A férfi, aki felkeltette bennem a nőt

Csúnya kislány voltam. Hófehér bőröm miatt mindig betegnek néztek, sötétbarna hajam, erős fekete szemöldökön pedig tovább erősítette sápadtságomat. Tizennégy évesen már százhetvenöt centiméter voltam, jóval magasabb, mint a kortársaim. Karom, lábam sután lógott rajtam, valahogy úgy, mintha cérnával csak úgy odavarrták volna őket. Idővel púpot is növesztettem, azt hittem, ha nem húzom ki magam, kisebb leszek. De ez még nem volt elég. Szemem elkezdett vészesen romlani, a szűk családi büdzséből azonban csak az sztk-szemüvegre telt. Akkor úgy éreztem, csak egy rohadt nagy tréfáról lehet szó, ez az egész csak valami idétlen jelmez, ez nem lehetek én. Gyűlöltem magam, sokszor azt kívántam, bárcsak meghalhatnék, ilyen külsővel nem lehet élni.

Meghalnom persze nem sikerült, és a rémes időszak is kezdett elmúlni, akár az ősember, én is kiegyenesedtem, megtanultam járni, hosszú kezem és lábam természetesen használni. Sápadtságomon a smink segített, a súlyos dioptriákat pedig a szemműtét oldotta meg. A külsőmet illető szépséghibákat úgy-ahogy orvosoltam, ami azonban a – belülről érkező – nőiességemet illeti, időbe telt, mire végleg le tudtam vetkőzni a rút kiskacsasággal járó gátlásokat és a szorongást. Ezek ugyanis alattomosan dolgoztak tovább, gyerekkoromból tovább cipeltem őket, berögzültek, egyszerűen az életelfogásom, a helytelen önismeretem részévé váltak. Hiába szépített meg az idő, még huszonéves fejjel is azt hittem, ugyanaz a csúfság vagyok, mint tizenévesen.

Akkor éreztem először, hogy kezdek megszabadulni a nehéz tehertől, amikor életemben először „másképp” ért hozzám egy férfi. Különleges ember volt Ő, az első, akitől nem féltem megkérdezni, tulajdonképpen mi a fenét lát bennem… Akkor még azt hittem, egy igazi nőnek selymesen barna a bőre, ajkai teltek, teste törékeny, mozgása pedig olyan, mint egy gazelláé. Nekem azonban nem sikerült hoznom az istennői paramétereket. Sötétben világító bőr, fiúsan rövid haj, elefántos mozgáskultúra, rövidre rágott körmök és sportcipő. Azt hittem, ebben nem lehet semmi nőies. Akkor tényleg nem értettem. De jött Ő, és elmagyarázta, megmutatta.

Soha nem felejtem el azt a pillanatot. Miután megvallottam neki, mennyire nem érzem magamban a nőt, felállt, és a ruhásszekrény ajtaján található tükör elé húzott, és elkezdett finoman levetkőztetni. Gyengéden ért hozzám, tekintetéből kiolvastam, azt akarja, hogy bízzam benne, hogy merjem átadni magam, jó kezekben vagyok.

Ahogy az egyes ruhadarabok alól előkerült a meztelen bőr, minden egyes területről elmondta, miért különleges. Úgy éreztem magam, mint az iskolában: állunk a tábla előtt, ő a tanár, játszi könnyedséggel magyaráz, én pedig próbálom megérteni az összefüggéseket. Matek helyett önismeretóra volt, ahol egy kívülálló szemüvegén keresztül kezdtem el látni magam. Az anyajegy a nyakam közepén, az erekkel hálózott csuklóm, mutatóujjamon a heg, szemöldököm között a ránc, halványrózsaszín mellbimbóm, a pihék a hasamon, fenekem vonala, hegyes csípőcsontom, a bőrömet átütő gerincoszlopom hirtelen más megvilágításba került. Elkezdtem szépnek látni azt a meztelen nőt, aki a tükör előtt állt. Megható érzés volt, egyszerűen csak hálás voltam. Hálás voltam, mert számtalan rossz tapasztalat után végre nem azért ért hozzám egy férfi, hogy saját örömére használja a testem, ő továbbment ennél. Nem titkolta, használni akar, de azt akarta, hogy az nekem is különleges legyen.

Szeretkezéseink alkalmával figyelmesen hosszú időt szánt arra, hogy megmutassa, mit szeret bennem, elkezdett szex közben beszélni hozzám, és gyönyörű képet festett arról a nőről, akit a keze között tart. Megtudtam, extázis során hogyan csillog a szemem, heves szex közben hogyan gyöngyözik az izzadtság a gerincem vonalán, érintésre hogyan húzódik össze a mellbimbóm, és hogyan duzzad meg a csiklóm. Leírta, milyen, amikor az erőlködéstől az inak megfeszülnek a nyakamon, lábfejem pedig erősen spiccben tartom. Képtelenül gyönyörűnek éreztem magam akkor, és ott volt a gombóc a torkomban, sírni tudtam volna, annyira jó érzés volt ez a felismerés.

Kapcsolatunk nem tartott tovább pár hónapnál, ő egy érett és kész nőt keresett, de türelmesen és szeretettel mutatta meg, milyen irányba kell elindulnom ahhoz, hogy férfiak nélkül is szabadon élvezzem és érezzem nőiességemet. Azóta eltelt pár év, az érzés, melyet a tükör előtt éreztem, néha felerősödik, néha eltompul, de mindig megnyugszom, ha meztelenül a tükör előtt állok, és újra és újra felfedezem, hogy az anyajegy a nyakamon, a mosolyránc a szám szegletében és duzzadó mellem még nem tűnt el. Nő vagyok, és úgy vagyok szép, ahogy vagyok.