Csaj a megállóból 10

Amikor üdén és illatosan beültek a kocsiba – Mariann mellém, Tünde hátul, középre -, csillogó szemeiken és állandósult mosolyukon kívül semmi nem árulkodott közös tegnap délutáni és esti programunkról, sőt még arról sem, hogy lenne miről árulkodni.
Mariann teljes hajmennyiségét balról jobbra irányította – nem lehetett kis munka reggel a tükör előtt a sűrű zuhatagot meggyőzni erről a változásról -, a felém eső bal profilját így egészében kitette az én bámulatomnak. Tünde frizurája a megfejthetetlen lépcsőzetes formáját mutatta: a felső réteg világosabb és rövidebb, az alatta megbújók hosszabbak és sötétebbek. Kedvem lett volna mindkettőt egyszerre simogatni és mindkettőbe belefúrni az arcom, ahogy tegnap adódott erre alkalmam.
– Hoztál zsepit? – kérdezte a tükörből hátsó, állandó stopposom.
Önkéntelenül bal felső ingzsebemhez tapogatóztam, miközben mindketten hangosan kacagtak. Nevetésük rám is átragadt.
Tegnap, miután megérkezett Mariann is – félbeszakítva Tündével éppen megkísérelt, kényeztető összecsiszolódásunkat -, elégedetten szemléltem, ahogy feltartott karral hagyja magát megszabadítani a felsőjétől, majd újra két markába fogja Tünde cicijeit, miközben lefejtettem a formás popsit takaró farmert, s azt egy hirtelen mozdulattal az utcai ablak irányába küldtem. Egy-két lépést hátrálva gyönyörködtem a látványban: a meztelen Tünde és a bugyiban, melltartóban őt simogató Mariann hormonriasztó összhatásában.
A fehér bugyi és a szintén hófehér melltartó – ugyan ki állítja, hogy ez szín már divatjamúlt, amikor egyazon délután két formás, fehér bugyival is dolgom akad? – összhangot mutatott Tünde lakrészének színvilágával. A barnás-rózsaszín női testek nemkülönben!
Talán a vizuális impresszió erotikus izgalma okozta, tüsszentettem egy nagyot, olyan királyosat. Kerestem a zsebkendőt, s ehhez az ingzsebemet, de hiába: egyetlen szálat sem tartalmazott. Pedig további orrcsavarás jelezte a következő tüsszentés közeledtét.
– Nincs nálam sem – nézett rám Mariann a cicikről.
– Mindjárt hozok, egy pillanat! – Tünde felfüggesztette barátnője, vagyis közös barátnőnk feszes testének feltérképezését.
– Majd én!… Hol találom? – készségeskedetem, s már indultam az egyik fehér kilincs irányába, úgy ahogy voltam, ruha nélkül, előre és felfelé szegezett lándzsával.
– Kis kosárban… – válaszolt a ház királykisasszonya, és kibújtatta Mariann egyik cicijét.
– Várjatok ám meg! – szóltam vissza az ajtóból.
Elindultam papírzsebkendőt kutatni, a rövid eligazítás alapján feltételezve, hogy csakis olyan helyen találhatom meg, ahol már jártam, tehát nem kell az egész házat bebolyongani. Szívesen mentem, mert nem szerettem volna a két üde, vérforraló női test, vagy egymás kényeztetésének mámorító benyomásától függve, túlontúl gyorsan teljesíteni férfiúi ösztöneim sürgető parancsát, s ez a kis elterelő tevékenység reményeim szerint elodázhatta rohamosan és visszatarthatatlanul közeledő spriccelési ingerenciámat.
Lementem a lépcsőn. Az előszobából tágas nappalivá, valamint bárpult és hozzávaló magas székek elhelyezésével egyetlen jókora, egylégterű helyiséggé formázott, és üvegtéglás fallal határolt belső virágoskerten túl konyhasarkot tartalmazó földszinten, közvetlenül az utcai bejárati ajtó mellett megtaláltam a kosarat. Aznapi levelek és néhánynapos szórólapok társaságában megleltem a családi papírzsebkendőt, egy egész csomagnyit.
Eszembe sem jutott, hogy találkozhatok valakivel e rövid túrán, csak mikor visszatértem, futott át a gondolat, de akkor már mindegy is: nem ütköztünk össze senkivel a ház lakói közül.
A csajok keltette élmény alig lankadt valamicskét a felfedező túra ideje során, ők is változatlanul ugyanott álltak, és még tartott a cicik feltárása. Érdekes, hogy ők egymással szemben is igyekeznek megtartani a vetkőztetés élvezetét, pedig lehetséges, hogy nekik nem is jelent akkora izgalmat a kicsomagolás, mint nekünk, ellenkező neműeknek. Hogy is van ez? Az biztos, hogy örömmel veszem, ha a nő segít megszabadulni a saját ruhadarabjaitól – s nem kell csatok és kapcsok nyitját olyankor megfejteni, amikor agysejtjeimnek az élvezetre kell koncentrálni -, s utána átengedi a bugyi lehúzásának utánozhatatlan élményét. Odaléptem Mariann mögé, s mikor a melltartó lekerült, leguggolva, a félgömbök lassú, tágranyílt-szemű kiszabadítását magamra vállaltam, kihúzva a völgyből és átemelve a dombokon…
– Miért nevezed a húgodat öcsédnek? – kérdeztem immár a kocsiban, útban az iskola és munkahely felé, szokásos reggeli utazásunkkor, egy nappal később, de még mindig a mélyreható élmények hatása alatt.
Ezen megint jót nevetgéltünk! Tünde válasza pedig végképp felhagyhatatlanná tette az egységes vidámságot:
– Hát mert olyan… nem?
– Neeeem! – vágta rá Mariann, fuldokolva a nevetéstől.
– Dehogyis! – tiltakoztam gurgulázva. Magam elé idéztem a jelenetet, amikor diszkrét kopogást követve, válaszra sem várva, belépett a szobába egy rövid, vöröses-barnahajú csaj, akire Tünde, felnézve Mariann cicijei közül, azt mondta: „az öcsém.” – Nem nagyon jött zavarba…
Tényleg nem. Kérdezte: elállhatna-e valamelyik kocsival, mire Mariann szó nélkül az ablak tövében illetlenül szétvetett szárral heverő farmerja felé mutatott, aminek a zsebéből Tünde „öccse” kivette a kulcsot és eltávozott. Amíg lehajolt a nadrágig, hátulról széles belátást engedett a válláról már a belépésekor is lecsúszni készülő, egyébként is nagyon bő szabású felsője, megmutatva kíváncsi látószerveimnek a Tündéjénél jóval nagyobb melleket. Hamarjában megcsodálhattam alácsúszni szándékozó, ugyancsak tágas nadrágjából – melynek ülepe különben is valahol térdkörül került megállapításra szabóilag – kitüremkedő kiadós popsit, amely lehajlás közben jóval a kék-fehér csíkos tanga alatt kezdődött, fittyethányva eredeti rendeltetésének. Öccsre egy cseppet sem hasonlított!
– Gondolom, öcsédnek nevezett húgodnál minden kék… – tippeltem a bugyi és egyéb ruházata alapján.
Mariann ezen is felkacagott, ám Tünde komolyan válaszolt:
– Kék és fehér, mert azt kérte. Jártál arra zsepikeresés közben?
Megint egy jó ok a nevetésre, pedig igazán gyorsan és bonyodalom nélkül megoldottam a kutatómunkát.
– Dehogy! Célirányosan mentem a kosárig és vissza, nem tévedtem el, nem találkoztam sem a húgoddal, sem a nagymamáddal…
– Hahaha!
– Azért képzeljétek el, mit látott szegény, amikor ártatlanul belépett, s ahhoz képest higgadtan viselte a megpróbáltatásokat!
– Öcsém? Mit láthatott? – Tünde feje kettőnk között, szemei a tükörből csillogtak, karjai a két első ülés támláján. – Először is Mariannt az ágyon fekve, meztelenül, hegyes cicikkel, lábai kétfelé, bal kezével a farmerja felé mutat…
– … ami szintén széttett lábakkal az ablaknál… – egészítettem ki a látványt.
– Mariann tetejében én – folytatta a csillogó szempár gazdája -, nyelvem a duzzadó bimbók egyikén, Mariann szabad kezével éppen összekócol.
– Egyik térdeddel eltakartad Mariann punciját, a másikat felhúztad, így a tiédet láthattam. Az egyik kezed Mariann szabad cicijét markolta éppen, a másikkal hátranyúltál hozzám… – folytattam a még elmesélve is ínycsiklandó képet.
– Valahogy keresztben feküdtél, lábad oldalra nyújtva az ágyról a levegőbe, mintha most ugrottál volna ki a repülőből, és még nem nyílt ki az ernyőd, lebegve ég és föld között, és a kemény farkadat nyomkodtad a fenekemhez. Egyre jobban széttettem a lábam, hogy be tudd tenni a punimba, de csak simogattál, és biztos néztél közben, erre hátranyúltam és odaillesztettelek a bejárathoz. Az egyikhez, mert nem tudtam, hová készülsz.
– Tovább! – kérte Mariann, aki szomjasan itta a számára oly szimpatikus, minden apró részletre kiterjedő beszámolót.
– Hogyhogy tovább? Te hol voltál?
– Csak feküdtem, élveztem az eddigieket és vártam, mi fog történni. – Mariann bal tenyerét, ezen a reggelen először, célirányosan nadrágom egy érzékeny pontjára helyezte.
– Én következem – vettem át az ismertető előadás fonalát. – Már alig bírtam magammal, úgy voltam vele, hogy valahová sürgősen be kell dugni a farkam, megtornáztatni, és még sürgősebben teleengedni… Ehhez még hozzájárultál – néztem a tükörbe – azzal, hogy ahányszor a puncidhoz közelítettem, mindig készségesen hátrébb toltad, hogy elérjem, pedig nem is akartam elérni, csak a környékét bejárni, azt is csak kíméletesen, nem elkapkodva. Már sokadik csillogó, színtelen csepp jelent meg a farkam végén, amit a popsidra kentem és néztem, milyen gyorsan eltűnik. Ekkor kaptál el, és az érintésedtől megint majdnem elhamarkodtam a dolgot.
– Ehelyett felpattantál…
– …és a következő csillogó cseppet odavittem Mariannak, a nyelve hegyére.
– Hogy is volt ez pontosan? – Mariann kipirulva fordult felém, és gyorsan bontogatta a nadrágomat.
Benyúltam a bal felső ingzsebembe, és a bal combomra készítettem egy papírzsebkendőt. Ettől a kocsiban megint visszatért a széles nevetés, de most már a féktelenül erotikus változata.
– Iszol egy sört?
– Kocsival vagyok, egy alkoholmenteset esetleg…
– Ne válogass, mert úgysincs semmilyen!
– Akkor meg miért kérdezted?
– Gondoltam, meghívsz a szomszédba.
A szomszédban nonstop kocsma üzemelt, betértünk már oda máskor is Ferivel, sőt az egy igen praktikus találkozóhely volt számunkra, amikor együtt indultunk valahová. Mégsem az utcán kellett várakozni egymásra! Ilyenkor a kocsmában megtaláltam, feltöltve, útra készen.
Napközben is célszerű átszaladni az irodából, akár csak egy kávéra is.
Ajtón ki, ajtón be. Tényleg kár lenne munkahelyen sört tartani, főleg választékot igényes haverok számára. A kocsmáros előadta az alkoholmentes sör és a guminő közötti egyetlen lépésnyi távolságról szóló, elnyűhetetlen poénját, óva intve ennek megtételétől.
Feri sem guminőben gondolkozott:
– Kéne egy jó csaj!
– Mi lett vele? Vagy velük? – Néhány hete még büszkén mesélte, hogy odaköltözött hozzá egy „szuper bige”, pár napra rá annak barátnője is, és hármasban adtak az élvezeteknek. A lányok munkaidőben is, Feri szabadideje egy részében, amíg ki nem fulladt.
– Szerelmes lett, elment… – mondta keserűen. – Elmentek valamerre nászútra.
– Mármint a két csaj?
– Szerinted eddig kiről beszéltünk?
No jó. Tényleg itt maradt nő nélkül hirtelen, sőt duplán. Megértően igyekeztem viselkedni.
– Van időd csajozni egyet? – villantotta rám legcsábosabb mosolyát, mely mind a 44 fogát tartalmazta. Egyszer megkérem majd, hogy ugyanezt ismételje meg tükör előtt, józanul… Garantáltan többé nem fogja így csinálni!
– Túl sok nincs…
– Akkor csak mondj egy címet! – mosolygott már megint.
Szóval úgy akar sört inni, hogy nincs, és úgy akar csajozni, hogy én szállítsam le számára?
– Ne mondd, hogy nem tudsz olyat, aki… – kezdtem kételkedésemnek hangot adni.
– Honnan tudnék? – Elővette ártatlan tekintetét, ami nem kevésbé volt ijesztő, mint a mosolygós, csak a fogak száma csökkent felére. – Leakasztani valakit?
– Hát én honnan tudnék? – csodálkoztam ekkora szemtelenségen.
Belekortyolt a sörébe, aztán érdeklődéssel szemlélte, hogy nem maradt a korsó alján. Én még az üveg felénél jártam…
– Nem állíthatod, hogy egyszer sem ajánlottam fel, hogy meglátogathatod a csajomat, vagy akár mind a kettőt… – Tényleg nem tartotta dugva őket. Nem állítottam semmit, úgyhogy folytatta a monológot: – Bármikor jöhettél volna, mert a haverom vagy. Ingyen!
Azt hiszem, itt mondta ki a kulcsszót: a két lány munkaidőben profi szolgáltatást nyújtott pénzért, Ferinek munkaidő után ingyeneset, vagy inkább bartert a szállásért. Tőlem meg úgy szeretne kicsikarni egy ingyenes ismerőst, hogy tisztában van azzal, én nem ismerek profikat.
Eszembe sem jutott Mariannt vagy Tündét, esetleg mindkettőjüket feláldozni a kollegalitás oltárán. Nem hülyültem meg! Egyrészt nem olyan csajok, hogy bárkivel elmennének – néha azt sem értem világosan, nekem hogyan sikerülhetett -, másrészt ez az én titkos élvezetem két belevaló csajjal, harmadrészt meg nem és nem!
Hajlandó voltam azonban gondolkozni lehetőségeken Feri minél hamarabb nyélbeüthető kielégülése érdekében. Közben minduntalan visszatértek az előz napi emlékek: Amikor a két csaj oldalról fölém hajolt, s Mariann cicijei alatt ráláttam az ablakra, azon túl a lemenő Nap által alulról megvilágított, rózsaszín felhőkre!… Úgy éreztem, ez éppen a mennyország.
Feri rendelt még egy sört.
Feldobtam néhány nevet, ismerősökét, kolléganőkét, sőt olyat is, ami csak úgy a naptárból eszembe jutott. Feri mindegyikre mondott valami kifogást, még a kamu névre is: „Attól aztán nem lehet megszabadulni!”
– Holnapig kibírod? – kérdeztem, feladva az értelmetlen tanakodást.
– Mi van ma?…holnap csütörtök…
– Majdcsak valahogy túléled – vigasztaltam. Egyszer éppen ő mesélte, hogy függetlenül attól, hogy van-e éppen szextársa, saját magát is rendszeresen kiszolgálja…
– Eszedbe jutott valaki? – kezdte volna újra a faggatózást. Meglepődve ismertem fel, hogy reménykedve arra gondol, vannak ötleteim, csak éppen a másik féllel meg akarom először beszélni.
Nem volt egyetlen használható ötletem sem.
Más lenne a helyzet, ha magamról szólna ez a problémamegoldás…
Szinte végszóra betoppant egy csaj a cégtől, mintás bögréjébe, elvitelre capuccinot rendelt a pultnál. Dudorodó, formás nadrág… Jelekkel mutattam Ferinek: ihol a jelentkező!
Élénken rázta a fejét. Mi baja lehet?
Nem is szólalt meg, a csajszi eltávozásáig, akkor magyarázta el:
– Egyszer azt mondtam neki, mert beszél az ember hülyeségeket, hogy ha feleséget keresnék, csakis ő kellene, azóta nyomul! Mi van ma?… – Ujjain számolt. – Hétfőn még meg is várt a parkolóban, a recepcióssal legalább félórát kellett beszélgetnem, hogy megunja a várakozást, közben pislogtam kifelé, már mindenkinek gyanússá váltam.
– Szerintem nem akar hozzád menni, ne f**s! Az is lehet, hogy van férje…
– Erre nem is gondoltam – mosolygott, bevetve mind a 44 fogát. Már megint akarhat valamit! – Megtudakolod?
– Rendben van, ennyit megtehetek egy kollégának… De most visszamegyek, mert vendégeim jönnek, és sok a munka.
Ajtón ki, ajtón be.
Még a helyemre sem értem, egyik közvetlen kolléganőm a folyosón szóba elegyedett velem, így gyorsan kihasználtam az alkalmat:
– Valahol a könyvelésen egy nagyon széparcú, hosszú hajú, ilyen magas – mutattam – csajszi, mindig olyan a szeme, mintha sírni akarna…
– Farmotoros? – pontosította a leírást. – Bögyös-faros?
– Mondjuk, de formásan…
– Mit akarsz vele?
– Tulajdonképpen semmit, de mit lehet tudni róla? – tértem a lényegre.
– Elvált, van egy kislánya, van barátja, de szerintem bejössz neki.
– Ok, köszi, csak ennyi… Nem jöttek még a vendégek, ugye?
Úgy másfélóra elteltével meglátogattam Feri kollégámat az irodájában. Éppen meditált, ami kísértetiesen emlékeztetett a semmittevés lázas tevékenységére.
– Fél négykor találkoztok a parkolóban, szinte teljesen véletlenül, s megkérdezed, hazaviheted-e. Sok sikert!
– Vá-vá-várj! – kiáltott utánam kétségbeesve, mikor látta, hogy kívülről csukom az ajtót.
– Mi a baj? Holnapra ígértem, már ma megkapod a megoldást. Oda s szüzesség!
– Csukd már be… De belülről! Hogy csináltad? – kérdezte.
– Semmi különös, kicsit gyámoltalannak tart, hogy én hívtam randira helyetted, de majd kiteszel magadért! Ma éppen alkalmas neki, mert a kiscsajt, ugyanis van egy lánya, a nagymama viszi el magához, s csak később kerül haza, a barátja meg valahol vidéken… No hajrá! – Kezemet megint a kilincsre tettem, nincs már ezen mit beszélni…
Feri nem így gondolta:
– Majd később beszéljünk már még!
– O.k. – Sietve eltávoztam.
Már régen elfelejtettem Ferit a megoldottnak tűnő problémájával együtt, amikor pontban fél négykor betoppant:
– Mehetünk? – Gyanúsan sokfogú mosoly.
– Persze, menjetek csak…- válaszoltam könnyedén, hiszen én már megtettem, ami tőlem esetleg elvárható lehetett.
– Tudod, én ittam néhány sört… – Ezért a csábos mosoly! – Elvinnél? – Tanakodásomat vagy nemtetszésemet látva még hozzátette: – Csak odafelé, aztán majd sétálok egyet.
Sóhajtva nyúltam a kulcsomért.
A kolléganőn nem látszott a csodálkozásnak legparányibb jele sem, amikor ketten kérdeztük meg tőle – mintegy spontán módon – a megbeszélt „hazavihetünk?”-et.
Nem is lakott messzire, csak a sok egyirányú utca miatt tűnt hosszúnak a távolság, Ferinek igazán nem kell nagy sétát megtennie akció után.
– Bejössz egy üdítőre? – Meglehetősen váratlanul ért a kérdés, hiszen ki sem terveztem szállni a kocsiból, hadd intézzék a csak kettejükre tartozó problémamegoldást.
A lakás elég kicsi, ám rendezett, tiszta, s otthonos.
– Mit kértek? – állt elénk, miután leültetett minket a rendelkezésre álló két fotelba.
– Hogy Feri mit szeretne, azt majd megbeszélitek, én akármilyen rostosat, és már nem is zavarlak benneteket – válaszoltam, figyelve a hatást, ami elmaradt. Nem egy csodálkozós típus!
Kaptam egy őszibaracklevet, Feri egy doboz sört, saját magának pedig ásványvizet hozott.
– Ülj csak ide, én úgyis megyek már.. – ugrottam fel az egyik fotelből.
– Ne siess annyira, sosincs alkalmunk beszélgetni… – Az üresen maradt fotel széles karfájára tette nőies fenekét. Mindössze pár másodpercre, s már megint talpon volt: – Egy pillanat…
Feri elégedetten mosolygott, érezte, hogy jó úton halad felgyülemlett feszültsége levezetése irányába. Nekem is érdekes ötletem támadt, és gyanítottam, hogy a kolléganőnek ugyanez fordult meg a fejében.
Sebtében átöltözve tért vissza közénk. A legfeltűnőbb változás a mélyen kivágott póló volt, ami alól eltűnhetett a melltartó, hiszen minden pislogását a kiadós cicik mozgása követte.
– Ti barátok vagytok? – kérdezte kipirulva.
– Úgy is mondhatjuk, vagy nagyon jó kollégák.
– Meg szoktatok osztozni mindenen? – érdeklődött tovább, beigazolva sejtésemet.
– Ha csak tehetjük, és ha van min… – válaszoltam diplomatikusan, és mégiscsak leültem a fotelba. – Visszaülsz ide?
Úgy ereszkedett le a karfára, hogy popsijából több került az ölembe. Kicsit meg is billent, mire ösztönösen elkaptam, éppen a cicijeit, erre egy ráadás mozdulattal belehuppant az ölembe.
Feri 46 foggal mosolygott és sűrűket pislogott a sörösdoboz mögül.
Nem szívesen engedtem volna el a ruganyos, hatalmas melleket, de nem is jelezte, hogy ezt elvárná tőlem.
– Ez igen! – törtem meg a csendet, és Feri kimeredő tekintetének kedvezve, úgy gondoltam, hadd ismerkedjenek egymással, ha már ez volt a cél: óvatosan felhúztam a felsőt egészen a nyakáig, hogy zavartalanul előbukkanjanak a cicik.
Két markomat visszatettem, egyharmadát, ha betakarták.
Kicsit mindenki zavarban volt, miközben mindannyian tisztában voltunk a helyzet kínálta lehetőségekkel.
Lopva az órámra néztem: 15 perccel ezelőtt indultunk… Jól haladunk. Úgy számoltam, még kicsit hagyom a tenyereimet élvezkedni, aztán tényleg elmegyek – mármint kocsival. Vagy először mégsem kocsival? Ki kellene próbálni, komolyan gondolja-e a hármas felállást, gyorsan kivenni a résszem, utána magukra hagyni őket. Mit veszíthetek?
– Segítek levenni – ajánlkoztam a már úgyis a nyakánál összegyűrődött ruhadarab eltávolítására.
Ebből az indíttatásból egy sereg feleslegesnek látszó mozdulatot tettem: Fészkelődéssel jeleztem, hogy felállnék, kikapcsoltam a nadrágját és meglazítottam annyira, hogy lehúzhassam térd alá, áttessékeltem Feri ölébe – aki örömmel átvette a markolós szerepet -, és csak ezek után húztam le a fején át a feleslegessé vált felsőjét.
Ottmaradtam előtte, mire a nadrágon keresztül finoman megharapta a farkamat, s miközben Feri egyik kezével még mindig a csábító ciciket edzette, s másikkal először hátulról, majd elölről igyekezett bejutni a bugyiba, a kolléganő viszonozta a térd alá történő nadrágletolást, és gondolkodás nélkül tövig elrejtette, amit kibukkant az arca előtt. Széles, húsos ajkai között mozogtam kéjesen, két kezével a zacskómat fogta…
Feri úgy tűnt, nem boldogul a bugyival. Visszaültem a fotelbe, az omlós, forró száj jött utánam, és derékból behajolva, ott folytatta az eltüntető-előbukkanó műveletet. Láttam, ahogy kilép a nadrágból is, bugyiból is, és kettőnk között meztelenül, enyhén széttett lábakkal élvezi, ahogy Feri hátulról nyalogatja.
Ez az, amit a végtelenségig el bírnék viselni! Megmutattam közben, hogy merrefelé szeretem, az oldalán is, a hegyén…
Nem tudtam, mennyi idő lehet, de úgy gondoltam, helyesebb lenne, ha most már elmennék így is, úgy is, hiszen Feri keres barátnőt, s megtaláltuk számára. Úgy tűnt, hogy be is válik, én meg feleslegessé válok. Eszembe jutott Mariann kicsi keze, ahogy reggel játszadozott velem, s mindig készséges szája… Eszembe jutott Tünde, aki szerintem a lányokhoz jobban vonzódik, ám Mariannal együtt engem is elfogad, és viharos élvezetet tud okozni… Eszembe jutott még sok minden, miközben gyorsabban vettem a levegőt, a mennyezetre néztem és belelövelltem a telt ajkak közé.
Biztos voltam benne, hogy nem veszik rossznéven azt sem, hogy kihasználtam az alkalmat, hiszen a csaj is nagyon benne volt, s az sem tűnik udvariatlanságnak, ha gyorsan eltávozok. Öltöztem, Feri vetkőzött. Fülig érő mosolya jelezte, hogy elégedett a választással, és távozásom után ő is biztosan gyorsan el fog menni. Talán kétszer is.
Csütörtök reggel ugyanaz az ötlete támadt mindhármunknak:
– Meg kellene ismételni Tündénél a bulit!
– Majd zsepit hozzál ám!
– Most már tudom, merre keressem…
– Megkeresnéd a kékszobát is?
– Hárman azért sokan lennétek nekem! Még így is aggályaim vannak, hogy jó-e mindkettőtöknek, szerencsére ti egymással is sokat foglalkoztok.
– Szólnánk ám, ha valami nem lenne jó! – nevetett Tünde a tükörből.
– Neked Mariannal a jobb, vagy velem? – tettem fel a régóta motoszkáló kérdést.
– Ha választani kellene, hát… lehet, hogy hirtelen Mariannt választanám, mert még különlegesebb, még nagyobb újdonság, mint egy pasi. Ugye, nem baj? De azért együtt, hármasban még különlegesebb! Meg ne haragudj ám! Olyan türelmes vagy, és látszik, hogy nemcsak a saját kielégülésed érdekel…
– Nekem is újdonság… – szólalt meg mellettem Mariann. – Eddig azt hittem, sőt biztos voltam benne, hogy a csajok közömbösek számomra. No jó, mondtam már, hogy szívesen megfogok egy cicit, megsimogatom, jó érzés, ahogy az is, ha az enyémet egy csajszi fogja meg, de különösebb izgalmat nem érzek. Így más, hogy van egy pasi is mellettem, és kiegészül a csajos simi-nyali az igazi szeretkezéssel!
– Jó ez a hármas! Szerintem az is nagyon nagydolog, hogy ennyire nyíltak vagyunk egymással, mindent meg tudunk őszintén beszélni, nincs szégyenkezés…
Nagy levegőt vettem.
– Tegnap kérte egy kollégám, hogy segítsek neki csajt találni leakasztásra, rendszeres használatra… – kezdtem.
– Nem! – jelentette ki Mariann.
– Ez a hármas így jó, ahogy van, ha vége lesz, mert egyszer úgyis be kell fejeznünk, akkor ez így marad meg egy pirulós, erotikus élménynek, más ebbe nem fér bele… – tiltakozott Tünde is.
– Nem erről van szó, megoldódott a probléma, segítettem a csapatépítésben… – Nem nagyon tudtam, hogyan kezdem el, illetve most már hogyan folytassam. Mariann egész testével felém fordult:
– Ezt részletesen szeretném hallani! Először a végét: volt valami? Cumi?
– Eltaláltad.
Bal térdét felhúzta az ülésre, kezemet a kivillanó, piros bugyira helyeztem, amit elégedetten nyugtázott:
– Akkor indulhat a szexjárat