Baszás és pina

Újra- mert nem vagyok közönséges, minden második szavában káromkodó nőietlen személy. De kell bevallanom, értetlenül állok a kifogásolások előtt, miszerint túl sok (vagy felesleges) a pinázás és baszás az írásaimban. Én viszont nem tudom, hogyan nyilatkozhatnék hitelesen másképpen az élményeimről. Pontosabban, ilyenkor nem is a saját élményeim jutnak eszembe, hanem kedvesM orgazmusa, mert a sajátomat nem látom (pedig aztán én is karmolok, kapaszkodok, szorítok, nyáladzok, sírok, stb bőven). Aktuálisan a klasszikus misszionárius pózban szeretem magamba édesgetni a magvait, pontosan azért, hogy végignézzem, miközben elélvez. Ahogy liheg és ordít bele a számba, az arca eltorzul, izzadtságcseppek csordulnak le a homlokán, én pedig magamhoz ölelem, kitátom a szám, hogy elnyeljem a nyögését és az öntudatlan állapotban kicsorduló nyálát. Aztán a mellemre hajtja a fejét, letörlöm kimerültségét és a csuromizzadt hátát simogatom. Saját bevallása szerint még az is megesik, hogy ilyenkor cseng a füle! De mi ez a végig ordított, nyáladzott, karmolt, tépett, szorított pár másodperc, ha nem pina és baszás? Állattá változik, gyönyörűséges szörnnyé -nincs finomkodás, nincs tisztaság, nincs szemérmesség. Tehát az írásban sincs helye…