Történetek

Bár soha ne jönne el a reggel – szextörténet

Felemelkedtem annyira, hogy elérjem az ajkait és megcsókoltam. Ő finoman viszonozta, majd kézen fogott és szavak nélkül odavezetett az ágyhoz. Lefektetett rá, ahol tovább csókolóztunk.
– Kívánlak, őrülten kívánlak – súgta remegő hangon miközben a fülcimpámat harapdálta finoman. Én nem szóltam, de egyre vadabbul kezdtem el csókolni, és lefejtettem róla a ruháját. Fölém hajolt, és csak néztünk egymás szemébe. Én kezeimmel a mellkasát simogattam, majd felemelkedtem, és elkezdtem nyalogatni a mellbimbóját. Halk sóhajai nyugtázták, hogy jólesik neki a nyelvem érintése, de nem sokáig kényeztethettem így. A kezei a blúzom alá csúsztak, majd egy röpke mozdulattal megszabadították tőle. Aztán a nadrágom következett. Már csak a melltartó és a bugyi takarta a testemet, de alig vártam, hogy az is a földre kerüljön. Nem kellett sokáig várnom. Néhány perccel később mar teljesen meztelenül feküdtem az ágyon, és Karesz éhes szemeit legeltette rajtam, miközben a hasamon ült. Két kezével megfogta a melleimet és csak simogatta, markolgatta… A teljes történetet itt olvashatod el.