Történetek

Dóri ausztráliai kalandjai 1

Dórival már több, mint két éve együtt voltam, mikor egy együtt töltött este alkalmával előhozakodott egy nem minden napi ötlettel, ami már régóta bökhette az oldalát. Mi lenne, ha mindegyőnk összeírná legtitkosabb erotikus ábrándozásait, és egy megfelelő alkalommal megvalósítanánk egy hosszú, forró éjszaka keretében. Megmondom őszintén meglepett a dolog, mert nem tartottam egy nagyon bevállalós csajnak. Még a Tanárképzőn ismertem meg egy buli alkalmával. Rögtön megtetszett benne, hogy nagyon barátságos volt, és hogy nem akart minden áron kitűnni a többiek közül. Igazi természetes szépség volt.
Hoztam két papírlapot és izgatottan nekifogtunk az összeírásnak, majd mikor végeztünk, megmutattuk a másiknak. Kikerekedett szemekkel olvastam Dóri álmait, sosem gondoltam, hogy ennyi minden izgatja. Mikor felnéztem a lapról, tett felém egy cinkos kacsintást és elmosolyodott. Alig vártam már a megfelelő időt, hogy egymáséi lehessünk ebben a nem minden napi álomban.
Az idén Sydney-ben nyaraltunk, ahol megismerkedtünk egy helyi, fiatal párral Simonnal és Helénával. A srác egy 20 év körüli vékony testalkatú barátságos egyetemista fiú volt, Heléna pedig épp akkor múlt 19, kortárs tánccal foglalkozott, habár kicsit szeleburdi volt a természete. Gyönyörű vékony teste hosszú, kecses lábai csak úgy vonzották a férfi tekinteteket. Közös programjaink alkalmával én is szívesen elidőztem gyönyörű testén, habár érdeklődésem Dóri elől bajosan tudtam volna titkolni, de úgy tűnt nem zavarja.
Nagy álmunk megvalósulásának ideje elérkezettnek látszott, habár én csak sejthettem azt, ami később beigazolódni látszott. Utolsó ott töltött napunk alkalmával még mártózunk egyet a tengerben, majd Heléna meginvitált minket az újonnan elkészült lakásukba, hogy igyunk meg egy pohár hideg italt. Abszolút nem volt ellenemre abban a hőségben, és Dóri sem bánta, így mind a négyen elindultunk hozzájuk. Helénán egy gyönyörű fénylő kék, kétrészes tanga fürdőruha volt, ami oldalt és a nyak mögött fűzős, puncijának alakját vizesen tökéletesen hozta, épp csak egy kis részt nem engedett látni. Dórin pedig egy fehér egyberészes fürdődressz volt, ami a combja fölött magasan kivágott volt. Imádtam, annyira vadítóan nézett ki benne, gyakran felhúzta az otthoni hancúrok alkalmával is. Mondanom sem kell, teljesen beindultam mind a két lányra. Alig vártam, hogy megérkezzünk már.
Gyönyörű nagy családi házban laktak Helénáék, közel a tengerhez. Mikor beléptünk, a két lány rögtön elment elkészíteni a hideg üdítőket, mi pedig felmentünk a galériára és leültünk a kanapéra beszélgetni. Nemsokára megjött a két lány és hozták az üdítőket, de Dóri véletlenül megbotlott a vastag szőnyegben, és egy kevés üdítőt Heléna felsőjére öntött, de mielőtt ki tudott volna futni letörölni, Dóri odahajolt, és kéjesen elkezdte lenyalni róla. Szemeim kikerekedtek, de úgy tűnt, rajtam kívül ez senkit nem lep meg. Ekkor esett le, hogy Dóri már az egészet kifundálta és beszervezte Helénáékat. Egyáltalán nem bántam, és élvezettel figyeltem a két lány ténykedését, csodálatos volt, ahogy barátnőm egy alig 19 éves kis táncos csajon ügyködik. Dóri Heléna mellét kezdte el nyalogatni, ami vékony testéhez képest meglepően nagy volt, közben pedig Heléna Dóri fenekét markolászta. Teljesen megkeményedett férfiasságom, Simonra néztem, aki már fürdőnadrágjában markolászott. A lányok folytatták, Dóri kioldotta Heléna fürdőruhájának felső részét, és így kezdte szopogatni kemény mellét, majd egyre lejjebb, amíg le nem ért Heléna kelyhéhez. Finom mozdulattal a tangát félre tolta és dombját kezdte el nyalogatni, majd hirtelen belenyalt puncijába. Kéjes halk sikoly hagyta el Heléna száját és belenyomta Dóri fejét ágyékába. Kis idő múlva eltolta fejét, felállította barátnőmet és Dóri mellét az egyrészes dresszen keresztül kezdte el simogatni, majd lassan elkezdte lehúzni róla a dresszt. Kis idő múlva ott állt hármunk előtt teljesen meztelen Dóri, csupasz puncijával. Heléna sem kérette magát, odébb húzta a szekrényhez, hogy neki tudjon dőlni, letérdelt, átkarolta fenekénél és kéjesen elkezdte nyalni Dórit, majd egyre erősebben, míg nem megremegett Dóri teste, és elélvezett. Kis idő múlva letérdelt Heléna mellé, aki már a padlón feküdt, kioldotta oldalt a tangát, mely eltakarta eddig Heléna gyönyörű, háromszögre borotvált punciját, melyet egy kis piercing is díszített, és belenyalt, majd egyre gyorsabban, így juttatva Helénát a csúcsra, aki hatalmas sikollyal élvezett el, de a zajt rajtunk kívül itt más nem hallhatta.
Dóri felnézett, rám kacsintott, majd odament Simonhoz, felállította a fotelből, egy egyszerű mozdulattal lerántotta róla a gatyát, és elé tárult Simon hatalmas, kopasz szerszáma. Egy pillanatra Dóri is meglepődött méretén, jól szemügyre vette, majd körbenyalta és egy hirtelen mozdulattal a szájába vette és elkezdte szopni. Simon felnyögött. Simon egyre vadabbul tolta be szerszámát, Dóri ki akarta venni, de megfogtam a fejénél, rátoltam és nem engedetem szabadulni. Simon egy utolsó nagyot lökött, és hatalmas adag spermát kezdett Dóri szájába pumpálni, már kezdett kifolyni a szájóból, mikor ráüvöltöttem, hogy azonnal nyelje le. Ő meg csak nyelte Simon nedűjét.
Simon visszahuppant a fotelba, négyen egymásra néztünk, és tudtuk, ez a nap csupa hasonló élményekkel lesz tele. Dóri elégedett mosollyal nézett rám és finoman elkezdte verni Simon farkát, hogy ismét álljon, mint a cövek. Tudtam mit szeretne, le sem tudta venni a szemét Simon hatalmas farkáról már jó ideje. Majd mikor ismét kemény volt, lehajolt, megfogta a bokáját és úgy ült bele a hatalmas farokba. Dóri szemei kigúvadtak, arca eltorzult, csak annyit tudott mondani, “ez csodálatos”. Lassan elkezdett fel-le mozogni Simonon, majd egyre gyorsabban. Kértem, én is hadd szálljak be a mókába, ezért Dóri feltérdelt lovagló pózba, Simon hátulról tolta, én pedig előtte térdeltem, kibújtattam a farkam a sortból, úgy szopott engem. Simon nem sokáig bírta a szűk puncit, hatalmasat élvezett az én kis barátnőm hamvas puncijába. Dórit úgy kellett lesegíteni. Heléna sem tétlenkedett, odalépett és felnyalta a kifolyó spermát. Hihetetlen látvány volt, testközelből.
Heléna megfogta Dóri kezét és a sarokban lévő, átlátszó üvegű zuhanyzóba kísérte. Micsoda pár ez a Simon és Heléla, gondoltam, meg a házukat is erotikusra építették, mint a hálóban lévő zuhanyzó, vagy a gerendák, melyek mibenlétéről ekkor még nem sokat sejthettem. A két lány ismét egymásba gabalyodott a forró zuhany alatt, majd Dóri keresett egy borotvát, bekente Heléna punciját egy kis tusfürdővel és elkezdte megborotválni. Pár perc múlva a két lány ott állt előttünk anyaszült meztelen, most már mindkettőjük teljesen kopasz puncival.
Dóri nem feledkezett meg rólam, odalépett hozzám, majd a franciaágyhoz kísért, ledöntött arra, levette a fürdőnadrágom, minden féle teketóriázás nélkül tövig bekapta a szerszámom és szopni kezdte. Közben Simonék is odajöttek, Heléna kutya pózban feküdt fel az ágyra velem szemben, majd vadul csókolózni kezdtünk, Simon pedig mögé térdelt és egy lökéssel betolta hatalmas szerszámát. Heléna hirtelen elengedett és láttam kéjtől eltorzult arcán, hogy hihetetlenül élvezi, ahogy Simon farka ki-be jár benne. Hihetetlen erotikus volt, ahogy szemből láthatom, ahogy Helénát kefélik. Kicsit feljebb kúsztam, mert éreztem közel vagyok, majd Dóri szájából kivettem a farkam és Helénájéhoz tettem, aki nem is ellenkezett, és el kezdte szopni. Éreztem, hogy ő is közel van, mert egyre kevésbé tudott szerszámomra koncentráni, majd hirtelen megfogtam a fejét, és tövig ráhúztam farkamra. Ő menekülni próbált, de már jöttem, és telepumpáltam száját, miközben Simon egyre erősebben tolta hátulról, és hirtelen Heléna is elélvezett, de nem engedtem el a fejét, amíg le nem nyelte az összest. Gyönyörű látvány volt, ahogy a szája mellett csurog ki a sperma, kitátja száját, majd lenyeli az egészet. Simon hirtelen kikapta a farkát, odafordult Dórihoz, aki kéjesen kinyitotta száját, és Simon nagy nyögések mellett beleverte farkát Dóri szájába, bár jutott az mindenhova, az arcára a mellére is, Dóri lenyelte, arcáról letörölgette ujjával, majd azt is leszopogatta. Ismét mind a négyen az ágyra rogytunk.
Simon kis idő múlva felkelt, közölte, hogy neki munka ügyben sajnos el kell mennie, így már nem fogunk találkozni, de mi maradjunk nyugodtan és érezzük jól egymást. Lezuhanyzott, összekészülődőtt, majd elköszöntünk egymástól.
Én meg ott maradtam két bomba nővel, egy csodálatos házban. Megmondom őszintén, egyáltalán nem bántam a dolgot. A két lánynak felvetettem, hogy az utolsó estére a hotelből költözünk át ide, és majd innen menjünk ki a reptérre. Egyetértettek, majd miután lefürödtem, elmentem a cuccainkért, magukra hagyva a két csajt, hadd élvezzék kicsit egymást.

Leave a Reply