Történetek

Főiskolás lányok

A főiskola csak pár saroknyira volt a moteltől, úgyhogy Pam és Cissy gyalog ment odáig. A nap arany fénye végigömlött a múzeumon. A lányok leültek a kis szökőkút szélére, és a vízbe lógatták a lábukat.
– Teljesen kitágult a seggem – súgta Cissy.
– És te még azt akartad, hogy Derek basszon seggbe – válaszolta Pam. – Ketté is szakított volna.
– Hé! – kiáltott fel Cissy. – Ez a pasi nem is adta meg a százasunkat! Az a mocskos vénember!
– Kit érdekel? – kérdezte Pam. – Mindkettőnket jól megbaszott. Örülök, hogy nem kapott közben szívrohamot. Akkor aztán magyarázkodhattunk volna.
– Azok a főiskolás srácok minket néznek – mondta Cissy.
Pam felnézett. Három diák ült a szökőkút túloldalán, és a két lányt nézte. Pam kiemelte a lábát a vízből, és megpaskolta a csobogó felszínt, ahogy Cissy csinálta, amikor Jeff-fel találkozott. Le merte fogadni, hogy a srácoknak már kezdett keményedni a farkuk, úgyhogy rájuk mosolygott. A fiúk vették a lapot, és odajöttek.
Bemutatkoztak. Az első két fiú neve Dan és Ross volt. A harmadikat Mark-nak hívták, és mielőtt bármelyikük észbekapott volna, elhívta a szobájába Cissy-t. Pam nem nagyon foglalkozott a dologgal, mert Dan és Russ felajánlották, hogy elviszik Dan kisteherautójával kocsikázni.
– Menjünk! – mondta.
Tudta, hogy mit akar, és nem akarta játszadozással tölteni az idejét. Mezítláb ment végig a járdán, két oldalt pedig a két magas főiskolás srác kísérte, mint két testőr. A kisteherautóban is középre ült, a két srác közé, akik át is karolták.
– Tudok egy jó bozótos parkot – mondta a lány.
– Te aztán érted a dörgést – mondta Dan, és megcsókolta.
Mire a parkhoz értek, a srácok meztelenre vetkőztették Pam-et. A padlón térdelt a srácok előtt, és a farkukat szorongatta. Mindkét srácnak vastag, húszcentis szerszáma volt, a végükről már csöpögött a langyos előnedv. Pam letörölte őket, aztán lenyalogatta az ujjait. A két srác úgy figyelte, mintha nem hinnének a szemüknek.
– Bárcsak az én gimimbe is ilyen csajok jártak volna… – mondta Russ. – Te láttál már ilyen kis ribancot, Dan?
Dan csak a fejét rázta.
Leparkoltak egy elhagyatott helyen a fák között. A fűben tücskök ciripeltek. Pam figyelmesen nézte, ahogy a srácok levetkőznek.
– Ez nagyon izgató – suttogta magában Pam.
Visszamászott a két meztelen főiskolás srác közé. Felváltva csókolózott velük, ide-oda forgatta a fejét, és fürgén a szájukba nyomta a nyelvét. A két fiú finoman simogatta a mellét.
– Milyen aranyos kis ribanc vagy – mondta Dan. – És milyen sima a bőröd!
– Mint a forró selyem! – tette hozzá Russ. – Száz százalékig természetes.
Bedugta a kezét a lány combjai közé, és a középső ujját végighúzta a punciajkak között. Aztán benyomta neki, és ujjazni kezdte.
– Hhíííí! – nyöszörgött Pam a két srác között. Russ ujjazása teljesen megőrjítette. Megfogta a két faszt, és fel-le moszgatta rajtuk a kezét, mintha kifejné belőlük a folyadékot.
– El fogok spriccelni, ha nem rakhatom beléd! – nyögte Dan. Felemelte Pam-et, a helyére csúszott, és az ölébe ültette a lányt.
Pam átölelte a srácot. A szemébe nézett, megcsókolta, a szájába nyomta a nyelvét, a srác meg közben szürcsölni kezdte a lány édeskés nyálát. Dan megint felemelte, és merev, ágaskodó farkára engedte. A lány puncija kitágult, a makk belécsúszott, és a lány lassan tövig ereszkedett rá.
– Óóóóó igeeeenn… – nyögte Dan. A farka vadul remegett Pam testében. Magához szorította erős karjaival, a lány melle a srác széles mellkasához nyomódott. A srác megint megcsókolta, Pam pedig lovagolni kezdett rajta.
– Óóóóóó igggeeen… – sóhajtozott Pam, ahogy a nagy farok a testében csúszkált. Megtámaszkodott Dan vállán, és gyors, hosszú mozdulatokkal lovagolt. A mellei folyton a srác arcába csapódtak.
– Ez egy igazi szuka! – kiáltott fel Dan. – Milyen szűk a puncid!
Pam felnevetett. Olyan szabadnak és boldognak érezte magát.
– Nagyon jó a farkad! – búgta. – Még a golyóidat is érzem!
Amikor csak a srácra ereszkedett, a feneke a fiú spermától duzzadó golyóihoz csapódott, amiket már vastagon fedett a puncinedv.
– Lovagolj csak! – sóhajtotta Russ száraz törökkal. Végigsimított Pam hátán, aztán a popsiján, a végén meg benyomta a középső ujját a lány seggéb
– Ez azzz! – sziszegte Pam; a segglyuka rászívta magát Russ ujjára.
– Tudom már, hogy hova fogom dugni a farkamat – mondta Russ. Kihúzta az ujját Pam fenekéből, aztán mögémászott, és benyomta a farkát a lány seggébe. A fura, szűkös hely ellenére sikerült teljesen behatolnia.
Pam lehunyta a szemét, és sikoltott egyet. A combja vadul remegett, mozdulatlanul tűrte, hogy a két fasz teljesen kitöltse.
– Óóó! Óóó! – nyögte nagyon halkan.
– Ez hihetetlen! – nyögte Dan. – Érzem, ahogy a seggébe nyomtad a farkad, Russ! Érzem, hogy odabent valami kemény a farkamhoz nyomódik!
– Benne vagyok! – nyögte Russ. – Olyan csúszós a segge, mintha kivajazták volna!
Belemarkolt Pam vállába, és ahogy csak tudta azon a szűk helyen, baszni kezdte a fenekét.
– Basszus – nyögte Dan, és erősebben kezdte kefélni Pam punciját. – Ez aztán a tüzes ribanc!
Pam önkívületben vinnyogott a két izmos, izzadt testű srác között. – Basszatok! Basszatooook!!
Az egész teste libabőrözött. Russ a fülébe nyalt, Pam pedig lihegve élvezte a különleges, extrém kényeztetést. Dan ráadásul a mellére hajolt, és szopni kezdte a bimbóját.
– Ez az! Igggeeen! – nyögte a lány. – Basszatok meg!
– Úgy folyik belőle a lé, mint az olvasztott vaj – mondta Dan. – Ha így folytatja, le fogok csúzni az ülésről.
– A kurva életbe! – kiáltotta Russ, miközben keményen baszta Pam seggét, és még meg is forgatta benne a farkát. – Még sosem keféltem ilyen dögös csajt!
Pam nem bírta tovább. A két farok egyszerre mozgott ki-be a pinájában és a segglyukában, amitől majdnem kiugrott a bőréből. Az erei vadul lüktettek, a teste megfeszült.
– El fogok élvezni! – vinnyogta. – El fogok élvezni!
– Én is! – nyögött fel Dan. – Már nem bírom tovább!
– Szét foglak baszni te kis ribanc! – zihálta Russ. – Szarrá fogom kúrni a segged! El fogok… el fogok…
Őrülten kefélte a lányt, a feneke közben folyton a műszerfalnak csapódott, de nem törődött vele. Hatalmas farka úgy fúródott a Pam testébe, mint valami csavarhúzó. Hirtelen nagyot rándult, és elárasztotta Pam seggét a spermájával.
– Áááááhhhhh!
– Ez az!!! – nyögte Pam. – Engedd a popsimba!
Megrázta a fenekét, érezte, ahogy Russ nagy péniszéből a segglyukába áramlik, a forró anyag.
– Elélvezek! – kiáltotta Dan, és az egész teste rángatózott. – Óóóhhhh!
Pam pinája rászorult a srác farkára. Dan teljes erejéből baszta a lányt, Közben úgy hörgött, mintha kínoznák. Aztán hirtelen ő is spriccolni kezdett. A spermája sűrű, forró sugarakban áramlott Pam puncijába.
– Óóóóóóó igeeeeeeeen!
– Ez nagyon jó! – nyögte Pam. – Telebasztátok mindenemet! Ez az, ne sajnáljátok tőlem a gecit!
Nyögve vonaglott, lihegése betöltötte az egész fülkét. A testét szilárdan rögzítette a két forró, lüktető farok.
A srácok jó mélyen beléhatoltak, mintha legalábbis a száján akarták volna kinyomni a farkuk végét.
– Gimis kis ribanc! – nyögte Russ.
A két srác fáradtan rogyott az ülésre, amit teljesen átáztatott Pam puncinedve. Lassan kicsúszott a két srác közül. Mindkét lyukából csöpögött a geci, és a combjára csugrott.
Russ kinyitotta az ajtót, Pam pedig kimászott a fűre. A két srác szótlanul követte. Mindhárman lerogytak a fűre, és csak úgy kapkodták a levegőt. Az esti hűvös levegő lehűtötte izzadt testüket.
– Már régen nem élveztem ilyen jót – mondta Russ. – Teljesen kiürült a tököm!
– Ne is mondd – mondta Dan. – Ez a csaj nagyon ott van!
Megcsókolta Pam-et, aztán arrébbgurult, és behunyta a szemét.
Pam még feküdt ott egy kicsit, aztán felült. A két srác fáradtnak tűnt. Végigsimított a szőrös, izmos combjukon, és örömmel érezte, ahogy megfeszülnek a keze alatt. Végigmérte a duzzadt golyókat és a félig kemény farkukat, amit még mindig vastagon lepett a nedve. Az imént élveztek el, de a golyójuk még épp olyan nagynak és erősnek tűnt, mint előtte. A kiscsaj bemászott Russ lába közé, és szopni kezdte a farkát.
– Óóó iggeenn!! – nyögött fel Russ, és széttárta a lábát, hogy Pam jobban odaférjen. A farka jó nagyra duzzadt Pam szájában, és a lány buzgón bólogatott rajta. – Csináld csak, kicsim!
A srác a lány hajába markolt, de hagyta, hogy azt csináljon a farkával, amit csak akar.
Ez nagyon finom! gondolta Pam. És csak az enyém!
Megnyalta az ajkát, aztán megint rábukott az eres faszra, és teljes hosszában a szájába engedte. Még a golyókat is megsimogatta kicsit, és érezte, hogy erre megremeg a szájában a fallosz. Ahogy a makk végigszántott a torkán, még rá is próbált szorítani egy kicsit.
Russ fáradtan, félig lehunyt szemmel figyelte. Pam rámosolygott, már ahogy tudott így tele szájjal. A srác a tarkója alá tette a kezét, még jobban széttárta a lábát. Pam feje vadul járt fel-le a falloszon, a nyelve pedig csak úgy táncolt a húson. Érezni akarom a gecidet, üzente a fiúnak a tekintetével.
– Nesze! – nyögte Russ. – Már nem bírom tovább!
A fenek összerándult, a háta megfeszült, előrehajolt, és jó mélyen Pam szájába nyomta lüktető, spriccelő farkát. A krémes anyag csak úgy ömlött a lány éhes torkába.
– Ez az, nyeljed!
Pam nyelte is, nem akarta, hogy akár egy csepp is kárbavesszen. A finom, forró anyag elöntötte a száját és a torkát, de ő próbálta mind lenyelni. Russ csak nyögdécselt, a feneke a füvet dörzsölte, a farka meg még mindig Pam szájába spriccolt.
– Szívjad, kicsim! Szívjad!
Mikor Pam végzett, átmászott Dan-hez, aki kimerülten feküdt mellettük. A farkán megint megjelent pár csepp előnedv. Pam bemászott a srác lába közé, és szopni kezdte a farkát.
– Szopjad, te kis kurva!
Pam pedig szopta. A jobb keze a combjai közé csúszott. Egyáltalán nem érzett már fáradtságot, vidáman ujjazta magát, miközben az erős, finom faszt szopta.
– Játssz a golyóimmal!
Pam a szabad kezével simogatni kezdte a srác teli zsákját. A fallosz megremegett a szájában, és Pam már érezte, hogy mostmár bármikor kitörhet belőle a geci. Nagyot szívott rajta, és megnyalta a makkot.
– Igggeeen! – myögte Dan. Megragadta a lány fejét, és tövignyomta a szájába a farkát. – Ahhhhh! – A farka megint megremegett, és kispriccolt belőle a sperma. – Igyad csak!
Pam érzékeit teljesen betöltötte a geci aromája. Érezte, ahogy vastag sugarakban folyik le a torkán a forró, csúszós nedv. Dan szemébe nézett, és jó mélyen ujjazta magát közben, úgyhogy el is élvezett. Hatalmasat nyögött.
Russ mögémászott. A lány még mindig lihegett, de a srác négykézlábra állította, aztán tövignyomta a farkát a seggébe.
– Ez az, szívjad csak befele! – nyögte Russ, és elkezdte ki-be mozgatni a farkát. – Te kis gimis ribanc!
Pam megmozgatta a fenekét. Minden egyes mozdulatba beleremegett, de tudta, hogy ez még csak a kezdet. Mint ahogy az eltelt pár nap is.
Hisz vár rá a főiskola.