Szex

Szexuális úton terjedő betegség

Természetesnek vettem, hogy újra meg újra előjött a betegség. Azt gondoltam, hogy mert ilyen érzékeny vagyok. Elvégre -mondhatnám büszkén- komoly kapcsolatban élünk, mi más okozhatná? Néhány komolytalan és valótlan kikacsintást leszámítva, teljesen hűségesek vagyunk egymáshoz az elejétől kezdve. Az ő pinája, az én farkam. A rengeteg szex. Csak aztán a várakozás, hogy vajon csak eltúloztuk a dugás intenzitását és időtartamát, vagy megint kijött a betegség. A húgyúti gyulladás, amiről már beszámoltam, és már panaszkodtak rá itt is. Jöttek a tanácsok, hogy ezzel együtt kell élni, csak szex után rögtön zuhany és sokat kell inni. El akartam fogadni, de nem tudtam. Egyszerűen túl sok egy idő után ebből. Mindenre odafigyeltünk és mégis, (kb.) három havonta belezuhantam.
Jött a gyötrelem. Amikor már a pisilés gondolatától is kiráz a hideg. De muszáj, mert folyton kell, és már előre basszamegezek, mert tudom, milyen fájdalom következik. És a két végkimenetel: hangos ordítás vagy összeszorított fogak és végigizzadás. Az orvosok az antibiotikumon kívül nem csináltak semmit, így március óta inkább végigszenvedtem gyógyszer nélkül. Leginkább magamban, mert nem akartam pasit ezzel terhelni, hiszen a saját hiányosságomként és hibámként éltem meg a dolgot. De elegem lett. És egy kis közbenjárásnak és protekciónak hála kaptam egy elég kiterjedt pisitesztelést és kiderült, hogy nem volt véletlen a dolog. Speciális, mikrobiológiai laboratóriumi tesztekkel lehet csak kimutatni ezt a baktériumot, de ki lehet, és ki lehetett volna, csak az orvosok lusták hozzá. Elképesztően dühös voltam, amikor megjött az eredmény, hogy olyan feleslegesen gyötrődtem korábban. Látszik, hogy férfi urológussal találkoztam csak. A férfiakra nem jellemző a húgyúti gyulladás, nem tudják, mennyire nagyon fáj.
De végre megoldódik a dolog. Nagy megkönnyebbülés. Szerintem még senki nem volt olyan boldog, mint én, amikor megmondták neki, hogy szexuális úton terjedő betegsége van, csak be kell venni a gyógyszert, és vége. Először nem értettem, mi a különbség a szexuális úton terjedő- és a nemibetegségek között, és ez hallgatólagosan ugyan, de feszültséget okozott pasi és köztem. Persze miattam, mert az ember lánya hajlamos megundorodni más nők gondolatától, főleg ha ilyen nyíltan a képébe dörgölik azokat. Aztán megbeszéltük. Nem nyomozunk, beszedjük, amit kell és kipucoljuk magunkból és a kapcsolatunkból a múlt maradványait. De ez csak az első mélypont volt.
Tudatosult ugyanis, hogy nincs szex egy darabig. Nekünk, akiknek ez naponta legalább egyszeri, de inkább többszöri, szükségletünk és szokásunk. Tudatosult, hogy csak óvszerrel csinálhatjuk, amit nem szeretünk, mert az intimitás kárára van ott köztünk. Tudatosult, hogy nincs orális szex, mert a ugye a nemi szervek nyálkahártyája által termelt nyálkával terjed a baktérium. Borzasztó ott térdelni pasi előtt, akinek kőkemény a farka és mindennél jobban a számba akarom venni, de tilos! És nem csak szájba, de simogatni is csak óvatosan szabad, hogy ne kenjük össze egymást. Úgy egy hónapig tart ez az időszak, feltéve, ha mindkettőnknek negatív lesz a következő lelete. Ha nem, akkor új gyógyszer, új teszt stb.
Pasi elég türelmes és figyelmes. Na jó, inkább figyelmes, mint türelmes, de azért igyekszik. Tudja, hogy mennyire szeretnék túllenni ezen, hogy ne kelljen többet a gyulladástól félni, ezért nagyon óvatos velem. Túlságosan is az, úgyhogy visszaesett az egy hétvégére eső szex száma, ami meg az én önbizalmamnak nem esik túl jól. Bele kell tanulnunk ezekbe az új szabályokba. Azóta feltűnt (vagy csak mostanában fontosabbá vált?), hogy sokkal-sokkal többször megölel csak úgy, pedig ő aztán nem egy ölelkezős típus, és megvárja, hogy elaludjak, amíg összebújva fekszünk, pedig ő úgy alig tud. Egyik este, amikor feküdtünk és álmosan hozzábújtam, azt mondta, nagyon tetszem neki ilyenkor. Pedig először nagyon megijedtem és minden apróságért baszogattam és hisztiztem, aztán megértettem, hogy milyen buta vagyok, hogy félek a helyzettől, hiszen nem vagyok egyedül. Együtt csináljuk. A nehezét is.

Leave a Reply