Szex

Beckham és Fogarasy Mariannal modell flörtje

Beckham nem flörtölt a magyar modellel a bíróság szerint. Jelentős kártérítést ítélt meg kedden a londoni felsőbíróság David Beckham angol futballsztárnak, akiről egy brit bulvárlap a végzés szerint valótlanul állította, hogy flörtölt egy magyar modellel, Fogarasy Mariannal.
Beckham az olasz AC Milan színeiben áprilisban lépett pályára Budapesten, a Puskás Ferenc stadionban a magyar liga-válogatott ellen. A meccs után az Express lapcsoporthoz tartozó Daily Star azt írta, hogy az angol válogatott egyik legnagyobb sztárja – a Spice Girls nevű egykori brit lánybanda egyik volt énekesnőjének, Victoria Adamsnek a férje – “közeli kapcsolatba került” egy Fogarasy Mariann nevű “topless modellel”, akit emailüzenetekben hívogatott “privát bulikra”.
Fogarasy Mariann, aki elmondta, hogy rettentően unja már a Beckham-történetet. A modell sérülten érkezett a stúdióba. Megosztja a közvélekedést Fogarasy Mariann. A modellt sok olvasónk egyáltalán nem látja csinosnak, és el sem tudják képzelni, hogy a világ legjóképűbb focistájának kikiáltott Beckham pont vele lépne félre. Mariann a TV2 Mokkájában ismét leszögezte, hogy az égvilágon semmi nem volt közte és a sportoló között.

Leave a Reply