Erotika,  Szex

Anyuci kicsi fiacskájának már nagy farka van

Nem te vagy az egyedüli szeretett nő az életében? Van még valaki, akihez szüntelenül hasonlít, akit soha nem tudsz utolérni, aki jobb tanácsokat ad, és mindig jobban fűz. Hát, igen, így jártál: a te kedvesed egy anyás pasi.
Az anyás pasik anyásak is maradnak. De hogy miért is vagy te mindig a második helyen? Egy kis pszichológusi hozzászólással próbálunk erre magyarázatot adni.
Minden a gyerekkorban kezdődik – Bizonyított tény, hogy már a kisgyerekek is az ellenkező nem képviselőihez vonzódnak (egynéhány langyos kivétellel): a kislányok apuci nyomában koslatnak, a kisfiúk meg anyuci szoknyája mögé bújnak. A jó öreg Freudnak erről is volt véleménye, azt mondta, hogy a három és hét év közötti fiúknál egy fajta kezdetleges Ödipusz-kompexus alakul ki.
Apucit utánozva, ők is meg szeretnék hódítani a mamát, óvni őt minden bajtól, igazi kis lovagként védik az erényeit. A lányoknál is előfordulhat hasonló magatartás, de egy idő után apuci már unalmassá válik, a fiatalabb hímnemű egyedek lesznek igen érdekesek.
Visszatérve a fiúkra, náluk ez a pár év igen fontos, ilyenkor nagyon befolyásolhatóak, érzékenyek. Ha a kisfiú kiegyensúlyozott családban nő fel nagy fiúvá, ez az anya-komplexus nyomtalanul eltűnik. A kisgyerekkori anya-gyerek kapcsolatnak nagy jelentősége van a későbbi viszony kialakulásában.
Ha az anya elutasító, a kötődés köztük nem biztonságos, hanem ambivalens azaz a gyerek és anyja szeretik is egymást, egymás közelségét, meg nem is, és nem igazán tudják hogyan viszonyuljanak egymáshoz, avagy kerülő, ami azt jelenti, hogy a gyerek az anya távollétében is nyugodt, akkor a gyerek kapcsolata nőnemű szülőjével később is felhős lesz. A feltétel nélküli szeretetet a kicsi nem kapja meg, és így állandóan küzdenie kell, hogy anyja kedvében járjon, és kiérdemelje szeretetét.
Viszont nem élünk tökéletes társadalomban, így léteznek csonka családok is. Ilyenkor hiányzik a kisfiú életéből az erős apai modell, így ő maga alakít ki szoros érzelmi szálakat anyucival, ő lesz az úr a házban. Az ilyen pasik 40 évesen is még otthon laknak, anyucival, aki mindig megveti az ágyukat, melegen tartja az ebédet és kitakarítja a lakást, ők akik sokszor homoszexuálissá válnak. Ha erőszakos apa-modellt lát a kisfiú, akkor a hatás lényegében ugyanaz: hivatásának tartja anyuci megóvását, és ez így is marad egész életére.
Ilyen esetben sok opciója nincs a barátnőnek, megszoksz vagy megszöksz alakú az egyenlet. Tehát ne várd, hogy a tenyerén hordjon vagy királynőként kezeljen. Igaz, hogy az ilyen fiúk illemtudóak, tisztelik a nőket, hisz anyucitól megtanulták, de szívükben az első hely mindig foglalt. Készülj fel lelkileg, te mindig a második helyen maradsz. Az ilyen férfiak mindig úgy tekintik, hogy kötelességük anyukájuk körül legyeskedni, lesni minden óhaját (főleg abban az esetben, ha anyuci egyedülálló).
Jót vagy semmit a mamáról tehát, ha rossz véleménnyel vagy az anyósjelöltről, inkább hallgass, akár a kapcsolatodba is kerülhet egy rossz helyen elejtett szó.
Lázadni is lehet, akinek ez bejön, viszont nagyon hosszú a folyamat míg megneveled kedves párod. A dolog nagyon kétes: ahhoz, hogy eltávolodjon édesanyja szoknyájától, lényegében neked kell átvenni az anya szerepét. Aki másnak vermet ás típusú abszurd dráma lesz az egészből, mivel nyerni nem tudsz, így majd megint te kötsz kompromisszumokat. Megéri-e? Te döntöd el.
A helyzet megoldásának első lépése a tudatosítás. Beszéld meg kedveseddel, hogy mi az, ami zavar téged, és próbáld ráébreszteni arra, hogy nem egészséges anyjához való viszonyulása. Az agresszív kirohanások, hisztik, sértődések vagy a zsarolások nem segítenek. Sokkal inkább a türelem, és a kommunikáció a megoldás, késztesd arra, hogy anyjával is beszélgessen el a témáról, és segítsd őt felnőni, anélkül, hogy az anyjává válnál.sok esetben csak a női fortély segít.
A családterapeuta szerint nincs általános tanács erre a helyzetre, sok esetben csak a női fortély segít. Időnként akár választás elé lehet állítani a férfit, hogy felébredjen. Lehet kompromisszumokat, egyezményeket is kötni, és szépen lassan terelgetni a férfit és elhódítani.
Többnyire a szexualitás tud sokat segíteni, hisz azt nem kapja meg az anyjától, s ezzel lehet felébreszteni a férjben a férfit és a hovatartozását.
Amúgy sokszor az el nem szakadást éppen az anya segíti, s akkor komoly problémák vagy harcok lehetnek. őt leginkább a fia ébresztheti rá arra, hogy azzal párhuzamosan, hogy szeretné maga mellett tudni a “porontyát”, azért nem szeretné, ha ezzel azt érné el, hogy az pár nélkül és boldogtalanul éljen.
Erre egy családterápián nagyon sok eszközünk van, azon kívül nagyon nehéz kezelni az ilyen problémákat – írja a Manna.ro

Leave a Reply