Erotika,  Magyar lányok,  Videók

Czine Szilvia fitness

Czine Szilviát választották a második legjobb amatőr fitneszesnek a columbusi Arnolds Classicon. Az Európa- és világbajnokot egyedül az uruguayi Aguiar Fernandez előzte meg Ohióban. Czine Szilvia több mint tíz éve foglalkozik a fitnesszel, versenyen 2002-ben mutatkozott be. Amikor belevágott, célul tűzte ki, hogy valamelyik szövetségnél világbajnok lesz. Ez 2010-ben sikerült, a World Bodybuilding & Physique Sports Federation Európa- és világbajnoka lett.

Versenyszezonban a hét minden napján edz, még pihenőnapjain is a felkészüléssel foglalkozik. “Heti négyszer súlyzózom és négyszer gyakorolom a koreográfiát. A szerda pihenőnapnak számított, akkor csak kardióztam és nyújtottam. A lábamra több energiát kell fordítani, hiszen elég vékony” – nyilatkozta tavaly a tozo.hu-nak.
A folyamatos edzéssel megtartotta tavalyi kiváló formáját, így lett második március elején az amerikai Arnold Classicon, ami az egyik legnépszerűbb és legelismertebb verseny a testépítők körében. Czine korábban is versenyzett már az USA-ban, a Miss Fitness Worldön háromszor indult, legjobb eredménye a hatodik hely volt.

Leave a Reply