Történetek

Álmomban már láttalak…

Ismét egy nehéz nap állt a hátam mögött. Hazaértem, gyorsan lezuhanyoztam és beestem az ágyba. Nagyon álmos voltam. Ahogy lassan lecsukódott a szemem ismét a már szokásos álmomban találtam magam. Mostanság egy tűzoltóval chatelek, akinek már elég sok mindent elmondtam magamról, ennek tudtam be az álmaimat. Azt is tudta, hogy hol lakom. Egyszer már egy randit is megbeszéltünk, de végül behívták dolgozni, így az elmaradt.
Szóval, ahogy az lenni szokott mélyen alszom, amikor halk neszre ébredek fel. Mintha valaki be akarna jönni az ajtón. Mikor kinyitottam a szemem, hogy kimenjek körülnézni, azt vettem észre, hogy egy tűzoltó állt felettem. Odaállt az ágyam fölé, és minden teketória nélkül a számba rakta a farkát. Én nem akartam, gondolkodtam, hogy sikítok, de az egyenruhája teljesen bevadított. Hirtelen azt vettem észre, hogy kéjesen nyögdécselek, és élvezettel szopom. A számba vettem a herezacskóját, lassan végignyaltam, majd bekaptam.
Nagyon finom volt. Utána a makkot nyaltam körbe, jó alaposan benyálaztam.
Aztán elkezdtem ütemesen szopni, miközben a kezemmel, morzsolgattam a heréit. Tetszett neki, nyögött és szuszogott. Megfogtam a farkát, és el kezdtem verni, miközben tovább, szoptam. Lassan egyre beljebb eresztettem a számban egészen addig, amíg az egészet sikerült tövig bekapnom. Megremegett. A kezét a hajamra tettem el kezdtem mozgatni a fejem, és mondtam, hogy basszon szájba. Tetszett neki az ötlet.
A következő pillanatban már vadul tépte a hajam és dugta a számat. Egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt a torkomon. Én közben húztam magamra a fenekénél fogva. Ütemesen mozgatta a farkát a számban. Éreztem, hogy hamarosan el fog menni, elkezdtem verni a farkát, miközben arra figyeltem, hogy a makkja végig a számban maradjon
Egyszer csak nyögött egy nagyot, és a számba lövellte a spermáját. Lenyeltem mindet, majd tisztára nyaltam a farkát. Adott egy puszit majd olyan csendben, mint ahogyan bejött, el is tűnt…
Reggel takarítás közben találtam egy névjegyet a kanapé mellett. Nem tulajdonítottam neki jelentőséget, rendszeresen elhagyok papírokat, amikor átrendezem a tárcámat.
Délután sétáltam hazafelé és azon járt az eszem vajon ma bejelentkezik-e az én tűzoltóm.
Este a chaten a köszönés után ez a mondat fogadott a képernyőn:
-„Én tegnap megvalósítottam a te álmodat… Otthagytam a névjegyem rajta a címemmel, hogy te is megvalósíthasd az enyémet. Kulcs a virágládában…”
[Lolita]

Leave a Reply