Elfojtott sikolyok az iskolákban – a hatóságok is tudtak a molesztálásokról

Nincs az a nyilvános bocsánatkérés, állami vagy egyházi kárpótlás, ami jóvátehetné ezeket a bűnöket – így reagált egy áldozat arra a hírre, hogy a napokban nyilvánosságra hozták Dublinban a jelentést a katolikus egyház gyermekek sérelmére elkövetett szexuális visszaéléseiről. A rendkívül súlyos vádak mellett az is kiderült, hogy nemcsak a kormány, hanem a rendőrség is cinkos volt. Ami pedig még borzasztóbb: a történet nem a múlt századba nyúlik vissza, hanem napjainkra.
Az ír társadalmat különösen sokkolta az újabb botrány, ami még inkább aláássa a katolikus egyház tekintélyét, mely valaha a legszilárdabb intézmény volt az országban. Bár minden illetékes sietett bocsánatot kérni és mélyen elítélni a szörnyűséges tetteket, félő, a régi bizalom már nem állítható vissza. Leginkább azért, mert nem szórvány esetekről van szó, eldugott kis falvakban, hanem egy beteges gyakorlat szisztematikus, hosszú ideig tartó fenntartásáról, méghozzá a hatóságok közreműködésével.
A legnagyobb kritika természetesen maga az egyház ellen irányul, amiért az egyház vagyona és hírneve előrébb való volt, mint a gyermekek védelme. A jelentés – mely az 1975 és 2004 közötti időszakot vizsgálja – megállapította: az egyházi vezetők egyik plébániából a másikba helyezték azokat a papokat, akiknél felmerült a molesztálás vádja, ahelyett, hogy jelentették volna az állami hatóságoknak. A vizsgálat 46 lelkészre – akik közül 11-et elítélték molesztálás miatt – és a velük kapcsolatban beterjesztett mintegy 320 panasz kezelési módjára terjedt ki. Az ominózus időszakban négy érsek működött a dublini egyházmegyében, ma már csak egyikük él. Az ellenük hozott vádak szerint nem adták át az információkat a hatóságoknak, holott ők is tisztában volt a kánonjoggal. Évtizedekig tartó közömbösségük megbocsáthatatlan – mondta egy korábbi áldozat, aki csupán családjának köszönhetően tudta feldolgozni a szörnyű eseményeket. Desmond Connell, aki 1988 és 2004 között volt a dublini egyházmegye vezetője, még hivatalban volt, amikor kitört az első, nagy nyilvánosságot kapott botrány. Az országos felháborodás hullámai átírták állam és egyház viszonyát, így meglehetősen kései próbálkozásnak tűnt, amikor Connell 1995-ben átadta a hatóságoknak 17 gyanúsított nevét, visszavonulása előtt pedig bocsánatot kért. Miképp jelenlegi utóda, Sean Brady jelenlegi kardinális is. Úgy fogalmazott: ebben az országban senki nem állhat a törvény felett.
Ez a riport minket igazol, és megerősíti, hogy minden igaz, amit mondtunk – jelentette ki Marie Collins, aki 12 éves volt, mikor áldozata lett egy pap perverzióinak. Collins a bizottság előtt elmesélte, miként fotózta le őt az atya, akinek tevékenységére egy fotókkal foglalkozó cég is felfigyelt, amikor jelezte, hogy 10-11 éves lányok képeit kellett előhívnia. A kislányokat a fotókon különböző szexuális pozíciókban ábrázolták.
Andrew Madden is hasonló korú volt, amikor a helyi templomban ministrált. Az ott dolgozó pap kérte meg, hogy segítsen neki az otthoni takarításban, aminek három évig tartó szexuális molesztálás-sorozat lett a vége. Aki azt hiszi, hogy ez csak a fővárosban történt meg, az nem e világban él – mondta a férfi, aki közel 14 éve hozta nyilvánosságra az információkat, és több mint egy évtizede írt az akkori miniszterelnöknek, hogy ügyét vizsgálják ki. Hogy csak most sikerült érdemi lépést tenni, lesújtó bizonyítványt ad az államról, valamint a gyerekek jogairól – tette hozzá Madden.
A férfi szavai is megerősítik, amit a jelentés megállapított a civil szervezetek szerepéről, illetve felelősségvállalásáról. Kiderült ugyanis, hogy a hatóságok jelentősen megkönnyítették az egyház visszaéléseit. A rendőrségi vezetők körében nem volt ritka az a gyakorlat, hogy az egyházi személyeket törvény felett állóknak tekintették, a beérkező panaszokat pedig számos alkalommal az egyházi hatóságoknak utalták vissza.
Mindennaposak voltak a verések – számolt be rémisztő élményeiről egy korábbi áldozat, egy másik pedig arról mesélt, hogy a 70-es években egy nővér arra kényszerítette diákjait, hogy bottal verjék meg egymást alaposan az osztály előtt. A férfi az abúzus hatására a húsig rágta le körmeit, aminek eredményeként közel negyven évig hordott műkörmöket.
Ez csak a jéghegy csúcsa – mondta keserűen egy asszony, akiben olyan élénken él a gyerekkori tragédia, hogy nem bízik abban: bármi is megváltozna a jelentés hatására. Az egyház bebizonyította, hogy nem lehet tisztelni, sem megbízni benne. Épp ezért fogom a gyerekeimet is ateistának nevelni – tette hozzá.