Csaj a megállóból 11 – Lázban égünk

Elszorult a torkom, mint gyakorta mostanában. Nem azért, mert a vér leözönlött volna az agyamból, mint közlekedőedényben, s letódult testem derék feletti részéből, hogy izgalmi állapotban egyetlen fontos, készenlétbe helyezett szervet tölthessen feszesre… hát nem. Pedig erre is lehetett találni kézzelfogható okot, akár kettő is. Torokfájás vagy mandulagyulladás sem kínzott, mégis leggyakrabban a torkomban dörömbölt a szorongató érzés: vége lesz.
Vége. Mint a botnak, vagy a naprendszernek.
Mi ez a hiszti? Nem ismerek magamra. Szenvedélyemmé vált a szexjárat, annak teljes menetrendje a szemérmes-mesélős változattól a nyers durrbeléig, és olyan előérzetem támadt, mintha a közös utazások végeztével nem következne utána semmi. Afféle kamaszos vége a világnak-érzés. Mégsem a bot-hasonlat a találóbb, inkább a naprendszeres: Mire a sok utazás, ha egyszercsak kinn a tábla, hogy NAPRENDSZER áthúzva? Vagy, ami közelebbről érint: SZEXJÁRAT áthúzva…
– Olyan iííígazit! Mindent bele, mindent szabad!… – lelkesedett Tünde, aki a hátsó ülés közepén ülve a két elsőn nyugtatta karjait.
– Sok ilyen van – válaszolt Mariann -, de szervezni sem bonyolult.
Igyekeztem elmarkolni a fonalat, hiszen kár előre búsulni azon, ami el fog múlni, s főleg felesleges idejekorán elsiratni, amikor még javában tart: itt ül a két lány a kocsiban. A megszokott úton gurultunk az iskolájuk és az én munkahelyem felé.
– Mit szervezkedtek? – érdeklődtem.
– Te hol voltál eddig? – kacagott Mariann.
– Egy percig nem tartunk kézben, már elkalandozol? – tromfolt Tünde is, az egész tükröt megtöltötte kivillanó mosolya.
– Kicsit az útra figyeltem…
Ezen a fakó magyarázaton tovább nevetgéltek.
– Bevesztek engem is, vagy valami titkos összesküvést szőtök?
– Beveszünk, de be ám! – Nem szűnt a derültség, de legalább elfújta a zavaróan borongós gondolataimat.
– Legalább 5 perce beszélgettünk itt kettesben, te meg nagyokat hallgatsz… aztán kiderül, hogy nem is figyeltél ránk…
– Bocs, talán elkalandoztam… Meg lehetne tudni, mit szerveztek? – próbáltam úrrá lenni a helyzeten, mert képesek az egész utat végigkacarászni, s nem tudnék meg továbbra sem semmit. Pedig a kesergésemen áthatolt, elkapott mondat ígéretesnek tűnt: „Mindent bele, mindent szabad!”
– Hármunkból ketten egyetértettünk, hogy jó lenne valami féktelen buli… – kezdte Mariann.
– Én is, én is! – csatlakoztam hamarjában.
– Gondoltuk, de nagyon csendben voltál…
– Nem jó, ha becsatlakozunk idegenek közé, inkább mi válogatnánk meg a társaságot – tért a lényegre Tünde. Valahol itt tarthattak, amikor felfigyeltem a beszélgetésükre.
– Hol lenne? – kérdeztem.
– Tündiéknél, ott jó nagy hely van. – Mariann ezt úgy jelentette ki, mintha náluk szűkölködni kellene. Inkább az lehetett a gondja, hogy a saját barátját semmiképp nem tervezte bevonni a bulizásba.
– Kik a résztvevők? – Ha nagy hely kell, gondoltam, nagy társaságra számolnak.
– Mi hárman…
– Mi elférünk egy ágyban is!
– Azt elhiszem, el is fogunk férni, de a többiek?…
– Ha már mi szervezzük, csakis olyanokat hívunk, akikkel jól érezzük magunkat. Ha nem így lenne, elmehetnénk swingerezni valahová. Nem?
Bólogatás a tükörből.
– Vagy bepucsítanál a suliban a padon, és minden srác megdugna, azt sem tudnád, mikor ki kefél…
– Ezért kellenek olyanok, akiket örömmel fogadunk…
– Ha megkefélnek?
– Nem csak arról van szó! Táncolunk, beszélgetünk, játszunk, ami csak jólesik… Neked van olyan barátod vagy kollégád, akit elhívnál? – fordult felém teljes felsőtestével Mariann.
– Hadd gondolkozzam…
– Akiről mesélted, hogy csajt szereztél neki, s a csajt közösen felpróbáltátok? – Tünde a vállamra eresztette a karját.
– Feri. Ő szereti a tömeget, két csajnak adta ki a lakását régebben, s a kettőt egyszerre kezelgette.
– Jó lesz! – helyeselt Tünde. – Legalább nem ijed meg, ha valamelyik osztálytársnőnk belenyúl a gatyájába.
– Hívtok csajokat? Valami nagyon jók legyenek ám!
– Csakis – nevetett Mariann. – Kiválogatjuk azokat, akik benne vannak minden jóban, legalábbis reméljük, és jól is néznek ki.
– A Feri meg a csaja… – tért vissza Tünde. – Vagy kettőt hoz?
– Azok már nincsenek, de a mostani duplán számít, felér kettővel.
– Ahogy pikk-pakk lerendezett benneteket! – emlékezett vidáman a napokban történt, s általam elmesélt sztorira. – Ehhez a csajhoz jól illene Zsolti… – Nem tudtam, Tünde kit és miért emleget, bizonyára osztálytársat, de az ötleten sikítva nevettek.
– Kolléganőn is gondolkozni fogok, de ilyen téren nem ismerem őket. Hogy reagálna valamelyikük egy bulira…?
– Majd elsodorja a hangulat! Első pasi alányúl, a második megcicerészi, s aztán már várja, mikor jön végre a harmadik…
– Nekem is eszembe jutott valaki… – Mariann töprengő arckifejezésével igazolta, hogy tényleg komoly a dilemma. – Az a csaj, aki mindig arról ábrándozik, hogy egyszerre több farkat tarthat a kezében… Szoktam mondani neki, hogy szóljon a szünetben bármelyik két hapsinak, biztos odaadják.
– A Melinda! – vágta rá Tünde. Elképesztő, mi mindent megbeszélnek a lányok egymás között. – Azt hittem, Emesére gondolsz…
– Eszembe sem jutott.
– Miért? Micsoda muri lenne – magyarázta nekem a tükörből – egy olyan csajt képzelj el, aki folyton húzogatja a térdére a ruháját, ha lehajol, akkor a melleihez teszi a kezét, be ne lásson valaki…
Miért lenne az muris?
– Azt a dilijét hallottad már – kacagott Tünde -, hogy megfogta a kilincset…? Haha… és aztán egész órán azon töprengett, melyik srác foghatta meg előtte ugyanazt a kilincset ugyanazzal a kezével, amivel a szünetben, pisiléskor a farkát… haha… azt sugdosta, hogy éppen olyan érzés, mintha ő fogta volna azt a farkat!
– Hát nem olyan! – nevetgélt Mariann is.
– Egy ilyen fel tudná dobni a hangulatot, amikor már tényleg markolászik, de nem biztos, hogy fel tud szabadulni, akkor pedig elront mindent – tettem hozzá. – Nem is lenne jó valakit kiröhögni! Kínos mindenkinek.
– Szerintem csak megjátssza magát, tulajdonképpen szeretné, ha nyomulnának rá… ha hús-vér kilincsek lennének…
– A kiránduláson ilyen szemmel fogjuk vizsgálni a társaságot, ki buliképes, ki nem.
– Tesztelünk!
– Kirándulás? – Nekem ez is újdonság volt, talán olyankor beszéltek erről is, mikor véletlenül elbambultam.
– Kedden – Mariann a szokott természetességével jelentette ki.
– Nem jöttök majd kedd reggel? – csodálkoztam.
– Dehogyisnem! Egyikünk, mondjuk Tünde veled jön, én meg hozom a kocsimat. A suliban találkozunk az osztállyal a szokott időben, és négy vagy öt kocsival eldöcögünk, délután meg vissza. Végre vezethetek egy jót!
– De jó nektek! – sóhajtottam, bár az úti cél számomra még ismeretlen maradt, de ezeket a mi nagyon rövidke kis utazásainkat is vég nélkül élvezem.
– Eljössz? – derült fel Mariann.
– Gyereeeee! – hallottam hátulról.
– Jó lenne… – válaszoltam bizonytalanul. Cseppet sem a társaság zavart, akiket nem ismertem, hiszen akik megfelelnek Mariannak és Tündének, azokkal semmi bajom nem lehet, inkább a munkám miatt kezdtem számolódásba. Ilyenkor, reggel még nem rázódok bele a sodrásba, valahol egy eldugott sejthalmaz tartalmazza az agyam titkos rejtekén a rám váró feladatokat. Mikor is lesz kedd? Ma péntek…
– Legkésőbb hétfőn le kell fixálnunk – jelentettem ki.
– Vagy még kedd reggel is kiderülhet, mert Mariann úgyis hozza az autót, és átülünk oda.
– De én vezetek! – kötötte ki Mariann.
– Készítek szendvicseket. Mennyit bírtok megenni? – lelkesedett Tünde.
– Sokat – vágtam rá, mintha már biztos lenne a közös kirándulás.
– Magunknak sört is hozok, Mariann meg csak vezessen nyugodtan.
Feri képtelen volt titkolni kielégültségét. Főleg azért, mert széles vigyor formájában kitelepedett az arcára, s mert nem is próbálta meg rejtegetni
– Jól megy?… – érdeklődtem csendben, titokzatosan, nehogy a nyüzsgő folyosón valaki megérthesse, mi a téma.
– Reggel ott kezdtem…
Talán nem ugyanarról beszélünk? Valami munkával kapcsolatos kérdést sejtve válaszolt, mikor én a szexuális életére céloztam?
Látva zavarodottságomat, megmagyarázta:
– Reggel lecumizott munka előtt…
Öt-hat embernél többen nem hallhatták a nyüzsgő folyosón. Szerencsére nem folytatta a beszámolót, ez a válasz így is kielégítő volt, éppen elegendőnek bizonyult még azok számára is, akik csupán ennyit hallottak a beszélgetésünkből. Az a féltucat kolléga öt különböző osztályon dolgozik, s ha mindűk csak egyszer meséli el reggeli kávézás közben, majd az a harminc frissen értesült is kizárólag egy-egy embernek adja tovább, délre már az egész cég tudni fog Feri reggeli cumis kalandjáról, ebéd után pedig a város délnyugatra eső utcáinak ártatlan lakói értesülnek… este meg bemondja a Híradó?
Ilyen előzmények után inkább nem tértem ki a kérdésre: lenne-e kedve egy közös bulihoz Mariannal, Tündével és még számos ismeretlen, ám bizonyára szexcentrikus csajjal?
A kirándulás előtti éjjelen előkerült egy régi álmom. Buszos utazás egy csupa-csupa lányosztállyal… Ahogy sosem, most sem sikerült végigtekerni a fantázia-filmet, ezért különösen élénk érdeklődéssel tekintettem a valóságos kirándulásunk elé.
– Ahányszor belenéztem a tükörbe, mindig úgy láttam, mintha a hátsó ülésen ülnél! – reklamáltam Mariannak, amikor az iskolájuk előtt Tündével kiszálltunk az egyik, s ő a másik kocsiból.
– Zavart? – kérdezte ártatlan tekintettel.
– Szerintem tíz centinél nem tartottál több követési távolságot! – dohogtam.
– Ne morogj már! – mosolygott, és odalépett ahhoz a társasághoz, akik az épület előtt hangoskodva osztották el, ki melyik autóba üljön.
Az álom folytatását vagy megelevenedését véltem felfedezni a sok selymes haj és tömérdek mosoly tulajdonosaiban. Majdnem mindegyikük – mint egyenruhát – feszes farmert viselt, és ámuldoztam a látványon: minden lánynak hosszú a haja. Mind bombázó kategória, de Mariannt láttam a legattraktívabbnak.
– Olyan nőies mosolyod van! – Legszívesebben büszkén magamhoz öleltem volna, hadd lássák az izgatott várakozók, hogy valamilyen szintem mi most összetartozunk.
– Az lehet az oka, mert nő vagyok – válaszolta, és jól ismertem a mosolyt, ami azt jelenti, hogy kedvére szólt a megjegyzésem.
Hamar kiderült, hogy jármű lenne bőven, de egyikbe már csak három személy jut, vagy pedig háromba öt-öt főnek kell bepréselődnie. Ez utóbbi változatot szavazták meg közfelkiáltással, köztük kijelölve Mariann autóját is, ami elég tágas ennyi embernek. Mivel pedig határozottan Mariann közelébe helyezkedett egy dupla fenekű csaj – akiről Tünde azt az információt súgta, hogy rendkívül jó kedélyű, szórakoztató útitárs -, jobbnak láttam, ha terjedelmi okokból ő ül az anyósülésre, s én inkább hátul, középen foglaltam helyet. Mellém Tünde, másik oldalamra – gyors bemutatkozás – Ildi ült.
– Nem nagyon kell megszólalnunk, de garantáltan jól fogunk szórakozni – jegyezte meg Tünde ismételten, amikor kissé megereszkedett a kocsi alja betelepedéskor.
Nem éppen buszos kirándulás, de azért négy csajjal utazni már szinte félig megvalósult álmot jelent. Látszólag lazán hátradőltem, valójában feszült érdeklődéssel tekintettem az utazás elé.
Indulás utáni percben a dupla fenékkel megáldott lány fémdobozból rágóval kínált bennünket:
– Jót tesz a libidónak!
A hangulat percek alatt elérte a tetőpontot, s nem is tágított onnan.
Elmondta, hogy a rágót belsőleg kell ugyan alkalmazni – bár ezt elfelejtették azon feltüntetni – de nem érdemes feldugniuk maguknak, mert beragad. Később elmesélte, hogy mekkora tévhit az, miszerint a teltebb nőknek a puncija is tágabb:
– A barátnőm… ti ismeritek, te meg képzeld el – ez nekem szólt – ilyen vékony – szemléltette a kisujján – mégis ekkora vibrit felnyom magának, és meg sem kottyan – Illusztrálásként ökölbeszorított alsókarját lengette a szélvédőnél.
– Ezzel szemben…? – kérdezte mellőlem Tünde, aki már biztos hallotta ezt az okfejtést, mert előre mulatott a válaszon.
– Ezzel szemben én… ugye nem kell magyaráznom, mekkora vagyok, nőies méretettek megáldott, hát semmiképpen sem egyszálbél… nekem egy ekkora vibri – megint a kisujját mutatta, demonstrálni a méreteket – csak úgy csúszik fel, ha elég nedves vagyok.
Először kissé zavartan mosolyogtam, de amikor rájöttem, hogy végtelen közvetlenségében és a világot szorosan magához ölelni vágyó kitárulkozásában ez a megnyilatkozás a tágas repertoár legvisszafogottabbjai közé tartozik, attól kezdve felszabadultan szórakoztam harsány nyíltságán.
– Neked nem centivel a kézben kell pasiznod, hanem olyan műszerrel, ami a vastagságot méri! Ez jöhet, ez nem jöhet… – kacagott Ildi.
– Kezemmel tudom ám mérni a hosszt is – kis- és hüvelykujja közti araszt mutatott felhúzott bal combjára illesztve – és átmérőt is. – Ez utóbbi bemutatásához összeérintette előbb a hüvelyk- és mutatóujja hegyét, majd megismételte a hüvelyk- és középső ujjával, így tágabbra formázva az elvárt vastagságot.
CD-ről valami zene szólt – láttam a kijelzőn, hogy a 4. szám 8. percénél járunk, de ez pillanatnyilag senkit sem érdekelt.
– Akkor neked a hossz nem is érdekes? – kérdezte Mariann a kormány mögül.
– Hogyne lenne már érdekes! – eresztette ki hangját, az anyósülést elfoglaló lány. – Ne csak mocorogjon valami az ajtóban, hanem jöjjön be rendesen!
– Értem én, vékony de hosszú – kapcsolódtam be a diskurzusba.
– Azért nagyon vékony se legyen… – válaszolt töprengő arccal, amitől négyen ide-odadőltünk a röhögéstől különösen, ahogy ábrándozva megint a kört formáló ujjait nézegette.
– De ezt honnan tudod előre? – faggatta Ildi a méretekre kényes csajt.
– Mindenkinek benyúlsz a gatyájába, hogy egyáltalán szóba jöhet-e? – kérdezte Tünde is, és egy kanyarban hozzápréselt Ildihez.
– Úgy kellene kezdeni az ismerkedést, hogy bemutatkozunk, és megmutatjuk egymásnak, kinek mije van. Ez fél perc eddig, és vagy megy mindenki, amerre akar, vagy érdemes lesz tovább ismerkedni – vetettem fel.
– Ez az! Mert mi van most? Szemezgetünk, mosolygunk egymásra, megbeszéljük, hogy talizunk… Mind elvesztegetett idő, ha a talin egyszercsak elővesz a pasi a gatyájából egy kicsi, vékony micsodát, nevezhetjük az ilyet pöcsnek. Kínálgatja, hogy kapjam be… De, könyörgöm, minek, ha ez a méret nem jön be nekem?
– Mit csinálsz akkor? – kérdezte Tünde.
– Nem sok választásom van! Hagyom álló fasszal… bocsánat, túloztam, álló pöccsel… és gyorsan elmenekülök, vagy ha már feleslegesen egymásra pazaroltunk ennyi energiát, gyorsan kiverem neki kézzel és felejtsük el az egészet! – hangzott a kemény, határozott válasz.
– Nekünk is létezik ám ez a kockázat! – helyeseltem.
– Mert a mukik mit kockáztatnak? – fordult hátra a személyében nagyméretű, ám más méretekre igen kényes csaj. – Így is, úgy is tudtok üríteni, és kész. Legfeljebb még egyszer nem keresitek meg ugyanazt a punit.
– A legtöbb nő az öltözködésével korrigálja a testi adottságait – kezdtem, mint valami tudományos értekezést -, azaz kiemel valamit, vagy módosít, netán eltitkol. Akkor érhetik szegény, ártatlan pasit a meglepetések, amikor levetkőzik egy kislányosnak öltözött csaj, vagy éppen egy dögösnek tűnő… és még sorolhatnám a típusokat, de a ruha alól éppen az ellenkezője bukkan elő. A labdaszerű cickókat melltartó nélkül már has körül kell keresni… vagy olyan kicsi, hogy borogatással elmúlna…
Egy pillanatnyi csend.
– Szegény pasik! – szólalt meg Mariann.
– Az előbb már megtaláltuk a megoldást – mondta Ildi -, az ismerkedéshez tartozzon hozzá, hogy meg lehet nézni egymást. Meg kell mutatni egymásnak! – mosolygott, amint szemem sarkából megvizsgáltam szépségkirálynős szalag-szerű felsőjét, amely alatt egy másikat is viselt, különben cicijei kitörtek volna a keskeny sáv mögül, mert így is át akarták döfni a két réteget.
– És meg lehet tapogatni… is- helyeselt Tünde.
– Meg persze kipróbálni… is! – egészítettem ki.
– Ez az! Hiába jók a méretek, ha nem tudja használni.
– Vagy máshogy szereti… Rémálmomban se jöjjön elő, hogy én lovagolni szeretek, a muki meg ragaszkodik a misszionárius pózhoz!
– Akkor még a farok-formákról nem is beszéltünk…
– Te mit szeretsz legjobban? – kérdeztem gyorsan Tündétől. Nem mintha nem lettem volna tisztában ezzel, de mielőtt a másik oldalamra fordulva Ilditől is megérdeklődném, meg kellett mutatnom, hogy ezt a témát gátlástalanul ki lehet tárgyalni.
– Ja, nem tudod? Nekem is első a lovaglás.
Mariann mint sofőr. A tükörben láttam egyfolytában mosolygó, csillogó szemét, egyik keze a kormányon 7-es körül, a másik a sebességváltón. A szokásosnál kevesebbet beszélt, de látszott, mennyire jól szórakozik.
– És ha kiderül, hogy a pasi a fiúkat szereti? – folytatta az előző témát. – Vagy a fiúkat is?
– Ne is mondd! Voltam egyszer egy buliban… – grimaszolt a dupla-csaj – de mással is előfordult már ilyen, hallani mindenfelé, nem egyedi eset… hogy smároltunk egy mukival, aztán a hátam mögé állt és markolászta a melleimet. Jólesett a csöcsörészés! Eddig semmi különös. Billegtünk közben, mintha táncolnánk. Hátranyúltam és kivettem a farkát, már elég jól állt, nedves volt e hegye. Kibújtatott a ruhámból és a nyakamat csókolgatta, amikor valaki befurakodott közénk, éreztem a fejét a fenekemnél… Még gondoltam is magamban, hogy a srácot úgy látszik, nem zavarja… és hirtelen elenged és nem is törődik már többé velem, csak élvezi, hogy szopják alul… Mit gondoltok, mit láttam, amikor mérgesen lenéztem? A leendő pasimat egy másik pasi szopta!
– Azt a’…!
– Húúú!
– A fenébe!
– Mit csináltál?
– Kedvem lett volna ott cirkuszolni a szoba közepén, vagy földhöz vágni valamit, de mintha semmi különös nem történt volna, könnyedén ellépkedtem onnan, és ki akartam menni a mosdóba kibőgni magam. A mosdóban javában dugtak, amikor benyitottam, nem zavarhattam őket. A lépcsőfordulóban három fokkal fentebb állt egy pasi, mint a csajszi… Értitek: pasi és lány! Még jobban elkeseredtem, ahogy láttam egy rendes, igazi szopást. Pasi és lány! Úgy, ahogy azt kell!… Felmentem az emeletre, ott is van egy fürdőszoba. No, ott meg egy pasi éppen meghajolva verte magának…
Két karom a mellettem ülő lányok válla fölött elnyúlt a kalaptartón és az ülés támláján, a nevetést egy pillanatra sem voltam képes felfüggeszteni, s elképzelni sem tudtam, hogyan folytatódik Dupla-popsi története.
– Méret megfelelő volt?
Alig hallottuk a választ a tomboló kacagástól, de jól láthattuk az ujjaival körbemutatott vastagságot:
– De még mennyire! Mondtam neki gyorsan: Add ide!
– Add ide! – ismételte Tünde kacagva, és a lábaim közé helyezte a kezét, tenyérrel felfelé.
– Gondolom, jobban megijedt, mintha rákiabáltál volna, hogy: dobod el rögtön! – nevetett Ildi is, és balkezét Tünde odakészített markába ejtette. Ennyi izgató impulzus ért egyszerre!
– Tovább?
– Ennyi.
– Mi lett a farokverővel? A fürdőszobában…
– Segítettem neki.
– Akkor mégsem ijedt meg?
– Már hogy ijedt volna, amikor elkaptam azt az édes, tenyérbesimuló farkát és szakszerűen kivertem?!
– Kézzel?
– Kézzel… meg szájjal… meg a végén ráhasaltam a mosógépre… Mit kíváncsiskodtok? Nem láttatok még ilyet?
– Tovább nincs? – kérdezte Ildi különös hangsúllyal.
– Mi lenne? Ki akarta venni, de mondtam neki, hogy beeresztheti, nagylány vagyok, szedem a tablettát.
– Tovább?
– Legközelebb meghívlak, megnézheted… Amikor végzett, még körbenyalogattam a makkját, azt nagyon szerette.
– Ennyi? – Nem értettem, Ildi mire kíváncsi még ezek után.
– Meeeert? Hallottál valamit? – fordult hátra erőteljes kacsintással, tettetett bosszúsággal Dupla-popsi. Mintha gondolkozna, mennyit valljon be: – Fele sem igaz annak, amit pletykálnak!
– Értelek! – Ildi nem hagyta magát, mi többiek is kíváncsian vártuk, mi lesz a história befejezése. – Ha a fele sem igaz, akkor mégsem húsz pasival kufircoltál a mosógépre dőlve, csak tízzel?
– A méreteket ellenőrizted minden menet előtt? – csatlakozott Tünde is.
– Hallottam ezt a sztorit! – kacagott fel a legszebb sofőr. – Csak nem tudtam, hogy te voltál… no meg még rajtad kívül húszan.
– Maximum hatan-nyolcan… esetleg tízen – válaszolt illő szerénységgel, szűzies mosollyal az érintett.
Egy máskülönben csendes kisközségen haladtunk keresztül éppen. A lakók azóta sem értik, honnan szabadult ki egyszerre egy kocsirakományra való őrült, akik kivörösödve, hasukat fogva, fuldokolva röhögnek, csak úgy zötyörög tőlük az autó. Ezen a szürke, hétköznapi reggelen.
– Így sikeresen megbosszultad a szerencsétlen komát, ha már hagyta magát másik koma által szopni – vontam le a végső következtetést.
– Ez az! Elterjedt a híre, hogy egy hülye picsa… hm…kiterült a mosógépen… ez voltam én …és sorba lehet állni.
– Jött a buzi is?
– Nem. Legalábbis nem hiszem. Nem néztem meg mindenkit, nagyon el voltam keseredve. Csak hasaltam a mosógépen.
Ezen is csak nevetni tudtunk.
Jobboldali útitársam fejét a vállamra ejtve rázkódott:
– Minden csaj haragudott rád, mert egészen addig tepertek a pasik, hogy sikerüljön valakinél elérni valamit, és mintha elvágták volna, sorban lerendezted őket, már nem volt miért teperni.
– Hülye picsák! – Így hangzott Dupla-popsi konklúziója.
Percekig tartott, amíg mindenkinél lecsengett a derültség, ám közben érkezett az újabb megpróbáltatás.
– Te mit szeretsz legjobban? – tettem fel végre a régóta tartogatott kérdést Ildinek.
– Mármint a szexben?
– Noná! Nem is arra kíváncsi, hogy a marhát vagy a disznóhúst – szólalt meg Mariann.
– Mindenevő vagyok… mármint a szexben – felelte Ildi.
– Kezeskedem a válasz pontosságáért – jelentette ki Tünde.
Nem először tapasztaltam, hogy a lányok mindent megbeszélnek, s mindent tudnak egymásról, de ezek négyen körülöttem túltettek minden elképzelésemen. Nem zavartatták magukat jelenlétemben az eddig ismeretlen csajok sem – bár mindezek után elképzelhetőnek tartottam, hogy Ildi és Dupla-popsi ugyanúgy tisztában volt már Mariann és Tünde intim dolgaival, mint emezek az övéikkel.
– Csak van olyan, amit legeslegjobban szeretsz? – faggattam tovább.
– Egyformán legjobban…
– De ha, tegyük fel, csak egyetlen lehetőség adódik, mert szűkös az idő, és a pasinak sajnos korlátozott a teljesítménye, akkor mi lesz az, amit választasz?
– Én azt mondanám, hogy jól döngessen meg hátulról! – rikkantott Dupla-popsi.
– Én simán beleülnék az ölébe, ne húzzuk az időt! – mosolygott a tükrön át Mariann.
Ildi még mindig töprengett:
– Talán rábíznám, ahogy neki jólesik… Beleülni az ölébe nekem is szimpi, mert egyszerű. Akár egy sötét parkban is lehet, senki nem gondolja, hogy össze vagyunk kapcsolódva.
– …kapcsolódva… – visszhangozta Dupla-popsi.
– És a második kedvenc? Amit akkor választanátok, ha mégis maradna még egy lehetőség, és a pasi újra feltöltődött? – kérdeztem immár minden útitársamtól.
– Ez így nem ér, mert ha tudtam volna, hogy két menet lesz, akkor elsőre egy furulyázást választok lovaglással befejezve – jelentette ki Dupla-popsi, és újabb rágóval kínált mindenkit, mivel az jót tesz a libidónak.
– Látod, én jól választottam, másodiknak meg lehet ugyanaz hátulról, hátrafelé lovaglás – kacagott Tünde.
– Az is jó! – sóhajtottam fel. – Először a cicidben lehet gyönyörködni, másodszor meg a popsidban. Előnyös a vizuális típusoknak!
– Nekem van egy kedvenc pózom, olyan meghitt… – kezdte Mariann. – Lehet, hogy mégis ez lenne az első! Biztos van neve, de nem tudom…
– Meséld el!
– No jó. Hátulról benyomja a farkát a nunimba, aztán nagyon óvatosan egyszerre leereszkedünk, én a hasamra, ő rám, a lábaim szét, és nem csúszik ki a farka, és lassan, finoman mozog sokáig. Amikor már nem bírjuk, visszatérdelek, és csattogósan telenyom…
– Huh! – nyögtem fel. – Ez tetszett, beleéltem magam… Ildi? – fordultam a jobboldali lány felé.
– Ugyanott tartok, mint eddig. Mindegy! A lényeg, hogy tetsszem a pasinak, nézegessen, simogasson, csókolgasson, kívánjon annyira, hogy ne kelljen állítgatni, hanem érezzem, milyen kemény a farka, ahogy hozzámér…
– Eddig jó, de mi lesz utána?
– Rábízom! Úgyis megérzem a mozdulataiból, hogy mit szeretne. Ha meg akarja nézni a seggem, bepucsítok neki, ha elölről közelít a punimhoz, lefekszem… ha ő fekszik le, rámászok, ha megfogja a fejem, letérdelek… lehet azt érezni!
– Tisztára jelbeszéd! Nem egyszerűbb, ha mindenki megmondja, mit szeretne?
– Mondd, te pasi, ha már álldogál a farkad, mondd meg nekem, hogyan akarsz kufircolni?… Így gondolod? – kacagott Ildi, s erre mindannyian ide-oda gurultunk a nevetéstől és egy Mariann-féle aktuális kanyarodástól.
A mintegy 70 perces út ebben a hangulatban 7 percesnek sem tűnt. A négy lány mellett az én kedvenc pózaimra és egyéb szükséges ismérvek megosztására nem is jutott idő, Ildi meg is jegyezte:
– Nem sokat tudtunk meg rólad!
– Remélem, lesz idő bepótolni… – válaszoltam volna, de hangom nevetésbe fulladt, ugyanis Dupla-popsi vékony szemöldökét felhúzva, kérdő tekintettel, és két ujjával méret-ellenőrző kört formázva fordult hátra.
Ahogy kikászálódtunk a cél közelében, és befutottak a kirándulók további csoportjai, mindenkinél ugyanezt a pukkadásig emelkedett légkört tapasztaltuk. Az egyetlen lányt és négy srácot tartalmazó kocsi társulata tűnt a legvisszafogottabbnak, de abban a pillanatban kifakadt hol egyikből, hol másikukból az úton felhalmozott féktelen vigasság, amint óvatosan, lapos pillantásokkal egymásra néztek.
– Mit szólsz? – kérdezte Mariann, ahogy pár lépéssel lemaradtunk a csapattól.
– Eddig jó! – feleltem lelkesen.
– Buli szempontjából?
– Nem is tudnék választani, mert Ildit is szívesen látnám a buliban és … mi lehet a neve?… Dupla-popsi is nagyon jó!
– Dupla-popsi találó, lehetséges, hogy tetszene is neki az új neve, mert nagyon büszkén viseli a méreteit.
– Ahogy elnézem, sok vállalkozó kedvű csaj van köztetek, az is merésznek tűnik, aki a négy sráccal utazott.
– Ki? – nézett végig a csoporton hátulról. – Ja, ő a Melinda! Tudod, akinek az a vágyálma, hogy egyszerre több farkat foghasson.
– Lehet, hogy útközben ez teljesült? – töprengtem hangosan.
– Gondolod? – csodálkozott Mariann. – Akkor nem hiszem, hogy meg tudott állni a megfogásuknál, vagy csak kettőjüknél…
– Visszafelé újabb leosztásban kellene utazni…
– Melindára gondolsz? – vágott közbe.
– … hogy másokat is megismerjek – fejeztem be a felvetésemet.
– Lehet… de napközben is megfigyelhetsz mindenkit, lesz rá alkalom.
– Most mi a program?
– Meg kell néznünk egy cég működését, itt van valahol a parkoló mellett, mert esszét fogunk írni a tapasztalatokról. Ez olyan másfél-kétórás program… Utána mászkálunk egyet a városban, eszünk egy hambit… nem tudom, mi legyen még.
A cég meglátogatása nem hozott izgalomba, inkább megvártam őket egy közeli park kopott padján. Kiderült közben, hogy kívülem még két „idegen”, azaz nem-osztálytárs kísérte el a társulatot, egy nővér és egy báty, akik a tanulmányi kirándulás fő programja alatt hamar egymásra találtak egy másik pad meghitt csendjében.
– Mondta Mariann, hogy átülsz másik kocsiba válogatni – Tünde mindenkit megelőzve mellém telepedett, ahogy csivitelve kiözönlöttek a négyszintes épületből.
– Meggondoltam, nem szükséges – feleltem.
– Mert? Én jó ötletnek tartom, mert mégsem mindegy, kivel bulizunk, neked is legyenek már szimpik.
– Én meg pont arra jutottam, hogy nagyjából mindegy, mert ha Ildi meg Dupla-popsi eljön… ne nevess ki, nem tudom a nevét!… szóval a szórakozás velük biztosítva lesz. Az meg, hogy kik lesznek még ott, szinte mindegy. – Közelebb hajoltam: – Úgysem fogok tudni mindenkit megdugni, meg nem is akarnék…
Miközben ezt halkan fejtegettem Tündének, többször végigmértem Dupla-popsit, és megállapítottam, hogy mindenből bővebben jutott számára, de arányosan, ezért túlontúl nőiesre sikerült a végeredmény. Olyannak tűnt a sok bombázó és top-listás csaj között, mintha ő képviselné a nyers, zabolátlan nőiséget.
– Jól van! Én sem gondoltam, hogy mindenkivel megdugatom magam, de azért az sem mindegy ám, ki lát pucéran! – súgta vissza Tünde.
– Mit szervezkedtek? – kérdezte Mariann a padhoz lépve, ám a szemein pontosan látszott, hogy mindennel tisztában van.
– Veletek utazom visszafelé is – jelentettem ki.
– Lehetne másképp is? De jó ötlet! – kiáltott fel izgatottan az a csaj, aki egyszerre minden kezébe szeretne egy-egy farkat kaparintani. – Visszafelé cseréljünk helyet, ti üljetek mellém hátra! – mutatott két srácra.
Felkerekedtünk és sétálgattunk a városban. Imponált a társaság, ahogy nemcsak a kirakatokat nézték meg, de egy-egy hangulatos, régi épületet is megcsodáltak, és – a korosztályra nem feltétlenül jellemző módon – elolvastuk az „ebben a házban…” kezdetű márvány-táblákat is. Jókat mosolyogtam azért, amikor egy-egy kirakat vagy üvegportál előtt elhaladva, mintegy vezényszóra minden lány kissé hátra és lefelé néz, így ellenőrzi a tükröződő felületben, milyen látványt nyújt a bámészkodó helyieknek.
Időnként Mariann vagy Tünde – akik legjobb barátjukként mutattak be a többieknek – rámutatott valakire, s kérdőn nézett rám. Mindenesetben igent bólintottam, mert felőlem akármelyiküket meghívhatják a lassan szerveződő, közös bulinkba.
A hazafelé út már a szervezkedéssel telt: Egyértelművé vált, hogy a Mariann kocsijában utazók közül mindenki részt fog venni a babazsúron – ahogy Dupla-popsi nevezte -, és ez a tény szemmel láthatóan ugyanúgy megbirizgálta az ő fantáziájukat is. Kipirult arccal folyt a tervezés.
– Én már ki is találtam az alibimet! – közölte Ildi büszkén.
– Én is! – helyeselt Mariann. – Ezt a kirándulást nem mondtam el, mert úgyis suli-időben történt, és amikor pedig majd bulizunk, az a nap lesz a kirándulásé, vagyis az a kettő nap…
– Nagyon jó! – mondta Tünde elismerően. – Ez igen! Kétnapos alibi!
– Lehet hozni partnert? – kérdezte Dupla-popsi.
– Mosógépes ismerőst? Persze, mindenki hozhat magával, többet is. Húszra gondolsz?
Az anyósülés utasa eleresztette a füle mellett a kérdéseket:
– Olyanra gondoltam, akivel nem vallok szégyent, de nem is sajnálom, ha netán mással is jól érzi magát, nem csak velem… vagy ha a pasikat ízlelgeti… és nem is féltékenykedik, ha én netán mással is foglalkozom.
Ez a „netán” a szándékánál határozottabbra sikerült, ezért jelentése közelebb állt „biztosan”-hoz, mint az „esetleg”-hez.
– Zavarna benneteket, ha az öcsém is ott lenne? – kérdezte Tünde.
– Már miért is zavarna? Be kell vezetni a dolgokba? – kapott a beavatás lehetőségén Dupla-popsi, és ujjai máris méricskélésre készen álltak.
Mariannal a tükrön keresztül összenevettünk, mi tudtuk már, hogy akit Tünde az öccsének hív, az tulajdonképpen a húga, s akit valószínűleg egyébként sem kell bevezetni semmibe – tapasztalhattuk – amilyen fesztelenül képes mozogni nővére szobájában olyankor is, ha ott éppen egyszerre hárman merülnek el az erotika bugyraiban.
Még nem tudtuk, mikor vetjük majd végre bele magunkat a fergeteges buliba – „Mielőbb!” javasolta Ildi – de abban biztosak lehettünk, hogy az időpont kitűzésétől kezdve türelmetlenül számoljuk, hányat alszunk még addig – külön-külön.