Elcsábítani a nőt

Megnézzük a nőket, amikor együtt vagyunk. Nem úgy, hogy erről szólnak a randik, csak néha, ha kedvünk van. Ha valami zsúfolt vagy puccos helyre megyünk. Ha az esténknek túlfűtött hangulata van. Csak figyeljük a felvonuló nőket és megvitatjuk, melyiküket csábítanánk el szívesen pár édes órára. Ahogy telik az idő, egyre izgatottabbá válunk tőle. Az egyik kedvenc előjátékunk. Pedig nem azért csináljuk, mert komolyan felmerülne, hogy meghívjunk valakit magunk közé. Fantáziálunk róla, de komolyan egyikünknek sincs igénye másikra. Az, hogy együtt csinálunk ilyesmit, mámorító érzés. Valahogy ilyenkor sokkal erősebben tudatosodik bennem a kapcsolatunk. A kettőnk egysége. Egy olyan egység, ami mindig ott van mögöttünk, de tényleg igaz, hogy hajlamosak vagyunk ezt túlságosan természetesnek venni, miközben olyan természetes, hogy így vagyunk. Csak könnyű elfelejteni, hogy milyen volt nélküle, mert mindent áthat a jóérzés. És ahogy ez a jóérzés hirtelen elárasztja a kalandos esténket, az utánozhatatlan. Talán olyasmi, mint amikor azt hiszed, hogy zuhansz, de ráeszmélsz, hogy ott van a hátadon egy ejtőernyő, úgyhogy nyugodtan élvezheted a repülést. És mi boldogan repkedünk nőkről párokra, párokról nőkre, miközben boldoggá tesz minket az érzés, hogy közben egy pillanatra sem engedjük el egymás kezét. Aztán jöhet a szex