A nőm szex közben nem képes elélvezni
A partnerem nem tudja velem elérni az orgazmust, mit tegyek? Pedig a vágyaim között szerepel, hogy orgazmushoz jusson. Ezt a kérdést nagyon gyakran elhangzik. Ez egy probléma, aminek a megoldása a legtöbb esetben viszonylag egyszerű, és az, hogy nem képes elérni a csúcspontot, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a pár az ágyban nem illik össze. Az egészet egy jelentéktelen apróság is okozhatja, aminek a feljavításával vagy elkerülésével az orgazmus be fog következni.
Számos olyan terület van, ahol gyökeredzhet ennek az oka, aminek következtében a leggyakoribb okokat külön-külön vesszük górcső alá.
Rossz technika vagy póz
A rossz vagy helytelen technika alatt a túl gyors vagy túl lassú ide-oda mozgást is érthetjük. Az érzékeny területek, amelyeknek az izgatása orgazmushoz vezet, „speciális kezelésre” szorulnak, így a túlzott stimuláció, különösen, ha azt a közösülés kezdete óta hajtják végre, kissé kárt is okozhat. Ezek a helyek, akár a csiklóról, a G-pontról, vagya hüvely falairól van szó, valóban egyedi gondoskodást igényelnek. Az izgatást könnyedén kell kezdeni – mind ami a mozgás sebességét, és mind ami a rájuk kifejtett erőt illeti. Fokozatosan növelheti a sebességet, és megfelelő síkosítás mellett a súrlódás során keletkező nyomást is megnövelheti.
Fontos megjegyezni, hogy nem minden nő képes minden helyzetben elérni az orgazmust. Míg az egyik csak akkor ér el a csúcsra, amikor felül van, és ő maga határozza meg a tempót, a másiknak teljes izomlazításra van szüksége, ami ebben a helyzetben nem lehetséges. Ebben az esetben a kommunikáció, a próbálgatás és a partner testének a megfigyelése játszik fő szerepet.
A nyálkahártya nem megfelelő nedvesítése
Ha a hüvely önmagában nem képes kellőképpen nedvessé válni szex közben, ez nem feltétlenül jelentheti azt, hogy a nő nincs felizgulva. Elsősorban a hosszabb közösülés során a nedvesítést meg kell ismételni, hogy elkerüljék a fájdalmas, száraz súrlódást, ami eddig még egyetlen nőt sem vezetett el az orgazmushoz. A nem megfelelő síkosítás ugyanis a nyálkahártya feszülését okozza, ami a nedvesség nélkül nem sokkal később irritálttá válik és kipirosodik. Ennek következtében hamarabb lesz része kellemetlen érzésben, az izgalom eltűnik, és a kilátásban lévő orgazmus sem fog bekövetkezni.
A női nyálkahártya érzékenységétől függően kell kiválasztani a megfelelő síkosítót. Ha a nőn gyakran jelennek meg az allergiás reakciók, gyakran szenvednek a hüvelyi vagy a húgyúti gyulladásoktól, akkor a legelőnyösebb választás a vízbázisú síkosító. Abban az esetben, ha a nő nem tapasztal semmilyen kellemetlenséget odalent, megengedheti magának, hogy egy kicsit kísérletezzen, és síkosító gél után nyúljon. Egy ilyen készítmény olyan anyagokat tartalmaz, amelyek elősegítik a nyálkahártya vagy a csikló jobb vérellátását, és fokozzák azok ingerlékenységét. Ennek köszönhetően az izgatás erősebb lesz, és az orgazmus sokkal korábban érkezik.
Kommunikációs probléma és kevés bizalom
A partnerek közelsége és annak a képessége, hogy képesek legyenek nyíltan beszélni az intim dolgokról, több mint fontos. Egyáltalán nem kivételes eset, hogy a szeretők csak unalmas és élettelen teljesítményt nyújtanak az ágyban, amit a végén teljesen más élményekkel színeznek ki a képzeletükben.
Szégyellni magunkat a szexuális fantáziáink és a preferenciáink miatt egy hosszú távú kapcsolatban minden bizonnyal nem kifizetődő. Az erotikus elképzelések tabuként kezelésr ahhoz vezet, hogy a nő képtelen lesz elérni az orgazmust, és a férfi hűtlenné válik a kapcsolatban. Ha azt akarja, hogy a kapcsolat száz százalékosan működjön az ágyban is, akkor a nyílt kommunikációnak előtérbe kell kerülnie. Az állandó és a hosszú távú partnerek szégyenlősségét a kutatások is megerősítik, amelyeknek az eredményei kimutatták, hogy a párok a legvonzóbb szexuális álmaikat nem a törvényes partnerükkel, hanem szeretőikkel valósítják meg.
Tehát, ha nem mindegy önnek, hogy a partnere nem tudja elérni önnel az orgamust, bizonyosodjon meg róla, hogy ismeri-e a szexuális vágyait. Lehet, hogy valami más izgatja, mint amit évek óta együtt csinálnak az ágyban. És még az is meglehet, hogy a rejtett vágyai egybeesnek az önéivel, ám ezt soha nem fogja megtudni, amíg nem beszélnek róla nyíltan. Még egy kis változtatás az ágyban is meglepő eredményeket hozhat.
A csikló izgatása
A csikló önmagában is egy specifikus dolog. Mivel ugyanazok a barlangos szövetek alkotják, mint a pénisz makkját, újra fel kell deríteni a partnere egyéni tűrőképességét. Míg az egyik nő a csikló nem kíméletes dörzsölésével éri el az orgazmust, még a hüvelybe való behatolás közben is, a másik nőben szó szerint kárt tehet ez a fajta mozgás. Ha a hüvelybemenet meg van feszülve és meg van erőltetve a pénisz mérete által, ami a hüvelyben ide-oda mozog, akkor maga a csikló is nagyon érzékeny és fájdalmas területté válhat, aminek az izgatása nem hozza el a kívánt gyümölcsöt. Mielőtt még ehhez a helyhez nyúl, és az ujjaival stimulálni kezdi úgy, ahogy azt a pornóban látta, győződjön meg róla, hogy a partnere szereti-e azt.
A legjobb választás, amivel semmit sem fog elrontani, a csikló stimulálása, ami nem a dörzsöléssel jön létre, hanem a receptorai egy adag rezgésnek vannak kitéve. Az efféle izgatás nem fájdalmas, még abban az esetben sem, ha a partnere csiklója rendkívül érzékeny, és a dörzsölésre inkább fájdalommal reagál, semmint kellemes érzésekkel. Azoknak a pároknak, akiknek gondot okoz az orgazmus elérése, jó vibrátor használatát javasoljuk.
Hívd segítségül az erotikus játékokat
Ha a szexuális segédeszközök tabunak számítanak a hálószobában, nem csoda, hogy nem minden működik úgy, ahogy kellene. A sok funkcióval rendelkező játékos segítők nemcsak a sztereotípiákat éleszthetik újjá, hanem segíthetnek megismerni a saját és a partnere testét is.
Ha az Intim Center online szexshop webáruház kínálatából megrendeled a raktáron lévő terméket, akkor rövid idő alatt, diszkrét csomagolásban kapod meg.
Ha férfiaknak és nőknek ajánlott szex segédeszközöket személyesen szeretnél vásárolni, erre is van mód. Budapesten Astoriánál található legjobb szexshop boltban megteheted. A szexshop hírekben is írjuk, de érdemes belátogatni a szexüzletbe, mert különleges termékek, egyedi darabok is vannak készleten!
A cím: INTIM CENTER szexbolt Budapest, Károly krt. 14. félemelet. Nyitva hétköznap 9-20 óráig, hétvégén 9-18 óráig.