Történetek

Éjszakai szórakozóhely 3

A hét gyorsan eltelt. Kedden kiszaladtam az árukat átvenni és a takaríttatást elintézni. A csütörtökön már Beával mentem ki az esti bulira kinyitni. Nyitás előtt Évike a két lábon járó csöcsparádé, Tibivel az egyik kidobóval enyelgett. Durcás tekintettel figyelte, hogy látom-e.
Szilvivel beszéltem pár szót, de semmi utalás nem volt a közöttünk történtekre, közömbösen válaszolgatott, ha kérdeztem tőle valamit.
Elég lapos buli volt, éjjel három óra felé már kezdett kiürülni a hely. Egyedül Ildi fiúja kezdett idegesíteni, mert ott támasztotta a pultot egész este és a csaját idegesítette a féltékenykedésével. Lassan kiterelték a biztonságiak az utolsó részeget is. Bea talált magának egy ismerőst, aki hazavitte kocsival. Évi zárás után látványosan beleült Tibi ölébe, gondosan ügyelve, hogy lássam amint a rövid szoknyájában ficánkol.
– Tibi, gyere számoljunk el. – szóltam oda. Lebillentette a lábáról a lotyót és odacammogott hozzám. Kezébe nyomtam az esti pénzüket.
– Köszi a mai melót. Mi a terved a csöcsikével? Kell a raktár kulcsa? – kérdezem halkabban tőle, fejemmel Éva felé biccentve.
– Ja, adhatod. Kis kurva felhúzott, haza meg nem vinném, mert a csajom nem örülne neki.
A kezébe csúsztatom a kulcsot. Visszamegy a többi bikanyakúhoz és gondoltam szól nekik, hogy egy kefélésnyi idővel később indulnak. Kézen fogta Évikét és a raktár felé vonultak. Elmegyek, átnézem a pultokat és a nagytermet. Tíz perc múlva visszatérve már csak Zolit találom a kidobók közül magában iszogatva. A másik két izomagyú (Leo és Szabolcs) eltűnt. Leesett, hogy mi a felállás. Elindulok a raktár felé és már messziről hallom a nagy röhögéseket. Megállok az ajtó előtt, rágyújtok. Cigivel a számban benyitok és a látványtól belőlem is kitör a nevetés. A frissen szerzett heverőn Évike négykézláb, felhajtott szoknyával pucsít, és az előtte ülő Tibi farkát szopja, aki Évi méretes melleivel játszadozik közben, a háta mögött meg Szabolcs vörösödő fejjel próbálja begyömöszölni a lankadt farkát Éva pinájába. Gondolom, a többiektől zavarban van és nem áll fel neki. Leo a röhögéstől és a piától dülöngélve a telefonjával fényképezi a jelenetet. Majd szólok neki, hogy küldje át nekem is a képeket.
– Na vigyázz kisgyerek, majd a férfiak elintézik ezt. – rakja el a telefonját, húzza le a sliccét és tolja arrébb Leo Szabit, megunva a szerencsétlenkedését. Ráköp a kezére, odakeni Éva pinájára, berakja a faszát és már döngeti is a kis bukszát. Ahogy behatoltak neki hátulról, Éva feje megállt és Tibi dákójával a szájában nyögött egyet. Tibor böki meg a fejét, hogy mozogjon tovább. Bólogat tovább a kurvája, cuppogva mozog a két fasz benne, Leo pedig összeröhögve pacsizik Tibivel.
– Látod kisgyerek így kell ezt csináln – cukkolja Szabit.
Tibor két kézzel lenyomja Éva fejét és hangos hörgéssel a torkára élvez. A nadrágját magára rángatva felkászálódik az ágyról, megpaskolja a kis kurva fejét és rágyújt egy cigire. Szabi kezével egy kis életet vert a farkába, és Évike fejéhez lépve a fekete hajánál fogva felemeli a fejét, hogy a szájába rakja félig kemény faszát. Engedelmesen rábukik a lotyó és szopni kezdi.
Kopogó lépteket hallok a folyosóról, ezért gyorsan kiugrok az ajtón, otthagyva a műsort. Szilvi jön szűk fekete nadrágban és blúzban, elég mogorva ábrázattal, de hát így is ennivaló.
– Készen vagyunk főnök. Mehetünk haza? – szól nagyon szigorúan. Mivel kihallatszik a srácok szórakozásának a hangjai, a derekát ölelve elsétálok a kisterembe vele.
– Hú, ez nagyon hivatalosan hangzott. Nem vársz meg? Mehetünk együtt. – kérdezem kedves hangon.
– Miért, milyen közös dolgunk van? – érdeklődik flegmán.
– Most mi a faszom van? – önti el a szar az agyamat.
– Semmi. A múltkor megdugtál, kialudtad magad aztán elrohantál és azóta négy napig fel sem hívtál. – tőr ki belőle a sértettség.
– Miért mire gondoltál, hogy már cibállak is az oltárhoz egy jó kis szex után? Vigyelek haza vagy gyalogolsz?
– Peti a DJ azt mondta hazavisz.
– Akkor élvezkedj azon a hájas majmon. – fordulok sarkon és elindulok vissza a raktárba.
A srácok éppen végeztek, csak Szabi nem tudott elmenni, mert megint lekonyult a szerszáma. Éva egy zsebkendővel törölgeti magát, miközben a srácok nevetgélve kimennek.
– Látom kicsim jól mulattál. – szólok be neki, amikor ketten maradtunk.
– Mi közöd hozzá?
– Végeztél mára vagy még engem is bevállalsz?
– Hülye bunkó. – és kisiet mellettem.
Na, jól lenulláztam a ma esti lehetséges numerák számát.
Bezárok és egy üveg sörrel a kocsimmal indulok hazafelé. Két sarok után egy lányt látok a padon ülni, ahogy a kezeibe temeti a fejét. Melléállok és lehúzom az ablakot.
– Minden rendben kiscica?
– I-igen..Pehersze. – hüppög. Ildikóra ismerek a kis vékony hangjából. Kiszállok és mellé ülök.
– Na, szia. Hát mi a baj?
– Tényleg semmi.
– Akkor gyere hazaviszlek, mert valaki még elkap itt és olyat tesz veled amit a barátodnak kéne most.
Megint sírásra görbül a szája és a vállamra borul. Odakísérem és beültetem az autóba.
– Hova vigyelek?
– Nem tudom. Összevesztem a Gyurival. Mindig balhét csinál, akárhányszor rám néz valaki. Beivott és lekurvázott ma este is.
– Ne foglalkozz vele, az egy faszkalap. Hova vigyelek?
– Nem merek hazamenni, mert egy pofont ma már kaptam tőle. Nem kell több.
– Másvalakihez?
– Ilyenkor?
– Anyádék?
– Oda főleg nem mennék. Összevesztem velük, amikor Gyurihoz költöztem pár hónapja. Alhatok nálad, csak ma?
– Jó, akkor elviszlek magamhoz, de aztán jól viselkedj! – fenyegetem meg az ujjammal viccesen. Végre látok egy kis mosolyt az arcán.
Az úton hazáig a barátjáról panaszkodott végig. Három éve voltak együtt, az első és egyetlen férfi volt neki eddig. Igyekeztem vigasztalni és felvidítani, több-kevesebb sikerrel. Mire hazaértünk egészen felengedett, már nem hüppögött percenként azon az idiótán.
– Éhes vagy? – kérdeztem már nálam a lakásban.
– Picit.
– Nézek valami kaját, addig tusolj le, ha akarsz. Adok egy pólót.
– Köszi, de nem akarok a terhedre lenni.
– Nem vagy. Na, haladj, mert én is fürdenék utána.
Csináltam pár szendvicset, és beültem velük egy filmre a szobába, amíg Ildi végez. Mezítláb kijött a fürdőből, a neki térdig érő pólómban, vizes vörös hajjal és szégyenlős arccal. Egészen izgató látvány volt, az ártatlan kislányos stílusával.
– Gyere ülj ide és egyél nyugodtan. – engedem az ágyra. Kiugrok egy sörért a hűtőbe és az erkélyen elszívok még egy cigit. Az utolsó slukk után elnyomom, beállok a zuhany alá és lecsapatom magam. Boxeralsóban megyek az ágyhoz, ahol Ildi eldőlve alszik. Picit felcsúszott a póló rajta és láttam, hogy nem vette vissza a bugyiját, az édes kis puncija kivillan. Dúsan beborítja az ott is vörös szőr. Veszek két nagy levegőt, betakarom egy könnyű lepedővel és az ágy másik végében lefekszek aludni.
Délelőtt arra ébredek, hogy hozzám bújva alszik, és a nyakamba szuszog. Dobok egy puszit a homlokára és kimegyek a reggeli cigire, kávéra. Felöltözök és beszólok a szobába, ahol ébredezve a résnyire nyitott szemeit dörzsölgetve gondolkodik, hogy hol is lehet.
– Picim elszaladok elintézni pár dolgot. Maradj nyugodtan. Egyél-igyál, amit találsz.
Magára hagytam és rohantam elintézni a dolgaimat. Két óra múlva visszatértem és felöltözve találtam a fekete szoknya és feszes felső szerelésben.
– Na, már munkára készen vagy? Később indulunk még csak.
– Csak felöltöztem. Kellett volna alsóneműt hoznom. Olyan gáz, nem akartam felvenni a tegnapit és most nincs rajtam bugyi.
– Te ilyeneket ne is mondj, mert kíváncsi leszek és megnézem. Mit szólna hozzá a barátod?
– Már nem a barátom, csak még nem tudja. Ma szakítok vele.
– Ha így látod, áldásom rá. Gyere elindulunk, majd megkajálunk valahol.
Belvárosban beültünk egy étterembe enni. Fél percenként a szoknyáját húzogatta, zavarta, hogy szabadon van a puncija.
– Milyen bugyi nélkül az emberek között? – kérdezem tőle az asztalnál. Édes, ahogy zavarban van.
– Furcsa, úgy érzem, mintha mindenki tudná. Olyan meztelennek érzem magam.
– Ha rászoksz a bugyi nélküli viseletre, akkor adnék egy jó tanácsot. A cicust szabadítsd meg a vörös bundájától.
– Nem értem mire gondolsz.
– A puncidon ritkítsd meg a dzsungelt. – tagolom neki a szavakat szép lassan.
– Te kukkoltál? – vörösödik el.
– Nem kellett. Szép kis terpeszben aludtál el az ágyon. Bocs, hogy nem csukott szemmel járok.
– Úgy szégyellem magam.
– Nagyon szép, nem kell miatta szégyenkezned. Gyere, fizetek és indulunk.
– Jó, csak kiszaladok a mosdóba.
Amíg kint van, rácsörgök Beára.
– Szia szerelmem. Nemsokára jöhetsz a ház elé, mindjárt ott vagyok. Viszont szeretnék egy bugyit kérni tőled.
– Arra gondolsz, ami rajtam van, te perverz? – cukkol tettetett kéjesen búgó hangon.
– Azt majd legközelebb. Most egy tisztát hozzál.
– Jól van, úgy is kíváncsi vagyok, hogy hogyan áll rajtad egy tanga. – kacarászik a vonal túlsó végén.
– Nofene, de jó kedve van valakinek. Csak nem Lali kitett magáért és rendesen bevert a puncidba?
– Hát nem sajnos. Az orgazmusért magamnak kell megdolgoznom. Siessetek. Pá.
Indulunk érte, és amikor beülve meglátja Ildikót, rosszalló pillantásokat lövell felém.
– Bugyi? – kérdezem köszönésképpen.
– Tessék.
Átadom Ildinek, aki kikerekedett szemekkel forgatja a minimális anyagfelhasználással készült alsót. Nem sok ilyen lehet neki. Szokásos pirulással magára rántja. Szinte magam előtt láttam, ahogy a vékony anyag kettészeli a vörös őserdőt.
Szilvi a többi lánnyal együtt ért be este. Félrehívott és megkérdezte, hogy haragszok-e.
– Miért haragudnék? Mi a baj, Petinek nem ízlett az ebéd, amit csináltál?
– Ne legyél bunkó. Kiszálltam a kocsiból, amikor a hájas ujjaival elkezdett fogdosni. Ha bezártunk hazaviszel?
– Majd még meglátom.
Pénteki buli is lezajlott gond nélkül. Kisebb probléma csak akkor volt, amikor Ildi közölte a barátjával, hogy elköltözik tőle. Szóltam a kidobóknak, hogy hessegessék ki, amikor cirkuszt csinált. Utána mentem az utcára és szóltam, hogy pakolja össze Ildi cuccát szépen, és zárásig hozza ide, ne kelljen a srácokkal bekopognunk érte zárás után. Egy óra múlva ott volt két nagy táskával. Bedobtam a kocsim csomagtartójába őket.
Zárás után Tibi megint elkérte a raktár kulcsát és Évit bevitte, egy potya numerára. Szegény kislánynak jut a jóból rendesen.
Hazafelé menet először Szilvit vittem házhoz és látszott az arcán, hogy más programra számított az éjszaka hátralevő részében. Következő kiszálló Bea volt, akinek volt elképzelése mi fog történni nálam, és cseppnyi irigységgel a szemében búcsúzott el Ilditől és tőlem. Végre hazaértünk. Kivettem a csomagjait és szóltam neki, hogy azért ne nagyon pakoljon ki belőlük, mert ma és holnap még maradhat, de hétfőn keressen valami szállást.
Lefürödtünk külön-külön és szinte felfaltam a szememmel, amikor kijött a fürdőből egy szál pamut bugyiban és egy kis trikóban. Formás alakja és kis kerek popsija láttán megmozdult az egyszemű kígyó a gatyámban. A póló alatti kis halmocskák lehettek volna nagyobbak is, de egészében egy kis szépség volt.
– Sikerült megnyírni a kis bozontost? –cukkolom kicsit.
– Nem is akartam most. – lobban lángra az arca azonnal.
– Segíthetek benne, ha akarod.
– Áá, köszi nem.
– Na, ne legyél szégyenlős. Hamar meglesz. – a szekrényből kivéve a kezébe nyomok egy elektromos hajnyíró gépet – Parancsolj. Hol szeretnéd csinálni?
– Megijedtem, azt hittem te akarod levágni.
– Nem is rossz ötlet. Ha akarod rendbe raklak odalent.
– Köszi ne. – szégyenlősködik.
Két törölközőt kiveszek a szekrényből és az egyiket az ágy szélére terítem, a másikat bevizezem.
– Gyere, ülj ide. – mutatok a törölközőre. Odaaraszol lassan.
– Most tényleg le akarod vágni? – kérdezi ijedten.
– Csak a nagyját. Egy pillanat alatt megvan. Majd leborotválod a többit, amikor fürdesz.
Leül az ágy szélére terített törölközőre összeszorított lábakkal és piruló arccal. Finoman hátradöntöm a felsőtestét, látszik az idegesség rajta.
– Úristen, mit csinálok, ezt nem hiszem el.
– Engedd el magad és lazíts. Emeld meg a popsidat egy picit.
Kiemeli a csípőjét, én pedig a bugyi szélét megfogva lassan elkezdem lehúzni. Előbukkan a sűrű, vörös fanszőrzet. Kibújtatom a lábait és az orromhoz emelve a virágos alsót mély levegőt veszek. Kellemes illata van, egészen megrészegít. Ildi hanyatt fekve egyre sűrűbben kapkodja a levegőt pedig még semmit se csináltam, csak itt fekszik előttem bugyi nélkül a kezeivel takarva a punciját.
– Így nehéz lesz lenyírnom. – és finoman lefejtem a kezét a nunijáról.
Kezemmel végigsimítom a lágy szőrzetet és bekapcsolom a nyírót. Rándul egyet a teste az érintéstől. Dombocskáról letolom a prémet, és a kezemet a combjára téve, óvatosan kitárom a lábait és körbenyírom a lüktető punciját. Kikapcsolom a gépet és a vizes törölközővel megpróbálom az lenyírt bundát letörölni. Kapkodja a levegőt és halkan nyögdécsel minden érintésnél. Megsimogatom a combjait és a duzzadt nagyajkaira adok egy hosszú nyelves puszit. Felnyögött, ahogy a nyelvem a puncijához ért. Kezemmel végigcirógatom a kis borostás puniját.
– Készen vagyunk. – emelkedek fel a lába közül.
Motyogás hallatszik, a feje felöl.
– Bocs nem értem. Mondtál valamit?
– Ne hagyd abba, folytasd kérlek. – suttogja alig hallhatóan.
– Mit folytassak? Már levágtam a bozontot.
– Tudod. Azt, amit utána csináltál.
– Ha szeretnéd. Már csak kérned kell.
– Kérlek puszilgass tovább.
Visszatérdeltem, és elkezdtem lassan körbenyalni a vagináját. Nyögdécselve élvezte egy ideig, utána próbálta úgy mozgatni az altestét, hogy a nyelvemmel benyaljak a résbe. Gonoszkodtam vele, mert csak körülötte kényeztettem.
– Halljam, mit szeretnél?
Lassan kezdte legyűrni a gátlásait.
– Nyald meg a puncimat.
Hosszan végignyaltam a nedvesedő pináját. Hangos sikoltás volt a reakció.
– Igen, nagyon jó. Még mélyebben dugd be a nyelved! –jött bele.
Széthúztam a punciját, behatoltam és ott forgattam a nyelvem. Úgy dobálta magát az ágyon, hogy le kellett kicsit szorítanom. Extázisban az „Igen“ szót percenként vagy százszor ismételgette. Amikor belekombinálta az „Úúúúúriiisteeeeen“ –t is a végére, felemelte a csípőjét és puncinedvét spriccelve elélvezett. Beleszorítottam az arcom a pinájába és lassú, erős nyelvcsapásokkal nyalakodtam, amíg lecsillapodott. Ziháló teste mellé dőltem az ágyra.
– Jól vagy kiscica? – kérdeztem tőle.
Odafordult és vadul csókolgatni kezdett.
– Köszönöm…úristen ez nagyon.. olyan… még sosem éreztem ilyet.
– Jól van picim. Fel ne falj. Gyere segítek levenni a felsődet. – bújtattam ki a trikóból.
Felültem az ágy szélére. Most már a szabadon levő kis ciciket is simogatva odatérdepeltettem magam elé.
– Húzd le a nacimat.
Ahogy megszabadult a gatyám szorításától, kibújt a meredő hímvesszőm. Rákulcsoltam kicsi kezét mutattam, hogy húzogassa.
– Gyere, vedd a szádba, és szopogasd úgy, hogy a nyelveddel körbenyalod közben.
Ügyesen használta a kis száját. Hirtelen késztetéstől letoltam a torkára a dákómat, kitámasztva a fejét. Köhögött kicsit, amikor elengedtem, de folytatta a farkam leápolását. Két napja borotváltam le a zacsit, úgyhogy szép simák voltak még, ideálisak a kényeztetésre.
– Emeld meg, és a golyókat vedd a szádba. Úgy jó, nyalogasd őket. Menj lejjebb! A fenekemet is nyald végig.
– Azt inkább ne, ugye nem baj? – nézett fel kérlelően.
– De igen. Ügyes kislány vagy, menni fog. Nyaljad szépen. – és a fejét finom erőszakkal visszatoltam a fenekemhez. Először óvatosan és bizonytalanul nyalta, később belejött és odaadóan megcsinált mindent, igyekezett rendesen. Amikor kiélvezkedtem magam ezen, felemeltem és hanyatt az ágyra dobtam. Fölé feküdtem és a szájánál kezdve csókoltam és nyalogattam mindenhol, a melleinél kicsit elidőzve, majd ismét a puncijánál lehorgonyozva. A lábait a térdhajlatánál szétfeszítve kitámasztottam.
– Rakd ide a kezed és húzd szét a puncidat! – szóltam rá.
Széthúzta lucskosodó muffját és a megnyílt résben a nyelvemet betologatva mozgattam ki-be.
– Igen, igen ez az. Nagyon jó. – élvezte a kényeztetést.
– Gyere dugd be az ujjadat. – kértem.
Elhúzva a fejem helyet adtam az ujjának, az becsusszant a hüvelyébe. Mozgatta ügyesen, látszott, hogy nem először nyúl magához. Kihúztam és lenyalogattam az ujjait.
– Nem bírom tovább, magamban szeretnélek érezni. – kérlelt halkan.
– Szeretnéd, hogy megdugjalak?
– Dugj meg kérlek! – könyörgött. Úgy fel volt izgulva, hogy akár énekeltethettem volna ezt a kérést vele.
– Jól van, rakd szét a lábaidat és beszélj nekem közben. Szeretném hallani a hangodat.
Odaillesztettem a faszomat a kis puncijához és a makkomat betoltam.
– Lassan rakd be, nagyon nagy. – szisszent fel. Lassan csúsztam be a nyögdécseléseit hallgatva, miközben a kezeivel a hasamnál fékezte a sebességet.
– Úristen, nagyon feszít. Lassan mozogj.
Szorított a pinája, ahogy teljesen behatoltam és elkezdtem óvatos lökésekkel kefélni.
– Élvezed kicsim? – fokoztam a tempót.
– Igenigenigen…ez az…még… mehet gyorsabban. – visítozott folyamatosan, és a félénk kislány átalakult egy kis kurvává. Oldalára fordítottam és az egyik lábát a nyakamba kaptam, a másikat alattam kinyújtotta. Bal kezemmel a lábát tartottam a fejem mellett, a jobb kezem hüvelyk ujjával a segglyukát kezdtem izgatni és így döngettem a kis punciját.
– Úristen… nagyon..jó…mindjárt megint elmegyeeeek.. – és máris lespiccelt egy nagy sugárban.
Nem lassítottam a tempón, csak a bal kezemmel már a csiklóját dörzsöltem és a jobbal kapaszkodtam a lábába. Csukott szemmel zihált hangosan, a teljesen kipirult mellkasa járt fel-le a kis melleivel.
– Rakd szét a lábadat! – dobtam le a nyakamból a formás virgácsát.
Hatalmas terpeszbe nyitotta a lábait. Gyors és erőteljes lökéssekkel basztam tovább. Pár perc múlva önállóan magához nyúlt és a jobb kezével sebesen dörzsölte a csiklóját.
– Ááá.. elmegyek mindjárt újra…most … élvezeeek. – sikított és a tíz ujjával a fenekembe markolva magába húzta a farkamat és bent tartotta, közben a körmeivel szép barázdákat karmolt a seggembe. Most már én is kieresztettem a hangomat, kirántottam a szerszámomat és ráélveztem a hasára meg a melleire. A szerény külső igazi kis vadmacskát takart.
Ledőltem mellé pihegni. Öt perc szusszanás után elküldtem letusolni. Ahogy az ágyneműt néztem megint mindent összespriccelve élvezett el. Kihajítottam a szennyesbe és miután végzett, én is letusoltam. Amikor kijöttem az ágy szélén szipogott.
– Én úgy szégyellem magam.
– De miért? Nem volt jó?
– De igen, nagyon is. Ilyesmit én még nem csináltam.
– Hát nem voltál szűz azt tudod ugye?
– Persze, nem arra gondoltam, hanem ilyen perverz dolgokra.
– Hát nagy perverzió nem volt ebben. De amúgy jó volt kicsim?
– Igen.
– Akkor semmi baj.
Hozzám bújt és szinte egyből elaludtunk.

Leave a Reply