Történetek

Gitta 1. rész

Bemutatásként csak annyit szeretnék elmondani, hogy fiatalon, 18 évesen nősültem meg. Ugyanis, a velem egykorú barátnőmmel szerelmesedtünk össze, akit gyorsan el kellett vegyek, mert egy óvatlan pillanatban, bizony elővigyázatlanul és elvakultan szeretkeztünk, és az egyik ilyen alkalommal, bizony nem volt erőm a barátnőm kefélése közben az élvezetemet megszakítani. De mivel gumi sem volt kéznél, ennek eredménye képen, bizony annyira telepakoltam punciját, hogy a következménye az lett, hogy teherbe ejtettem őt!
Szerencsére mind két részről, szüleim és az özvegy anyósom is, viszonylag tehetős emberek voltak, így hát összeadták anyagi tehetségüket és egybekelésünk örömére, vásároltak egy olyan álomlakást nekünk, amiről eddig csak álmodoztam. De nem csak én, hanem más emberek is hasonló házról álmodoznak! Nekünk meg csak úgy lett!
Én a műszaki egyetemre jártam, az újdonsült nejem pedig tanárképzőre járt volna, ha a teherbeesése nem akadályozta volna meg ebben. Hamar kiderült hogy veszélyeztetett terhes lett, és ezért sokat kellet segítenem neki. De belátta ő is, hogy ez a tanulásom rovására fog menni, ezért hirdetés útján felvett egy bejárónőt, aki tőlünk idősebb volt ugyan, de még harminc alatti volt!
Az- az igazság hogy Bea, ez az újdonsült bejáró nő elég jól nézett ki, na és viszonylag gyorsan kiderült az is, hogy én is tetszem neki.
Ezt sajnos észrevette a nejem is, és elküldte az első hónap után, pedig még csak meg sem dugtam őt.
Bár az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy nem is sok kellett már ehhez, inkább csak egy alkalom, ami valószínűleg meg is lett volna, ha néhány napot tűrt volna még neki a nejem!
De nem tűrt tovább, és elküldte őt. Így hát én úgy maradtam. De Bea, a telefonszámát ideadta, és azt mondta nekem, hívjam föl, ha mégis csak szükség lesz a szolgálatára.
Innentől kezdve, az általam nagyokosnak tartott, bár fiatalosan csinos külsejű, extra nagymellű, negyvenes éveiben járó drága anyósom jött, segítség képen hozzánk.
A jól karbantartott vonzó alakja ellenére sem szerettem igazán, de ő sem engem.
Sohasem csíptük egymás fejét, mert mindkettőnk, amolyan falkavezér egyéniségek voltunk, és ugye a “két dudás egy csárdába nem fér meg” effektus lehetett az oka ennek.

Valószínűleg a feleségem elmondhatta neki, hogy miért küldte el a bejárónőt, mert az egyik alkalommal beszólt nekem a drága anyósom, hogy miért nem tudsz te normális ember lenni!
Mert ha az lennél, akkor nekem nem kellene itt mosni, takarítani és főzni rád!
Húszon évesen lehet hogy nem voltam kellően komoly, mert leszartam ezt az anyós dumát. Bármikor tudtam volna új asszonyt is keríteni, ezáltal persze az anyós is le lett volna cserélve,
de hát a születendő szerelem gyermek miatti felelősség, azért meg volt bennem, ami összetartott bennünket.
A kislányom megszülése közben tragikus dolog történt! A feleségem a szülést nem bírta ki.
Kialakult nála egy olyan komplikáció, amit az én nejem sajnos nem bírt ki.
Ellenben, egészséges kislányunk született, akinek Gitta nevet adtam az anyja tiszteletére, mert ő neve is ez volt.
Az ezzel járó felelősséget átlátva anyósommal úgy döntöttünk, hogy a gyerekellátás miatt hozzám költözik. Mivel már ő is özvegy volt, így nem volt kit otthon hagynia. Az én szüleim pedig még dolgoztak, ezért ők nem jöhettek tartós segítség képen számításba.
Végtére is jól jött ez nekem, bármenyire utáltuk egymást, mert halvány fogalmam sem volt akkor még, hogy mit kell egy ilyen kicsi babával tenni. Anyósom látta el a kicsi lányomat és közben tanítgatott engem is erre a feladatra. Már egész jól ment nekem is a gyerek ellátás.
Nagyon szerettem az én édes kicsi lányomat. Sokat babusgattam, cirógattam. Ezért, néhány hónapos kora óta, szinte minden éjszaka mellettem aludt az ágyamban.
Az egyik ilyen éjszaka szűnni nem akaró sírásba kezdett az én kicsi lányom.
Ezt észrevette az anyósom is, és átjött hozzánk a segítségét felajánlva.
Mivel akkor is ott volt mellettem a nagy francia ágyon a kislányom, így ő is odafeküdt a másik oldalra, és így nyugtatta a nyugtalan kicsi lányomat.
Végül is így aludtunk el újra mindhárman.
Mivel akkortájt forró nyári napok és éjszakák voltak, ezért nem álltuk magunkon a takarót.
A klímaberendezést pedig nem mertem éjszaka működtetni, mert attól féltem, hogy a kislányom megfázik.
A hajnali órákban már világosodott, na meg különben is a beszűrődő utcai világítás minden éjszaka biztosítani szokta a belső láthatóságot. Mivel az emeleten volt a háló ezért nem szoktuk elsötétíteni az ablakot mert nem lehetett kintről belátni. Egyébként is szerettem a reggeli napsütésre ébredni. Ez jó és kellemes ébredés volt mindig számomra.
No de ott akarom folytatni, hogy akkor hajnalban arra ébredtem föl, hogy az alvó anyósnak az egyik hatalmasan nagy melle kikandikált a nagy dekoltázsú hálóruhájából.
Hát mit ne mondjak, fiatalember lévén én sem voltam fából és a látványtól rendesen rágerjedtem. Szinte azonnal beindult a merevedésem.
Különben is, ekkor már több mint fél éve, a nejem halála óta nem voltam nővel, és akkor ott azon járt az eszem, hogy már jó lenne a hárpia anyósom is, csak leüríthessem a túltermelődött spermáimat valahogyan. Bár ez többször is átvillan már korábban is az agyamban, hogy nem is lenne rossz megdugni őt. Sőt nem egyszer behajolt már előttem úgy hogy megláttam már a fazonra igazított pináját is. Volt olyan szituáció is, hogy résnyire nyitva hagyta fürdése közben az ajtót, én pedig le is stikáltam őt, de hát én nem mertem volna magamtól kikezdeni vele sohasem, mert tartottam a szájától.
Akkor ott, közöttünk aludt a kicsi lányom, és én úgy kukkoltam anyósom kifordult nagy csöcsét, amitől persze a keményre gerjedt farkam sátorvasként tartotta a vékony anyagú bő fazonú boxeralsómat.
Már az járt az eszembe, hogy megragadom magamnak és kiverem ott helyben.
De majd aztán az-az ötletem támadt, hogy úgy teszek, mintha továbbra is aludnék, és oldalra fordulva átöleltem a kicsi lányomat, de úgy, hogy túlnyúlva kislányomon, rátenyereltem a hanyatt fekvő anyósom kint lévő hatalmas mellére.
Így markoltam meg azt, és e közben is alvást színleltem.
Gondoltam itt a nagy alkalom és lesz ami lesz. Mintha csak véletlenül álmomban tettem volna ezt.
Majd kis idő elteltével azt érzékeltem, hogy a drága anyósom megmozdult!
Valószínűleg felébredt, de nem tett semmi olyat, ami ezt a helyzetet megszakítaná.
Nyilván ő sem volt fából és tetszhetett neki ez az állapot. Persze ő azzal a tudattal volt, hogy én alszom, és álmomban tettem ezt vele. Én meg csak a szemem sarkából sandítottam néha rá a hajnali fényben.
Jó volt fogni azt a nagy mellet, amelyen akkora nagyra keményedett meg a mellbimbó, mint egy szamóca szem.
Már a farkam teljes méretére merevedett, amikor arra lettem figyelmes, hogy a drága mama lenyúlt a bugyijába és elkezdett ott matatni.
Jól látható volt, mivel mindketten ki voltunk takarózva.
Igen ám, de az én farkam sem tűrte nyugton ezt a látványt, és az addig rugdalózott, míg nem a laza bokszeremből a lábam mellett kikandikálva tette magát láthatóvá.
Végtére is megnyugtató volt számomra az, hogy anyósom is így reagált erre a cici fogásra, ezért arra gondoltam, ha meg is látja a merevedésemet, akkor sem lesz annyira ciki, mintha csak én gerjednék ő rá, ezért kiváró álláspontra helyezkedtem.
Nem is váratott sokáig magára, mert kis idő elteltével, maszturbálása közben óvatos fogással megéreztem a farkamon az ő kezét, és csak finoman markolta meg. (Gondolom nem akart felébreszteni.)
A francba! Annyira tele voltam gecivel, hogy ha húzott volna rajta néhányat azonnal telelőttem volna a kezét. De végül is csak marokra fogva tartotta méretes szerszámomat.
Már ki sem mertem nyitni a szemem, csak sunyiztam. Szó szerint inamba szállt a bátorságom.

Kis idő múlva, halk visszafogott nyöszörgéséből következtettem arra, hogy élvez a drága anyósom és ekkor egy kicsit szorított a farkamon, de semmi több. Na, gondoltam még a végén úgy maradok.
Ekkor jött az ötlet, hogy horkantottam egy kicsit mintha aludnék és közben levettem a kezemet a melléről és hanyatt fordultam. Eközben ő is elengedte a farkamat, amely a bő fazonú gatyeszom száránál továbbra is kibújva meredt, most már a plafon felé.
Hát be is jött a számításom, mert kis idő elteltével mozgást észleltem az ágyon.
A feltüzelt anyósom, először valamit még csinálhatott, mert valami egyéb mozgást érzékeltem, majd óvatosan kúszni kezdett az alvó kislányom lába végénél a farkam irányába. Néhány pillanat múlva megéreztem a robbanás határán lévő farkamon az ajkait, és finoman elkezdte szopni.
Na ennek már fele sem tréfa, és arra gondoltam, hogy ezt már nem sunyizhatom el alvást színlelve, ezért mintha akkor ébredtem volna, felnéztem és az akkora már meztelen anyósomnak, azt mondtam.
Ó mama isteni a szád, de ha nem vigyázol, kicsalogatsz belőle valamit!
Erre felnézett rám és azt mondta; Azt hittem már sosem kelsz fel te hétalvó! Aztán azonnal rábukott és folytatta, de már erőteljesebben a szopást.
Nem is kellett nekem sok, mert máris lőttem az immáron kedvessé lett anyósom torkára a több hónapja gyűjtögetett spermáim sokaságát. A rendkívüli mennyiség ellenére sem folyt kívülre egy csöpp sem. Mind lenyelte a drága.
Majd amikor már érezte, hogy már nincs több, azt mondta; Fiacskám, e mellé már nem is kell reggeliznem annyit nyomattál a számba!
Én figyelmeztettelek előre! (Szabadkoztam)
Erre ő; Azt hiszed ennyivel megúsztad? Hát most már addig nem szabadulsz tőlem, amíg a kővetkező adagot is ki nem csalom belőled!
Ekkor megfogta az alsómat és lehúzta. Mi az hogy lehúzta, lecibálta rólam. Majd a két hatalmas csöcse közzé vette az ekkor kissé hanyatló farkamat, és ezekkel újra keményre gyúrta a farkamat. Nagyon jó volt azt a hatalmas melleit éreznem a farkamon.

Aztán amikor ő is érzékelte már a férfiasságom keménységét, feljebbkúszott, megmarkolta a rudamat, odaillesztette a feltüzelt lucskos pinájának bejáratához, és el kezdett ereszkedni a pinára éhes dorongomra, ami persze könnyedén törte is az útját rendületlenül. Nem is állt meg, amíg teljes méretében be nem fogadta magába.
Erre nyögött egyet, és kéjes de akadozott hangon megszólalt.
Ha én nem kezdtem volna el veled, te sohasem raktad volna belém ezt csodás farkadat?
Erre beindult a liftezéssel, én pedig megmarkoltam immáron fedetlenül himbálózó rendkívül hatalmas csöcseit. Igazából a fele sem fért a tenyerembe, akkora melle van neki!
Már ennek fogása, markolászása is nagyon jó és kellemes élményt nyújtott számomra. De a hüvelyizmának játéka a farkamon fenomenális érzés volt.
Majd liftezés közben újra megszólalt.
Bezzeg a bejárónőt megdugtad volna ugye? Engem meg észre sem vettél eddig?
De közben a liftezéssel cseppet sem lassult, sőt még inkább kavarással kombinálta.
Nem is tudtam volna válaszolni, mert a következő pillanatban hatalmas sikítással élvezett a drága. De annyira sikított, hogy a kislányom felébredt rá, és nyöszörögni kezdett mellettünk.
Amikor túljutott az élvezetén, továbbra is rajtaülve az őt felnyársaló dorongomon lenyúlt a kislányomért, és a meztelen kebleire ölelve ringatta, csitítgatta őt. De még így sem ált le teljesen a kavarással.
Közben azt mondogatta a kis Gittának, hogy aludj vissza kicsim, mert ebből a csúnya apádból még ki akarok csavarni egy adag spermát, mert már egy éve nem dugott meg engem senki, és most hagy fejezzem ezt be! Jó kicsim?
Mintha értette volna az én kislányom, mert hamarosan vissza is aludt.
Aztán anyósom letette mellénk.
Ezután leszállt a farkamról és közben azt mondta. Azt akarom, hogy hátulról dugjál meg engem!
Erre bedőlve rátenyerelt az ágyra, és én pedig mögéállva raktam a forró pinájába a keménykedő farkamat. Megfogtam kétoldalt a méretes, de formás csípőjét, és így nyomattam neki rendületlenül. Minden lökésnél a méhéig hatolva.
A nagy csöcsei, felvéve a lökésem ütemét, himbálózott a tehetetlenségi törvényt igazolva.
Ahogy így csattogtattam mindig megmozdult az ágy is.
Na ez így nem lesz jó, mert felfog ébredni újra a Gitta, ezért mondtam neki, hogy menjünk a szőnyegre.
Ekkor lefektettem hanyatt a szőnyegre, a térdeit felemelve széttárta azokat és megmarkolva tenyereltem a csöcseire. Nem kellett már beigazítani a farkamat, mert egyből betaláltam a csodásan izmos és forró, faszra éhes pinájába.
Olyan nagyokat löktem rajta, hogy minden lökésnél nyögött egyet.
Basszál fiam, nagyon basszál meg! Pakold végre tele az éhes pinámat! Annyira és olyan régen kívántalak már, de te ezt eddig észre sem vetted.
Nagyon tudta élvezni a lökéseimet, mert egész idő alatt be nem állt a szája a nyögdécselése miatt. Majd elkezdte ő is felvenni az ütemet, és minden lökésnél visszamozdult.
Már izzadtra dolgoztuk magunkat, amikor megragadta fenekemet két oldalról, és szorítani kezdett magához, és még jobban kezdett hangoskodni.
Tudtam, hogy most jön a nagy élvezete. De már én sem bírtam tovább tartani magam. Ő meg annyira szorított, hogy ha akartam volna, akkor sem tudtam volna szabadulni tőle. Éreztem a fenekem markolászását, a farkamat ostromló hüvelyének rángatását. Már nem is bírtam volna én sem tovább, mert ekkor már forrni kezdtek a golyójaim. Én is benyomtam neki tövig, és óriási erővel, több ütemben robbantam bele a drága anyósom méhének legmélyébe.
Érzem fiam, érzem a lövéseid, lődd belém, pumpáld belém az összest, ami benned van. Imádom ezt érezni. Nagyon akartam már ezt a lövést érezni!
Én meg csak pumpáltam belé a golyójaim összes tartalmát.
Így pakoltam tele az élvezetem gyümölcsével a drága anyósom rendkívül kívánatosan izmos punciját.
Amint kiélveztem magam, rárogytam hasára, és a hatalmas kebleibe temettem arcomat.

Pihenj csak pihenj! Megérdemled, olyan jól kielégítetted kedvenc anyósodat.
Nem szóltam én semmit, csak arra kaptam fel a fejem, hogy azt mondta; végre összeszedted a bátorságodat és kikezdtél már végre velem.
De én nem kezdtem ki veled! Hát nem te kezdted szopni a farkamat miközben én aludtam.
Ó kicsim! Azt hiszed nem vettem észre a kandikálásodat amikor markoltad a cicimet?
De egy szót sem tovább, mert én is így akartam!

Innentől kezdve ritka volt az-az éjszaka vagy nappal, amelyiken nem dugtunk együtt.
Az én franciaágyamba költözött ő is.
Mintha férj és feleség lettünk volna úgy jártunk keltünk minden hová. Még csak nem is volt feltűnő a kívülálló embereknek sem, mert annyira fiatalos volt a drága anyósom.
Amúgy is ennek megfelelően kacéran és fiatalosan öltözködött.

Már eltelt négy év is, amikor anyósom felvetette azt, hogy nem jó ez így. Mármint az, hogy ő engem lefoglal. Na meg a kis Gitta is kezd majd okosodni, és kérdezgetni fog bennünket
erről helyzetről, és akkor mit fogunk majd neki mondani?
Hát ez igaz! (Válaszoltam)
Majd folytatta azzal, hogy megismerkedtem egy korban hozzám illő pasival. Ráadásul meg is kérte a kezemet. Kérlek, segíts elengedni!
Hát persze hogy így helyes. (Válaszoltam.) Menj csak hozzá feleségül. Tényleg ez a helyes út.
Búcsúzóul keféltünk még egy hatalmasat, majd sírva távozott.
Néhány hét elteltével össze is házasodtak.

Innentől kezdve ketten maradtunk kicsi lányommal. Végül is rám maradt minden munka, amit az anyósom végzett eddig. Mosás, főzés, takarítás, még a fürdetés is!
Mivel eddig a szüleim és anyósom szponzorálásából éltünk, mert én eddig tanultam.
De persze az ő forrásaik is kezdtek apadni, ezért már a luxus lakásom fenntartására is alig volt elég ez a pénzem.
Megszoktuk a luxust, és nem akartuk a lányommal nélkülözni semmi jót. Ezért a tanult szakmámban munkát kerestem és találtam is. De nem a legjobban kerestem, és ezért inkább vállalkozást indítottam. Ez már jó jövedelmet biztosított számunkra.
Nagyon nagy szeretetben éltünk kicsi lányommal. Rajongott értem. De sokszor egyedül kellett hagynom a munkám miatt. Én pedig, nem kívántam újra megnősülni. Bár napközben az óvodában volt a kicsi Gitta, csak hát a mosás és a takarítás volt a gond.
Ezért fel is hívtam a Beát, hogy ha tudna, akkor jöhetne nálunk újra dolgozni. Ő ezt örömmel vállalta és minden munkanapon, napi négy órában járt hozzánk, végezni a ház körüli munkát.
Még alkalmanként meg is dugtam őt.

Közben teltek az évek, és a kicsim már másodikos lett az iskolában. Nagyon szorgalmasan tanult, és kiváló volt az eredményei. Egyre jobban érdeklődött mindenről. Néha feltett számomra kényelmetlen kérdéseket is. Többször kérdezett férfi és női nemiséggel kapcsolatban is. Ezt persze mindig a fürdetése közben kérdezte tőlem, amikor mosogattam a kis testét. Én próbáltam midig a korának megfelelő módon válaszolni. Amit sokszor láttam rajta, hogy kétkedve fogadott el válaszul. Ekkor vettem észre először a kis nunija fölött, hogy kezd megjelenni az első sötétebb vékonyka szőröcskék.
Na gondoltam, hogy lassan a fürdetésben is önállóságra kell hogy tanítsam őt. Amit mondogattam is neki, hogy most már elég nagy ahhoz, hogy magában is meg megfürödjön.
De továbbra is kikövetelte magának azt, hogy velem fürödjön, és én mossam meg az ő testét.
Nem volt ez számomra zavaró, én inkább az ő intimitását kívántam erősíteni benne.
Arról meg hallani sem akart, hogy a számára kialakított szobában aludjon magában.

Közben eltelt újabb egy-két év.
Azt már említettem, hogy a Beát rendszeresen dugtam, de az egyik ilyen dugáskor, a kislányom ránk nyitotta az ajtót és meglátott bennünket, amint éppen csattogtattam a Bea tocsogós pináját.
Nem számítottunk erre, mert a kislányom akkor éppen idő előtt jött haza az iskolából, és ezért kapott rajta azon, ahogyan dugtam a Beát.
Mivel tíz évesen már tudta, hogy mi itt most éppen mit teszünk, ezért ránk szólt azzal a laza beszólással, hogy ha már egyszer dugtok, akkor kulcsra zárhatnátok az ajtót!
Ezzel ennyiben is maradt ez, mert választ nem várva elviharzott a szobájába.
Bár ezek után akkor este, eléggé ciki volt a lányom szemébe nézni, mivel megszokott volt közöttünk hogy együtt fürödtünk, vagy éppen öltözködtünk egymás előtt, amit csak az utóbbi végez már részben, vagy teljesen önállóan.
Tehát, teljesen természetes volt számunkra ez a meztelenkedés, és nem is volt ebben semmi különös.
Sőt annyira bizalmas viszonyban volt velem, mintha barátok lennénk. Minden titkát megosztott velem.
De akkor este azt vettem észre a lányomon, hogy amikor leöltöztünk a fürdőhöz készülve, jobban mustrálgatott engem, mint ahogyan azt megszoktam azelőtt tőle.
Persze ő is kezdett már érni és fejlődni, mert már kis cicije dudorodott már, és a kis punciját csinos kis szőrzet koronázta. Na és az első menzesze is meg volt már fél éve.
Én nem is akartam sohasem, az ő meztelenségére koncentrálni, de akkor este a fürdőzés közben beszólt nekem az én kicsi Gittám, és azt kérdezte tőlem.;
Apa! Milyen érzés az, amikor dugod a Beát? Hányszor dugtad már meg? Jó vele dugni? Sorozott meg engem ezekkel a kérdésekkel.

Jaj kicsim nem akarok én erről beszélni!
De hát miért nem?
Mert te ráérsz még ezzel a témával foglalkozni!
Miért érek rá?
Hát azért, mert még kicsi vagy ehhez!
Erre ő a huncut szemével rám sandított, és azt mondta.
Apa! Mondanék valamit neked. De amit most mondok neked, nem volna szabad elárulni senkinek sem!
Na ki vele, mi az?
Tényleg nem mondod el senkinek?
Persze kicsim, nem mondom el, ha nem akarod.
Hát arról van szó, hogy az egyik osztálytársam a Kati, már dug a bátyjával!
Micsoda?!
Igen jól hallottad! Már dugnak együtt.
Te jó isten egy tíz éves lány már kefél?!
Igen, de ugye nem mondod ezt el senkinek?
Nem, persze hogy nem mondom el, de hát hány éves a bátyja?
Hát ő már tizennyolc éves. Az-az igazság, hogy azt mondta a Kati, hogy a bátyja sok pénzt keres ezzel, és neki is adni szokott ebből a pénzből!
Ez meg hogy lehet?
Hát úgy hogy közben fényképezik magukat, és ezt eladja valakinek a bátyja.
Nahát! Mik vannak! (Jegyeztem meg.)
Apa! Nem nagy ügy, ha jól megfizetik! Nem?
És nem félnek hogy felismerik majd a képen őket?
Hát nem, mert a fejük nem látszik a képen. A vevőnek meg az a lényeg, hogy a Kati fiatal teste látsszon, és egy férfi nemi szerv is legyen a témában.

Erre belegondoltam a szituációba, és arra lettem figyelmes magamon, hogy kezd merevedésem lenni.
(Te jó Isten! Máris kezd felállni a farkam. Még jó hogy a vízben vagyunk.)
Na figyelj kicsim! Ez nem helyes, és különben is büntetendő, úgy hogy hagyjuk ezt a témát, mert én nem is akarok erről, sem beszélni, sem tudni!
De apa! Tényleg nem mondod el?
Nem-nem mondom el senkinek.
Ezzel ezt a témát le is zártuk, majd a lányomat küldtem ki előbb a kádból, ne hogy felfedezze a merevedésemet, és azon kaptam magam, hogy amint felállt a kádban, már én kezdtem mustrálgatni őt, mert arra voltam kíváncsi, hogy a vele egyidős kis barátnője hogyan nézhet ki. De ő visszafordult felém, és én pedig zavartan elkaptam a fejem, amit ő észre is vett és a szép kis huncut szemével rám kacsintott.
Másnap, nap közben már nem esett szó erről a témáról közöttünk.

A következő napi esti fürdésünk közben a lányom megkért, hogy szappanozzam le az ő testét.
Ezt persze nagyon sokszor megtettem már azelőtt is, de most azt mondtam neki, hogy nagylány vagy már és magadnak is meg tudod ezt már tenni.
De apa! Azt akarom, hogy te szappanozzál le.
Na rendben leszappanozlak. (Válaszoltam.)
Ekkor felállt a fürdőkádba, de én is, mert ülve a kádba nem értem volna el a felső testét.
Amint elkezdtem szappanozni kicsi testét eszembe jutott a tegnapi téma. Ekkor fura érzések kezdtek kavarogni bennem. Vajon milyen lehet egy ilyen kis lányt kefélni?
Majd azt vettem magamon észre, hogy lassú merevedés indult be nálam.
Na ne! Gondoltam ez nem helyes, hogy egy ilyen kicsi lányra gerjedek. Ráadásul még az én lányomról van szó.
Szerencsére háttal ált nekem, és nem látta a meredni készülő farkamat.
Bár az arcát sohasem szoktam szappanozni, de azzal kezdtem, mert arra gondoltam, hogy akkor becsukott szemmel fogja végigvárni az egészet, és nem láthatja a merevedésemet. Mivel ezt már nehezen tudtam volna neki megmagyarázni, hogy miért gerjedek az ő meztelen testének látványára.
Átszappanoztam minden porcikáját, ahogyan ezt korábban is tettem. De amikor a kis punciját szappanoztam, felemelte az egyik lábát a kád szélére, hogy jobban hozzáférhessek, és ahogyan a középső ujjam a kis szemérem ajkai között csúszott el, felszisszent, és a teste is megrezdült!
Persze a kis nuniját korábban is mindig megmostam, de sohasem reagált még így.
Na és persze az én farkam sem állt még fel korábban az ő látványára. Valószínűleg a barátnője révén indította meg bennem ezt az érzelmi folyamatot.
Gyorsan befejeztem a szappanozást, és beültem a habos vízbe, mert ekkorára már teljes merevedésem volt, és vészes közelségben rugdalózott a csinos kis fenekénél.

És a hajammal mi lesz? (kérdezte ő)
Ja, tényleg elfelejtettem a hajadat.
De most már tényleg nem állhatok fel semmi képen sem, ezért azt mondtam neki; ülj le ide, és itt megmosom neked a kádban.
Mivel háttal készült leülni elém, addig a combjaimat összeszorítottam, és az álló farkamat gyorsan észrevétlenül lenyomtam a combjaim közé, és így zártam össze a lábaimat. Így legalább nem veheti észre a merevedésemet.
Még szerencse hogy ezt tettem, mert egyenesen az ölembe, a leszorított farkam fölé ült, háttal nekem.
Hát gyerekek, ha nem sikerült volna leszorítani a meredt farkamat, akkor az én kicsi lányom akár fel is nyársalhatta volna magát a farkammal, mert úgy bevágta az ölembe magát!

Nahát! Állandóan összebújva alszunk, nap mint nap. Sőt legtöbbször alig szokott rajta egy-egy lenge kis selymes kombinészerű hálóruci lenni, de sohasem volt még merevedésem tőle.
Szégyen nem szégyen, de már nem tudom a meztelen látványára magamat kontrolálni.
Főleg nem, ha még ráadásul szappanoztassa magát, és kénytelen vagyok simogatni is a bársonyos testét.
Tuti hogy a barátnője témájával gyújtotta meg a szikrát bennem.
Vajon mi volt a célja azzal, hogy elmondta ezt nekem?
Annyira elmélkedtem, hogy az ölemben ülő Gittácskám rám szólt, hogy miért nem mosod már a hajamat?
Ja persze mosom már!
Nyúltam a samponért, de azt zavaromban leejtettem a kád mellé a padlózatra.
Ráadásul még egy kicsit arrébb csapódott, hogy egy sima kinyúlással nem is értem el.
Fölkellene venni a sampont! (Szóltam rá.)
Persze én arra gondoltam, hogy ő vegye fel.
Erre előre hajolva felemelkedett az ölemből. Így meg a popsija került közel, az orrom elé, és a kis nunijával néztem farkasszemet, és ebben a pozícióban várta hogy nyúljak a samponért.
Én csak nyeltem egy nagyot, és szinte megbabonázottan bámultam a gyönyörű látványt.
Mivel csak bámultam a gyönyörű összezárt kis punciját, ezért nem mozdultam azonnal.
Mire ő rám szólt!
Miért nem veszed már föl azt a sampont?
Erre feleszméltem pillanatnyi babonámból, majd próbáltam kinyúlva elérni a sampont.
Igen ám, mivel hosszabban kellett nyújtóznom, kiszabadult combjaim fokságából, és felcsapódott a keményen meredt farkam!
Azt sem tudtam, hogy hogyan üljek vissza, mert tudtam azt, ha visszaülök a helyemre, ő is azonnal visszaül az én ölembe, és máris lebukom előtte. Ezért amikor kezdett visszaülni, a szabadon lévő kezemet a derekához nyomtam és annyira arrébb toltam őt, hogy ne érjen a fogságából kiszabadult, a víz takarásában fölfelé meredő dorongomhoz.
Ez sikerült is, de mivel azonnal vissza is ült az ölembe, nem tudtam szorosra zárni a lábaimat, ezért mivel kissé terpesztve volt a lábaim, már nem tudtam közzé szorítani a farkamat sem.
Így meg teljes erejével akadálytalanul fölfelé meredt a nem túl sok vízben, ami épp csak ellepte a hegyét.
Bár, még így is a víz alatt volt, de azért ha figyelte volna, teljesen láthatta volna ő is.
Arra gondoltam, hogy úgy is lefoglalom magamat a hajmosásával, és közben majd csak lelankad.
Már másodszor is megmostam a haját, de csak nem akart szűnni egy cseppet sem a merevedésem. Közben jó sok sampont használva harmadjára is neki kezdtem. Azért hogy minél több hab képződjön, és így a vízben a habtól nem lesz majd látható.

Apa már elég lesz, nem kellett volna harmadjára is mosni!
Nem baj kicsim alaposan kell ezt megmosni!
Igen, de a testemet, csak kapkodva nagyoltad le!

Ekkor már biztos voltam abban, hogy szándékosan provokál! Na meg tetszhetett neki a simogatásom, és még egyszer akarta ezt érezni.
Rendben, ha azt akarod, a testedet is megmosom még egyszer.
Elkezdtem hát a testét is újra szappanozni. Közben felemelte a kezeit hogy alatta a hóna alját is mossam meg, na meg hogy előre tudjak nyúlni.
Ezért előre nyúlva a mellkasán is folytattam. A kis cicik sem maradtak ki, amin a kis gombjai igencsak megkeményedve reagáltak a kezem érintésére.
De hát azelőtt is mindig megmostam neki, sőt sohasem maradt ki a kis puncikája sem a mosásból, mert hát ez is hozzá tartozott mindig is a korábbi fürdetésekhez.
De ő is viszonozta minden alkalommal az én testem beszappanozását. Néha így játszadoztunk és viccesen csíkolgattuk egymást.
Csak hát korábban, ténylegesen ártatlan játékos fürdések voltak ezek.
De most, amikor ezeket a tündéri kis ciciket és a bársonyos szemérem ajkait mosogattam, annyira izgató volt a számomra is, hogy majd nem elélveztem.
Azt vettem észre rajta is, hogy becsukott szemekkel, enyhén nyitott szájjal koncentrált a szappanozásaimra, és szinte olvadt a kezeim lágyan simogató érintésére.
Majd ahogyan hátulról körbeöleltem, ő meg hátranyúlt a magasra tartott kezeivel, és a tarkómnál megfogta a fejemet, és a vállára húzta azt, így az arcunk összesimult.
Majd ő megszólalva azt mondta;
Apa! Én annyira szeretlek téged!
Drága kis csillagom! Én is nagyon szeretlek téged.
Erre rárakta a kezeit az én kezeimre, majd a kis ciciére húzta a balkezemet, a jobb kezemet pedig, a puncijához tolta.

Na ebből elég lesz, mert ez már határeset és ne tovább! Ekkor a még mindig ábrándozó lányomnak szóltam, hogy kész vagyok, és most már leszállhatsz rólam.

Egy nagyobb sóhaj után azt mondta;
Ó! Még olyan koszos a testem, kérlek mosd még tovább!
Erre megcsiklandoztam a hóna alját, amire ő ficánkolni kezdett, és közben hátrébb csúszott az ölemben. De annyira, hogy a felfelé meredő farkamat, a popsijával a hasamhoz nyomta!
Na ezt tutira megérezte, mert egy pillanatra meg is torpant.
Szabadulni akartam a teste közelségétől, ezért szóltam hogy nem a hajamat akartad megmosni? (Hirtelen nem tudtam mást kitalálni.)
Erre, pillanatnyi gondolkodás után le is szállt az én kicsim, majd felállva felém fordult és azt mondta, hogy akkor most én foglak téged megszabadítani szennyeződésidtől!
Ahogyan így szemben állt velem végigmustráltam minden porcikáját. De azon vettem észre magamat, hogy már igencsak férfi szemmel nézem őt. Nem is koncentráltam arra, hogy mit mondott, mert csak bámultam gyönyörű testét. A farkam meg a vízben rángatózott. Szerencsére már volt bőven hab a vízen és nem láthatta ezt.
Miközben bámultam őt, egyszer csak beszólt nekem.
Hahó apa! Nem hallod hogy meg akarom mosni a hajadat!
Ja persze-persze mosd csak kicsim.
Erre térdre ereszkedett, úgy hogy az én combjaim az ő térdei közé esett, de olyan veszélyesen közel került a kis puncija a felfelé meredő farkamhoz hogy nem volt több egy-két centi távolság a puncikája és a farkam hegye között. De szerencsére távolodva a kis testével visszaült az én térdeimre.
Hu ha! Ez majdnem ciki lett!
Talán az imént nem is vette észre az ágaskodó farkamat.
Hogyan magyaráznám meg neki, ha észrevenné keménykedő férfiasságomat!
Az imént mégsem figyelhetett fel a farkam odaszorítására. Állapítottam meg magamban. Vagy talán rafináltan mutassa az ártatlant, és direkt teszi ezt velem? Mert ezt is kinézem én belőle!
Elővette a sampont, jó sokat a tenyerébe öntött, majd elkezdte bedörzsölni a hajamat. De mivel nagyon kellett nyújtózkodnia, hogy elérje fejemet, így újra feltérdelt, és az előző veszélyes pozíció ismétlődött meg. Annyi különbséggel, hogy most már nem csak a farkam került veszélyes közelségbe a puncijához, hanem a kis cicijei is az arcom előtt volt, és ingerelte tűrőképességemet.
Te jó isten! A percen lebukok előtte. Mit tegyek? Ha a kezemmel lenyomva tartanám a farkam, az is feltűnő lenne, ráadásul a puncijánál lenne folyton a kezem.
Ezt az ötletemet elvetettem.
Ekkor támadt a másik ötletem, hogy lehajolva, játékosan beleharaptam a hasába, és így próbáltam arrébbhúzódásra késztetni.
Ez persze pillanatnyi eredménnyel járt, de mivel játékosra vette ezt a figurát, ezért ő is vissza akart harapni nekem, ezért behajolt és beleharapott a mellkasomba.
Elég erősen tette ezt, úgy hogy már fájt is kicsit nekem.
Ó ne ez fáj!
Mit szólnál hozzá, ha én meg a te cicidbe harapnék?
Erre felegyenesedett és közelebb közeledve hozzám tolta a mellkasát a szám irányába a cicijével, és közben azt mondta; kölcsön kenyér visszajár, tessék itt van a cicim, add te is vissza nekem a harapást! Megérdemlem hogy vissza add!
Rendben, de én nagyon megharapom!
Tessék, harapd csak ahogyan akarod! Közben a tolta a cicijét a számhoz.
A puncikája meg így újra közel került a farkamhoz.

Nem-nem, eltekintek a büntető harapástól.
De én azt akarom, hogy add csak vissza a kölcsönt.
Erre a kicsi, de mégis nagyon szép és formás kis cicijére helyeztem ajkaimat, de persze nem haraptam meg, hanem elkezdtem finoman szívni.
Ő meg átkarolva fejemet szorította az ő testéhez.
De a szorításából nem is akart engedni, hanem közben simogatta a tarkómat és a hátamat.
Szólni akartam, hogy hagyjuk ezt abba, de sejthette hogy mit akarok mondani, ezért nem hagyta abba, csak szorította a fejemet továbbra is a ciciéhez, és közben azt suttogta, hogy nagyon jó érzés ez, és nem akarom hogy abba hagyd még apa!

Igen ám, de közben kicsit lejjebb ereszkedett a testével, és ez már elég volt ahhoz, hogy a tündéri kis szemérem ajkai közzé került az éppen puncikája alatt keményen meredő farkam kalapja!
Amint ő ezt megérezte, megállt, és azt mondta; Ó, hát itt meg mit találtam?
(Kérdezett kaján huncutsággal.)
Elengedte a fejemet, hogy válaszolni tudjak, de közben a vállamba kapaszkodva tartotta magát.
Majd néhány milliméterrel ereszkedett lejjebb, és ezáltal már a makkom a kis hüvelybejárata fogságába került.
Ne-ne kicsim ne tovább! Ezt már tényleg nem szabad! Mi ezt nem tehetjük!
Miért nem tehetjük? Hát nem szeretsz?
Jaj dehogynem! Nagyon is szeretlek! De hát mégis csak a kicsi lányom vagy!
De a Kati-ék is dugnak már.
Nem baj, de mi ezt akkor sem tehetjük.
De hát ez annyira izgi, és ne is tagadd hogy neked is az, mert érzek itt lent valami nagyon keményet, ami nem lehet véletlen!
Persze hogy izgi nekem is ez, mert hát egy ilyen gyönyörű meztelen kis teremtés itt viaskodik velem. Hát én sem vagyok fából! De ezt akkor sem tehetjük, ráadásul nagyon fiatal vagy még ehhez!
Ó apa de én már nagyon szeretném kipróbálni, hogy milyen lehet a szex egy igazi férfival.
Na meg a barátnőm is csak áradozott nekem erről!
Erre lüktetve megmozdult a farkam és a kis hüvelyének bejáratát megbökte egy kicsit.
Szállj le, kérlek szépen!
Erre ő nemhogy leszállt, inkább még ereszkedett egy kicsit lejjebb, de annyira, hogy éreztem, hogy már a makkomat teljesen körbefogta a kis szűz gyönyörforrásának kapuja.
Ne! Nagyon szépen kérlek, ne tedd ezt!

Én nem mertem hozzá sem nyúlni, nehogy az esetlegesen dacoló ellenállásával még inkább rácsússzon, a már biztos irányban lévő dorongomra.
Még az csak-csak hogy a szüzességének vége lett volna, de a vastag farkam a hirtelen behatolásával szétszakította volna szűk kis hüvelyét! Szinte biztos, hogy sérülés nélkül nem úszta volna meg a szűz kis hüvelye, bármennyire be volt gerjedve a hatalmasra duzzadt farkam hirtelen behatolását.

A következő pillanatban már azt láttam, hogy becsukja a szemeit, és közben finom remegés járta át a testét. Ekkor már a kéj hatalma uralkodott rajta és talán már el is vesztette teljesen az önkontrolját.
Na frankó! Még a végén úgy elernyed élvezete közben, hogy közben tényleg rázuhan, és teljesen felnyársalja magát.
Ekkor gyorsan lenyúltam és megmarkoltam a még mindig nagy részben kint lévő farkamat. Így sikerült megakadályoznom a további behatolást szűz kis puncijába. De amint megérezte a kezemet a farkamon, máris ránehezedett, és óvatosan keverni kezdett a makkomon.
Remegő hangon mondta; Vedd el apa, vedd el kérlek a kezedet! Nem csak a hegyét, hanem az egészet akarom magamba érezni!
Megőrültél? Ne tedd ezt velem, drága kicsi lányom!
De annyira kívánom, és nagyon szeretném apa!
Nagyon szeretném én is kicsim, hiszen látod, hogy én is rendesen rád gerjedtem, de nem! Mi ezt nem tehetjük. Nagyon kicsi vagy még hozzá.
Ekkor számra tapadt az ő szájával és remegő ajkaival csókolózni kezdett velem.
Őrjítően izgató volt!
Ezért már azon a határon voltam, hogy megtörök, és tényleg engedek kérésének.
Mert hát ezzel belőlem is a vágyak netovábbját hozta ki ez a kis csutak.
Ezért már az én kontrolom is kezdett gyengülni, és egy nagyon picit engedtem a kezemmel, hogy beljebb csússzon a farkam.
Apa többet, még többet akarok! Az egészre vágyom!
Ekkor egy kicsit, még tovább, talán egy centit engedtem még beljebb, annyira hogy a makkom már teljesen, és még plusz egy-két centi behatolt már a csodásan finom kis bársonyosan szűk barlangjába, de még messze nem érhette el a szűzhártyáját.
Abbahagyta a csókolózást és becsukott szemmel, kéjes hangon mondogatta;
Még, még, még apa, még többet akarok!
Pedig ekkor már érezhető volt, hogy ennyi is megteszi nála a kellő hatást, mert előbb újra nyöszörögve remegni kezdett, majd fékezetlenül beleordított a levegőbe!
Akkorát élvezett az én kicsi lányom.
Ez a csodásan izgató összhatás azt váltotta ki bennem is, hogy már én sem bírtam tovább tartani magamat, és a következő pillanatban az ágyékomat átjárta a kéj, és beindult a már részemről visszafoghatatlan folyamat.
A pillanatnyi lélekjelenlétemnek köszönhetően még volt annyi eszem, hogy térdemmel emeltem a fenekén egy kicsit, és előre kirántottam a robbanni kívánó farkamat a puncikájából, mert abban a pillanatban már is nagy erővel lőttem a kitörő spermáimat.
Akkorát lőttem, hogy a sperma sorozatom első két adagja, még a vízből is kiugrott.
Igaz, talán egy centi víztakarás volt fölötte csak.
Ő rám borult, én meg körbeöleltem. Ő a combjaimon ülve simult hozzám. Így szótlanul összeölelkezve simogattam a kis selymes hátát.
Közben arra gondoltam, hogy azért mégiscsak jó, hogy tudtam magamon uralkodni, és mégsem vetem el a szüzességét.

Apa! (Törte ő meg a csendet.)
Igen kicsim?
Ugye nem haragszol rám, ezért hogy elragadott a hév?
Dehogy kicsim, nem is tudnék rád haragudni.
Annyira szeretlek apa.
Én is téged kicsi szívem.
Tudod apa, igaza volt a barátnőmnek, mert én nem is gondoltam hogy ennyire jó lehet ez!

Majd ha nagyobb leszel, és már teljesen befogadhatod a puncikádba az egész méretet, akkor még ettől is jobb lesz majd!
Tényleg? Még ettől is jobb lesz?
Hát persze, de addig el kell telni még pár évnek!
De kár. (Válaszolta, és elgondolkodott ezen.)
De ahogy odaszorította magát az én testemhez a fél meredt farkam közöttünk volt, és elkezdet újra keményedni. Ezt ő is megérezte és dörzsölni kezdte a szemérem dombocskáját a farkamhoz.
Ne kicsim! Ne játszunk az ördöggel!
De ő ezt meg sem halva fojtatta.
Én lejjebb csúsztam, hogy már szinte csak a fejem volt kint a vízből, ő pedig rám hasalt, és újra csókolózni kezdett velem, de közben mögém nyúlt, és kihúzta a kád lefolyó dugóját.
Biztos voltam abban, hogy azért tette ezt, mert látni kívánta az álló farkamat, amit most az alhasával nyomott az enyémhez. De hát ekkor már nem is volt értelme dugdosnom előle.
Amint lefolyt a víz, felült a combomra és rácsodálkozott a farkam méretére és megszólalt.
Jé apa, ezt még sohasem láttam ilyen nagynak!
Hát épp az a baj kicsim, hogy most meg már látod!
De hát miért baj ez?
Jaj kicsim. Nem lenne szabad apa és lánya között ilyen helyzetnek kialakulni, és attól félek, hogy ezek után bármikor látlak meztelenül, midig is gerjedni fogok rád, ez pedig nem helyes!
Ahogyan én is begerjedtem te rád?
Igen! Ahogyan te is.
De hát mi ebben a rossz, ha mind a kettőnknek jó ez így? Na és mindkettőnk akarjuk azt, hogy ez így legyen? Mert énszerintem, akkor lenne ez baj, ha például én nem akarnám, te pedig igen, és az én akaratom ellenére akarnál engem megdugni! Nem?

Neked ebben teljesen igazad van kicsim, és épp ezért engedtem ennyit is neked, de hát ha ez kitudódna, akkor nagyon nagy balhé lenne belőle!
De apa! Én tényleg nem mondom ezt el senkinek!
Hát persze, a barátnőd is elfecsegte neked a bátyjával való viszonyukat.
Azt csak véletlen tudtam meg, mert amikor fent voltam nála megláttam egy fotót róluk a matek könyvében, és már nem volt mit tagadnia.
Na látod! Mégsem volt elég óvatos!
De én az leszek apa.
Mivel még mindig ott pózolt a dorongom a kis puncija közelében, ő előrébb csúszott annyira, hogy a kis szemérem ajkai a farkam oldalára tapadt. Kis idő után a kezeit a mellkasomra helyezte, és el kezdett csúszkálni puncijával a farkam oldalán. Becsuktam a szemem és élveztük a puncikája dörzsölését.
Nem is kellet neki sok, mert hamarosan újra kezdett remegni és sikongatni, és már is élvezett a kicsim.
Élvezete végeztével hasamra rámborulva pihegett.
Nekem persze már második élvezetemhez ettől sokkal több kellett volna, ezért nem is erőltettem tovább, mert ahogy rajtam feküdt, újra a kis bejárathoz került a farkam. Már attól féltem, hogy ha még egyszer beljebb csusszan, akkor nem bírom magam én sem visszafogni, ezért inkább azt javasoltam, hogy most már menjünk aludni.
Ekkor kiszálltunk a fürdőkádból, majd szárazra törölgettük egymást és bevonultunk a hálóba.
Apa!
Mond kicsim?
Azt szeretném, ha meztelen aludnánk!
De hát miért?
Hát azért, mert akkor nem érzem a sorompót közöttünk, és ez egyfajta szabadság érzetet ad.
Rendben, úgy is meleg van, de nem tervezel semmi huncutságot ugye?
Nem apa, ma már nem.

Mellém kuporodott, felrakta kezét és a lábát az én testemre, a fejét pedig a vállamra fektette, és így összesimulva édes álomba merültünk.