Történetek

Dóri ausztráliai kalandjai 2

Mikor megjöttem első utam rögtön a galérián lévő hálóhoz vezetett. Ott is találtam őket, és majd leesett az állam, épp fehérneműket próbálgattak. Dórin egy kétrészes fekete pamut tangás fehérnemű volt, felette egy vékony átlátszó tangás bodyval és magas sarkú cipő, Helénán pedig egy oldalt vékony pánttal ellátott átlátszó bugyi, amin keresztül piercingje kilátszott; hosszú lábain egy pár harisnyatartó nélküli neccharisnyát, felül pedig egy átlátszó hálóingszerűséget viselt amin keresztül nagy kerek mellei gyönyörűen látszódtak. Egyszerűen leírhatatlan az a szépség, amit akkor láttam. Mikor megláttak, elmosolyodtak, és letették az épp kezükben lévő darabokat. Lenéztem a földre, ahol egy bőrönd volt tele minden féle fehérneműkkel, a padlón pedig segédeszközök hevertek mindenütt. No, gondoltam, ennek sem lesz semmi a vége, jól bekészültek a ma estére. Heléna levette hálóingét, odalépett Dóri mellé, kinyitott egy tubus babaolajat és elkezdte magára csurgatni. Dóri sem kérette magát, elkezdte szétkenni az olajat a gyönyörű női testen. Csodálatos volt, ahogy a hamvas bőr csillogott a napfényben, őrjítő.
Mikorra feleszméltem Dóri már Heléna bugyijában matatott. Kicsit hülyén éreztem magam, hogy én meg csak ott állok, de egyszerűen hihetetlen volt a látvány. Heléna kihúzta Dóri kezét és kéjesen megnyalta ujjait, majd odakísérte a franciaágyhoz. Én sem akartam tétlenkedni, felvettem a földről négy tépőzáras kötelet, odamentem az ágyhoz, Dórit hasra fordíttattam, majd két lábát és két kezét az ágy lábaihoz erősítettem. Csodálatos látvány volt, ahogy ebben a szexi cuccban ívbe hajló teste négy pontra ki van kötve. Lenéztem a földre, láttam még egy pöcköt, felvettem, majd megkérdeztem Dórit, szeretné-e. Igenlő volt a válasz, így betettem a szájába és hátul összecsatoltam. Cinkosan összenéztem Helénával. Megfogtam és levettem az átlátszó kis bugyit Helénáról, majd lefektettem az ágyra és nyalni kezdtem. Nagyon finom íze volt, nem csoda, hogy Dóri annyit kóstolgatta.
Majd egy idő múlta megkértem, hogy álljon négykézlábra Dóri felett, két kezét hátrafogtam és úgy vezettem be farkamat Helénába. Felnyögött. Ott volt a feje Dóri mellett, aki Heléna minden egyes nyögését hallhatta, ez is volt kis gonosz tervem. Kis idő után Heléna lejjebb csúszott, hogy hozzáférjen Dóri formás fenekéhez, és úgy folytattuk. Nagyon izgató volt, ahogy barátnőm ánuszát nyalja egy lány, majd finoman ujjazza, akit közben én hátulról kefélek. Főleg azért, mert eddig Dóri hallani sem akart az anális szexről. Volt egy olyan érzésem, hogy ez ma meg fog változni. Dóri felemelte a csípőjét amennyire bírta, ezzel mutatva, hogy többet szeretne.
Magára hagytam a két lányt miközben a földön megfelelő méretű dildók után kutattam. Oda is adtam három különböző méretűt Helénának, aki egy mosollyal nyugtázta, hogy a harmadik meglehetősen nagy méretű, kb. 25cm-es lehetett. Kivettem a pöcköt Dóri szájából -egyelőre. Felállt kutya pózban, kitolta fenekét. Helénának sem kellett több, bekrémezte a dildót és lassan belevezette Dóri fenekébe. Dóri felnyögött. Én közben odamentem Dóri fejéhez, elé ültem, és rávezettem fejét farkamra. Csodálatos látvány tárult elém, ahogy Heléna hátulról egy dildóval keféli barátnőmet, aki pedig engem szop közben. Heléna a közepes méretűre váltott, amit már elég nehezen akart Dóri feneke beengedni, de úgy tűnt, Heléna érti az anális szex minden csínját-bínját. Mikor a legnagyobb után nyúlt, amit nem mellékesen csak viccből adtam neki, kikerekedett a szemem. De az igazi meglepetés csak ezután jött, Heléna felkelt, és ráillesztette egy felcsatolható övre. Felcsatolta, majd feltérdelt, és bőségesen bekrémezte, majd odailleszette Dóri fenekéhez. Majdnem elmentem csak a gondolatától is.
Dórin láttam, hogy egy pillanatra meglepődött, de nem volt ideje menekülni, mert Heléna egy erős, kemény mozdulattal benyomta a dildó fejét. Dóri elengedte a farkam és felhördült, kérlelte Helénát, hogy vegye ki, mert fáj. De Heléna nyugtatgatta, hogy mindjárt jobb lesz, és lassan elkezdte becsúsztatni a hatalmas hímtagot, milliméterről milliméterre, míg az egészet be nem tolta. Dóri vonaglott, de nem menekülhetett. Gondoltam egyet, felkeltem, és kezét hátrakötöttem teste alatt a lábaihoz, hogy még jobban ki kelljen tolnia fenekét. Csodálatos látvány volt. Közben Heléna benyúlt a tanga alá, és Dóri csiklóját izgatta. Lassan Dóri fájdalma átfordult élvezetbe, ezért Heléna lassan ki-be kezdte tologatni a felcsatolt dildót, majd egyre gyorsabban. Dóri egyre nagyobbakat nyögött, tudtam, hogy közel van, és mikor Heléna újra betolta tövig Dóri felsikított és egy hatalmasat élvezett, majd az ágyra rogyott. Heléna nem hagyta annyiban, keresett s földön egy anális dugót, és betolta a kitágult lyukba. Utána pedig újra kikötötte Dórit de most a hátára fordítatta, hogy mindent lásson és visszatette a pecket, engem pedig visszainvitált az ágy másik végébe, hogy befejezzük, amit elkezdtünk. Fogott egy közepes méretű dildót, leguggolt, odaigazította az ánuszához és minden nélkül, lassan elkezdett beleereszekedni a dildóba. Megfogtam a vállánál és tövig rátoltam, felnyögött. Kicsit így maradtunk, majd a hátára dőlt, úgy, hogy feje ismét Dóri mellett volt, lábait felhúzta, kezem pedig a dildóra helyezte, amit el is kezdtem ki-be húzogatni. Kicsit később fölé hajoltam, és puncijába vezettem farkam úgy, hogy a dildó még az ánuszába volt. Közben Dóri fülébe suttogta, hogy mennyire is finom, amit a barátja épp vele csinál. Majd egyre nagyobb sebességre kapcsoltam, és mikor már közel voltam, kivettem a farkam és a dildót, és farkam fenekébe toltam tövig. Testünk megfeszült, hatalmasat élveztem Heléna fenekébe.
Hihetetlen érzés volt, ahogy az ánuszát telepumpálom. Heléna kikapcsolta Dóri peckét majd fölé térdelt, és nedűmet szájába csurgatta, amit meglepő módon Dóri engedett és le is nyelt. Hihetetlen látvány volt. Majd keresett egy dugót és saját ánuszába rakta. Eloldoztam Dórit, levettem fehérneműit, majd felállíttattam. Milyen jól jött az a magas sarkú, ami rajta maradt. Muszáj volt seggeberaknom, annyi időn keresztül nem engedte. De Helénával is foglalkozni kellett. Odakísértem a kereszgerendához, ahol egy kampó állt ki, fogtam egy kötelet, felkötöttem kezeit, térdét, bokáját összekötöttem, szájába pecket tettem, puncijába pedig feltoltam egy meglehetősen méretes dildót, hogy így nézze végig, ahogy barátnőmet kielégítem. Csodálatos látvány volt, ahogy a megfeszült teljesen tehetetlen, meztelen és borotvált test áll előttem. Dórit Heléna elé állíttattam, úgy pucsított felém.
Kivettem a dugót, és farkam minden gond nélkül csúszott be Dóri féltett lyukába.
Hihetetlen erotikus volt állva ánuszba szexelni, hogy közben partnerünk ott van szembe kikötve, és nézi aktusunk. Dóri csókolta, nyalta Heléna minden részét, amit ért és tudott. Nem is bírtuk sokáig, pár perc múlva mindketten hatalmasat élveztünk. Dóri, hogy viszonozza kis barátnője ajándékát, eloldozta Helénát, kivette a pöcköt és utasította, hogy nyalja ki belőle nedűmet. Meg is tette, lenyelte, majd forrón megcsókolták egymást. Dóri a dugót visszahelyezte. Már azt sem tudtam, hogy ez mind valóság-e vagy csak álom, ennyiszer egy nap nem is tudom mikor szexeltem utoljára, nem hogy ilyen körülmények között. Lefeküdtünk pihenni kicsit a franciaágyra felkészülve a következő körre. Nem is vártak sokáig a csajok, fogtak egy hatalmas két oldalas dildót, kivették a dugót, egymással háttal kutyapózba ereszkedtek, betolták a szerszámot és elkezdtek rajta mozogni. Lassan már nem is tudtam elképzelni, hogy még mi következhet ezután.
Hihetetlen látvány volt, ahogy ez a két dögös csaj, egymással háttal egy ekkora szerszámra húzzák fel magukat. A lányok rágyorsítottak, csak úgy csattant a két segg mikor összeért, és hatalmas hangorkánnal élveztek el. Nem is csodálkoztam, tényleg hatalmas szerszám volt bennük. Kivették a dildót, majd összeölelkezve csókolóztak. Így rogytak le mellém ismét pihenni az ágyra. Már nem is figyeltük az idő múlását, hogy nem is ettünk jó ideje, csak egymást akartuk az utolsó pillanatig kiélvezni, mert tudtuk, ilyen alkalom még egy alig ha fog adódni az életben.

Még Dóri szólt délután, hogy Helénának milyen klassz aerobicos tornász cuccai vannak, mennyire izgatóak (hát ezt el is tudtam képzelni) mivel mielőtt a tánc mellett döntött, profi szinten űzte. Mondta, hogy az utolsó nagy orgiánkat milyen jó lenne ilyen ruciban csinálni, én abszolút nem ellenkeztem. A két lány neki is kezdett öltözködni, Dóri egy teljes testet borító vörös sztreccsruhát választott, amire kintről ráhúzott egy fekete fényes anyagú bugyit, Heléna pedig egy tornászdresszre húzott rá egy tangás bodyt, iszonyú izgató látványt nyújtva ezzel. Odajöttek, és közölték, hogy véletlenül se nyúljak bele a játékukba, és elkezdték nyalni, falni egymást. Csodálatos látvány volt, ahogy a két női testhez simult fényes csúszós anyagú ruhák egymáshoz érnek, és erotikus táncot lejtenek. Dóri keresett egy hosszú kötelet a földön, odakísérte Helénát agy egyik oszlopgerendához, és kéjesen felkötötte a kezeit. Soha nem gondoltam volna, hogy vannak emberek, akik direkt ezért így építik a házukat, de csak áldani tudtam Simont. Majd bekötötte Heléna szemeit is, szájába vékony, nedvtől átázott bugyiját tömte, és elkezdte ujjait le-fel futtatni a megfeszült női testen. Gyönyörű látvány volt. Ez már nem is az elélvezésről szólt, csak a kéjes erotikáról, mindebben benne volt, hogy holnap már nem leszünk itt.
Fogott egy hosszú kötelet, átkötötte a gerendán, majd át Heléna ágyékán úgy, hogy bevágjon a ruhán keresztül, és a másik oldalt vissza. Heléna kéjesen mozgolódni kezdett a kötélen, amennyi mozgást a póz engedett. Dóri is segített neki kezével, hihetetlen látvány volt. Sajnos Helénának egy idő után eléggé kényelmetlenné vált a póz, ezért Dóri eloldozta, levetkőztette, leültette a földre és széthúzta Heléna lábait spárgába, hogy úgy tudja punciját masszírozni, de kezét ismét felkötötte a gerendára. Hiába, látszik, hogy táncos csaj ez a Heléna. Egy hirtelen vezérelt ötlettől Dóri fogott két megtermett zselés dildót, az egyikre ráültette a még mindig spárgában ülő Helénát, a másikat pedig saját puncijába tolta, így folytatva a kényeztetését. Hihetetlen látvány volt. Kis idő múlva, hogy velem is foglalkozzanak, Dóri eloldozta Helénát, levette testhez simuló ruháját, felültek a kanapéra, széttárták lábukat amennyire csak bírták, és így folytatták kényeztetésüket. Nekem sem kellett több, odatérdeltem, kivettem a dildókat, jól bekrémeztem a puncijukat, majd az ujjaim, és elkezdtem ujjazni őket, először csak három, a végén négy ujjal, és lassan megpróbáltam betolni nekik az egész kezem. Kicsi ügyeskedni kellett még ennyi szex után is, de bejutottam, hatalmasat nyögtek. Furcsa de izgató érzés volt így, belülről masszírozni őket. Dóri megragadta csuklóm és úgy tolta egyre erőszakosabban magába kezem.
Egy idő után sajnos elzsibbadtam, ezért kivettem a kezem, ők lemásztak és 69-es pózban el kezdték – utoljára – nyalni egymást. Odaléptem, és elkeztem verni a farkam, pont Heléna feje fölött, majd mikor hallottam, hogy egyre szaporábban veszik a levegőt, én is rágyorsítottam. Egyszerre élveztünk el, én rávertem Heléna arcára és Dóri fenekére. Heléna próbálta elkapni, sajnos nem sok sikerrel. Dóri leszállt róla, megfordult és kéjesen lenyalta nedvem, majd megcsókolta. Igaz nem volt sok, de ez érthető is szerintem, amennyit aznap délután szexeltünk. Lezuhanyoztunk és álomba szenderedtünk, hisz másnap mégy egy igen hosszú út várt ránk.
Másnap reggel elbúcsúztunk “szállásadónktól”, Dóri még tett egy cinkos pillantást Helénára, és elindultunk a reptérre. Örültem, mert ez azt jelenti, ő sem bánta meg ezt az igazán furcsa és perverz kiruccanásunkat.
Azóta Dóri a feleségem, van két egészséges csemeténk, és soha nem keveredtünk ezután hasonló kalandokba, de nem is vágytunk rá. Mintha itt kiélhettük volna minden nemű vágyainkat, fantáziánkat, és ezután már csak egymásnak maradtunk. Én hasznos és élvezetes utazásként könyveltem el, akármennyire is volt furcsa és perverz, de ennek megítélését az olvasóra bízom.

Leave a Reply