Történetek

Belenyúltam a hüvelyembe úgy élveztem

Megint a kastélyban jártunk az éjszaka? Mondanom sem kell, hogy mennyei volt, még most is alig tértem magamhoz. Megint egy másik szobában jártunk, ez nem volt nagy szoba, az ágy ugyan nagy volt benne, egy komód, az illat viszont furcsa volt. Nehéz, füstölő illata, a Hold illata volt. Nagyon szexisnek hatott, ahogy belélegeztük, olyan belső borzongás, jó borzongás fogott el minket. Az ágyon feküdtünk már mind a ketten, frissen, tisztán, kívánatosan, érzésekkel – érzékekkel megtelve, buján, vágyakozón.
Szereted nézni, ahogyan simogatom magam, már a múltkor is nagyon felizgultál tőle. A jobbomon fekszel, teljesen meztelenül, rajtam csak egy vörös combfix, de csak a bal combomon. Becsukom a szemem és elkezdem csinálni azt, amit annyira szeretsz. Végighúzom az ujjaimat az oldalamon, óvatosan, lassan, alig érintve magamat. Nagyon érdekes, hogy mennyire érzékeny most a bőröm, olyan, mintha te simogatnál. Lentről kezdem a csípőmtől felfelé a derekamon át a mell mellett, felfelé a hónaljamon át az arcomig. Egy kicsit megtúrom a hajamat, eligazítom, hogy ne zavarjon. Megsimogatom az ajkamat az egyik ujjammal, körbe – körbe, közben néha becsusszan a számba az ujjam, amit a nyelvem körbenyal, majd mikor húznám ki az ujjam, a fogam óvatosan megfogja és végigszántja. Nagyon izgató – mindenütt érzem a jót. A nyálas ujjammal haladok le a nyakamon keresztül a mellem közé. Majd a mell közötti vonalon át le a hasamra, és tovább, le a puncimhoz, de csak egy ujjal, lassan, míg el nem érem a csiklómat. Megrándulok, mikor hozzá érek, óvatosan megnyomom egy pillanatig, majd tovább haladok a vonalon egészen le a nedvig. Ekkor már az egyik lábamat, a balt, amelyiken a vörös combfix van, felhúztam. Már nagyon nedves vagyok, csúszok, de nagyon, ahogy hozzáérek az ujjammal. Körözök vele – ekkor felnyitom a szememet és megnézlek téged. Most egy kicsit szégyenlős mosoly fut végig az arcomon, de látom, hogy nagyon tetszik amit csinálok, a fütyid már nagyon áll. Tehát körözök szépen lassan az ujjammal, nedvet szedek fel vele, nem nyúlok be a hüvelyembe, csak körülötte. A nedves ujjamat felemelem, és a bal mellbimbómig viszem, aholis rákenem az egészet. Csillog és nagyon hegyes a mellbimbóm. Lemegyek megint a hüvelyemhez és a másik mellbimbómra is szerzek a kincsből.
Rákenem azt is a másik mellemre. Majd az ujjamat a számba veszem, és ami még rajta maradt, azt (csukott szemmel mindezt) lenyalogatom. Erre nagyon felhevülök, te is, már látom, hogy egyre nő a farkad. A látvány még rátesz az érzésre, imádom a vastag fütyidet, megveszek érte! Mikor lenyaltam mind, megint lenyúlok a puncimba, hogy hozzak még, és amit szerzek, azt a te szádba adom. Nagyon tetszik neked, hogy rád is gondolok, és nagy odafigyeléssel lenyalogatod az ujjamat. Majd ismét magamhoz fordulok. A mellbimbóim még nedvesek, megfogom a balt két kézzel, alig bírom így is átérni, olyan nagy, és odahúzom a számhoz a bimbóját. Kicsit felemelem a fejemet, hogy könnyebben elérjem, majd kinyújtom a nyelvem, és elkezdem lenyalogatni a nedvességet. Körbe – körbe, majd elkezdem szívogatni, és harapdálni is. Te nem bírsz magaddal és a másik mellemet kezded nyalogatni és szívogatni és harapdálni, miközben nézed, hogy én mit csinálok vele, mert te ugyanazt akarod csinálni a másikkal. Ahogy odafordultál hozzám, a farkad az oldalamnak nyomódott, és ez mennyei érzés, még most is ott áll keményen és vastagon, nagyon vastagon! Mikor végeztem a nyalással, szopással, harapdálással, eltollak magamtól, és a két mellemet egymásnak szorítom. Micsoda tömeg! Micsoda két hegy! És nagyon hegyesek, te jó ég! Elengedem az egyik mellemet, és a szabad kezemmel a farkad felé nyúlok, aminek a csúcsán már ott csillog a drága könny, amit az ujjammal megérintek, teszek egy két kört vele a csúcsán ott a kis mélyedés körül, és utána lenyalom az ujjamat, hogy érezzem az ízedet, hogy bennem legyél. Nagyon felizgat ez téged, már a farkad is lüktet. Az egyik mellemet még mindig fogom, mikor a másik kezem már megint a puncimnál van, ö kölbe szorítom és óvatosan forgatni kezdem ott. Érzem, hogy nedves, csúszik az öklöm, forrón lüktet a puncim.
Szétnyílik az öklöm, a középső ujjam úgy csússzan a hüvelyembe, hogy öröm lehet nézni, egészen tövig belenyomom, odabent pedig mozgatom az ujjam, mennyire puha és húsos ott bent. Majd a mutatóujjam is bedugom a másik mellé, ketten játszanak bent a puncimban. Eközben pedig a másik kezemmel markolászom a mellemet, erősen de mégis gyengéden. Már nagyon felhevült vagy mozog az ágyékod, akkora a farkad, hogy én még olyat nem láttam. A hüvelyembe apró nyomásokat végzek, nagyon izgató, közben a mellbimbómat be – be kapom, s még néha érzem rajta az ízemet. Már nagyon nem bírom sokáig, kihúzom az ujjaimat, elengedem a mellemet, és a szeméremajkaimat széthúzva elkezdem a csiklómat izgatni. A puncim akkora, hogy el sem hiszem, forró, lüktet és olyan nedves… Az ujjam először lassú köröket tesz, apró nyomásokat beiktatva, Néha lenyúlok a hüvelyembe is, csak úgy csúszik le az ujjam! Majd visszavezetem a csiklómra, ahol gyorsítok az ütemen körbe – körbe, majd óvatosan ütögetni kezdem – az érzés ismerős – majd újra körözök, mígnem érzem, hogy jön az orgazmus. Kinyitom a szemem és megnézlek téged, csillog a tested, messziről érzem, hogy forró vagy, a farkad áll, vastag és csillog a nedvtől, huuu… Az orgazmusom már itt van, lassítok a tempón, erősebb nyomással és lassabban körözök, hogy az élvezet elnyújtott és mély legyen. Már itt is van. AAAAA, ez nem igaz! A testem vonaglik, és mikor érzem, hogy valami meleg k erül a testemre, újabb összehúzódás ér el, nem is igazán tudom, hogy hol vagyok????? A testemre került a magod. Mintha élne. Ekkora orgazmusom már régen volt. De neked is. Mennyi de mennyi…
Mikor magamhoz térek, még látom az arcodon a gyönyör jelét. A testemen fehérlik a kincs, amit nem lehet csak úgy veszni hagyni. Bedörzsölöm hát vele a testemet, a mellbimbómat, mindenemet. A számba is kerül (főleg a mellemről), hogy megízleljelek. És az illata? Gyönyör?

Leave a Reply