A rózsaszínbugyis lány

Azon a nyárutói szombat estén savanyú volt a szőlő. Poncsó benyögte, hogy állapotos a felesége, mégsem tudtam szívből örülni. Ettől egy kicsit hamisan is játszottam. Az én feleségem pár hete végérvényesen elhagyott. Egy rahedli pénzt megkerestem akkoriban, de neki más gondjai voltak, mint az átlagnak. Elege lett belőlem. Na mindegy, hagyjuk, ne feszegessük a múltat! Elég búval- bélelt voltam. Visszakanyarodva arra az estére, a hamis mellékzöngéken túl volt valami, ami igazinak látszott. Csak a vége felé pillantottam meg. Szoknya volt rajta és, mint aki eltévedt, fordítva ült a széken. Szétvetett lábakkal. Másutt volt. Mégis, mintha engem nézett volna. A rózsaszínbugyis lány.
Két szünet volt még az utolsó dalig, de egyszersem használtam ki az alkalmat az ismerkedésre. Túl korai volt a sebem, lehet megerőszakolom első dühömben, ha mond valami irritálót. Jobb elkerülni a kísértést. Aztán Poncsó bökdösni kezdett.
– Te, az a nő ott, egyfolytában téged bámul. Öregem, megfogtad az Isten lábát. Ezt nem szabad kihagyni!
Talán ez a spécizés koronázta meg az estét, hogy kikezdtem vele. De nem akartam mást, csak simán beverni neki a lompost. Hetekig nem voltam nővel. Ittam, gebedtem naphosszat, néha írtam valami renyheséget. Tele volt a tököm az egész világgal. A fiúk egyszer rászedtek, hogy menjek el egy prostihoz, ha már rámtört a világfájdalom. Elmentem, de az utolsó pillanatban megsajnáltam. Odaadtam neki a dohányt, aztán rácsuktam a kéró ajtaját. Előtte még elmesélte miért űzi az ipart. Napokig nem tudtam aludni miatta. Az egész rohadt világ a feje tetejére állt.
Megint a múlt. Igaz ez is múlt, de ez a sztori még jobban megragadt bennem. Egy éjjel felébredtem és a hangját hallottam. Talán azért kell, hogy kiadjam magamból. Szabályosan hallottam, ahogy incselkedik. Vajon miért csinálta? Nehezen tudtam követni.
Amikor már bepakoltuk a felszerelést a furgonba, visszamentem a terembe. Ketten elmentek a furgonon, Poncsó elugrott elintézni a piszkos anyagiakat, én meg elindultam befűzni a csajt. Előtte még tértem egyet a pultnál. Még mindig ott ült. Fel sem ocsúdott, csak merengett a semmibe.
– Hazavigyelek?- kérdeztem, de már fordultam, gondoltam, hogy elküld a jó büdös francba, vagy a fejét fogja rázni.
– Igen, de nem lakom messze.
– Nem számít, gyere!
Jött, mint a pulikutya a gazdája után. Poncsó vezetett, mert én megittam két felest. Talán bátorítónak, ma sem tudom megmagyarázni, de nehezen vitt rá a lélek, hogy csak úgy simán rámásszak, aztán kivágjam a kocsiból, hogy csak úgy nyekkenjen.
Szótlanul ültünk, mikor egyszercsak azt mondta:
– Kérem szépen, itt tegyenek ki, innen már gyalog mennék!
– Ez megbuggyant- gondoltam- ez tényleg azt hiszi, megúszhatja egy kis molesztálás nélkül az estét.
– Ilyen közel laksz? Akkor még kocsikázzunk egy kicsit. Tetszik ez a verda?- nyomtam a vakert erőltetetten.
– Tetszik, de nem bukok a kocsikra.
– Elég, ha a sofőrre buksz – mondta Poncsó röhögve és oldalba bökött.
– Ezt nem értem- mondta a csaj- és olyan őszintén csengett a hangja, hogy azt hittem berosálok. Kiértünk a határba, majd egy kisebb erdőszélnél egy taligautat találtunk.
– Itt most lekanyarodunk bébi – hülyült Poncsó teátrálisan.
– Hát nincs kinn a lekanyarodni tilos tábla- válaszolta gondolkodás nélkül, én meg azt hittem, rosszul hallok.
– Ez most megadta magát a sorsnak, vagy simán bepasizni jött és jól adja a bankot. Őszintén szólva, kezdtem feszengeni. Egy elhagyatott részen megálltunk. Poncsó diszkréten eltűnt a kukoricásban, előtte még félfordulatból gúnyolódott.
– Aztán csipkedjétek magatokat, háromig kaptam csak kimenőt!
Leengedtem az ülést, ő átmászott mellém és várta a jó szerencsét.
– Talán átfognád a nyakam, vagy mi a fene! – mordultam rá- de valahogy kezdtem szégyelleni a nyers hangszínemet.
– Nem tudom, hogy kell-, mondta nyöszörögve, mikor gombolgatni kezdtem a blúzát.
– Mi a „rosseb” – még sosem csináltad?
– Nem! …. Még soha, hát úgy szégyellem… még szűz vagyok.
Kivágtam a kocsiajtót, és ahogy a pofámon kifért utána üvöltöttem a haveromnak. Poncsó futólépésben jött vissza.
– Mi van öreg? Csütörtököt mondtál, ne add fel idejekorán, annyira azért nem sietek!
– Pucoljunk innen, te meg szállj ki a kocsiból, te dilinyós! – ordítottam, mert teljesen elveszítettem a fejem. A farkam közben úgy pulzált, hogy szinte sajgott.
Eltépettünk, ő meg ott maradt sóbálvánnyá válva és szerintem azt sem tudta hol van.
Mikor felértünk az aszfaltozott útra, lecsillapodtam.
– Hajts vissza! Ez a liba még össze találja szarni magát a sötétben.
Nem hisztizett, csak összekuporodva ült az árokparton.A karja jégideg volt, mikor megragadtam és betuszkoltam a hátsó ülésre. Levettem a zakómat és hozzávágtam. Szerettem zakóban fellépni. Farmer, magas nyakú pulóver és zakó. Eléggé furcsának hatott eleinte. Ha meleg volt, a pulóvert mellőztem.
Az agyam lázasan kattogott.
– Hány éves vagy?- vetettem oda flegmán.
– Tizennyolc.
– Hu azannyát huszonötnek tippeltelek. – mondta Poncsó meglepetten
– De agyilag három éves sem vagy – döngöltem a csaj egóját a padlóba.-Sőt, meg merem kockáztatni, hogy azt mondjam, idióta vagy, ha tetszik, ha nem.-Tudod én mennyi vagyok? Harminchét, de nem ezért vagy hibbant.
– Nem hiszek neked- morgott Poncsó a lány felé-add ide a személyidet!
Szó nélkül engedelmeskedett. Poncsó futó pillantást vetett az igazolványra.
– Maguk rendőrök, hogy igazoltatnak? – kérdezte a lány naívan.
– Azok vagyunk, a barátomnak van egy fegyvernek látszó tárgy is a gatyájában.
Nem tudom mi vitt rá, hogy felhívjam magamhoz. Nem tiltakozott. Bár én már letettem róla, hogy akcióba lépjek vele.
Poncsó egy-talpon megtért, mi meg ott álltunk az előszobámban. Lesegítettem róla a zakómat és tele engedtem a kádat meleg vízzel.
Még hallottam, hogy kétszer elfordítja a kulcsot a zárban, és ahogy pihegve nyújtózik el a vízben. Amikor felébredtem a rekamién aludt magzati pózban és állig begombolkozva.. Lezuhanyoztam, majd kiültem a balkonra. Nem voltam álmos. Vannak emberek, akinek közelében energiával töltödik az ember, de az agyamat mintha kisöpörték volna. Nem volt egy ép-kézláb gondolatom sem…
A lényeg, hogy most lesz-, mondta a fekete hajú, szeplős lány és a férfi kezét a mellére húzta, ahogy feküdtek a hotelszoba nagy franciaágyán.
Nemcsak a lábfeje lüktetett a fájdalomtól, ami napközben leégett a majdnem zeniten delelő napsütésben, mégis boldog volt.A férfin viszont úrrá lett valami balsejtelem, amit sehogy sem tudott megmagyarázni. Megkapott egy gyönyörű lányt, mégis ott függött valami nevenincsérzés a moszkitóhálók mögött. Lenn a nagyteraszon a reggie zene kilehelte az utolsót, amit a csalódott vendégsereg morajlása követett.
Fel kéne adnom a kételkedéseimet, – gondolta a férfi és gyengéden hajolt az egy elmelettel lejjebb található bimbóudvarra.
A lány sokáig zihált a sötétben.
– Hihetetlen, nem tudtam, hogy ilyen mennyei érzés létezik-, suttogta és hálásan bújt a férfi védelmező karjaiba.
– És ez még csak a kezdet- mondta a férfi a megjátszott önteltség hangsúlyával… – Nem vagy szomjas? Gyümölcslevet?
– Kérek, teljesen kiszáradt a szám.
– Nem csodálkozok rajta, egyfolytában a szádon át szedted a levegőt. És a körmeid majd egy kicsit leráspolyozhatnád.
– Leráspolyozom, leráspolyozom,- nevetett a lány és cicásan dorombolni kezdett a hangja. Arcára elégedett mosoly ült
– Mit vigyorogsz, mint egy jóllakott napközis?- heccelődött a férfi, amikor visszatért. Pénisze lestrapáltan fityegett a félhomályban. Feldúcolta a lány hátát néhány párnával majd a szájához emelte a poharat.
– Na azért nem így képzelem el az igazi kényeztetést, a számba repült sült galambot.
– Az enyém nyers és nem is fogom kitenni magam a nudizásnak. Nem hiányzik, hogy napokig borogassam.
A lány elpirult.
– Nem tudnám a számba venni. – mondta nagy komolyan.
– Minden kezdet nehéz, majd megtanítalak rá, jó alanynak látszol.
– Jó alany ám a…
– Csendet, témát elnapoljuk holnapra. Látom ahogy lusta macskaként nyújtóziol és nem akarsz semmit sem visszatéríteni a jótevődnek.
– Neee dramatizáld, mert még félrenyelem a málnaszörpöt. Légyszí’ inkább meséld tovább a sztoridat!
– Nem olyan érdekes, amúgy sem szeretem a régi kapcsolataimmal tömni a nők fejét. Én meg különösen utálnám, ha egy nő az előző kapcsolataival traktálna.
– Azt hiszem attól minden férfi a falra mászik. Pedig csak dicsérgetni akarjuk, hogy volt egy jó esetleg még egy jobb, mi mégis a legjobbat vártuk.
– Jó, de mi mindig azt hisszük kevesebbek vagyunk az előzőnél, inkább semmit nem akarok tudni az elődömről. Mindent csak kiforgatnák.
– Akkor vegyél zsákbamacskát és töcsköld anélkül, hogy kibontanád!
Hallod-e te egyre szemtelenebb vagy. Attól, hogy ma nő lettél, nem kell mindjárt sárkánnyá változnod.
– A fejlődés rohamléptekkel halad. Nem kell tíz év, hogy az ember kicserélje az összes sejtjét..Vannak elvek, amik színehagyottak lesznek és feladjuk. Tévedésként szoktuk emlegetni őket. A tévedésekre meg szükség van, a kudarcból néha többet leszűrünk, mint gondolnánk.
– Soká akarsz még ilyen „okosakat” köhögni, mert akkor sose tudod meg mi lett az éjszaka vége?
– Uram ön olyan „kedves”, hogy már bánom, hogy karjaiba vetettem magam.
– Valamivel jobb, mintha a tengerbe vetnéd magad. Errefelé hemzsegnek a cápák és huszonötéves butuskákra buknak. Mellesleg a vérszagtól végleg elvesztik a fejüket.
-Most nagyon-nagyon megijedtem, holnap már úszni se merek. Folytatást, folytatást és felőlem hangyásnak is nevezhetsz. Bagoly mondja és kész!
– Na szóval, visszamentem a szobába és ráterítettem a plédet, amitől viszont felkelt. Pislogott, mint a levelibéka és akkor láttam csak, hogy milyen ritka szép példány. Szőke hosszú haja volt és a szeme az álmosság ellenére is ragyogott. Igazi hamvas bimbó volt a leányzó.
– Szebb volt, mint én?
– Igen! Te mondtad, hogy meséljem el.
– Jó, de legalább mondhatnád, hogy én szebb vagyok!
– Minek mondjam? Na jó, csak cukkollak. Te szebb vagy. Főleg, hogy téged láttalak meztelenül, de őt nem.
– Az hogy lehet?
– Nem akarok elébe vágni, ezért figyelj, és ne csipogj bele állandóan!Mondom felkelt és csak nézett. Főztem egy bögre teát és vártam, hogy el kezdjen beszélni, de harapófogóval kellett kiszedni mindent belőle.
– Hogy-hogy egyedül voltál a buliban? Nincs barátod?- kérdeztem.
– Volt, de lapátra tettem.
– De legalább egy barátnőd vagy osztálytársnőd, akivel elvihoghattok.
– Van egy barátnőm, de elutazott.
– Hova?
– Té- be
– Minek?
– Hogy átérezzen valamit az ott történtek fájdalmasságából?.
– Neki volt ez az elmebeteg ötlete?.
– Nem! Az enyém.
– Akkor te miért nem mentél vele?
– Mert közben talált magának valakit és vele ment.
– Egy fiút?
– Igen.
– És te nem találtál?
– Mondom, hogy kitettem a szűrét.
– Mégis miért?
– Jó okom volt rá.
– Micsoda?
– Türelmetlenkedett.
– Le akart fektetni?
– Igen.
– Mióta ismered?
– Fél éve.
– És?
– És nem voltam biztos az érzelmeimben. Leitatott, de akkor meg lehánytam. Meg összepisáltam magam.
– És velem lefeküdtél volna?
– Nem.
– De mégis eljöttél?!
– Azt hittem hazavisznek, és búcsúzóul megcsókol… meg. megtanít csókolózni.
– Mi van, már magázol?
– Igen.
– Miért?
– Mert az apám lehetne.
– Tegezzél nyugodtan!
– Már nem tudom.
– Jó szarok rá, magázzál, ha neked örömet okoz!
– Mi lett volna, ha erőszakoskodunk veled?
– Nem tudom. Odáig még nem jutottam gondolatban, amúgy is nyűg már nekem a szüzesség.
– Ezt végképp nem értem.
– Már mindenki elveszítette, csak én nem. Mostmár jövő nyárig megint nem lesz alkalmam rá.
– Miért csak nyáron.
– Télen a kutya se tüzel. No nem azért. Egész évben tanulok, nem járok sehová. Nem ismerek senkit.
– És az osztálytársaid?
– Nyálas kis pöcsök. Kisgyerekek. Csavarhúzóval böködik a hátam, meg rugdalnak, mint az oviban
– Hát elég hülye módszer a provokálásra. Még éretlenek.
– Miért, maga talán érett?
– Hát most megfogtál. Még én is gyerek vagyok.
– Az jó, akkor, tessék engem megtanítani csókolózni.
– Azt hiszed az csak úgy ukk- mukk- fukk megy, érzelem nélkül pedig elég gépies lenne. Na mindegy, gyere ide! Megpróbáljuk.
– Mmmmmár eléééég!
– Na jó volt?
– Nem
– Miért?
– Csupa nyááál, egy kicsit öklendezhetnékem is támadt.
– Nahát köszönöm szépen, rendesen kiosztottál.
– Ne haragudjon, nem úgy értettem! De miért kellett a nyelvét ennyire átszúrni a számba?
– Nem tudom, errefelé ezt így csinálják. De én egy kicsit beizgultam.
– Úgy hogy a kavernák megteltek vérrel és megemelik a barlangostesteket és az egész pénisz megmerevedik?
– Nem, úgy hogy felállt a farkam és csak arra tudok gondolni. Ha kemény a farkam agyalágyult leszek. Ez van. Hülye liba, még jó, hogy rám akadtál.. más már rég kicsinál, és a kukoricásban szaglásznád az ibolyát. Egy kicsit óvatosabb lehetnél, legalább egy hangyányival!
– Ígérem, legközelebb vigyázok.
– Melegen ajánlom. Engem viszont nagy ívben kerülj, mert többé nem lesz pardon. Visszatérve a barátnődre, miért ment mégis arra a helyre?
– Szociális munkásnak készül és edződik.
– Edzettetek már máskor is?
– Még nem, de minden évben akarunk
– Hogyan?
– Elmegyünk olyan helyekre, ahol valami igazságtalanság vagy egetverő sus-mus, elmismassolás történt.
– Más lányok a Balcsira mennek. Honnét szalasztottak titeket, az Androméda ködből?!
– Nem , de erre szükség van.
– És amúgy te minek készülsz?
– Még nem tudom, most megyek harmadikba. Lehet, szülésznő leszek vagy gyerekorvos Ha nem vesznek fel a humánra, akkor állatorvos.
– Szóval, minden áron a doktori titulusra ásítozol.
– Nem a titulusért. Csak segíteni szeretnék. szívvel- lélekkel.
– Mindenki így van ezzel, aztán a nagy többség jól lelohad.
– Igen, kényelmesebb középszerűnek lenni. Nem ütközik falakba az ember.
– De te ne add fel! Nyugodtan köpködjed a frázisaidat..No nem azért mondtam. én már elveszítettem egy-két álmot, elég nehezen hevergetem ki a hiányukat. Azért dumálok ilyen rezignáltan.
– Magának jó. Azzal foglalkozik, amit szeret csinálni.
– Ezt honnan veszed?
– Láttam, ahogy átélte. . Csak úgy lehet. Bár volt néhány eltévedt akkord, pár fals kontrabassz, főleg a vége felé…Csak nem akkor tetszettem meg magának?
– Na még szemtelenkedjél. De valóban volt. Tanultál zenét?
– Nem, de állítólag nagyon jó a hallásom. Észreveszem a hamis hangokat, attól összezavarodok.
– Akkor üdv a klubban. Jó eséllyel indulhatsz a legcsinosabb kényszerzubbony viselő díjáért.
– Ezt most nem tudom bóknak vegyem-e, de azért vihogok rajta egyet.
– Ez olyan keserédes volt.
– Vagy inkább édes- savanyú-mártás.
– Szóval túllicitálsz, nem félsz, hogy büntetésképpen a térdemre húzlak és elfenekellek?
– Nem, mert attól újra rám izgulna, azt meg ugye nem szeretné?
– Már sajnálom, hogy szűz vagy.
– Azon segíthetünk.
– Mi van, belemennél?
– Nem tudom, félek tőle. Egyszer megpróbáltam bedugni a kisujjam, de nagyon fájt.
– Biztos, mert már előre szorítottad magad, hogy zabszem se menjen bele vagy meg citromlevet csöpögtettél rá.
– De vicces. Jó, tessék akkor segíteni rajtam!
– Megőrültél?
– De most mit fogok mesélni a suliban a többieknek. Mindenki tele lesz élményekkel, nekem meg semmi.
– Majd lódítasz valamit, úgy, mint a többiek.
– Nem tudok hazudni.
– Ha ilyet füllentesz, az még bocsánatos bűn.
– Jó, de legyen valami alapja, egy kicsit megpróbálhatnánk. Legalább a végét tegye oda, kérem szépen!
– Te tényleg megbuggyantál. Addig nem ülsz csendben a fenekeden, míg valaki alaposan meg nem farkal.
– Ne tessék ilyen kemény szavakat használni!
– Ez kemény szó, hát hol élsz te, ti felétek szépen beszélnek?
– Nem, sőt nagyon is csúnyán, de én nem akarom használni.
– Majd rád ragad, ne aggódj! Na gyere közelebb, hallottál már az orális szexről?
– Igen, olvastam róla. Sok felvilágosító témájú könyvet lemorzsoltam.
– Nem akarod rajtam kipróbálni a gyakorlatban?
– Nem, azt hiszem, elhánynám magam. Ugye nem akarja, kérem, ne akarja!
– Jó, de legalább kiverhetnéd a farkam, ha már itt vagy.
– Neee! Kérem, tegye el, annyira ronda! Ez undorító.
– A francba, mi van neked fóbiád van tőle?
– Ígérem, majd kinövöm, de most ne mutogassa!
– Jó elrakom, nem kell ricsajoznod, fellármázod az egész környéket.
– Jó, de többet ne mutassa!
– Így beszarni egy kis darab pénisztől. Jó lecsukom a villanyt, csak egy kicsit fogd meg…
– Pfuj.
– Most meg mi van?
– Irtózom tőle, olyan rossz ezt fogdosni.
– A rossz nyavalyába! Pont nekem kellett egy ilyen finnyás úrilányt felcipelni. Én nem vagyok normális, esküszöm. Tudod mi az mikor egy férfi felizgul és semmi. Felér egy tökönrúgással.
– Jó, de kérem, ne kiabáljon velem, utálom a konfliktusokat! Nem tudom őket kezelni. Egy kicsit csak másszon rám és próbáljuk meg!
– Akkor vetkőzz!
– Nem elég, ha csak a bugyimat félrehúzza?
– De elég, sőt még vegyél fel három jégeralsót! Majd dunyha alatt foglak megkettyinteni, mint ahogy a régi öregek csinálták.
– Jó levetkőzök alulról, de forduljon el, vagy elég, ha összehúzza a firhangot, hogy töksötét legyen.
– Ha-ha- ha firhang, kitől tanulsz ilyen szavakat?
– Az anyámtól.
– És az anyád nem tanított meg semmi másra, csak a locsogásra?
– Ezt most, hogy értsem? Most ha nem vette volna észre, sértegetni tetszett, de csak folytassa!
– Jó gyere ide, elfogyott a cérnám, feküdj hanyatt! Ne szorítsd ilyen görcsösen magad! A francba hogy másszak közéd, ha összeszorítod a térded?.
– Neee, ez fááááj, könyörgöm, ne bántson, kérem!. Hagyja abba! Hagyja abba!
– Ne ordíts! Már abbahagytam vagy egy félórája.Alig tettem oda, te meg vonítasz, mint akit nyúznak meg vagdalódzol.
– Jaj, ez eszméletlenül fájt.
– Mostmár legalább nem keresed a bajt. Majd akkor feküdj le valakivel, ha tényleg elveszted a fejed.
– Jó, köszönöm, hogy időben abbahagyta.
– Ne folytasd, megszakadok a nevetéstől. Vannak ilyen őskövületek?
– Jó pár éve történt, de néha még most is elfog a keserédes nevetés.
– Miért, hisz ez egy mókás sztori?
– Még nincs vége. Elaludtunk. Reggel nem volt mellettem. Csak egy levelet hagyott, amiben megköszönte, hogy meghagytam az érintetlenségét. Meg szerencsét kívánt egy kalappal és rengeteg szép dalt, minél kevesebb fals hanggal.
– Milyen kedves..
– Én viszont üvöltve dobtam el a papírt. Fájdalmasan égetett, szinte pörkölte az ujjamat. Egy merő macskakaparás volt, csupa balra döntött betűkkel. Hogy én nem ismertem rá, azon nem csodálkozom, de hogy ő, ez örök rejtély marad számomra.