Egy nemi erőszak története

Joyce Carol Oates: Nemi erőszak – Az Európa kiadó újra és újra képes meglepni az olvasóit igénytelen borítóival, és most Joyce Carol Oates kisregényénél egészen mélyre mentek. Az erdőbe bevágó napfény és a síró nő nekem elég volt ahhoz, hogy két hétig ki se nyissam, ráadásul a védőborító alatt is ez az ocsmányság van. Mindegy, tovább.
Pedig a könyv jó, ahogy ezt Joyce Carol Oates-tól elvárható. A cím kivételesen pontos és erős, mert egy nő megerőszakolásáról szól. Teena Maguire lányával tart haza július 4-én, átvágnak az erdőn, amikor egy csapatnyi bepiált és bedrogozott fiatal megtalálja, és megdugja a kislánya szeme láttára, közben megrugdossák és megverik.
Az anya sokkot kap, iszonyat szarul van, a bírósági tárgyaláshoz sincsen kedve, mivel a nemi erőszak nem az a téma, amiből egy nő jól kikerülhet. Oates kissé didaktikus és talán ezért hatásos regényében megmutatja, hogyan működik macsó társadalmunk, amiben a megerőszakolt nőt hibáztatják a történtekért. Ennél aktuálisabb téma nem nagyon lehetséges ma Magyarországon se, gondoljunk csak a Zsanett-ügyre, ugyanez a technika: rendszerszerűen hallgattatják el a nőket.
A Nemi erőszakból megismerhetjük, hogyan dolgozza fel a traumát az anya, a lánya, illetve a támadók milyen jogi és médiastratégiák segítségével igyekeznek megkérdőjelezni a történteket. Ez utóbbi jól működik, ugyanaz a forgatókönyv, mint a Zsanett-ügyben: a médiát profin kihasználó ügyvéd elhíreszteli, hogy a megerőszakolt valójában egy sokak által dugásra használt test, senki ne csodálkozzon ezen, a jó indulatú srácok meg csináltak ezt-azt, de semmiképpen sem erőszakolták meg, azt később mások tették.
És ekkor kerül a képbe a nemi erőszak estéjén szolgálatban lévő rendőr, aki közel kerül Teenához, semmi szerelem, inkább áldozat és hős viszonyt láthatunk, miközben az igazságosztó zsaru elkezdi levadászni a tetteseket. Csendes és visszafogott levadászás ez, ami egy későbbi hollywoodi filmben könnyen lehet egy Punisher-típusú ölésdömping, de itt nem az. Fájdalom és elnyomott érzelmek jellemzik a szereplőket és a szöveget is, érdemes elolvasni, csak 168 oldal. Csak csomagolják be újságpapírba a borítót, mert különben azt hiszik, hogy valami igénytelen romantikus ponyvát olvasnak. És ez nem az, nagyon nem.