzájuk? Nézzük, mik nem ők még: nem élsportolók, nem színésznők, nem humoristák, nem újságírók, nem műsorvezetők, nem énekesnők — szóval akkor kicsodák is, és miért foglalkozik velük a média?
A lehető legnagyobb luxusból posztolgatnak a méregdrága kocsik, táskák, ékszerek közepette, miközben nem látunk mögöttük olyan teljesítményt, mint mondjuk Enikő vagy Barbara mögött, akik azért vannak a cannes-i filmfesztiválon, mert meghívták vagy azért vannak a Victoria’s Secret divatbemutatóján, mert beválogatták őket.
– A hivatásos reklámmodellek is bármit reklámoznak, bármihez bérbe adják az arcukat, a megjelenésüket.
Igen, de ők legalább modellek, egy szép karrierrel a hátuk mögött. Itt azért hozzátenném, hogy nagyon sok esetben vannak már olyan modellek, akiknek a karrierjük azért lendül meg, mert óriási a követőik száma, lásd például a Kendall Jenner és Kristen Jenner testvéreket, vagy Gigi Hadid és Bella Hadid testvéreket. Kevésbé jók, de a közösségi média nagyobb elérést biztosít, ezért ők kapják meg a munkákat. Annak idején azért egy modell a teljesítménye miatt lett sztár.
Például Ebergényi Réka. Aki ma már egy harminchét éves anyuka, és sajnos kevesen emlékeznek rá. Kizárólag azért nincs ma magas ismertsége, mert annak idején nem létezett a közösségi média. Pedig a kétezres évek elején ő volt a legnagyobb magyar modell.
– Mihalik Enikő viszont él az Instagram nyújtotta lehetőséggel.
Ő fiatalabb generáció. Ebergényi Réka minden hónapban címlapon volt valahol, de ma már nincs erre szükség. Nem azért kerülsz be a Victoria’s Secret show-ba mert jó csaj vagy, hanem mert több millió követőd van. Az Instagram-oldalam azért született, mert dühöngés helyett inkább azt választom, hogy röhögök az egészen.
– Neked csípik a szemed a felkapaszkodó emberek.
Nem annyira. Azt gondolom róluk, hogy nagyon rövid idő alatt nagyon magasra akarnak törni, aztán jól beverik a fejüket a plafonba. Nem sokra tartom a felkapaszkodott és újgazdag embereket, mert nem elég az ismertség és a pénz, ha nem párosul mellé tudás, műveltség, neveltetés és tradíciók. Néha azt gondolom, hogy megtehetem, hogy kézzel eszek az étteremben, mert tökéletesen tudom, hogyan kell ezüsttel enni.
– Összefoglallak: konzervatív, liberális, magyar, meleg fiú vagy.
Stimmel.Meghívtak egyszer a Vacsoracsata nevű műsorba, de kizártnak tartottam, hogy kereskedelmi tévék által felfuttatott senkikkel szerepeljek együtt.
– Mi a helyzet Kiszel Tünde lányának menedzselésével?
Annak idején azért vállaltam el Kiszel Donatella fejlesztését, mert potenciális jó csaj volt. Soha nem vennék fel egy lányt csak azért, mert ismert emberek a szülei. Akkor veszek fel egy modellt, ha jónak tartom. De hamar vége szakadt az együttműködésnek, mert azt kértem Kiszel Tündétől, hogy a gyerek az apja nevét használva, Hunyadi Donatellaként, így kerülve minél messzebb a Kiszel névtől. De Kiszel Tünde nem fogta fel a dolog jelentőségét, ezért elbúcsúztam tőlük. Az első ilyennél térde hullott és könyörgött, foglalkozzak tovább a lányával. De aztán megint együtt idétlenkedtek egy tévéműsorban. Ekkor örökre befejeztem velük.
A dubajozás escort még mindig megy, ez fizet a legjobban. Forrás 24.hu, a teljes cikket itt olvashatod el.