A felcsatolható dildóval strapon szextörténet
A 25 éves barátnőmmel, történt a dolog. Ami közöttünk van, az több mint egy egyszerű barátság. Szeretjük egymást és így természetesen szexuális kapcsolatról beszélek. Ezeket az együttléteket mindig nagyon élvezzük. Gyakran használunk különféle segédeszközöket, vibrátort, kétvégű műpéniszt és még sok mindent.
A múlt héten azonban Zita egy igen különleges dologgal lepett meg. Vett egy felcsatolható péniszt. A különleges nem is igazán az volt benne hogy felcsatolható volt a pénisz, hanem az, hogy ez az aktív fél számára vaginális dugasszal volt ellátva. De elmesélem az egészet az elejétől.
Szombat volt. Én éppen az ebédet készítettem, mikor Viki hazajött a vásárlásból. A szeme úgy csillogott, hogy egyből elárulta, valami különlegeset vett. Ahogy belépett az ajtón, letette a cuccait és már mutatta is, hogy mit vett. „Ki akarom próbálni, most azonnal.” – mondta és már ki is bontott a kis játékszerünket a dobozból. Nekem sem volt ellenemre egy kis szex. A hálószobába mentünk és csókolózni kezdtünk. Az ágyra feküdve simogattuk egymást.
Viki a hátamra fektetett és csókolgatni kezdett. Erotikus élmény volt már ez is, de nem időzött sokáig sehol, egyenesen a puncimhoz hajolt és vadul nyalogatni kezdte. Nagyon heves volt, hiszen már az a gondolat is felizgatott mindkettőnket, hogy egy új segédeszközt próbálhatunk ki.
A nyelve vadul járt a csiklómon, közben a mutató ujját ki-be húzgálta a már ekkorra teljesen nedves hüvelyembe. Fölém hajolt, megcsókolt és felcsatolta a műpéniszt. Fölém hajolva finoman belém hatolt vele.
Mindketten hangosan felnyögtünk. Ahogy mozogni kezdett, valami különleges érzés töltött el és láttam rajta, hogy ő is ugyanígy érez. Egyre gyorsabban mozgott. Megfogtam a mellét és masszírozgatni kezdtem. Tudtam, hogy ez még jobban izgatja. Nem sok idő telt el, mikor teljesen egyszerre élvezni kezdtünk.
Viki még mélyebbre nyomta belém a műpéniszt, ezzel saját magának is nagyobb örömöt okozva. Egyszer csak rángatózni kezdtünk, majd megfeszültek az izmaink és elélveztünk. Sohasem élveztem még ilyen hatalmasat. Azóta ez a kedvenc erotikus segédeszközünk, hiszen ezzel mindkettőnknek egyszerre tudunk örömet okozni….