Félelem és vágyak – egy ártatlanság elvesztése

Szemben vele, ülök az ölében, a felettünk lógó lámpa kellemes félhomályt teremt. Nézek a szemébe, próbálok rájönni, mire gondolhat most. Kezem mellkasát cirógatja, nyelvem végigsimítja az alsó ajkát. Résnyire nyílik a szája, szemeit behunyja. Fogai ajkamba mélyednek, nyelve utat tör magának. Megszűnik minden, ahogy csókol. Lágyan, majd egyre követelőzőbben veszi birtokba számat, keze derekam simogatja. Érzem, ahogy combja egyre jobban hozzám simul, ahogy nadrágja megfeszül, s tenyere a combomra vándorol. Egy hirtelen mozdulattal mélyebben az ölébe ránt, s megérzem lábaim között az ágaskodó férfiasságát. Csókolna, de elrántom magam. Vadul ver a szívem, nem tudom mi történt velem. Kérdőn néz rám:
– Baba, mi a baj?
Nem válaszolok. Pillantásom mélyen belé fúródik, kutatom a gondolatait. Talán azt hiszi, nem hallottam előző kérdését, ezért erőteljesebben szól rám:
– Mi a baj, baba?! Miért hagytad abba a mozgást?
– Milyen mozgást? – tör ki belőlem… nem értem miről beszél…
– Ahogy ütemesen mozogtál az ölemben… az előbb… nagyon jó volt… ingerlő…
Felocsúdok hirtelen. Mit csináltam volna? Ütemesen mozogtam volna az ölében? Semmiképp sem volt tudatos… esetleg ösztönös… talán… Nem tudom. Ingereltem volna őt? Máskor is csókolóztunk már, ültem az ölébe, és simogatott is, de váratlanul ért, hogy ilyenkor előtörnek belőlem is az ösztönök. Hirtelen kislánynak érzem magam. Eddig nőnek éreztem magam, de most visszabújnék legszívesebben a kislány álarca mögé. Félek, de magam sem tudom mitől. Kívánom őt, mint eddig még soha.
Hozzábújok, keze újra átfogja a derekam.
– Menjünk haza, jó?! – súgja a fülembe.
A kávéházi box meghitt magányából hirtelen kint termünk, a hideg éjszakában. Most alszom először nála. Most alszom először fiúnál. Félek. Az út hosszú, és szótlan, keze simogatja az enyémet, néha bátorítóan rámmosolyog. Megérkezünk. A kapu nyikorogva nyílik, s bent kellemes melegség köszönt. Célirányosan a szobája felé húz, az ajtót kulcsra zárja.
Leül az ágyra, visszahúz az ölébe. Fejét vállamon pihenteti, hozzábújok. Talán jelzésnek veszi, szája nyakamra téved, s nyelve játszadozni kezd. Mélyebben veszem a levegőt, nagyon izgató. Combjaim szétnyílnak, ami nem kerüli el a figyelmét. eze becsúszik lábaim közé, egyre gyorsabban simogat. Karját karmolom, egyre jobban kívánom őt.
Kigombolja lassan a nadrágom, cipzárommal játszik a keze. Megállítom. Nem értem én sem miért, de valahogy érzem, hogy nem fogunk megállni ártatlan simogatásnál. Kívánom őt, és ő is engem.
– Nem fogok fájdalmat okozni… ha nem akarod, hozzád sem érek! – néz rám kisfiús szemeivel.
Hogy a fenébe képzeli, hogy nem akarom őt? Most az lenne a legnagyobb kínzás, ha hozzám sem érne. Félek, hogy fájni fog… de akarom… Mindennél jobban. Már kérdezte tőlem többször, ha megtennénk, ki miatt tenném? Miatta, vagy magam miatt? Mostmár egyértelmű a válaszom: Miattunk!
Kezét útjára engedem, szám az övére tapad. Nyelvünk vad játékba kezd, s a nadrág egyre lejjebb csúszik rólam, mígnem földet ér. Lassan az ágyra dönt, keze a csipke mentén simogatja combomat, sóhajai hangosodnak… Lábaimmal átfonom csípőjét… férfiassága kőkemény…
Hozzám szorítja, és lassan mozogni kezd…
– Nee! Nem így akarom! Tényleg akarlak! Azt akarom, hogy bennem legyél… hogy érezzelek. – nyögöm.
Szemembe néz, mosolyra húzódik a szája…
Valahol belül tudtam, hogy most készülök „megölni” a bennem rejlő kislányt, de tudtam, hogy le kell győznöm a félelmeimet. Ahogy rám néz, ahogy látom rajta, hogy úszik a boldogságban. Eleget várt már rám. Talán túl sokat is. Bíztatóan simogatom a hátát, közelebb húzom. Szája újra enyémre talál, de csak egy percre, s már halad is tovább lefelé a nyakamon. Keze a mellemet simogatja. Kiráz tőle a hideg, és furcsa érzés tör rám.. mintha valami kérlelhetetlenül lüktetne odalent…a combjaim között…ez lenne az igazi vágy? Amikor hozzádér, és nem tudsz uralkodni magadon?
Folyamatosan jár az agyam, de a gondolataim tompulnak… már nem marad erőm egyszerre gondolkodni,és cselekedni… egyre hangosabban nyögdécselek, minden önkontrollom eltűnt. Nyelve mellbimbómmal játszik, és halad egyre lejjebb… Bűntudat tör rám… kezem becsúszik combjai közé,simogatni kezdem. Szemembe néz, meglepődött szemekkel… nem hagyom abba a kényeztetését, nadrágját kezdem lefejteni róla..folytatnám, de megállít:
– Ne baba, fejezd be!
– Nem volt jó? – ijedek meg.
– Dehogynem… de… ez most nem rólam szól… ez most rólad…
Szája hasamon jár, megállíthatatlanul megy lefelé… Márcsak pár centi… könyörgök magamba, hogy gyorsítson…gyönyörre vágyom… és olyan közel van… egyre közelebb… szeméremdombomat csókolja, felnyögnék a vágytól… de nyelve combomra siklik…
– Neee…! vagyis… nagyon jó… de én nem ezt akarom… istenem… pár órája még semmit sem tudtam az ilyen szintű vágyról, és most… majd megőrülök annyira kívánon… magamban akarom érezni… – ahhh… nyelve visszatér… mohón, és éhesen vesz birtokba… hihetetlen jó érzés… de mostmár elég… érezni akarom… visszarántom… nem érti…kérdőn néz rám
mosolyom talán megnyugtatja:
– Semmi baj… nagyon jó volt… de… most már szeretném.. Igazán…
– Biztosan ezt akarod?
Miért kell kérdeznie? Persze, hogy akarom… semmiben sem vagyok biztosabb, mint ebben… Megcsókolom… érzem, hogy ujját lassan tolja belém… nem feszít… egyáltalán… mozgatni kezdi bennem… hátravetem a fejem… csak élvezni akarom… kihúzza az ujját, utoljára kutatóan fürkészi arcomat… ajkaim nyitva, pihegek… kezével hozzám illeszti férfiasságát…és…
Érzem, ahogy beljebb nyomja… hozzám szorítja az ágyékát… körmeim mélyen fúródnak a hátába… úgy érzem szétszakadok… egyre beljebb mélyed belém… nyögök, de most nem a kéjtől… nem is a fájdalomtól… egyszerűen ez az új érzés teljesen a hatalmába kerít… mintha köd borulna az agyamra, szorítom hozzá a csípőmet… a feszítő érzés múlik… érzem ahogy lüktet bennem… sóhajai gyorsulnak, ahogy mozgása is…
Karmolom, szorítom, csókolom, ahol tudom… mélyebben… legszívesebben még mélyebben húznám magamba… még… még… beleharapok a vállába… mintha önkívületbe zuhannék.
Megszűnik a külvilág… nem látok, és érzek mást, csak őt… forróság tör rám odalent… lábaim átfonom rajta, követelőzőn, mohón… nem akarom elengedni. Hátrabicsaklik a feje, érzem ahogy hozzám simul, majd rám borul. Feleszmélek én is. Ölelem, bújok hozzá.
– Köszönöm – suttogja.
Nem bírok válaszolni… még fel sem fogtam mi történt. Remegnek a combjaim, minden érintésre futkos a hideg a hátamon. Már nem lennék szűz? Hasít belém a gondolat. Szívem helyesli a döntést, belenyugvón dobog, s testem is bizonygatja: jól tettem. Csak a lelkem sikít ezer kérdőjellel. Keze közben derekamat öleli, hozzám bújik..
– Szeretlek babám! Nagyon… és hogy megbíztál bennem… ez nekem nagyon…
– Csss! Ne rontsd el ezt – vágok a szavába – csak maradjunk így… most nagyon jó…
– Nem bántad meg?
– Hogy bántam volna? Nincs mit megbánnom… nem tettünk semmi rosszat… mindig is azt akartam, hogy olyan valakivel tegyem meg, akit szeretek… és téged…
Felocsúdok… még sosem mondtam neki… úgy igazán… szívvel-lélekkel… talán a félelem miatt… félek, hogy amint kimondom, sérülékennyé leszek… tud majd bántani… összetudja törni a szívem…
Mindig a félelmek… most is… egyet már legyőztem… úgy érzem, most vagy soha… ez az éjszaka különleges… A vágy és félelem sodrásában,kérdőjeleimmel, és érzelmeimmel együtt hozzábújok, és fülébe súgom:
– Szeretlek… nagyon… mindennél jobban!
Megkönnyebbülten sóhajtok… Puszit nyom hajamra,szorosabban ölel. Édes némaságba burkolózva éri őt az álom… csendben szuszog vállamon. Combjaim remegése megszűnt, boldogság önti el a szívemet.
Félelem és vágyak… irányítják életünket, legyen szó szerelemről, munkáról, érzelmekről… De előbb-utóbb le kell győznünk őket… Mert minden félelem mögött ott lappang a vágy, és a „ha” szócska… mi lett volna, ha..? Mi lenne, ha..? Ne legyenek, „ha” szócskák az életedben… a félelmek legyőzhetők… nem mindig ellenségek… gyakran barátok… minden nagyobb szívdobogtató álom, és tett előtt ott a félelem… mi van, ha másképp alakul, és nem sikerül megvalósítani? Ha kudarcba fullad… Ha megteszed a kellő lépést, és legyőződ a félelmeket, és önmagad, már nyertél is… nem csatát… háborút… Mégis bennem él a kislány..
Pedig Féltem: megölöm… de itt van… nem halt meg… csak megváltozott… már nem retteg… Él és élvezi!