Amikor szűk a nadrág

Az üres korsók szinte egyszerre koccantak a tisztának épp nem mondható asztallaphoz, a három férfi pedig lusta elégedettséggel mosolygott egymásra. Szerencsésnek érezték magukat, amiért feleségeik, barátnőik sosem gördítettek különösebb akadályokat a péntek esti sörözések elé. András szája sarkában az elégedett mosoly lassan gúnyos fintorrá alakult, mikor meglátta, hogy a másik kettő szedelőzködni kezd, aztán elővette jobbik énjét, és lenyelte az ironikus megjegyzést, ami kikívánkozott belőle. Megpróbálta belátni, hogy barátainak immár nem csak feleségeikhez, hanem egy-egy apró kisbabához is haza kell sietniük, szemben vele, aki az imént még azt is csak ímmel-ámmal vallotta be, hogy soros barátnője épp a héten hagyta el. Szótlanul intett a távozók után, és a tárcájával kezdett matatni. Egyébként is ő lett volna a soros a fizetésben, de az adott körülmények mellett duplán természetesnek tűnt, hogy utolsónak marad.
Kihúzott két bankjegyet a bőrtokból és a pult felé igyekezett, mikor megpillantotta a tűsarkakon bebillegő égi tüneményt. Tekintete lassan pásztázott végig a nőn, a bokától indulva fel a formás, selyemharisnyába bújtatott vádlikon, a szűk szoknyával fedett combokon és csípőn, a bő, ám de mélyen dekoltált blúz alatt domborodó melleken, majd megállapodott a vörösesbarna fürtökkel keretezett arcon, mely hirtelen kísértetiesen ismerősnek tűnt számára.
– Judit – lépett oda némiképp magabiztosabban a nőhöz.
A tip-top jelenség ránézett, szemei összeszűkültek, látszott, hogy nehezére esik a férfi arcára fókuszálni.
– András! – kiáltott fel aztán mégis, mikor végre felismerte. Ugyanebben a pillanatban kibillent kissé egyensúlyából, s talán el is esik, ha a másik nem nyúl előzékenyen a könyöke alá, és segíti fel őt a magas bárszékre. Meglepetten konstatálta, hogy Judit bizony nem egészen józan.
– Mi szél hozott erre? Megengeded, hogy meghívjalak erre az italra? – bökött a pohárra, amit épp az imént csúsztatott a nő elé a pultos.
– Rémes napom volt – mondta Judit, miközben aprót biccentett beleegyezése jeléül. – Szar az élet!
A férfi nem igazán tudta, mit válaszoljon erre, ezért inkább hallgatott és egyetértően bólintott.
– Na és hol hagytad a férjed? – vetette oda látszólag könnyedén, holott határtalan erőfeszítésébe került, hogy ne fogcsikorgatva tegye fel ezt a kérdést.
Judit válasz helyett csak a magasba emelte jobb kezét, András pedig meglátta gyűrűsujján a gondosan átalakított aranykarikát. Némi elismeréssel vegyes borzadállyal konstatálta, hogy a nyilvánvalóan kudarcba fulladt házasság után a nőnek maradt annyi lélekjelenléte, hogy gyakorlatias leleményességgel mentse meg értékes jegyajándékát. Judit gyűrűjében immár három apró, utólag beillesztett zafírszem csillogott, lehetőséget adva arra, hogy tovább viselje az ékszert. András előtt hirtelen felrémlett a néhány évvel ezelőtti emlék, mikor Judit ugyanezzel a diadalittas mozdulattal mutatta fel az akkor még egyhangú aranyszínben ujjára simuló gyűrűt. A férfi akkor úgy érezte, egy világ omlik benne össze, pedig már közel harminc évesek voltak, és rég a múlt ködébe veszni látszott a Judit iránti kamaszos rajongása. Mégis, annak ellenére, hogy már nem álmodott minden este a lányról, mint a gimnáziumban, nem lebegett a képe a szeme előtt, miközben maszturbált, személyes sértésnek érezte, hogy a nő végül egy másik férfihoz köti az életét. Most pedig itt ül előtte elázva, elváltan, és ő még ezzel a kimondhatatlan csalódással a háta mögött is őrülten kívánja. Judit vidáman csacsogott, az alkohol megoldotta a nyelvét, és András hamarosan arra eszmélt, hogy vadul flörtölnek egymással.
– Na, nekem ehhez egy kis szünet kell – gondolta magában, majd hangosan így szólt. – Ne haragudj, ki kell mennem a mosdóba. Rendelj addig magadnak még egy italt!
Elverekedte magát a WC-ig a péntek esti tömegben, és mélyet sóhajtva állt meg a piszoár előtt. Lehunyta a szemét, és kényszeredetten elismerte, hogy fogalma sincs, miről beszélt a nő az elmúlt háromnegyed órában. Tudta, hogy úgy viselkedik, mint egy nyeretlen kétéves, de képtelen volt másra koncentrálni, mint a Judit nyakláncán himbálózó apró medálra, ami sejtelmesen tűnt el a nő két melle között, és a sötét rózsaszín rúzsra, ami kicsit elkenődött a felső ajkán. András egész idő alatt őrült késztetést érzett, hogy odanyúljon, és hüvelykujjával még inkább szétkenje a sminket Judit arcán.
– Hé haver! – szakította ki egy lelkes hang az ábrándozásából. – Mit ültök még itt? A nő ma estére már a tied.
András oldalt nézett, a tőle jobbra lévő piszoár előtt egy húszas éveinek elején járó, szemmel láthatóan nem épp józan srác állt. Fiatal arcán fülig ért a vigyor, miközben vizelt.
– Á nem, mi régi ismerősök… – kezdte volna, ám a másik félbe szakította.
– Mit de? A csaj épp csak a bugyiját nem tolja le neked itt a nyílt színen.
Szíve szerint folytatta volna a szabadkozást, de aztán belátta, hogy csak áltatja magát. Hisz ő is tökéletesen tisztában van vele, hogy amióta csak Judit belépett a bárba, a nadrágja kényelmetlenül szűkké vált.
– Oké, kösz – bólintott végül a fiatalabb fiú irányába, és megadó félmosollyal szemlélte, amint az ujjaival V betűt formálva lép ki a helyiségből. Újabb sóhaj kíséretében a mosdóhoz lépett, hogy kezet mosson, miközben ellenőrizte a tükörben, hogy fest. Alapjába véve elégedett lehetett volna a látvánnyal, csakhogy András tudta, hány, az edzőteremben eltöltött kínkeserves óra szenvedése áll emögött. A lapos has, a széles vállak, a nyaka alatt keményen előreugró kulcscsontok ellenére ő még ma is gyakran látta azt az egykor dundi, pattanásos kamaszt a tükörben, aki annak idején ő volt, és akit Judit négy éven keresztül következetesen levegőnek nézett.
– Végül is, mit veszíthetek? – kérdezte önmagát, miközben papírtörölközőt tépett, és nekiveselkedett, hogy visszafurakodjon Judithoz. – Kezd tömeg lenni – jegyezte meg közömbösen, mikor megérkezett a nő széke mögé. – Nem volna kedved inkább feljönni hozzám? – kérdezte kissé bizonytalanul. Judit, anélkül, hogy tekintetéből bármiféle rosszallást lehetett volna kiolvasni, a férfira nézett és egyetértően bólintott.
– Van otthon piád? – kérdezte azért, miközben kifelé tartottak.
András épp telefonon próbált taxit rendelni, de közben pillantásával igent intett. Végül persze nem lett szükség több italra. A férfi már nem tudta volna megmondani, hogy kezdődött, de még a taxi hátsó ülésén csókolózni kezdtek. Legszívesebben már ott leszaggatott volna minden ruhát a nőről, aztán mégis hálás volt, hogy nem így történt. Épp elég kínos volt ennyi is, mikor busás borravalóval megtoldva kiegyenlítette a számlát a sofőrnél. Ügyetlenül, egymásba gabalyodva tántorogtak be a lakásba, Judit felváltva gombolta a gombokat a saját blúzán és a férfi ingén. András végre vette magának a bátorságot, egyik kezével a nő hajába markolt és hátra billentette a fejét, másik kezének ujjaival pedig szétkente a maradék rúzst Judit ajkai körül.
Azonnal érezte, hogy alteste életre kel a nadrágban, különösen, mikor Judit a szájába vette maszatoló ujjait. András most már sokkal céltudatosabban lökdöste a nőt a hálószoba felé, s miközben ádáz küzdelemmel kereste a cipzárt a szoknyán, érezte, hogy kutakodó kezei alatt meghasad a sima tapintású harisnya. Judit cipői ekkor már a sarokban hevertek, így most türelmetlenül cibálta le magáról a szakadt fehérnemű maradványait. Alig végzett, kezei már András nadrágszíját oldották meg, miközben a férfi mohón szívta a nő szájából az utolsó ital ánizsos ízét.
Judit egyáltalán nem volt gyengédnek mondható, a másik szájában a jellegzetes fűszeraroma hamarosan összekeveredett a vér édeskés ízével, s András már érezte is a fájdalmat alsó ajkán, ahol a nő az imént belé harapott. Nem nagyon ért rá viszont ezzel foglalkozni, mert ekkor a másik keskeny keze rákulcsolódott az immár szabaddá vált, ágaskodó férfiasságára, és András ebben a pillanatban…igen, ebben a pillanatban úgy érezte, hogy eddigi élete 32 évének minden egyes perce megérte a szenvedést.
Ebben a pillanatban legszívesebben hanyatt dőlt volna a széles franciaágyon, és ezt a mámorító érzést élvezte volna egy örökkévalóságon keresztül. Ugyanakkor sürgető kényszert érzett, hogy letépje Juditról a maradék ruhaneműt is, és végre feltáruljon előtte a nő meztelen valója. A melltartótól meglepő ügyességgel szabadította meg partnerét, hogy szája rátapadhasson a rózsásan meredező bimbókra. Mohón nyalta a két mell közötti árkot is, és nyelvén érezte Judit parfümjének kesernyés ízét. Azon gondolkodott, mikor fújhatta magára. De egyre nehezebben ment a gondolkodás, mert a nő keze még mindig az ágyékát simogatta, meglehetős szakértelemmel, András pedig szinte már az eszét vesztette, hogy ő is a másik combjai közé fúrhassa remegő ujjait. Mégis, mikor utolsóként a bugyijától is megszabadította Juditot, erőt vett magán, eltolta magától a nőt, és szemügyre vette egész alakját. Nyoma sem volt rajta annak a lányos nyurgaságnak, amire a gimnáziumi tornaórákról emlékezett. Igaz – ezt el kellett ismernie – nyoma sincs annak a szerelemmel teli szeretkezésnek sem, amit annak idején annyiszor elképzelt.
Judit teste épp ott telt meg, gömbölyödött ki, ahol arra szükség volt, s Andrásnak elégedetten kellett konstatálnia, hogy gyönyörűen néz ki. A nő eközben már végig feküdt az ágyon, és mindenféle szégyenérzet nélkül tárta szét combjait. András mellé térdelt, kissé zavarban megnyálazta az ujjait, és – úgy érezte, erre várt egész este – középső ujját felcsúsztatta a két szeméremajak között. A férfi nem gondolta, hogy még tovább lehet korbácsolni a vágyát, de a hang, ami Judit száját ekkor elhagyta, olyasmi volt, amit nőtől eddig még nem hallott, és ha ez egyáltalán lehetséges, altestébe újabb vérlöket érkezett, tovább kínozva már amúgy is gyötrően feszülő hímtagját. Vadul belecsókolt a nő szájába, mert nem gondolta, hogy még egy a korábbihoz hasonló nyögést vagy sikolyt el tud viselni, erre Judit körmei élesen a vállába martak.
– Ennyi, nem bírom tovább – lihegte némán, önmagának András. Megragadta a nő testét, egy heves, durva mozdulattal a hasára fordította, majd elemelte az ágyékát a lepedőtől. Judit nem kérette magát, fenekével ingerkedőn pucsított a férfi felé. Andrásnak egyetlen mozdulatra lett volna szüksége, hogy belé döfje magát.
– Húzz gumit, húzz gumit, te idióta! – dörömbölt saját hangja a fejében. – Ki tudja, tegnap kinek tolta oda ugyanígy a seggét?
András tudta, hogy így kéne tennie, de az a valami, ami minden férfi életének mozgatórugója, olyan fájdalmasan, keményen és követelőzően lüktetett a lába között, hogy egyszerűen képtelen volt kinyújtani a kezét az éjjeliszekrény fiókja felé. Judit selymes bőrű feneke olyan csábítóan gömbölyödött előtte, hogy sutba dobva minden elővigyázatosságát magára rántotta a nőt.
Persze ilyen heves mozdulattal bejutni egy olyan keskeny résbe…túl szép lett volna, hogy igaz legyen. András ideges kapkodással igazította a hímvesszőjét, s kínos lassúsággal élvezett ki minden pillanatot, míg végül tövig siklott a nedves, szűk hüvelybe. Felül kellett bírálnia korábbi véleményét: ez az érzés mindent vitt. Bár eddig úgy érezte, tökéletesen ura önmagának, ösztönei hamarosan átvették teste felett az irányítást, csípőjének monoton mozgása ettől kezdve a természet törvényeinek engedelmeskedett. Hallotta Judit fojtott nyögéseit, s bár minden más esetben azon gondolkodott volna, a kéj kis hangjai vajon mennyire őszinték, most tudta, Judit túl részeg ahhoz, hogy megjátssza magát.
Egyre vadabbul, egyre hevesebben döfködte az előtte hasaló nőt, s csak mikor megérezte, hogy az már másodszor vonaglik meg alatta az extázistól, hogy már másodszor szorul össze pénisze körül a nedvességben úszó hüvely, akkor szakadt rá a kínos felismerés, hogy ő maga képtelen elélvezni.
Annyira élesen, annyira reálisan látta maga előtt a még mindig alkoholmámorban pihegő Juditot, hogy egyszeriben már semmi vonzót nem talált benne. Dühös volt magára, a világra, de legfőképp arra a kínzó gerjedelemre, ami még mindig nem hagyta nyugodni a testét.
Becsukta a szemét, és öntudatlanul is tovább mozgott a nőben. Csakhamar látta felsejleni fiatalkori önmagukat, a ruganyos, karcsú testű lányt, és a kövérkés, esetlen fiút, amint a tornaszertárban szeretkeznek ugyanebben a pózban, amiben ők most. Tudta, hogy szörnyen morbid, amit művel, de közben érezte azt is, hogy a teste egyre közelebb jut a beteljesedéshez, ezért képtelen volt megszakítani a perverz képzelgést.
Látta, amint a nagyszünetben szégyenlős diadallal meséli a fiúknak Judit szűzi testének minden titkát, s ekkor, ebben a pillanatban érezte meg agyában a semmi mással össze nem téveszthető robbanást, miközben minden egyes porcikáján végigömlött az orgazmus gyönyöre. Kimerülten, érzelmektől mentesen zuhant a nő hátára, kifolyt magja szétkenődött a bőrükön. Percekig feküdtek némán. Aztán Judit felkecmergett, betámolygott a fürdőszobába és meglepő gyorsasággal szedte rendbe magát.
– Hívok neked egy taxit – ajánlotta rekedt hangon a férfi. A nő nem válaszolt, de nem látszott megbántottnak sem, amiért rövid úton kidobták. András türelmetlenül várta, hogy megszólaljon a csengő, mert rendkívül kellemetlenül érezte magát. Szó nélkül tépelődött a kanapén, ám mikor rájött, hogy nem a nőt szégyelli, hanem önmagát, Judit már nem volt a lakásban.
Fel sem merült benne, hogy Máté és Gergő előtt esetleg el is hallgathatná a történteket az egy héttel későbbi közös szeánszukon.
– Meghúztad a Molnárt? – nézett rá kikerekedett szemekkel a két családos férfi. András bólintott, végig söpört rajta a felismerés, hogy végre beteljesült kamaszkora legtitkosabb vágyálma, de tudta, hogy az egész nem jelentette már számára semmit.