A természetben de jó – 3. rész – Mi nők

Hogy mi nők milyen dögök tudunk lenni… Váratlanul ért a nyomasztó hőség, és levegő után kapkodtam ahogy kiléptünk a klimatizált épületből. Emese homlokán is azonnal megjelentek az izzadtságcseppek, a kistáskám bőrfogantyúja pedig szinte a tenyerembe olvadt. Az út túloldalán Máté parkolt és vigyorogva ücsörgött sötétkék Fordjában. Az ablakok felhúzva, jelezvén, hogy bizony ama helyiség is klimatizált vala. A bal egyes néhány ujjnyira lecsúszott, majd Máté tompa hangját hallottuk.
– Merre mennének a szép hölgyek?
– Toronyiránt! – válaszoltam a kezemmel intve.
Erre feltűnően végigmért minket, mint aki azon morfondírozik mennyit érne neki a fuvar.
– Elvinném én magukat, de bizony a fuvar nem volna ingyen…!
– Mennyire gondol fiatalember?
– Valutát nem fogadok el…
Összenéztünk barátnőmmel, majd Mátéra mosolyogva mindketten az ablakhoz hajoltunk és egyszerre tettük fel a kérdést:
– Mégis akkor mire gondol fiatalember?
– Jó úton járunk… – válaszolta Máté leplezetlenül bámulva a hőség miatt elég lengén hagyott dekoltázsunkra.
– És ez még csak az út eleje – doromboltam.
Kattantak az ajtózárak. Ezek szerint még korábban ki is zárt minket a piszok, nehogy be tudjunk szállni. Gyorsan beugrottam hátra, s máris Máté forró kezét éreztem a bokámra fonódni arra a két másodpercre míg Emese megkerülte a kocsit és beszállt.
– Nos tehát a tarifában megegyeztünk, hová is lesz a fuvar? – kérdezte titkos kedvesem.
Miután Emese játékosan bemondta a címet, elindultunk.
– Volna itt egy kis probléma, fiatalember! – tettem a vállára a kezem.
– Mi lenne az hölgyem? – kérdezte a visszapillantóban mosolyogva rám.
– Én más címre szeretnék eljutni, mint a barátnőm.
– Messzebb van?
– Igen, néhány kilométerrel.
– Ebben az esetben emelkedik a tarifa.
Középre ültem a hátsó ülésen és amennyire lehetőségem volt kihúztam magam, hogy jól láthassa, amint egy újabb gomb enged a blúzomon.
– Nem tudom… – nézett elgondolkodó arccal – ez még alku tárgya. De azt hiszem rendben leszünk… – mondta csillogó szemekkel, mosolyogva.
– Elég olcsón megúsztam! – nevettünk fel Emesével.
– Én nem szeretném elijeszteni a kuncsaftjaimat azzal, hogy az egekbe emelem a tarifákat. Éppen ellenkezőleg, azt szeretném, hogy megelégedésükre szolgálhassak, és máskor is velem utazzanak! – nyomta meg a mondat végét Máté, miközben a visszapillantóban engem figyelt.
– Ah… azt még meglátjuk fiatalember! – válaszoltam teátrálisan legyintve.
Belebonyolódtunk egy kis tarifaszámítási elméletbe, és jókat nevettünk, míg Emeséékhez nem értünk.
– Várjon fiatalember! Inkább előre ülnék elvégre is most én leszek a mitfahrer.
Emesével megbeszéltük a másnap reggeli találkát, aztán behúzódtam Máté mellé. Alighogy kikanyarodtunk a kis utcából Máté keze már a combomon kúszott felfelé.
– A vezetésre figyelj! – legyintettem játékosan pofon.
– Öööö… a sebváltót keresem… – mondta vigyorogva.
– Kissé mellényúltál. – közöltem vele, de boldog voltam, hogy egy kicsit végre kettesben lehetünk.
Finoman simogatta a térdem, majd keze combom belső felére tévedve lassan elindult felfelé. Ujjaim az övéire csúsztattam és felemeltem kezét. Ő csak mosolygott majd csókot nyomott a kézfejemre. Éreztem ahogy elönt a melegség, szívem gyorsabban dobogott, miközben csillogó szemeit fürkésztem.
– Van még egy kis időd, mielőtt hazavinnélek? – kérdezte. – Elvinnélek valahová… – tette aztán hozzá.
– Hová szeretnél menni?
– El… – mosolygott kajánul.
– Menjünk csak hozzánk. – szóltam rá, mire ő kedvetlenül bólintott. – A férjem úgysincs otthon… – folytattam mosolyogva.
– Nincs…? – kérdezte reménykedő, egyben hitetlenkedő hangon.
– Nincs.
– Merre van?
– Orvosi vizsgálatra van éppen időpontja a kórházba.
– Beteg?
– Nem, csak…
– …Csak…?
– Ezt csak később akartam neked elmondani.
– De mégis mit? – kérdezte kíváncsian. – Csak nincs valami baj?
– Baj?… az mindig akad… – sóhajtottam.
– Viki!
– Jól van na…!
– Mindent úgy kell belőled kihúzni!
– Eeeegen…, de csak miután betoltad…!
Máté nagyot fújt, aztán csak mosolyogtunk mindketten.
– Szóval? – kérdezte.
– Attila külföldre igyekszik dolgozni. Ausztriába valahová…
– Aha…
– Mit aha?!
– Csak úgy… aha.
– Ahha…
Pár percig csendben ültünk egymás mellett, majd az ablakon kifelé bámulva megéreztem, hogy keze ismét felfedezőútra indul.
– A vezetésre koncentrálj! – szóltam rá, és továbbra is kifelé bámultam.
– Azt teszem – mondta halkan, és nem tágított a térdemtől.
Mi a fenét jelentsen ez az „aha”?! – dohogtam magamban. – Inkább örülnie kéne, hogy jóval többet lehetünk együtt a következő hónapokban! – Dohogásom közepette éreztem, ahogy keze finoman a combom belső felére vándorol.
– Ugye figyeled az utat is? Nem akarom egy fán végezni!
– Esetleg egy rúdon?- kérdezte kajánul.
Erre nem válaszoltam. Ha tudná, hogy éppen erre gondolok! Én hülye, már megint mire készülök! Könnyű, nyári szoknyám egyre feljebb csúszott. Amikor ujjai már a másik combom is érintették behúnytam a szemem és lassan széttártam lábaimat. Szemhéjam riadtan felpattant – Jézusom, ha valaki lát, azonnal észreveszi, hogy mi zajlik idebenn a kocsiban…! – Úgyhogy a továbbiakban meg-megrebbenő pillákkal élveztem Máté munkálkodását. Mosolyogva vettem tudomásul ahogy finom keze elérte legrejtettebb zugom, és gyengéden kezelésbe vette azt. Falatnyi tangám néhány másodpercen belül csupa nedv lett, ahogy Máté az anyagon keresztül simogatta barlangom bejáratát, körbe-körbe… Aztán egyik ujjával ügyesen félrehúzta a nedves kis ruhadarabot, egy másikkal pedig immár szabadon vette kezelésbe kitárulkozó puncim..
– Az utat figyeld, mondtam már! – ripakodtam rá felnyögve, és megremegtem, ahogy ujja csiklómhoz ért.
Ez így nem lesz jó – gondoltam, kezem újra az övére simítottam, hogy felemeljem, de nem engedett. Egyik ujja belém hatolt. Felsóhajtottam. Kezem a kezén, miközben ő lassan mozgatta bennem ujját. – mintha magamnak csinálnám… – Finoman, lassan mozgatta, hát nem ellenkeztem tovább, és pár másodperc múlva azon kaptam magam, hogy elfúló hangon sóhajtozva élvezem ténykedését miközben próbálunk az utcánkba kanyarodni. Na azt látni kellett volna… illetve mégsem! Máté jobb keze a lábaim közt, én pedig minden kuplungolásnál bal kézzel váltom a sebességet. Miután megálltunk és én ballal behúztam a kéziféket röhögőgörcsöt kaptunk.
– Akkor bejössz? – kérdeztem nevetve.
– Akarod?
– Áááá nem… Tudod hogy felhúztál?
– Még nem…, de ha bemegyek, megteszem.
– Na ne a szád járjon, gyere! – azzal kiszálltam és megvártam míg Máté bezárja a kocsit.
– És mi van, ha mégis itthon van?
– Majd azt mondom, hogy Emesének kölcsönzök egy ruhát és te viszed el neki. Rendben?
– Látom mindenre van válaszod…
– Naná!
Kellemes hűvös fogadott ahogy beléptünk.
– Nézz körül nyugodtan, mindjárt jövök!
Felsiettem a tetőtérbe megnézni, hogy tényleg egyedül vagyunk-e. Nagyobbik fiam táborozik a barátnőjével, de a kissebbik akár itthon is lehet. Azt mondta ugyan, hogy levonatoznak a Balcsira a haverokkal, de sose lehet tudni, az ördög soha nem alszik… De nem, nincs itthon. Akkor tehát szabad a pálya. – De sietni kell, nehogy Attila beállítson! Jaaj azt meg nagyon nem szeretném! – morfondíroztam magamban.
– Milyen hűsítőt szeretnél? – léptem a konyhába – van hideg nara…
– Ne sorold, nem iszom most semmit… bár szomjazom nagyon!
– Jó, akkor egy pohár finom, hideg narancsjuice rendel.
Mire a pohár megtelt, addig Máté szorosan mögém lépett és az ő markai is tele lettek. Szelíd erőszakkal tartott, azt sem engedte, hogy a juicet viszategyem a hűtőbe. Vékony blúzomon keresztül gyúrta melleimet, ágaskodó férfiasságát pedig a fenekemhez szorította. – Na jó, akkor legyen! – ellöktem magamtól.
– Gyere… nincs sok időnk! – keze után kapva a nappaliban terpeszkedő kanapé felé húztam.
Gondoltam itt lesz a legbiztonságosabb, mert innen látom az utcát, meg a bejáratot, bár a kocsibejárót nem egészen. A kanapéra löktem és szorosan eléálltam, Máté keze azonnal a szoknyám alatt a fenekemre simult. Ahogy végiggomboltam blúzom, úgy csókolta a szabaddá váló hasam, köldököm…. Imádom ezt a srácot, ahogy kényeztet! Aztán az ő polója következett, majd ellentmondást nem tűrően hátralöktem és pillanatok alatt megszabadítottam rövidnadrágjától, ami alatt legnagyobb meglepetésemre semmit nem viselt, így meredező fallosza az arcom elé pattant. Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy megízlelem – de nem, nincs időnk és én nagyon akarom őt! – gyorsan ledobtam a szoknyám és kis tangám aztán Máté ölébe ereszkedtem és – in medias res – magamba vezettem férfiasságát. Mindketten felnyögtünk…
– Basszus, micsoda forróság…! – nyögött ő.
– Úúúú… de jó vastag vagy! – nyögtem én.
Szó, ami szó nagyon beindultam… lassú mozgásba kezdtem. Nehéz volt visszafogni magam, hiszen legszívesebben vadul vágtáztam volna, márcsak az idő szűkössége és a lebukás lehetősége miatt is. De azért ki akartam élvezni ezt a pár percet is! Máté a csípőmnél fogva próbált gyorsabb tempóra ösztökélni…, de nem engedtem. Próbáltam minél tovább élvezni, ahogy feszít. Akkor a fenekemnél fogva megemelt kissé és így kezdett gyorsabb mozgásba… úgyhogy teljes súlyommal ránehezedtem és próbáltam őt leszorítani, miközben arcát a tenyerembe véve szájára tapasztottam a szám…
– Nyugi…! Nehogy itthagyj…! – lihegtem, aztán nyelvünk tovább csatázott.
Pár másodperc után aztán lenyugodott kissé, így már kényelmesebben támaszkodhattam a kanapé támlájára, s kissé felemelkedve Mátéról így felkínálhattam a még mindig tartójukban szenvedő melleimet. Ahogy arca elé tartottam őket, nyelve azonnal lecsapott, keze pedig újra a fenekem és combom simogatta… előbb nyelve hegyével a vékony anyagon keresztül izgatta kemény bimbóimat, majd egyik mellem a másik után kikerült kosarából… Újra felnyögtem, amikor nyelve lassan az egyik immár szabaddá vált bimbómra talált… majd pár másodperc múlva elmerült szájában… borzongás futott végig testemen, ahogy megszívta… Hamar eltaláltuk a közös ütemet, amikor én rácsúsztam rúdjára ő ellenkezőleg emelte csípőjét… Patakokban kezdett folyni rólam az izzaddtság, ahogy Mátén mozogtam, pedig idebenn hűvös a levegő. Néha kinyitottam a szemem és figyeltem ahogy Máté sóhajtozik alattam. – De kár, hogy nincs több időnk! -…
Csengőhang visított a levegőbe… Ijedten ugrottam le Mátéról, szívem 200-at vert, próbáltam felfogni a valóságot. Másodpercekbe telt mire telefonom hangjára ismertem, a hang alapján pedig férjem hívására. Az ebédlőasztalhoz rohantam a telefonomért és felkaptam.
– Na hello…! – lihegtem bele.
– Na szevasz, drágám! Mit lihegsz ennyire?
– Úgy ugrottam ide a telefonhoz… – ajkamba haraptam, ahogy rájöttem, hogy elszóltam magam.
– Nocsak, és miért ugrálsz aranyom?
– … Azt hittem… nem tudtam nincs-e valami baj, hiszen a kórházban vagy,… vagy nem? – néztem ijedten Mátéra, aki csendben figyelt. Azért ujjam a szám elé tartottam, hogy továbbra is csendre intsem őt.
– De… és nincs semmi baj!
– Hál’ Istennek!
Kicsit megnyugodva lépdeltem vissza Mátéhoz. Ő pedig a derekamnál fogva húzott közelebb magához. Próbáltam eltolni magamtól, hasztalan, úgyhogy ujjam újra a szám elé tartottam és hangtalanul formáltam a szavakat:”NYUGI”…”NE PISZKÁLJ!” Alig tudtam figyelni arra amit Attila mond.
– … és még mindig itt várakozom, de már csak ketten vannak előttem, aztán, remélem, végre bejutok én is. Még jó, hogy időpontra kellett jönnöm, meg jó, hogy a doki betartja azokat! – hallottam ahogy visszatértem telefonom világába újra.
– Még mindig ketten…? – kérdeztem. Basszus, már csak ketten! Máténak el kell tűnnie! – gondoltam ijedten.
Aki közben persze nem tétlenkedett és újra magához húzott. Homlokom ráncolva próbáltam nagyon szigorúan nézni rá, de csak mosolygott. Engedtem neki és ölébe ereszkedtem, de csak combjára ültem le.
– Csak azért szólok… – beszélt a férjem, miközben Máté előrehajolva nyelvével ingerelni kezdte egyik bimbóm -, hogy készülj, mert ha hazaérek már indulunk is.
– Hova? – kérdeztem meglepődve, de a kelleténél kicsit ingerültebben. Próbáltam eltolni Mátét, de persze, hogy nem sikerült…!
– Van egy kis meglepetésem a számodra.
– …Meg…lepetés?
– Aha…
– Mi…milyen meglepetés? – Máté elhatározta, hogy mindenképpen lebuktat minket. Előrecsúszott alattam a kanapén és ágaskodó szerszámát az ily módon elérhetővé vált puncimhoz illesztette. Az ijedtségtől újra kalapálni kezdett a szívem, ahogy, reményeim szerint nagyon halkan, visszafojtva sóhajtottam, amikor makkja nagyajkaim közé simult.
– Na most miért sóhajtozol? – elszédültem az ijedtségtől…Basszus, ez a kurva telefon! Attila mindent hallott!
– … Azt hittem lesz egy nyugis délutánunk… itthon… kettesben – sóhajtottam újra, de próbáltam lemondóan. Közben magamban sikítottam – ugye nem hallottad?!
Számat és szemhéjamat is összeszorítottam nehogy eláruljam magam, amikor Máté a csípőjét megemelve belémhatolt.
– Ezt szeretnéd? –kérdezte férjem. Kínomban majdnem elnevettem magam – IGEN, EZT!
Megfordult ugyan a fejemben, hogy azonnal felugrok, de nem tettem. Igazán nem is akartam.
– Hát… ha már beterveztél valamit… akkor legyen úgy – válaszoltam végül. Máté lassan visszaengedte magát, aztán újra csípőemelés következett.
– Okés, akkor sietek!
– Siess! – mondtam Attilának és kinyomtam a telefont.
Ami aztán mellettünk landolt a kanapén és én már biztosan megkapaszkodva tudtam ellentartani Máté rohamának. Már nem akartam lassítani… csak élveztem minden mozdulatot, ahogy könnyedén csúszik bennem… ahogy feszít… melleim ugrálnak… Máté nyög… saját sóhajaim… Izmai játékát… Ez a gyönyörű fiú megint megcsinál…! Már nem érdekelt a ház előtti forgalom fikarcnyit se, nem érdekelt a férjem, nem akartam mást csak élvezni! Hirtelen megállt tövig bennem és csípőjével csak emelt… Csak pihegtem, ahogy lassan visszaereszkedett leengedve magával együtt engem is… Kérdőn néztem rá egy másodpercig, de aztán megértettem mi történik, megértettem, hogy mostantól én irányítok. Izmos mellkasára támaszkodva kezdtem emelgetni csípőm és hangot is adtam élvezetemnek… tudom, hogy szereti… tudom, hogy szeretem…SZERETEM!
Engedte, hogy úgy mozogjak, ahogy nekem jólesik… imádom, amikor szétfeszíti hűvelyem, ezért igyekeztem minél mélyebben magamba engedni… remegve mozgattam csípőm előre-hátra, néha körbe-körbe közben csiklómat folyamatosan ingerelte Máté szőrzete… Mellem újra a szájához tartottam és hangosan felnyögtem, amikor szívni kezdte kemény bimbóm… a másikat pedig erősen gyúrta. Szabad kezével fenekembe markolt és akkor éreztem, hogy elindul bennem a jól ismert érzés, aminek a végén a hőn áhított élvezet marad csak!
– Ne haragudj! – lökött rajtam hatalmasat Máté.
– Ez az kedvesem… lődd belém mindet! – kiáltottam.
És akkor megfeszült, hangosan felnyögött, vad és rendszertelen döfésekkel igyekezett szétszakítani… Ahogy éreztem a bennem tomboló, rángatozó, kőkeménységűvé vált férfiasságát, éreztem, hogy minden újabb lökésénél combom belső felén folyik belőlem forró magja, szája vákuumként szívja bimbóm, hűvelyem görcsösen szorítja őt… na akkor elszürkült minden… csak hangos nyögésünket, lihegésünket hallottam és puncim felrobbant… és vele felrobbant a világ.
Másodpercek, vagy percek múltán tűnt fel, hogy ujjaim elfehéredtek és fájdalom hasított beléjük, ahogy a támlát szorítottam… Akkor ráomlottam Mátéra és csak pihegtünk mindketten.
– Ha jól érzem jó kis adagot kaptam tőled…
– Hát, gyűjtögettem Neked egy kicsit – nézett rám mosolyogva.
Kisimította csatakos hajam a szememből és megcsókolt. Finoman, édesen…
– Nem akarlak kirúgni, de menned kéne! Nem akarom, hogy Attila itt találjon!
– Tudom… – sóhajtotta.
A szívem szakadt meg. Nem akartam, hogy elmenjen, de most nem maradhat, és ő is tudja jól, hogy még várnunk kell, amíg több időt tölthetünk együtt.
Összeszedte magát és felhörpintette narancslevét, elvégre is megdolgozott érte. Én pedig úgy, ahogy voltam, egy szál melltartóban kísértem a bejárati ajtóhoz. Nyitottam is volna az ajtót, de lábával megtámasztotta, derekamnál fogva lezseren magához húzott, és megcsókolt. Nyelve az enyémet kereste, aztán fullasztó és szenvedélyes másodpercek után kilépett a délutáni hőségbe.
Szerencsére, bár Attila nagyon mérges volt miatta, de még jó darabig várnom kellett, míg hazaért.
Máté távozása után azonnal sarkig tártam a teraszajtókat, hogy kiszellőzzön a lakás, még azon az áron is, hogy kissé felmelegszik idebenn a levegő. Rendbeszedtem magam egy kellemes tusolással, és míg vártam volt időm gondolkodni… A legfurcsább az volt, hogy egyáltalán nem éreztem lelkiismeretfurdalást, mert megcsalom a férjem… És nem éreztem lelkiismeretfurdalást, mert mindezt most a családi fészkünkben tettem…