Fordulópont
Az önállóság, a függetlenség és a szabadság voltak a legmeghatározóbb eszmék egész kamaszlázadásom során, bár az értékrendem e tekintetben nem sokat változott azóta sem. Dühösen, felháborodottan és értetlenül álltam egy férfi ismerősöm kapcsolata előtt, melyben tudniillik a nő oly mértékben számolt el önmagáról, hogy még az interneten folytatott beszélgetéseit is rögzítette és elküldte a párjának. Embertelennek gondoltam, és folyton veszekedtem vele, amiért ilyesmit követel bárkitől is. Ő pedig újra és újra felhívott, minden éjjel. Lépésről- lépésre, napról- napra türelmesen próbálta megértetni velem, miért teszi, amit tesz, és hogy mindez mit jelent. Agymosásként szoktam emlegetni ezt az időszakot, mert lényegében ez is történt: elmondott egy szituációt, amiben én kaptam az alárendelt nő szerepét, akit a domináns férfi minden ízében birtokolt, használt, megalázott…stb. Már a szerepjáték elején a pinámhoz parancsolta a kezem, és gondja volt rá, hogy a beszélgetéseink végére elélvezzek. Így kezdtem várni az estéket, a játékot, a szerepemet. Amikor már önállóan találtam ki a különböző kiszolgáltatottsággal, fájdalommal és alázattal átitatott történéseket, szükségessé vált a személyes találkozás.
Kihasználtuk, hogy nem volt itthon senki. A bejutásáról, és saját magam előkészítéséről nekem kellett gondoskodnom. Amit nem is bántam, a kreativitás fontossága és értéke ezekben az időkben vált nyilvánvalóvá számomra. Azt kérte, az ágyamon várjam, kössem be a szemem, és háttal az ajtónak üljek. Tudtam, hogy őrültség: egy vadidegen férfit engedek a lakásunkba, mondhatni kulcsot adok a kezébe hozzánk, és bekötött szemmel várom. De egy percig sem féltem, valamiféle sem előtte, sem azóta nem érzett, ösztönös bizalmat éreztem. Mert rá akartam bízni magam. Ahogy bejött a szobámba, már hangosan vert a szívem. Nem éreztem belőle semmit, csak az illatát. Ma is megismerném. Nem ért hozzám, csak leült mögém és beszélgetni kezdtünk. Megőrjített, nem csak ő, maga a tudat, hogy levehetném a kendőt a szememről és megfordulhatnék. De játszani akartam, és már értettem, hogy nem azért teszek vagy épp nem teszek meg valamit, mert ő kéri tőlem. A választás az enyém volt, mindenről én dönthettem. Mint ahogy a párja sem azért számolt be minden percéről, mert a srácot annyira érdekelte, sosem olvasta el a lány beszélgetéseit. De a tudat, mindkettőjük részéről, hogy megtehetné… szorosabban fűzte őket egymáshoz. És én is arra vágytam, hogy érintsen meg végre.
A nyakamat simogatta meg először. Libabőrös, és ha lehet még nedvesebb lettem. Azt mondta, tegyem hátra a kezem, aztán összekötözte őket. Azt mondta, hasaljak az ágyra és megéreztem a fenekemen a tenyere csattanását. A fájdalom, aminek erősségét a fantáziámban alábecsültem, egy pillanatra kijózanított. És amikor azt mondta, köszönjem meg, nevetségesnek éreztem az egészet. Mégis! Mégis provokáltam, hogy üssön újra. És újra és újra és újra… Aztán már semmit nem érzékeltem a valóságból, csak az idegen-ismerős kéz gyengéd simogatását a pirossá vált, égő bőrömön.
Az egész ottléte alatt nem vettem le a szememről a kendőt, mert nem akartam. Persze, kíváncsi voltam rá, hogy milyen, mert korábban még nem láttam élőben. De azzal megtörtem volna a varázst, ami a hatalma alá vont és úgy elbűvölt…Másnap vonatra szálltam a tengerpart felé. De folyton csak az éjszaka járt a fejemben, nem tudtam betelni az élménnyel. Nem tudtam elhinni, hogy ez velem történt meg. Kínszenvedés volt, hogy magamban kell tartanom, amikor legszívesebben világgá kürtöltem volna a boldogságomat.
Valami megváltozott bennem akkor.