Szex

Bencsik Tamara a pinamutogatása

Bencsik Tamara a pinamutogatása cikk az énekesnő erkölcsit is érinti. Bencsik Tamara a Megasztár egyik népszerű felfedezettje korábban ódzkodott attól,hogy bármijét is megmutassa. Ez sokáig működött is. Eddig csak vonaglott az ágyon, meg ilyenek. Ám most mégis kötélnek állt és megmutatta mindenét. Saját bevallása szerint eddig azért nem fotózhatták le mezítelenül mert kicsit szégyenlős volt. És volt egy olyan vágya, hogy énekesnőként ismerjék őt. Ám manapság egyetlen sztár sem kerülheti el a vetkőzős divathullámot. Persze egyébként is azt tapasztaltam,hogy sok nőben benne van ez a mutogatási vágy. Így szinte biztosak lehettünk abban, hogy ez megtörténik. Ettől őrá még énekesnőként tekinthetünk, vagy egy vetkőző ribancra aki énekel?  Bencsik Tamara pinája itt

Bencsik Tamara (Szabadka, Szerbia, 1987. április 17. –) énekesnő. Magyarországon 19 éves kora óta él. Eleinte zenekarával, a Balkan Expresszel próbált a zenei világban érvényesülni, majd 2008-ban jelentkezett a Megasztár című tehetségkutató műsorba, ahol hamar a közönség egyik kedvencévé vált.
Elsõ zenekari élményét 13 éves korában élte át, amikor is csatlakozott a Hangulat együtteshez, ám ez a kapcsolat nem volt hosszú életû, ugyanis csak másfél évig tartott.
Később számos fesztiválon is énekelt a Vajdaságban, mint szólóénekes, ahol szép sikereket ért el a közönség körében.
Az áttörés 2006-ban érkezett el énekesei pályáján, amikor is részt vett a Balkán Express énekes válogatásán barátnõjével. A zenekar egyébként olyan kritériumokat adott a leendõ énekeseinek, hogy tudjanak mind szerbül, mind pedig magyarul dalolni. A lányok jöttek, láttak, énekeltek és gyõztek, azaz mind a ketten az együttes tagjai lettek.

Bencsik Tamara pedig gondolt egy nagyot 2008-ban, és jelentkezett a népszerû tehetségkutató, a Megasztár 4 versenyzõi közé, és produkcióival igyekezett minél jobban elkápráztatni az Eszenyi Enikõ, Fenyõ Miklós, Mester Tamás, Friderikusz Sándor alkotta zsûrit. Ami olyannyira jól sikerült neki, hogy egészen a legjobb 5-ös, végsõ keretbe bekerült, és szombat esténként már közönség elõtt, élõ adásban mutatta meg mindazt, amit a természet adott neki: a csodás hangot, és a profi elõadói stílust.
A Megasztár 6. döntõjében kiesett, mert helyette Tóth Lüszi mehetett tovább, a zsûri döntéseként. A sors iróniája az, hogy épp aznap teljesített a legjobban Tamara. Õ maradt benn a legtovább, mint nõi énekes.
A sajtó ekkor arról pletykált hogy Tamara Király Viktorral jött össze.

Leave a Reply