Gimis sztori 1

Nekem kicsit lassabban ment az érés, de talán ez a fiúknál szokásos. Talán még ma sem értem be teljesen, de ez most nem tartozik ide. Szóval ez a kis késés, a lányokkal való elmélyültebb kapcsolatok alakulására is kihatott. 4.-es gimis voltam, amikor komolyabb kalandba kerültem, nem is akár milyenbe. Ezt mesélem most el. Amíg felfűtenek a memória celláim, el kell mondanom egy – két háttér infót, egyébként nem lesz teljesen érthető és átélhető. Mondhatnám: más lesz a leányzó fekvése, az előzmények nélkül. Kezdjük is ezzel! Mint említettem már végzős voltam, amikor megláttam Őt. Hogy miért nem vettem észre addig, hogy lehetett ilyen gyenge a szemlencsém, nem tudom. Egyetlen pillantás elég volt és már csak rá tudtam gondolni. Ő volt Júlia. Szinte soha nem láttam Éva barátnője nélkül, ami igen bosszantott, mert így nagyobb bátorság kellett volna, hogy megszólítsam. Kivételesen nem volt csúnya a barátnő sem, de nem volt az esetem. Nekem a magasabb, hosszú szőkés hajú lányok tetszettek, Éva alacsonyabb cicás szemű fekete volt. Hiába kutattam, kerestem közös barátot, ismerőst, nem akadt senki és semmi, ami közelebb hozhatott volna minket. A legtöbb, amit megtudtam a nevük, és hogy a III. B.-be járnak. Kínomban ruhatárát leltároztam.
Minden nap megfigyeltem mit visel, pár hét után, már tudtam, ha újat kapott, vagy valamit kölcsönadott az osztálytársnőinek. Persze ez bután hangzik, de ez volt a legtöbb, amit még megtudhattam róla, de végül ez segített. Egy nap, persze megint „véletlenül”, mögöttük álltam a sorban a menzánál. Arról beszélgettek, hogy a sárga, vagy a kékes blúza áll neki jobban. /Szerintem egyik sem jó, én a csipkés szélű fehér pólóra szavaztam./ Még mielőtt átgondolhattam volna, hangosan kimondtam véleményem. Megfordultak. Éveknek tűnő másodpercekig nem szólaltak meg. Éreztem, hogy ég az arcom és még a fülem is vörös.
– Na ugye! – válaszolt Júlia Évának, mintha mi sem történt volna. Bár ez a „na ugye” nekem nem volt értelmes, de ez most nem számított.
– Ha így értesz a ruhákhoz, miért jársz ilyen vacakba? – csippentette meg pólómat. (Csak egy márkásabb ingem és pólóm volt, de pont ma nem ezekből választottam.)
– Tudod mit? Segítek! – folytatta válaszomat meg sem várva. – A bátyám olcsón tud szerezni, a legújabb cuccokból is. Suli után megnézzük. O.K?
– O.K! Hebegtem.
Ekkorra már megkaptuk az ételt, és őket hívták egy asztalhoz. Otthagytak. Térdeim remegést alig sikerült csillapítanom, fejemben idegsejtek milliói próbálták feldolgozni a történteket, de sikertelenül. Az ebéd ízét nem nagyon éreztem, csak a randira tudtam gondolni. Randi ez egyáltalán? És mikor, hogyan, ezt meg sem beszéltük! Csak el ne hibázzam ezt a soha vissza nem térő lehetőséget. Szerencsére nekik eggyel több órájuk volt, mint megtudtam. Gyorsan hazamentem, fogat mostam, sőt hónalj szagom buzdítására még zuhanyoztam is. Frissen, fitten mentem vissza suli elé.
– Szia! Na gyere! – szólt Júlia. Én készültem mindenféle jópofa témával, próbálgattam a szófordulatokat, de lehengereltek. Ezzel az egyszerű megszólítással, de később a buszon is úgy vontak be Évával a beszélgetésbe, mintha száz éve dumapartnerek lennénk. Most végre igazán jól megnézhettem a melleit. Jobb kezével kapaszkodott, ballal válltáskája pántját fogta, így nem takarta elölről semmi, és a tömeg miatt olyan közel álltunk egymáshoz, hogy pillantásaimat csak titkosan tudtam lejjebb vinni. Csodaszép! Nem kicsi, nem nagy, de pont kézbe való. Én nem formájuk alapján osztályozom a melleket, inkább praktikus kézre álló szempontok szerint. Azt szeretem, ha kicsit nagyobb csak, mint a tenyerem, ha megfogom, majdnem beterítem, de egy kicsi itt is-ott is kimarad még. Ha másban nem is, de ebben már volt gyakorlatom. A picik elvesztek kezemben, a nagyokat pedig túl nagy kihívásnak éreztem.
Megérkeztünk. Leszálltunk a buszról. A megálló szomszédságában volt egy kis üzlet. Ahogy Júlia meglátta eszébe jutott valami.
– Jaj, ne haragudj! Anyám megkért, hogy vegyek egy-két dolgot. Mert mire ő hazaér már se tej, se kenyér. Kérlek, ugorj már be a boltba! Ott lakunk, a 42-ben, addig én előre megyek és előveszem a legszupibb pólókat.
– Rendben! – mondom, magamban egy kissé furcsállva a kérést. Kezemben kis műanyag szatyival csöngettem. Szép kétszintes családi házban laktak, kis előkertel. A kaputelefonból Júlia hangja szólt:
– Gyere! Halk berregéssel jelezte a kapu, hogy mehetek. Az ajtó nyitva, belépek.
– Jó napot kívánok!
– Csak én vagyok itthon! Gyere erre! Elindulok a hang irányába, a szatyorkámat leteszem egy asztalra.
– Ta-ta-ta-tám! – tárul fel egy szobaajtó. Júlia egy neki kissé nagy, fiús szabású pólóban jelenik meg, farmerét egy feszes rövidnadrágra cserélte.
– Na mit szólsz? – szóhoz sem jutok. Szinte elalélok. Persze nem a márkás póló van rám ekkora hatással.
– Tetszik! – mondom teljesen őszintén.
– Ezt például fél áron szerezi a bátyám, de ez nem minden, mutatom a következőt.Visszamegy a szobába, az ajtót becsukja.
– És a legújabb modell! – lép ki ismét. A földig érő tükörben magát nézve pördül egyet.
-De most figyelj! Ez tuti tetszeni fog. Szobába vissza, ajtó becsuk. Mint egy divatbemutató.
Nem is rossz, ilyenen még úgy sem voltam, gondolom. Most kissé több idő telik el, mint eddig. Körülnézek a nappaliban. Ízléses, szép bútorok, jó színválasztás, szívesen laknék én is ilyen lakásban. Egy-két tárgy utal a bentlakókra, a mosogatóban egy kávéscsésze áztatás nélkül, és a nyitva hagyott kenyértartó jelzi a reggeli rohanás hangulatát. Júlia hangját hallom meg a szoba felöl, de nem értem a csukott ajtón keresztül, hogy mit mond.
– Tessék? – lépek az ajtóhoz.
– Segíts! Beakadt a… – de a többit még mindig nem értem.
– Mi akadt be? – de nyílik az ajtó, Júlia hátrál kifele, fején a félig lehúzott póló, vékony nyaklánca akad be egy rakoncátlan szálba. Felső teste fedetlen, meztelen hátát látom. De ahogy kilép, az ajtó melletti tükörben meglátom elölről is. Kezem már indult a fogságba esett aranylánc felé, de hirtelen kikerült akaratom vezérlete alól, és kétoldalt hátát érintve előrecsúszott melleire. Pillanatra visszatér öntudatom, és vártam az ellencsapást. A lány lassan leeresztette eddig ég felé tartott kezeit, és arcáról lehúzta a pamutszövetet. Fejét hátrafordította és gerincemet is zsibbasztó érzéki hangon azt mondta:
-Már azt hittem, hogy teljesen hülye vagy! Hogy ezt pontosan miért mondta csak napok múlva esett le, de persze a lényeget azonnal megértettem.
Nem lesz ellencsapás, sőt! Hagyta, sőt követelte, hogy simogassam testét, és nyakát csókolgassam. Fejét hátrafordítva csókolóztunk, miközben a tükörben néztük magunkat. Nem tudom mennyi idő telhetett el. Kezdtem érezni, hogy kihasználtunk mindent, amit a helyzet kínált, de a hogyan továbbra nem volt ötletem. Neki igen. Jobb kezemet a rövidnadrágba irányította, félreérthetetlen határozottsággal. Huh, a nyakamban lüktettek az erek, fejem zsibbadt, a világ megszűnt. Csak én voltam és ő. Amit odalent éreztem kezemmel, a maga volt a gerjedelem. Síkos és forró volt. Kemény kis pecke koronázta meg a bizonyosságot. Ezt a csajt kegyetlenül felizgattad barátom, mondtam magamnak igen büszkén. A punci fogásban még csak egy gyakorlaton estem át, de az a lány nem volt szemérmes. Megmondta, hogy hol és hogyan jó neki. Ezt az emléket próbáltam felidézni és nem is sikertelenül. Júlia összeszorította combjait és csípője mozgatásával diktálta a ritmust. Szemét becsukta és oly izgató hangocskákat nyögdécselt, hogy alig bírtam magammal. Elélvezett. Hagyta, hogy a gyönyör átjárja, és minden gátlás nélkül megmutatta ezeket az öntudatlan zsibbadt pillanatokat.
Annyira hatással volt rám, hogy szinte azt éreztem, amit ő. Megfordult és úgy csókolt, mint akinek most okoztak ilyen örömöt először. Azt hittem lecsillapodik, de ismét szaporábban vette a lélegzetet, és nadrágom gombját kezdte kikapcsolni. Segítettem, de még le sem húztam a zipzárt, már megmarkolt. Tövig lenyúlt, érezni akarta az egészet. Föl-le mozgatta a kezét és arra is ügyelt, hogy makkom csuklója belső feléhez hozzá érjen.
– Gyere, dugjál meg! Furcsa volt ezt hallani, de rájöttem, ilyenkor ezt kell mondani és kész. Hogyan került le a póló róla nem tudom, de a hiányzó nyaklánca jelezte, hogy ez most nem számít. Megfogta ingemet és szinte beráncigált a szobába. Mintha én nem lehetnék elég gyors, ő húzott le rólam mindent. Mellém feküdt, a rövidnadrágját bugyijával együtt, már háton fekve húzta le.
– Gyere már belém! Tett szét lábait. Nem kellett noszogatni. Sokszor nyúltam már magamhoz, elképzelve, hogy milyen egy punci belülről, de a valóság minden képzeletemet felülmúlta. De itt megint kiszakadtunk mindenből, bezárult a múlt a jövő, csak a most volt, abban is csak mi.
A hangocskák adták az ütemet. Sokáig csak nagyon lassan akarta. A tempó nem gyorsult, de egyre erősebb és kéjesebb hangok jelezték, hogy nagyon élvezi, ez engem is gerjesztett. Farkamból soha nem érzett gyönyör indult testembe szét, pedig még messze éreztem a befejezést. Megfogta vállamat, és ritmikus szorításaival jelezte, hogy gyorsíthatunk. Nagyon meglepődtem, mert hat-hét szorítás után keze ereje nem engedett ki, teste megfeszült és a mindent elsöprő élvezet hangjával adta tudtomra, hogy elment. Még egy – két utómozgás után kihúztam csőre töltött, de el nem sült fegyverem. Most sem szégyellte örömét, még egy-két perc múlva is apró rángások jelezték, hogy csak lassan tér vissza a kéjcsúcsról. Amikor láttam, hogy szeme kitisztult és felkönyökölt, kezemmel faszomat simogatva jeleztem, hogy itt tenni kéne még valamit. Oda kúszott hozzám és mintha ez lenne a legtermészetesebb, a szájába vette.
Azt hittem, hogy lyukában már minden jót megismertem, ami kis faszomat érheti, de tévedtem. Annyira jól csinálta, pont a makkom alján, pont annyira nyomva oda nyelvét, hogy nem kellett sok, és eldördült fegyverem. Amint érezte, hogy jövök, olyan vákuumot készített szájával, hogy azt hittem behorpad a prosztatám. Úgy éreztem, hogy kiszívott az utolsó csöppig. Kinyúltam. A plafon fele néztem, de nem láttam semmit. Egy gondolat sem talált magának helyet a fejemben, csak a zsibongó kéj töltött el. Ilyen lehet a nirvána. Gondoltam később. Zajt hallottam és egyből Júliára néztem. Ő csak mosolygott és nem tett semmit.
– Ne izgulj ez csak Éva. – mondta. Én azt hittem, hogy haza ment és egyedül vagyunk. Gondoltam tudja, hogy mit csináltunk, és nem jön be. De bejött. Ahogy belépett rándult a kezem, hogy betakarózzak, de valahogy áthatott az a laza érzés amit Julitól kaptam, és nem tettem semmit. Éva fürdőköpenyben volt, vizes haját törölgette.
– Én végeztem, látom ti is. – állt meg az ajtóban.
– Na, hogy tetszik! – egy vékony tincset szőkítet ki szénfekete haján
Miután megdicsértük, előrehajolt, haját maga elé vetve fésülte, majd hátradobta. Közben szétnyílt a köpeny, ami alatt nem volt semmi. Borotvál volt a pinája és nagyon szép. Hogy mitől szép egy ilyen domborulat, azt nem tudom megmondani, de ez gyönyörű volt. Ledobta a törülközőt, és mielőtt átgondolhattam volna, hogy mi történik, hova kerültem, leült mellém és simogatni kezdte a combomat, majd ettől új életre kelt farkamat. Rám hajolt, megcsókolt és átvetve rajtam lábait rám ült, kezével magába illesztve kőkemény faszocskámat. Ez a pina is forró és lucskos volt. Tuti biztos, hogy a csajszi meglesett minket, mert az, az egy-két perc, amióta a szobában volt kevés ilyen fokú izgalomhoz. Nagyon jól mozgott. Kissé szűkebb volt mint Juli, hamarabb is kezdtem érezni a fejem tetejéig ható zsiborgást. Juli unatkozhatott, mert feltérdelt és a rajtam ülő Éva mellét kezdte simogatni, valamint finoman ajkai szélét csókolgatta.
Évi becsukta a szemét. Én kezdtem úgy érezni, hogy Juli nagyobb hatással van őrá mint én, pedig én vagyok benne és nem ő. Jól éreztem. Éva leszállt rólam és Julival összefonódva csókolózni kezdtek. Kezüket egymás lába közé tették, és finom mozgásokkal gyönyörködtek egymásnak. Egy ideig néztem őket. Nagyon szép volt a két arányos női test, amint egymásba gabalyodnak.
– És velem mi lesz? – mondtam ki gondolatomat hangosan. Eddig bevált ez a szókimondás.
– Te gyere ide! – szólt Éva és egyik fél popsijának felhúzásával jelezte, hogy van még egy szabad bejárata. Anyám hozzá majd sok virágot a síromra! Én kész vagyok! Kész voltam, de nem rest. Odasimultam Éva hátához, egy kicsit azért még bemártottam a magamét Évi szűk, de csutakos lyukába és benyomultam egy emelettel feljebb. Ez a járat sem volt tág, de így igazán extrán izgatott. Őrület! Itt van mellettem két vonagló III.B.-s lány, akik egymással szeretkeznek, én meg épp seggbe kúrom az egyiket. Éva láthatóan engem is élvezett, sőt, szabad kezével átnyúlva jelezte, hogy gyorsabban és erősebben. Ezen ne múljon. Adtam a farának rendesen. A végén még is én nyertem meg a ki okoz nagyobb örömet Évának játékot, mert miután beleerősítettem, Évi lassan elengedte Julit, kezemet a mellére tette, hogy markolásszam, és egyre hangosabban közelített a végállomás felé. Juli sem akart kimaradni, de ő csak magára számíthatott már.
Egyszerre mentünk el mind a hárman. Hosszú percekig csak ziháltunk. A lányok egy-egy kéjes hangicsát lihegtek még ki. Együtt mentünk zuhanyozni is, alig fértünk el a kádban. Mivel egymást mostuk meg, majdnem folytattuk a műsort, de nem volt már erőnk hozzá. A búcsúzást nem tudtam hova tenni. Mintha mindent megbántak volna, apró puszikat kaptam csak meg egy sziát. Kettős érzésekkel mentem haza. Egyrészt egy bombasztikusat keféltem és ez nem semmi, másrészt nem tudtam hova tenni ezt az egészet, pláne a búcsúval együtt. Lehet, hogy holnap a suliban szóba sem állnak majd velem? Mi lesz ebből? Nem tudtam még csak teóriát sem gyártani. Lesz, ami lesz, gondoltam, most már igazi férfi lettem és ezt nem veheti el senki. Ha nem lesz semmi én már akkor is nyertem. Majd meglátjuk holnap.
[Történetek]