Történetek

Anális szex, mint óriási élvezet – erotikus történet

Volt idő amikor úgy gondoltam az anális szexre mint egy gusztustalanul perverz dologra. Ma azonban már imádom…” – Az egyik legkedvesebb barátom avatott be az anális szex rejtelmeibe. Beszélgettünk ugyanis, hogy ki mit próbált már és amikor az análra került a sor én elmondtam mit gondolok róla. Felháborodva mondta, hogy tiszta dinka vagyok, majd akkor alkossak véleményt róla, ha kipróbáltam. Addig-addig beszélgettünk a szexről, hogy mindketten teljesen begerjedtünk. Heves csókolózással estünk egymásnak, majd szinte letéptük egymásról a ruhát. Úgy éreztem a testem felgyullad a vágytól. Szorosan egymáshoz simulva élveztük a szenvedély minden pillanatát.

Anális szex, mint óriási élvezet... - erotikus történetAnális szex, mint óriási élvezet... - erotikus történet

 Imádom az anál szexet…

 

Formás dákójával játszadoztam, miközben a puncimat izgatta. Lassan beledugta az ujját, de közben a csiklómat is simogatta. Annyira belefeledkeztem az élvezetbe hogy szinte észre sem vettem, hogy a fenekemmel is játszadozik. Már félig bennem volt az ujja, amikor rájöttem, hogy ez tulajdonképpen tök jó érzés. Teljesen elengedtem magam és hagytam, hogy azt tegye amit csak akar. Síkosítót tett az ujjára és egyre beljebb haladt bennem. A puncimat már nem is izgatta, csak a fenekemre koncentrált. Először csak egy újjal játszott, a végén pedig már három ujja mozgott bennem. Ki-be járt a teljesen kitágult hátsómban. Amikor már úgy látta megfelelő a terep, lassan odarakta a dákóját.

Anális szex, mint óriási élvezet... - erotikus történetAnális szex, mint óriási élvezet... - erotikus történet

Szeretem a seggemben a faszt

Óvatosan kezdte befelé tolni. Az elején még jól esett, de aztán azt hittem szétrepedek. Eltoltam magamtól és azt mondtam hagyjon békén. De ő kedvesen visszahúzott és újra próbálkozni kezdett. Most még óvatosabb volt. Lassan, egészen finoman csúszott belém. Amikor már majdnem az egész farka bennem volt óvatosan mozogni kezdett. Rettenetesen jó érzés volt. Annyira különleges, hogy szinte őrjöngtem a kéjtől. Az volt a csúcs, amikor Laci belém élvezett. Az a hatalmas löket fellőtt a csúcsra. Csodálatos élmény volt. Azóta rendszeres szereplője az anális játszadozás a szexnek.

One Comment

Leave a Reply