Szex

Dugás az autóban

Ehhez az élvezethez nem szükséges hűtött pohár, de még szívószál sem kell. A lényeg inkább az elhatározáson van, és nagy előnye, hogy kevés előkészületet igényel.
Hozzávalók két személyre:
A legfontosabb alap összetevő nem más, mint egy megfelelő autó. Ennek kiválasztásakor érdemes gondosan odafigyelni. A piacon fellelhető kisméretű modellek, nem biztos hogy e célra megfelelőnek bizonyulnak. Ha csak ilyet tudunk összeszedni, érdemes inkább kölcsönkérni a szomszédtól, vagy ismerőstől. Nem lesz nehéz dolgunk, mert a szomszédnak általában úgyis nagyobb autó kell, mint a miénk. A vállalkozó barátunktól kölcsönkapott Ford Transit, bár nem túlságosan menő, de rengeteg helyet kínál számunkra. Az autó oldalán virító céges logót pedig könnyedén eltakarhatjuk, ha a kocsiból kiszállva a megfelelő részen támaszkodunk. A klasszikus megoldás mégis a személyautó, és ha igazán igényesek vagyunk, akkor lehajtható tetős változatot használunk.

A következő lépés a megfelelő helyszín kiválasztása a sex in the car-hoz. Ezt többféle képen megtehetjük, a magunk és partnerünk ízléséhez mérten. A merészebb és reform ízeket kedvelők gyakorlatilag bárhol, a hagyományos értékeket vallók, inkább a távoli és nyugodt helyszíneken lássanak hozzá. Sajnos általában ilyenkor derül ki, hogy mégsem a megfelelő autót hoztuk el, hiszen az eddigi bőséges helykínálat valahogy hirtelen szűkebbé válik. Ez természetes velejárója a folyamatnak, ettől nem szabad megijedni. Sőt, minél többet foglakozik valaki mozdulatai tökélesítésével, annál inkább otthonosabban mozog a sex in the car világában.

Végezetül:
Természetesen mint minden élvezetet, ezt sem szabad túlzásba vinni, hiszen a kézifékkar, váltógomb, és egyéb kiálló részek hatását, másnap sajnos magunkon érezhetjük. Ilyenkor a kezdők elbizonytalanodhatnak, hogy visszatérjenek-e korábbi egyhangúbb élvezeti szokásaikhoz. De nem szabad feladni a kezdeti nehézségek ellenére sem, hiszen egy jól elkészített sex in he car, bárki számára páratlan élmény forrása lehet.

Leave a Reply