Szexkellékek

Családban meztelenkedés és szex

Vannak szülők, akik otthon reggelente meztelenül járkálnak a lakásban, noha tiszteletben kellene tartaniuk a gyerek testi intimitását. Egy négy-öt éves gyerek számára kifejezetten káros lehet, ha a meztelen szülőhöz bújik oda: például egy kisfiú a ruhátlan anyához vagy egy kislány a mezítelen apához. Ha ez előfordul, mihamarabb fel kell öltözni. Négy-öt évesen nyitottak a gyerekek, az óvodában ekkor kezdik felfedezni mind a saját, mind a társaik testét. Ez nagyon erőteljes szexuális időszaknak számít, amit a környezet felerősíthet, ha egyéb szexuális ingereket is biztosít – például ha a kicsi a meztelen szülőkkel alszik együtt –, és ez zavart kelthet a gyerek későbbi szexuális fejlődésében. Előfordul, hogy az apa együtt fürdik a kislányával, ami nem számít szexuális zaklatásnak, hiszen apai szeretetből tette, de nem képviselte világosan a határokat, azt a szabályt, hogy a felnőttnek kell visszavonulnia a gyerektől.

Az sem szerencsés dolog a gyerek számára, ha a szülei nudista strandra járnak vele. Kisgyerekként nem kell meztelen felnőtteket látnia, mert az megzavarhatja őt. Minél jobban zavarba jönnek a szülők, ha a gyerek véletlenül rájuk nyit, miközben meztelenek (vagy szex közben meglátja őket), annál inkább érzi a kicsi, hogy valami titok van a háttérben, és annál kíváncsibb lesz. Ha például egy kislány megkérdezi, hogy mi az ott apunak, akkor a korának megfelelően, azokkal a szavakkal érdemes válaszolni neki, amelyeket ő is használ, például azt kell mondani, hogy „a pisilője”. Sokkal rosszabb, ha válasz nélkül hagyják a kérdéseit vagy ha elutasítják a gyereket.
A szülők helyesen járnak el, ha megtanítják a gyereket, hogy már kicsi korától kezdve kopogjon a szobaajtón, ha be akar menni hozzájuk. A szülőnek is hasonlóképpen kell viselkednie, vagyis jó, ha ő is mindig kopog a gyerekszoba ajtaján. Nehéz megőrizni a férfi-női kapcsolatot, ha nincs külön gyerekszoba. Ilyenkor a szülők úgy bújnak össze, hogy azt gondolják, a gyerek már biztosan alszik. A gyerek viszont gyakran felébred a „furcsa” hangokra, sóhajokra. Mindenképpen az lenne tehát az ideális, ha a gyerekek külön aludnának, nem pedig a szüleikkel együtt. Ha túlszexualizált légkörben nő fel a gyerek, akkor megmaradhat az infantilis szexualitás állapotában, vagyis egy lány például mindig csak csábítani fog, de sosem jut el a szerelmi beteljesülésig, illetve az is előfordulhat, hogy felnőtt korában teljesen elutasítja a szexualitást.
A legtöbb szülő nem tudja, hogy mennyit árt a gyermekének, ha együtt járnak nudista strandra, illetve otthon együtt fürdenek. Ártalmas lehet ez a kisgyermek szexuális fejlődésére nézve, másrészt a szülők párkapcsolatának sem tesz jót, ha a gyerek a saját szobája helyett a szülői ágyban alszik éjszakánként.
Arra kell törekedni már a gyerek születésétől kezdve, hogy a babának saját helye legyen, és lehetőség szerint saját szobája, ahol alszik. Időnként, betegség esetén vagy ha rosszat álmodik a gyerek, akkor a szülői ágyban töltheti az éjszakát, de ha hosszabb ideig velük alszik, az ártalmas lehet a kicsi számára, mert a helyzet miatt „túlszexualizálódhat” (különösen, ha még négyévesen is a szüleivel alszik), másrészt a szülőket ilyen esetben az eltávolodás veszélye fenyegeti.