Szexi fotók

Azt mondta, kedvesnek tartja, hogy mindig küldtem neki képeket. Meglepett, hogy éppen kedvesnek, és nem mondjuk inkább kurvásnak mondja, hiszen ezek a képek mind a fenekemről, a pinámról, a mellemről szóltak -különféle beállításokban, különféle kiegészítőkkel. Mert néha elkapott a vágy és a fényképezőgép után nyúltam. Alapvetően nem ajándéknak szántam a képeket, inkább a magam kíváncsiságát elégítettem ki velük. De miért ne osztottam volna meg őket, és miért ne éppen vele osztottam volna meg őket, hiszen éveken át hetente többször, olykor napi rendszerességgel élveztük egymás (távolságát) hangját és fantáziáját. Nem csoda, hogy sokszor kifejezetten azzal a céllal készítettem a sorozatot, hogy ő majd lásson. Talán a fizikai távolság késztetett arra, hogy valamiféleképpen jelenlevővé tegyem a testem. És nem is tévedtek nagyon az ösztöneim, hiszen azóta is kedves emlékként őrzi a testem képeit. Tényleg jól vette ki magát a feltárulkozásom. Arra emlékszem, hogy amikor megvettem az első fűzőmet, és megmutattam neki, hogyan áll, azt mondta, ehhez foghatót még sosem látott, hiába nézte végig a rengeteg pornóoldal hasonlóan felöltözött színésznőit, azt mondta: az nem ilyen. De már sokat lát, és ismeri minden porcikámat, és az autoszexualitásom is igencsak háttérbe szorult, úgyhogy nem foglalkozom ön(kielégítéssel)fotózással. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem gondolok rá. Csak valahogy kicsit el is távolodtam a testemtől -néha legalábbis ez az érzés kerít hatalmába. Szóval karácsonykor szabadjára engedtem a fantáziám, és az ajándék mellé a fenekemmel is kedveskedtem. Semmi különös: egy széles vörös-bordó szalaggal kötöttem egy masnit, pont a fenekem fölé, amit jól kidomborítottam. Először nem voltam biztos benne, hogy értékelni fogja, nem voltam biztos benne, hogy izgalmas lehet még számára egy ilyen kép. De örült neki, és a lehető legjobb választ kaptam: „Jó újra rácsodálkozni.”