Történetek

Az új lakó

Tegnap a reggeli kávémat kortyolgattam, mikor valaki kopogott. Mikor az ajtót kinyitottam, egy ismeretlen alakot láttam előtte. Bemutatkozott, és kiderült, hogy az új lakó, és egy kis kávét szeretne kérni tőlem, mivel a nagy felfordulásban elfelejtette. Mivel én épp akkor kortyolgattam az enyémet, meghívtam őt. Eközben én észre sem vettem, hogy elég lenge öltözékben vagyok, már csak azt vettem észre, hogy furcsa szemekkel mustrált, és közelebb lépve, azt suttogta milyen szexi és kívánatos vagyok.
Szólni sem tudtam, és már ajka az enyémet érintette, és nyelveink finoman kardoztak. Testem egy szempillantás alatt felpezsdült, és egyre szorosabban húzott magához partnerem. Olyan szenvedélyesen csókolt, hogy szinte fulladtam a levegő hiányától.
Fenekemet simogatta, majd combom közé nyúlt, és finoman simogatni kezdte puncimat bugyimon keresztül. Ekkor én is nadrágját kezdtem gombolni, ami elég gyorsan ment, és hamar kikandikált fallosza. Majd ő is letolta bugyimat, és csiklómat kezdte izgatni. A forróság hullámokban tört rám, majd végül egész testem tűzben égett, és már alig vártam, hogy magamba fogadhassam erős kéjdorongját. Mikor már ő is érezte, hogy tocsogok a kéjnedvtől, kezével megfogott, az asztalra ültetett, és végül felnyársalt erektált falloszával.
Eleinte finoman rontott kis barlangomba, majd egyre nagyobb lökethosszra váltott, és végül teljesen magamba fogadtam. Lábaimat egyre nagyobb terpeszre nyitottam, testünk egyre erősebben csapódott a másikhoz újra meg újra. Halkan lihegtem, majd mikor egyszerre elértük a csúcsot, rám egyetlen vad hullám tört, és hangos sikolyok közepette átléptem a gyönyör kapuját. Ezzel egy időben a fiú előbb halkan, alig súgva préselte ki fogai közül kéje hangjait, nyögésekkel, zihálással felváltva, aztán mind erősebbé, hangosabbá fokozódott, és végül telelövellte barlangom bejáratát. Majd végül megittuk közös kávénkat, és egy forró csókkal elváltunk, de a folytatásról nem beszéltünk…
[LolitaTörténetek]

Leave a Reply