Történetek

Gitta 8. rész

Elmentem hát dolgozni, majd délután négy óra körül értem haza. A kis Betti volt csak otthon, ő is a medence mellett napozott. Amint meglátott azonnal elém futott és a nyakamba ugorva puszival fogadott. Kérdésemre hogy hol vannak a többiek, ezt válaszolta; Keresztanyuval (Anikóval) mentek el bevásárolni.
– Na és te miért nem mentél velük?
– Hát mert nekem nem volt kedvem velük menni. Vagyis nem akartam. Különben is azt mondták, hogy a tizennyolc órakor kezdődő filmet még meg akarják nézni a moziban, ami legalább még plusz két óra. Én pedig úgy döntöttem, hogy inkább itthon maradok és napozni fogok.
– Nem arról van szó, hogy tudtad azt, hogy én már négy után haza jövök és ezért nem tartottál velük?
– Jól van bevallom, ez volt a fő indítékom. Mert tényleg azt akartam, hogy kettesben lehessek veled.
– Na és Bea elment már?
– Úgy kb. fél órája ment el.
– Megyek és iszom egy Whiskyt ma már úgy sem megyek sehova.
– Én is ihatok veled?
– Te legfeljebb egy üdítőt ihatsz csak!
– Ó!
– Semmi ó.
Bementünk megittuk az italainkat, majd ezt mondtam neki;
– Átöltözök, és frissítés képen úszok egyet én is.
Kimentünk és legalább tíz medence hosszat leúsztam. Ő eközben csak kint feküdt a napozón. Mikor befejeztem az úszást, megtörölköztem és vittem még egy pokrócot majd hasra feküdtem mellette. Kis idő múlva kérdezte; – Nem akarod, hogy beolajozzam a hátadat?
– Nem bánom kend csak be, ha van kedved.
Mellém ült és elkezdte kenegetni a hátamat. Közben pedig ezt mondta; – Tudom én, hogy akadály vagyok az esti játékotoknak!
– Te meg miről beszélsz?
Hát arról, hogy az este kihallgattam a Katát és a Gittát, amikor arról beszéltek, hogy én még fiatal vagyok és szűz, ezért nem lenne jó, ha én is résztvevője lennék a csapatnak. Pedig hát én nagyon is szeretnék aktív tagja lenni ezeknek a játékoknak.
– De hát te tényleg kicsi vagy még ehhez!
– Igen! Tegnap nem voltam kicsi? Vagy azt mondod, hogy nem is volt velem jó? És te csak színlelted az élvezetedet? Én meg azt hittem, hogy őszintén viselkedtél velem. De ma már úgy látom, hogy jól becsaptál engem.

– Nem! Én nem csaptalak be. És ha tudni akarod, sohasem csapnálak be téged, de a többieket sem!
– De akkor miért nem mondjuk meg a többieknek, hogy mi már voltunk együtt? Mert akkor egyenrangúnak tartanának engemet is és nem hagynának ki semmiből sem.
– Megértem az érvedet, de kérlek légy türelemmel. Mindennek el fog jönni az ideje.
– Jól van, de az én ittlétem sem véges és nincs elpazarolni lévő idő.
– Na persze, de még csak most kezdődött a nyári szünet és ha szeretnél még tovább maradni, esetleg megkérhetjük a szüleidet arra, hogy tovább maradhass itt. Mert felőlem egész nyáron itt maradhatsz.
– Tényleg maradhatnék?
– Hát persze. Máris nagyon megkedveltelek és csakis rajtad, na és persze a szüleiden múlik, hogy meddig maradsz.
Miközben még midig kenegette a hátamat, ennek hallatára ráhasalt a hátamra, megölelt és ezt mondta; Tudd meg, hogy én nem csak kedvellek, hanem máris nagyon szeretlek.
– Várj! Megfordulok és mond ezt még egyszer.
Megfordultam, ő pedig ragyogó szemmel az én szemembe nézett és úgy ismételte meg.
– Nagyon – nagyon szeretlek! (Láttam rajta hogy őszinte, mert ezt a tekintetet így nem lehet színlelni.)
Ekkor átöleltem és megpuszilgattam az arcocskáját.
– Jaj kiscsillag! Nagyon hízelgő ez nekem, de egyben féltelek is téged. Mert te tényleg fiatal vagy még és attól félek, hogy rossz irányba fog fejlődi a gondolkodásod.
– De hát mi abban a rossz, hogy szeretlek?
– Abban semmi rossz sincs. Hanem inkább csak az irányba szeretnélek befolyásolni, hogy reálisabban gondolkodjál. Tehát a földön kell járni. A mi kapcsolatunknak milyen jövőt gondolsz?
– Hát ezen nem gondolkoztam.
– Gondold csak végig és meg fog változni a felfogásod. Persze attól szerethetjük még egymást, csak másképpen. Vagyis óvlak a szerelemtől, mert a szerelem elvakíthat.
Ő; – Végül is tényleg van valami abban, amit mondasz.
– Na látom hogy okos kislány vagy és tessék racionálisabban nézni a dolgokat.
– Rendben igazad van, ezért most már racionálisabb leszek. Akkor folytassuk az olajozást és most már maradj így hanyatt! (Hu de gyorsan váltott.)
Én a fejem alá rakott kezekkel terültem ki és így kenegetett immáron ellőről is, de azonnal folytatta mondókáját is.
– A tegnap is ugyanilyen kicsi voltam mint most, de azért mégiscsak jó volt neked is velem a medencében. Nem?
– Ó te kis butuska! Hát persze hogy jó volt veled, mert egy ilyen bájos kislány zsenge kis puncival minden férfit felajzana. De ettől függetlenül még tényleg kicsi vagy az ilyen játékokhoz és te rá érsz ezzel még foglalkozni. Arról nem is beszélve, hogy a szüleid mit szólnának hozzá, ha kiderülne mind ez?

– Nem! Ezt én sohasem mondanám senkinek sem, csak nagyon kérlek, hogy vegyetek engem is be ezekbe a játékokba. Légyszi! Nagyon szeretném.
Ekkor szemből a combjaimon ült és simogatta a hasamat az olajos kezével. Így a kis punciját az akkor még a fürdőalsómban lévő félig bekeményedett farkamhoz nyomta.
Minden képen provokálni akart engem. Majd egy gyors mozdulattal a bikini felsőjéből kibujt, büszkén előre nyomta mellkasát és ezt kérdezte tőlem; Ugye a cicim nem tetszik neked?
– Jaj dehogynem tetszik! Nagyon kis tündériek a kis cicijeid és imádom is őket.
– De ha azt mondod hogy tetszik, akkor most miért nem fogod meg? Igen és a tegnap sem fogtad meg!
– Ó te kis nőstényördög! Ne hozz engem zavarba!
Megfogta a kezeimet és odanyomta a tenyeremet a bársonyos kis cickóihoz.
– Tudod mit! Inkább puszild is meg őket. Már el is húzta a kezeimet és hajolt velük a számhoz.
(De rámenős lett ez a gyerek. Vagy tényleg a racionális eszét vette elő és inkább cselekszik mintsem kivár?) Én szót fogadva körbepuszilgattam, nyalogattam és szívogattam a tündér finom kis cickóit. Előbb az egyiket, majd a másikat tolta oda.

(Szinte szuggerált és teljesen az irányítása alá kerültem. Ha akartam volna sem tudtam volna ellenállni ilyen parancsoknak. Úgy látszik tanult az iménti észhez térítésből és a helyzet magaslatára lépett.) Bár mindkettőnkön volt alsó, de azért ezt csöcsörészést már a farkam sem bírta merevedés nélkül. Amint ő megérezte a merevedésemet, még inkább hozzányomta és dörzsölte puncikáját a keménykedő rudamhoz.
– Ne tedd újra ezt velem, mert ezzel csak fölöslegesen kínzol engem és egyben magadat is.
Próbáltam én ellenállni, de nyilván látta rajtam a gyengeségemet és erőtlennek bizonyult számára. Úgyhogy folytatta tovább a sajátos erőszakoskodását. Ezután hátrább húzódott egy kicsit, lenyúlt a keménykedő rudamhoz és a rugalmas alsómat lefordítva róla kiszabadította a fogságából, amely ringatózva meredt immáron az ég felé. Aztán azonnal megmarkolta kicsi kezével és húzogatni kezdte rajta a bőrt.
– Ne Betti! Ne tedd ezt velem. Visszaélsz a gyengeségemmel!
Ő persze ezt meg sem halotta, csak folytatta. Sőt a tettek mezejére lépett. Ezzel pedig egyre jobban begerjesztett engem is. (Ez a gyerek biztosan arra spekulál, hogy tegnap sem volt velem nehéz dolga pedig sokkal kockázatosabb volt. Ma pedig szerintem már arra gondolt, hogy akkor miért pont most lenne probléma ezzel, amikor senki sincs itthon.) A másik kezével már a saját bikini alsójának lába közötti részét húzta oldalra el. Amit az követett, hogy kissé megemelte a csípőjét és a dárdaként meredt farkamat, az ő puncikája elé irányította. Hamarosan a kis vágata között éreztem a makkomat.
– Nem! Ezt nem szabad!
– Hát nem kívánsz engem? (Persze a kis huncutka, nagyon is jól tudta és érezte, hogy mennyire beindított engem, de azért rákérdezett erre.)
– De igen. Nagyon is kívánlak, de ezt akkor sem tehetjük. Ezért kérlek ne is provokálj engem, mert úgy sem lesz semmi!
Ekkor néhány centire rátolta lucskosan szűk kis hüvelyét a keményen meredő dorongom kalapjára.
– Ne Betti, tényleg ne tedd ezt! Nem szabad! Látod inkább te rontasz el engem. Na és a bikinid is túlságosan szorosra van kötve, ezért belevág a farkam oldalába és ez nekem nem jó így!
Szó nélkül leszállt rólam, kibontotta mindkét oldalt a kötést és ledobta magáról. Majd megragadta az én alsómat is és szó szerint lecibálta rólam.
– Na, most már ez sem akadály ugye?
– Hát nem, de akkor sem lesz semmisem! Legföljebb nudizunk egyet a szép napsütésben. Ekkor újra hasra fordultam ő pedig hanyatt feküdt le mellettem, de halottam hogy szipogni kezdett.
– Te sírsz? Kérdeztem.
– Igenis sírok, mert úgysem tetszem neked!
Tudtam jól, hogy a zsarolás tipikus jelei voltak ezek és bedobta a síró és sajnáltató fegyverét. Nem lehetett nem megsajnálni azt az édes kis síró pofiját és oda fordultam hozzá. A meredt dorongom ahogyan oldalamra fordultam mellette az ő irányába a csípője hajlatára nehezedett és a kalapja pedig a szemérem dombjáig is elért.
– Ó te kis butuska! Ha nem tetszenél, azt hiszed állna így a farkam a látványodtól? Nézd csak meg mennyire begerjesztettél!
– Nem nézem! Válaszolt durcásan vissza és tovább szipogott. Persze érezte ő a testén ahogyan rajta feküdt a súlyos farkam, csak a célja elérése érdekében kicsit morcosan játszotta a sértődöttet. Ekkor már én tettem a kis kezét a kemény rudamra, amiért nemhogy nem ellenkezett, hanem még meg is ragadta, de továbbra is ezt mondta; – Én tudom hogy nem tetszem neked, mert te nem akarsz velem semmit sem tenni. Bezzeg a Katának meg a Gittának mindent megteszel!
– Jó – jó, de hát ezzel én csak téged féltelek!
– Inkább engem is úgy féltsél, mint a lányodat vagy a Katát!
(Még mindig szipogott tovább, de ez inkább színlelt sírásnak tűnt mintsem valódinak.)
– Na jól van! Ha abbahagyod a sírást, akkor legfeljebb annyit engedek, amennyit a tegnap. Rendben?
– Nem! Nincs rendben! Én teljesen akarom ezt és nyomatékképen a kezével megrántotta a farkamat.
– Akkor meg semmi sem lesz és kész.
Erre még jobban rázendített a sírással. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Biztosan jó színész lenne belőle, de ha nem teszem meg vele, akkor vajon meddig durcáskodna még. Ráadásul olyan tündéri pofát mutatott, hogy nem lehetett nem sajnálni. Ha pedig megteszem vele, hogyan magyarázza majd meg az anyjának a szüzességének elvesztését. Na ezt meg is kérdeztem tőle és ő így válaszolt; – Én nem mondom el nekik!
– De ha mégis kiderül, hogy vége már szüzességednek akkor hogyan fogod megmagyarázni?

Akkor meg azt mondom majd, hogy a keresztanyu vibrátorát csentem el és ezzel szakítottam át magamnak. Még mindig könnyezett, de azért nem engedte el a keményen meredő dorongomat.
– Na nem bánom, lesz, ami lesz. Elkezdtem azt a kis zsengén tündéri cicijét puszilgatni és a kezemet pedig, a kis puncijához tettem.
Ő kissé elfordította a farkamat, hogy jobban hozzáférhessek a kis lucskos nunijához. Aztán a középső ujjamat a kis vágatába nyomtam, ami már ekkor rendesen csúszott ám. Most már teljesen abbahagyta a sírást, és csak szipogott. Miközben szívogattam a kis bimbóját, az ujjamat a puncikájában ki – be húzogattam. Ő pedig beindult a farkamon a kis kezével, én pedig az ujjamat egyre beljebb dugtam. Addig, amíg meg nem éreztem a szűzhártyája ellenállását. Ekkor fel is szisszent egy kicsit. Majd ezt kérdeztem; – Ne menjünk inkább be az ágyra?
– Ó jó lesz az itt is, csak tedd már be végre.
Végül is senki nem láthatott meg bennünket, hiszen teljesen körbefalazott volt a telek. Csak esetleg a csajok, ha mégis idő előtt jönnének haza. Bár azért ők már nem jelentenének annyira nagy problémát, mint a Betti szülei. Ez a tény azért nyugalmat adott nekem.
– De biztos hogy nem jön haza nyolc óráig a csapat?
– Igen biztos! Mondtam már, hogy épp azért nem mentem velük, mert tudtam, hogy te sokkal előbb fogsz hazaérni mint ők. Én pedig így veled lehetek kettesben.
– Na és hogyan szeretnéd?
– Mindegy az én rád bízom, csak legyen már valahogyan, mert azt akarom, hogy a te vedd el az én szüzességemet! Na és nem akarom, hogy az egész nyaralásom idején, engem csak félretolt kislányként kezeljenek a te szerinted már nagylányok!
– De hát szeretnek ezek a lányok téged és ők is csak féltenek.
– Na persze ők a nagylányok! Hát nem csak két év van közöttem és ők köztük? Ja és csak éppen abból maradnék ki, amiről már rég álmodozom a maszturbálásaim közben. Most meg itt van ez a nagy lehetőség arra, amit én a legjobban szeretnék. Te meg itt hezitálsz nekem. Talán impotens vagy?
– Szerinted az amit fogsz a kis kacsóddal arra vall, hogy impotens vagyok? Hisz amióta itt vagyok melletted folyamatosan keményen áll. Na és teszerinted ez most nem a te kis finom meztelen tested hatása rám, hanem a nagylányok miatt vagyok ilyen állapotban?

– Jó – jó hát csak vicceltem, hogy mondjak valamit. Egyébként ennek külön örülök is, hogy egy ilyen érett pasira mint amilyen te vagy, én is tudok már ilyen hatást kiváltani.

– Hát ezért nem is kell sokat aggódnod, mert túlságosan is be tudok rád gerjedni. Mint az tapasztalhatod most és tegnap a medencében is.

– Na de te se mond, hogy én nem vagyok beindulva rád?
Pedig a tegnapi eseményünk előtt még nem is mertem volna arra gondolni, hogy ez úgy fog alakulni, mintahogyan alakult. Én tényleg nem azzal a szándékkal ugrottam a medencébe, hogy aztán végül a te karjaidba kerüljek bikini alsó nélkül. Igenis a sors akarta, hogy így legyen. Ráadásul még éppen jól jött az is, hogy a többiek ott hagytak minket. Én meg csak éltem a kialakult lehetőséggel. Ugyanis akkor is egy pillanat alatt beindultam rád, ahogyan az öledben voltam. Ezért harcoltam ki tegnap azt, amit akkor tettünk. Még most is nagyon örülök, hogy ez megtörtént velünk. Most meg már a szüzességemet szeretném neked adni és te meg képes lennél visszautasítani?
– Hát szó se róla, tényleg megtisztelsz ezzel. Látom én, hogy tegnap is kiharcoltad magadnak és most is teljes erőbedobással ezen dolgozol! Tudod te nagyon jól, hogy te és a lányok vagytok a gyenge oldalam, és nem tudok ellenálmi a kéréseiteknek. Ezért élsz vissza te is a gyengeségemmel.
– Na ugye hogy én is jó vagyok, és ők sem sokkal jobbak tőlem! Na jól van, lenne egy kérdésem. Mégpedig az, hogy bevallanád nekem de őszintén, a Gittát mikor dugtad meg először.
– Hát nem túl rég volt az! Egyazon este törtét meg, amikor az unokatesódat a Katácskát is megdugtam. Tizennégy évesek mindketten. Illetve az én kislányomnak épp a szülinapja volt azon az estén. Bár akkor sem én kezdeményeztem, de szó se róla az eddigi életem egyik legcsodálatosabb estéje volt az – az este. Te pedig most még csak tizenkettő vagy!
– Rendben, én tényleg tizenkettő vagyok, de biztos hogy akkor volt az első dugásotok a Gittával? (Hu ha! Vajon mit tudhat még ez a kis démon? Talán elfecsegett még valami mást is a lányom?)
– Igen! Akkor dugtam meg őt elsőre.
– Biztos vagy ebben? Nem kamuzol? Első alkalommal totál szétkefélted a Gittát? És ha megkérdezem őt akkor ő is ezt fogja mondani?
– Na jól van bevallom neked, hogy tíz éves volt amikor első dugásunk megtörtént, de az is csak annyi volt mint ami veled volt a tegnap.
Erre Ő; – Mi az hogy csak annyi! Tudod hogy milyen jó volt az?
– Hát ennek én is örülök és tényleg jó volt ám nekem is. Tudod sokszor, ha a körülmények úgy adják a lehetőséget, egy pár perces gyorsdugás is tökéletes kielégültséget tud adni mindkét félnek.
– Na és Gitta megállta, hogy aztán négy évig ne legyen semmi? Mert én nem igen bírtam volna olyan sokáig várni.
– Hát próbálkozott ő közben többször is, de én nem engedtem egészen mostanáig.
– Szegény Gitta. Biztosan szenvedett ettől.
– Az biztos, mert később el is űzte az élettársamat.
– De a keresztanyuval szemben nem is viselkedik elutasítóan.
– Az Anikót már tutira szereti. Ám ebben valószínűleg a kis barátnője Gitta is közrejátszik, mert ők is élnek halnak egymásért.
– De hát ez jó! Nem?
– Hát persze hogy jó ez így. Kimondottan örülök én is hogy jól elvannak a lányok együtt. Harmonikusnak tűnik most a társas együttlétünk. Na de ha én most teljesen megduglak téged, akkor hogyan fogod a többiek tudomására adni azt, hogy te már nem vagy szűz? Vagy azt mondod nekik, hogy amíg ti odavoltatok a moziban teljesen véletlenül megdugtalak és odalett a szüzességem? Talán még egy szemüveget is felveszel, és ártatlan pislogó szemekkel még keresed is a földön az elvesztett szüzességedet? Jaj, hol lehet az én szüzességem? Ti nem láttátok esetleg?
– Nem – nem! Ezt én már kigondoltam mielőtt haza jöttél. Azt fogom tenni, hogy este, amikor a lányok előveszik a vibrátorokat, én is elveszek egyet és bedugom majd magamnak. Aztán a körmömmel felsértem egy kicsit a puncim belsejét, és akkor azt fogják látni, hogy véres lesz tőle a vibrátor. Ezáltal pedig értelemszerűen azt hiszik majd, hogy akkor vesztettem el a szüzességemet.
– Nahát, neked sem kell ötletért a szomszédba menni!
Ekkor arra gondoltam, hogy bevezetés képen jól kinyalom a kis csutakot. Még azért rákérdeztem; Na jól van akkor akarod vagy inkább mégsem.
Ő; – Nem látod hogy alig várom már elkezdjük!
Be is feküdtem a kis lábai közé és a popója alá raktam kezeimet, majd kissé megemeltem. Láttam, hogy a nedvei megjelent a kis összezárt vágata alsó szélén. Ezután a nyelvemet kezdtem közé fúrni és egyből jól megkavartam odabent. Olyan nagy várakozással volt, hogy máris kéjesen kezdett nyöszörögni miközben ezt mondta; Na végre már azt hittem, hogy estig fogunk dumálni. Aztán a csiklóját ingereltem a nyelvem hegyével, majd belefaltam teljesen, miközben szívni kezdtem az egészet.

Szegénykém annyira be volt már gerjedve, hogy szinte azonnal beindult az első orgazmusa. Beletúrt a hajamba, majd visítva szorította magához a fejemet. Én pedig az egész élvezete idején folytattam a szám és a nyelvem áldásos munkáját. Aztán ahogyan elengedte fejemet, kezdtem egyre feljebb haladni, miközben libabőrösre puszilgattam a kicsi testét. Mindkét kis cickóit nyalogattam, szívogattam, majd azután fel értem a nyakához és azt is finoman puszilgattam. Ettől az egész teste beleborzongott. Már ekkor érintette is a kis punciját a rángató dorongom hegye. De annyira rángatott, hogy szinte csapdosta a kis tocsogós vágatát. Ő amennyire tudta, széttárta a felhúzott térdeit és így várta vágyakozva az én felbőszült dorongom behatolását. Néhányszor bele – bele túrtam a makkommal a csúszós szemérem ajkai közé. Mígnem egyszer úgy sikerült, hogy a farkam kalapja nem elcsúszott felette, hanem utat törve magának beljebbcsusszant. Szerencsére nem nagy lendülettel tettem ezt, ezért csak a makkomat nyelte be a szoros, de nagyon csúszós kis hüvelye. Azonnal megálltam a további behatolással. Megijedtem és kérdeztem is tőle, hogy ez nem fájt? Még nem késő, biztos, hogy ezt akarod? Ő a kezeit az arcomra tette és szembe fordította az én arcomat a sajátjával, mert én akkor lefelé a puncija felé néztem éppen.
Ekkor, néhány centi közelségbe került az ajkaink. Aztán remegő hangon mondta;
– Nem! Egy csöppet sem fájt. Most már kérem szépen az egészet! Mert tudd, hogy bele is őrülnék, ha nem érezhetném magamban az egész farkadat.
Máris csókra formálta a száját és elkezdtünk finom gyöngédséggel csókolózni. Közben szép lassan egyre beljebb hatoltam csodásan bársonyos kis hüvelyébe. Hamarosan megéreztem a szűzhártyájának gyönge ellenállását. Megálltam és várakoztam, hogy táguljon a kis hüvelye. Majd visszahúztam és ismét vissza a hártyájáig. De ekkor már kissé erősebben nekifeszítettem. Újra várakoztam kicsit és miközben tovább csókolóztunk, egy kérdő hümmögést tettem. Vagyis azt akartam ezzel kérdezni, hogy akkor mehet e tovább? Ő meg is értette és duplán visszahümmögött. Tehát ezt igenként értelmeztem, ezért lassan tovább nyomtam. Ekkor egy szisszenés és testének finom rándulása kíséretében, megszűnt a szűzhártyájának finom ellenállása. Vége a szüzességének! Azonnal megálltam a további behatolással. Ő pedig becsukott szemmel, egyre erőssebben szorította az arcomat, és szívta át a nyelvemet. Biztos voltam benne, hogy fájhatott neki és ezért szorította ennyire az arcomat, de ő most bizonyítani akart nekem, hogy már igenis felnőtt a szexhez. Tehát ő tud nagylányként viselkedni.

Újra kezdtem szép lassan milliméterenként beljebb tolni, de erősen koncentráltam, mert az ellenállást nem tűrő kemény farkam semmit sem kímélne, ha nem figyelnék kellően. Törte az még így is az útját maga előtt a selymesen szűk kis hüvelyében. Ha gyorsabb lennék, akkor már biztosan ordítana a fájdalomtól, mert mégiscsak átlag fölötti mérettel áldott meg az Isten. No de lassan toltam és már a jó fele bent is volt. Ennek ellenére ő nagyon türelmetlenül várta a teljes behatolást, mert már a fenekemre rakta kis kezeit és húzott magára.  Érezhetően emelte kis csípőjét is az őt felnyársaló dorongomra. Ezzel pedig felgyorsította volna a teljes behatolást. Ekkor abbahagytam a csókolózást és súgtam neki; Ne húzz kicsim, mert ha túl gyorsan megy be, akkor fájni fog ám! Remegő hangon ő is suttogva válaszolt; Feszít ugyan, de mégis nagyon jó és már nagyon akarom az egészet érezni. Igen kiscsillag mindjárt megkapod az egészet, csak bízd rám. Rendben? Most nem szólt, csak igenlően bólogatott. Tovább toltam egyre beljebb a finom kis szűk odújába. Már egész hosszan éreztem forró hüvelyének bársonyos ölelését a farkamon, ezért tudtam, hogy a makkom mindjárt nekiütközik a méhének. Még kicsit toltam rajta és meg is feneklett. Ekkor egy nyögés kíséretében, gyengéden beleharapott az ajkamba. Éreztem, hogy remegve veszi a levegőt. Így várakoztam, majd halkan rákérdeztem; – Feszít még? Biztos hogy nem fáj?
Újra remegő hangon kaptam a választ; – Kicsit még feszít ugyan, de mégis nagyon jó.
Jól van kicsim nagyon ügyes vagy és most már tényleg nagylány lettél. Ennek hallatán kéjes mosolyra fordult a pici szája. Látszott rajta egyfajta kéjes örömmel keveredett győzelmi mámor. Még néhány pillanatot várakoztam, közben csodás érzések keringtek bennem is. Isteni volt érezni a puha forró ölelését a farkamon. Már ez maga volt a gyönyör. Még azért is külön örültem, hogy ennyire simán és viszonylag fájdalommentesen sikerült tövig nyomnom ebbe a finom szűk kis odújába. Szóval mámorban úsztunk mindketten.

Aztán már a szuszogása is kezdett felgyorsulni és nyöszörögni kezdett. A teste pedig érezhetően remegni kezdett. Pedig még csak betoltam és várakoztam. Arra gondoltam, hogy most már beindulok és megpumpálom egy kicsit, de ekkor lüktetett egy nagyot odabent a farkam. Ezt ő is megérezhette, mert ennek a hatására be is indult második orgazmusa. A kis hüvelye rángatni kezdett a farkamon és már is kitört belőle az élvezet összes létező tünete. Nyögött és nyüszített, miközben falta a számat. Tépte marta a fenekemet, annyira húzott magához, annak ellenére is, hogy teljesen a kis méhének nyomtam a makkom. Már nem is kellett pumpálnom, inkább kis kavarással tartottam szinten élvezetét. Szegénykém nagy várakozással lehetett erre a teljes behatolásra. Én pedig most meg adtam ezt neki. Kellemes érzés járta át az én testemet is, mert jó volt érezni, hogy én okozom az ő kis testének kirobbanó örömét. Nem vártam meg az élvezete végét, hanem most már lassú ütemben elkezdtem ki – be húzogatni a kéjben úszó férfiasságomat. Ezzel mintegy még tovább fokoztam örömét. A számmal visszatértem a finom kis nyakára és érzéki szívás és nyalogatás közepette pumpáltam a kis gyönyörforrását. Ő pedig most már felszabadultabban nyögdécselt, minden ütemben. Nagyon rá voltam én is gerjedve, hiszen a finom kis hüvelye csodásan ölelte körbe a felbőszült dorongomat. Most már bármelyik pillanatban be tudtam volna durrantani az édes kis gyönyörforrásába. Aztán, újra erőssebben kezdte húzni magára a fenekemet. De annyira húzta, hogy nem is tudtam teljes hosszába kihúzni a pumpálásom közben a farkamat. Inkább a hüvelye belső harmadában tudtam csak mozgatni. Biztos jele volt ez annak, hogy már is készülődőben van a következő nagyobb élvezete.
Totálisan be voltam zsongva én is és csak szívtam a nyakát, miközben tovább dolgoztam az édes kis punciját. Ekkor még jobban emelte a hangját, de egyúttal a körmeit is kezdte a fenekembe nyomni, miközben még erőssebben húzott magához. Ekkor már apró méhbökdöső és kavaró mozdulatokat tudtam csak végezni, mert amint ki felé húztam, az ő teste követte az enyémet.
Arra gondoltam, ha túl lesz ezen az élvezetén is, akkor majd kiveszem a már most is határon lévő farkamat a kis puncijából. Aztán húzok rajta kézzel néhányat és így élvezek majd rá a hasára, ne hogy televágjam magjaimmal a kis odúját. Ezért vártam még kicsit, hogy a kezdődő orgazmusát teljesen élvezze ki. De hát a gondolat és a valóság, nem mindig esik egybe. Mintha ráérzett volna, hogy ki akarom húzni az élvezetem csúcsa előtt a farkamat, mert amint kezdet a csúcsra jutni, a szétrakott kis lábait is felrakta a fenekemen lévő kezei mellé, és teljes erőből húzott magára. Még ez sem lett volna probléma, ha még tovább bírtam volna tartani magamat. De a csúcs közelében járatott farkamnak már nem sok ideje volt hátra. Már éreztem is, hogy forrnak a heréim és a kéj járja át az egész testemet. Gondoltam én, ha most nem kapom ki azonnal az élvezete csúcsán lévő kis puncijából, telespriccelem a csodás kis hüvelyét. Ezt pedig nem akartam. Ezért próbáltam kirántani, a rángatózva élvező puncijából a beindulni akaró dorongomat. Hát két centit sem jött kijjebb a farkam, mert ahogyan rántottam ki a farkam, velem együtt jött az ő teste is, annyira kapaszkodott bennem. Teljes önkívületben élvezett még ekkor a kis csutak. Most biztosan nem is gondolt arra, hogy ha nem enged el, akkor így lehet teherbe esni. Ráadásul ugyanúgy mint tegnap, megcsúszó körmeivel jól bele szántott a hátsómba. Ettől kezdve már tudtam, hogy nincs visszaút. Már az én testemet is átjárta a kéj és már az első lövésem útnak is indult. Arra gondoltam, hogy most már úgyis mindegy alapon, azt a két centinyit is nyomban visszatoltam és a méhének ütköztettem a makkomat. Így teljesen egybeolvadtan az ő kis testével, elemi erővel kilőtt spermáim sokaságával soroztam meg a totálisan felnyársalt puncijának legbelsejét.

Én már rég túl voltam mindenen, de ő még mindig görcsösen szorított magához. Ezután meglódítottam magamat oldalra, majd hanyatt, ő pedig felülre került az én testemre. Nem akartam ránehezedni a kis törékeny testére. Széttártam a kezeimet és így lazultam el. Ő pedig tovább ölelt engem és testemhez simulva feküdt tovább rajtam. Közben a kis puncijában lévő farkam, lassan kezdte erejét veszíteni.

Ekkor ezt kérdeztem tőle; – Na kicsi, mit szólsz, hogyan tetszik a felnőttek játéka? Alig tudott megszólalni. A kéjtől kipirult izzadt arcát a mellkasomon pihentette, de már úgy válaszolt, hogy a boldogság sugárzott a csillogó szemeiből, ahogyan az én szemembe nézett. Hát ez nem igaz! (Mondja ő.) Akkora élvezetben részesültem most, hogy álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen is létezik. Még a tegnapin is túltett, pedig az is nagyon jó volt. De még az is különösen kellemes volt, ahogyan éreztem a te élvezetedet. Mert bizony három becsapódást is éreztem ám, ahogyan belőtted nekem a spermáidat. Arról nem is beszélve, hogy milyen felemelő érzés ez nekem, hogy ezt a te élvezetedet az én puncim okozta neked. Most már értem a két lány ragaszkodását hozzád. De azon sem csodálkozom, hogy a keresztanyu is beléd szeretett és ideköltöztek a Katával.

– Tudod kiscsillag a te kis zsengén finom tested és puncikád, könnyedén tud részemre ilyen nagy élvezetet nyújtani.
– De a Kata és a Gitta puncija is ilyen finom mint az enyém?
– Bizony ám. Az övék is hasonlóan finomak, mint a tiéd.
– Na és a keresztanyué milyen?
– Hát az övé is rendkívül imádni való, csak az ő puncija már sokkal érettebb, ezért másképp finom mint a tiétek. Na és ő maga is rutinosabb tőletek.
– De miben nyilvánul ez meg?
– Tudod az övé sokkal izmosabb mint a tiétek.
– És ez miért jó?
– Hát azért, mert az övé úgy szorít, hogy izmos, ugyanakkor mégis puhán kellemes érzésű. A tiétek pedig zsenge, bársonyosan puhaérzésű és azért szorít, mert ugye még nincs kitágulva, tehát szűk. Ti pedig ezért vagytok olyan kellemesen izgalmasak.
– Na és az ideköltözéssel kapcsolatban meg csak annyit, hogy az élet ettől sokkal bonyolultabb! A kereszt anyádat is meg kell értened. Ő nem a szex miatt költözött hozzám. Mert nem csak a jó szex számít az életünkben, bár az sem elhanyagolható érv.
Sokkal inkább számít az, hogy a hétköznapjainkat is szeretetben éljük meg. Ne legyünk önzőek és figyeljünk egymásra. Ha így teszünk, akkor sohasem lesz konfliktus közöttünk.
És még könnyebben elviselhető lenne még az is, ha esetleg pénzhiányban küszködik a család. A te keresztanyád nem azért döntött úgy hogy hozzám költözik, mert a jó szex hiányzott neki. Bár ezt sem kapta meg a férjétől. Hanem azért mert a Lajos bátyád önző és csak saját magával törődött. A szeretet és a gondoskodás nem volt erős oldala neki.
Az én személyemben pedig megtalálta mind azt, amit a férjétől talán sohasem kapott meg. Annak ellenére, hogy most a te kis puncikádban van a farkam, én keresztanyádat nagyon imádom. Mert ő egy szeretetre méltó gyönyörű nő. Ő ezt tudja és érzi is, hogy én szeretem őt. Mintahogyan a te anyukád is hasonlóan szeretetre méltó nő. De ugyanezt elmondhatnám rólad, és a lányokról is.
– Na és te apád is egész jó fej. Ha a Lajos bátyád is olyan lenne amilyen a te apud, akkor sohasem jutott volna az eszünkbe az Anikóval, hogy összeköltözzünk.
– Tehát a szeretet és a figyelmesség számít a legjobban, az életünkben.

– Igen! Teljesen igazad van, és nekem is ilyen férj kell majd, mint amilyen te vagy.
– Lesz még neked arra időd, hogy egy hasonló férjnek valót találj magadnak, mint amilyen én vagyok. De most már zuhanyozzunk le, mert nem akarom, hogy így találjanak bennünket.

– Ugye még egyet rövid menet bel férne az időbe! (Ekkor kis kavarással kezdett mozogni, a félig meredt farkamon.)
– Nem! Ne légy telhetetlen. Talán majd egy másik alkalommal lesz még erre lehetőséged, de most már nem.
– Különben is be kell venned egy esemény utáni tablettát, ne hogy máris teherbe ess itt nekem!
Erre ő; – Na persze, ezt azért én sem szeretném ilyen fiatalon. Ezután játékosan egymást piszkálgatva, vidáman tusoltunk a medence melletti zuhany alatt. Ekkor azt kérdezte, hogy nem akarod kimosni a spermáidat az én puncimból?
– Jól van, ha ezt akarod? Máris fogtam a tusfürdőt és a tenyerembe nyomtam egy jó adagot.
– Na gyere el a vízsugár alól, hagy mossam ki neked azt az édes kis puncidat!
A háta mögé álltam, magamhoz húztam és előbb a két kis cicikére kentem a habfürdőt, és simogattam őket. Majd az egyik kezemmel lenyúltam és kis puncikát is mosogatni kezdtem. Még az újamat is feltoltam a kis hüvelyébe. Mondván ott is tisztának kell lenni. Várj, közben én is megmosom tiédet! Ő is vett a tusfürdőből, majd kissé félrehúzódott, hogy hozzáférjen és felhúzta az újraéledező farkamon a bőrt. Simogatta, húzogatta a kis kezével. Addig simogattuk egymást, mígnem újra teljesen bekeményedve himbálózott mellette a farkam. Nem akartam már többet, ezért ezt mondtam; – Na szerintem már elég tiszták vagyunk és most már tusoljunk és öltözzünk fel.
– A – a! Én nem úgy gondoltam! Inkább tegyünk még a farkadra egy kis tusfürdőt, majd bedugod nekem és azon keresztül mosod meg odabent!
– Ó te kis huncutka, már megint azon jár az eszed.
Erre ő; – Várj csak! Majd én bekenem. Erre elővette a flakont, jó sokat a tenyerébe nyomott, és körbe kenegette vele a meredt farkamat, miközben húzott rajta néhányat.
– Na, most már, te jössz!
De mivel újra felajzott engem is a viselkedése, már nem is bántam én sem, hogy még egyszer megdugjam finom és kívánatos kis punciját. Ezért azt kérdeztem tőle; Te mindig kiharcolod magadnak, amit szeretnél? Ó nem mindig, de ezt most nem hagynám ki ha lehet. Egyébként ahogy elnézem a fütyidet, neked sem lenne ellenedre! Választ már nem is várta, mert máris a nyakamba rakta kezecskéit. Ezért a feneke alá nyúltam és felvettem az ölembe. A lábaival pedig a csípőm fölött ölelt körbe és a nyakamban kapaszkodva a szemérem dombjával nyomta a hasamhoz a dorongomat és dörzsölgette hozzá. Ekkor ezt mondtam neki; – Mások előtt sohase provokálj engem, mert az biztos lebukáshoz fog vezetni!
– De hát miért?
Tudtam, hogy huncutságból kérdezi ezt, mert értette ő jól mire értem, de azért megmagyaráztam neki. – Na figyelj! A te kis harmatos tested látványa és közelsége nagyon be tud engem indítani. Egyszerűen rád gerjedek. Nem beszélve a provokatív viselkedésedről. Ezért vésd az eszedbe, hogy amit így kettesben megtehetsz, azt már mások előtt nem! Mert engem hozol kellemetlen és kínos helyzetbe. Mint látod és érzed, az ösztöneim működik és nem biztos, hogy féken tudom magamat tartani, ha mások előtt is provokálsz. Hogy néznék ki álló farokkal mások előtt. Mindezt csak azért mert te provokatívan viselkedsz velem.

– De a Kata és a Gitta testére is begerjedsz, nem?
– Hát igen, de ők már tudják azt, hogy mit, mikor és hogyan.
– De hát nekem még nincs is olyan nagy a cicim mint az övéké, mégis ilyen gyorsan megkívánsz?
– Jaj te kis butuska! Az egyáltalán nem számít, hogy mekkora cicid van! Mert neked még nem is lehet akkora melleid, mint amilyen nekik van. Tudod egy ilyen fiatal kislány a zsengeségével tudja a férfiakat lázba hozni, nem beszélve provokatív viselkedésedről és ráadásként a meztelen közelségedről. Na és az a tény benne van a tudatalattiban, hogy már milyen jót keféltem veled, ezért ez a tény maga is öngerjesztő lehet. Tehát arra kérlek, hogy viselkedj mások előtt felelősségteljesen.
– Jól van úgy lesz.
De alig mondtam ezt ki, emelkedni kezdett a felfelé meredő farkam fölé és máris vissza a kis punci nyílása felé meredő dorongom irányába ereszkedett. Igazítani sem kellett, mert elsőre sikerült ráereszkednie a tusfürdővel bekent csúszós, felfelé meredő rudamra. Annyira csúszott, hogy egyből teljesen felnyársalta magát. De a csúszósság ellenére, azért mégis látszott az arcán, hogy túlságosan gyorsan tette ez, mert amit a méhének ütközött a makkom, szinte kiakad a szeme, ahogyan szétfeszítette az iménti dugás után már újra összehúzódott kicsinyke kis hüvelyét.
– Na ugye! Nem vagy elég óvatos?
– Hát igen, de már rendben is van.
De azért várakozott még egy kicsit.
Ez persze nekem igen csak kellemesen ölelő szorítást eredményezett. Néhány pillanat múlva el is kezdett emelkedni a farkam hegyéig és aztán vissza. Ezt a lassú tempót folyamatosan kezdte fokozni. De ebben már én is segítettem neki, mert ahogyan fogtam a popóját én is emelgettem őt. Közben a Zuhany erős sugara folyamatosan, de hűsítően pásztázott miket, ahogyan alatta dugtam kis csábítómat. Úgy hat – hét perc telhetett el, amikor elkezdte a nyakamat a finom kis ajkaival szívogatni. Engem ezzel nagyon be lehet indítani, ezért szóltam is neki.
– Ne! Ezt ne tedd, mert máris bedurrantok a kis puncidba!

– Nem baj az! Hagy jöjjön csak, mert már én is ott leszek a percen. Azonnal visszatapasztotta finom kis ajkait és már nyöszörögve szívta tovább a nyakamat.
Már éreztem is, hogy kezdi az ágyékomat átjárni az a különös érzés, ami egyértelmű jele annak, hogy néhány pillanat és lövök. Ezért leálltam a feneke emelgetésével és teljesen a méhéig betolva hagytam az élvezni készülő farkamat. Ekkor éreztem azt is meg, hogy rángatni kezd bársonyos kis hüvelye. Ő gyorsan a számra tapasztotta az övét és még erősebben szorította nyakamat. Majd orrhangos nyögések közepette élvezett el a drága. Nem is kellett nekem több bíztatás, mert én is azonnal óriási orgazmus kíséretében durrantottam be, az élvező kis méhébe. Ő a lövéseimet újra megérezhette, mert amint belőttem az utolsó cseppet, levezetés képen finom mozdulatokkal rá kavart még kicsit. Aztán kis várakozás után, gyöngéden az arcomhoz simult az övével és a fülembe súgta; Nagyon szeretném, hogy még sok – sok ilyen csodás élvezetet kaphatnék még tőled, mint amilyenben részesültem a mai napon.

– Jól van kiscsillagom, én is ugyanígy szeretném, mint ahogyan te is. De remélem, hogy jól tudod, hogy a tilosban járunk és ennek megfelelően szabad ezt kezelni!
– Hát persze hogy tudom, de a Katával és a Gittával is a tilosban jársz! Nemde?
– Hát nem teljesen! Mert ugye, ők már betöltötték a tizennégy évüket, ezért ha közös akarattal tesszük ezt, akkor már nem büntethető! Bár ennek ellenére az én kislányommal való szexuális kapcsolatunkat a kívülállók nemigen néznék jó szemmel.
Ő; – De hát velem is meg van a közös akarat?
– Igen, de te még csak tizenkét éves vagy!
– Na persze tudom én ezt! De én igenis jól tudom, hogy mi most ketten mit csinálunk. Sőt az én kérésem hatására alakult ez a helyzet ki. Amit egy csöppet sem bánok, hanem inkább örülök. Úgyhogy én ezt így akarom és kész! Tehát kusti van minden olyan kívülállónak akinek ez nem tetszik. Inkább arra lennék kíváncsi, hogy szerinted ha itt családon belül tudódna ez ki, lenne balhé belőle?

– Hát nem is tudom. Talán a lányok és az Anikó nem igen foglalkoznának ezzel, de ha a te szüleid tudnák meg, akkor nagy valószínűséggel igen. Akár baj is lehetne belőle.
– És ha keresztanyu megtudná, elmondaná anyáéknak?
– Nem is tudom. Bár eléggé megértően fogadja a lányával és a Gittával való kapcsolatomat is.
(Azt nem is említhettem neki, hogy Anikó még a saját húgát is beszervezte nekem, aki történetesen épp a kis Betti anyja.)
– Végül is előbb voltam szexuális kapcsolatban a lányokkal, mint a keresztanyáddal. Na és éppen ebből a kapcsolatból alakult az ki, hogy összehozott bennünket a sors. Ő ezt nagyon jól tudja, ezért hálátlannak és önzőnek érezné magát a lányokkal szemben, ha ezt ellenezné.
– Na persze én ővele sohasem éreztetném azt, hogy a lányokkal is szeretek dugni, mert én nagyon megszerettem őt és el is kívánom idővel venni őt feleségül.

– Na az jó lesz, hogy elveszed őt, mert akkor én is többször jöhetek majd ide hozzátok nyaralni.

– Tudod te azt, hogy én a munkám miatt hetente kétszer, háromszor szoktam Budapestre utazni, különböző üzleti tárgyalásokra?
– De jó! Mert akkor biztosan jössz majd hozzánk is ugye?
– Hát persze, majd néha hozzátok is benézek. Ekkor az erejét vesztet farkam kicsusszant a puncijából.
– Na jól van, most már tényleg fejezzük be a tusolást, és öltözzünk fel, mert mindjárt hazaérnek a többiek.
Felöltöztünk, majd adtam egy tablettát a Bettinek, amit azonnal be is vett. Aztán a tükörbe néztem, hogy beszárítsam a hajamat. De közben észrevettem, hogy bizony rendesen ki van szívva a nyakam.
– Na most meg mit tegyek? Pánikszerűen hívtam a Bettit.
– Nézd, kiszívtad a nyakamat! Ezzel pedig le fogunk bukni!
– Ó nem nagy ügy, majd kenek rá egy kis púdert, és nem is fog látszani. Meg is tette és sikerült egész jól elfedni.
Úgy félóra múlva meg is jött a mozis csapat.
Érdekes módon, azon az estén senki nem kezdeményezett semmit sem már. Vacsora után természetes módon az Anikóval aludtam, de ő sem kezdeményezett. Nem is bántam ezt, hisz meg volt már az nekem ma is. A három lány pedig együtt és egy szobába mentek aludni. Én még fent voltam, amikor már az Anikó el is aludt mellettem. Elgondolkodtam magamban az e napi eseményeken a kis Bettivel kapcsolatosan. Arra a megállapításra jutottam, hogy annak ellenére, hogy az Anikót imádom és szeretem, mégis nagyon rágerjedek a fiatal lányokra. Úgy Bettire és Katára, mint a Gitta lányom finom testére is. De mindezek ellenére örömmel töltött el az a tény, hogy Anikó ott alszik mellettem. Ő mindenképen a nyugalmat és a jövőt sugalmazta a jelenlétével nekem. De hát mindegyik lány izgalmas volt számomra és szerettem is őket. Miközben ezeken elmélkedtem, átszűrődött hangok hallatszottak a lányok szobájából. De nem értettem belőle igazából semmit sem. Közben pisilnem is kellett, ezért ki mentem a hálóból. Ahogy kijöttem, már jobban hallottam miről megy a téma a lányok között. Épen a lányom mondta a kis Bettinek; – Na, akkor lássuk, hogy meg mered e tenni ezzel a nagy szerszámmal, hogy bedugod magadnak!
– Azt hiszitek, hogy nem merem megtenni?
– Igen azt.
– Na akkor figyeljetek! Mondta a kis Betti.
Kis idő múlva, olyan hangok hallatszottak ki, mint amikor átszakad a szűzhártya és ezért felszisszen az illető. Na gondoltam, hogy a kis Betti éppen most vágja át a lányokat és játssza el a szüzessége elvesztését. Ezzel pedig azt kívánja bizonyítani előttük, hogy már a szex terén ő is teljesen egyenértékű nő a Gittával és a Katával. Nem is hallgatóztam tovább. Elmentem pisilni, majd visszaérve helyemre, Anikóhoz bújtam, és öleltem meg a kellemes tapintású gyönyörű testét. Rövid idő elteltével én is elaludtam.