Hármasban a szex egy másik dimenzió az erotikában – erotikus történet
Már jó ideje csak figyeltük a csajokat a buliban. Fáradtak voltunk és csak inni jöttünk le. Nekem akkor már évek nem volt állandó partnerem, csak alkalmiak.
Ekkor megérkezett Barbi – a barátom barátnője – másik két lánnyal, Zsuzsival és Nórival. Zsuzsi alacsony volt vékony, tökéletes testű, hosszú barna hajú. Nóri magasabb, kis mellű, és rövid szőke hajú. A két lányon látszott hogy jó barátnők. Kicsit dumáltunk, aztán Zsuzsit elhívtam táncolni. Éppen lassú tánc jött, és összesimulva táncoltunk, mikor Zsuzsi megjegyezte:
– Hogy lehet hogy évek óta nincs barátnőd?
– Honnan tudod?
– Ildi mondta
– Hát nem szerettem bele senkibe
– De azért voltak kalandjaid?
– Persze!
– És engem is kalandnak gondolsz?
– Nem. Veled egyenlőre csak táncolok.
Kicsit meglepett ez az utolsó kérdés, de szeretem szex témában az ilyen rámenős lányokat. Azért nem gondoltam semmi különösre csak az „egyenlőre” szót megnyomtam, játszunk kicsit!
A következő szám alatt finoman a fenekére ejtettem a kezemet. Nagyon formás kemény feneke volt. Finoman simogattam, és miközben néha hátradőlt, erotikusan táncolt csak úgy véletlenül belecsókoltam a nyakába. Éreztem ahogy megremeg. Ekkor felnéztem és megláttam Nórit, amint minket néz és mosolyog. Ettől kicsit zavarba jöttem. Ezt Zsuzsi is észrevette és megkérdezte:
– Nem akarsz egy kicsit Nórival is táncolni? Annyira egyedül van…
– Miért küldesz el? Untatlak?
– Nem csak szívemen viselem a barátnőm sorsát. Nálunk minden közös…
– Tehát most már én is minden vagyok – mondtam, és elmosolyodtam. Kezdtem érteni mire megy ki a játék. – Ugye ti nem vagytok leszbikusok?
– Nem de néha azért megfordult a fejünkben hogy ki lehetne próbálni.
– Például most?
– Hülye kérdések helyett inkább menj táncolni vele!
– Hát legyen – és elmentem Nóriért.
Éppen egy latin tánc jött, de mintha erről Ő tudomást sem vett volna. Hozzámdörgölözve táncolt annyira erotikusan, hogy a farkam a sötétben is tökéletesen látható volt a farmeron keresztül – hát még mennyire érezhető!!. Egy erős „fenékhozzámdörzsölés” után Nóri megkérdezte:
– Csak nem máshol jár az eszed?
– Az nem az eszem. De nagyon máshol jár!
– Csak azt nem tudom, hogy nálam történt ez a kis malőr, vagy Zsuzsinál?
– Ez tökéletesen, előre megfontolt összjáték volt.
Mindketten nevettünk, és mintha ez természetes lett volna, megfogtuk egymás kezét és elindultunk kifelé. Zsuzsi természetesen csatlakozott hozzánk. Én sem értettem mitől ez a szavak nélküli kommunikáció – bár utalások történtek, de mindhárman tudtuk, hogy ami most következik, az életünk egy meghatározó éjszakája lesz.
Kint a taxiban hátul ültünk, én középen. A taxis kicsit furcsán nézett amikor az egyiklány után a másikkal is érzékien csókolóztam, de inkább nem is nézett hátra.
– Ti gyakran csináljátok ezt?
– Mit? – kérdezte ártatlanul Zsuzsi miközben Nóri masszírozta a jelen pillantban legnagyobb testrészemet
– Hát a felszedünk egy srácot ketten játékot?
– Nem, ez az első eset. Kicsit kellett is innunk hogy legyen bátorságunk- Ezt Nóri mondta és természetesen közben Zsuzsi masszírozott.
– Ildi mesélt pár dolgot rólad, és gondoltuk kipróbáljuk ezt is, veled! – mondta Zsuzsi, és Nórin volt a masszírozás sora.
– A többit megbeszéljük reggel, jó? – mondtam, mivel megérkeztünk.
Fent a lakásban aztán elmentem kinyitni egy üveg pezsgőt. Mire visszaértem a két lány már csak egy szál bugyiban nyalogatta egymást. Csendben leültem, elkezdtem kortyolni a pezsgőmet, és rágyújtottam egy szivarra. A két lány észrevett, de a műsort nem hagyták abba. Lassan lekerült Nóriról a bugyi, felém fordult hogy láthassam szőrtelen punciját, és Zsuzsi fejét az ölébe nyomta. Gyönyörű látvány volt ahogy a puha női nyelv ami öt perce még az én nyelvemet kergette, most teljesen eltűnik egy nedves rózsaszín punciban, ahol pár perc múlva a farkam fog eltűnni. Zsuzsi kb. 5 percig nyalogatta Nórit, amikor már látszott Nórin az erős hevület. Rám nézett és intett a szemével. Odamentem, melléültem, és ő félrehajtott fejjel elkezdett szopni. Ezt meglátta Zsuzsi és abbahagyta a nyalást:
– nem ér, eddig is én dolgoztam és most az élvezet is a tied?
– nyugi, mindjárt te jössz! – mondtam nevetve.
A két lány egyszerre szopta, nyalta, szívta a farkamat. Mikor úgy gondoltam hogy lassan elég, akkor hanyatt feküdtem, a két lány rám ült egymással szembe, Nóri bevezette a farkamat jól előkészített puncijába, Zsuzsi punciját meg én kezdtem előkészíteni.
Nem elég hogy a punci szép volt, szőrtelen és rózsaszín, még az íze is valami földöntúli érzést váltott ki belőlem. Annyira lefoglalt az élvezet, hogy közben nem vettem észre hogy a másik lány leszállt a farkamról.
-Elég volt?
– Váltanék lassan…
Helycsere következett és az egyik ámulatból a másikba esve (ez az íz is elég kellemes volt) folytattam a nyalást. Azt hiszem a farkam és a nyelvem együtt jó munkát végzett, mert csak azt éreztem hogy a combjai ráfeszülnek a fejemre, megremeg, és szépen ledől oldalra mellém az ágyra. Zsuzsi abbahagyta a mozgást a farkamon, és érdeklődve figyelte elalélt barátnőjét.
– Lehet kicsit csak az enyém ez a nagy mackó? -kérdezte tőle
– Hát még egy pár perc amíg magamhoz térek. Vidd.. – és mosolygott
Zsuzsi hanyatt feküdt és hagyta – most először az este folyamán – hogy én irányítsak. Szépen felhúzta a térdeit, és hagyta hogy lássam a gyönyörű, mostanra eléggé kitágult lukat. Lassan bevezettem a farkam és megálltam. Nála sem múltak el nyom nélkül az utolsó percek, mert elkezdett mozogni. Ez elég jól hatott rám, szinte erőlködnöm kellett hogy ne menjek el. Úgyhogy elkezdtem mozogni és irtózatosan tempóban keféltem. Jött az első orgazmus, de alighogy lecsendesedett már mozgatta is a lábát a fenekemen mutatva a ritmust a következő orgazmushoz. A második élvezése még erőteljesebb volt hangosan nyöszörgött, rázkódott, és a végén mozdulatlanul feküdt csukott szemmel. De mosolygott. Erotikusan. Hirtelen Nóri hangját hallottam meg – szinte elfelejtettem hogy ott van, könyörgően mondta: nekem is jár még egy!
Gyorsan helyet cseréltek – már amennyire ez Zsuzsi elgyengült állapotában gyorsan meg, és Nóri bevezette magának a farkamat.
Őt is elkezdtem gyors iramban dugni. Mikor hirtelen jött az első hangos sóhaj, és kérdően néztem rá, csak annyit felelt: – Játszottam kicsit magammal amíg ti végeztetek.
Miközben dolgoztam éreztem hogy Zsuzsi jön oda hozzánk, és elkezd felváltva csókolózni velünk. Elég szokatlan érzés volt ez is, hogy valakivel dugok, de más mellét simogatom, és mással csókolózom.
Ez már komoly szex, Nórinak is hamar jött a második orgazmusa és az is igen hangosra sikerült. Ezt már én sem nagyon bírtam, és kihúztam a farkam, egyenesen Zsuzsi szájába. Ő nagy élvezettel kezdett el szopni, és mikor érezte hogy nálam is itt a vég, kivette a szájából és lágyan a kezével Nóri szájába fejte az egészet majd lehajolt és Nórit megcsókolva elvette ami jár neki.
Öt percig tarthatott a két lány csókcsatája, közben én jó házigazdához illően hoztam pezsgőt és cigit. Leültünk egymás mellé és simogatások közepette kortyolgattuk a pezsgőt, ittuk a cigit és néztük egymást. Egyszer csak Zsuzsi megszólalt és azt mondta Nórinak:
– Szerintem tartsuk meg…
– Várjuk meg mit nyújt nekünk ha elszívtuk a cigit – mondta Nóri és elkezdte lágyan izgatni a hüvelykujjával a makkom tövét…”
Csak pár lépésnyi az út a konyha és Aurél szobája között, mégis jó időbe telik, mire odaérkezünk az ágyához, mert az utat arra használta fel, hogy megszabadítson a felesleges ruháimtól. És – nagyon helyesen – úgy itélte meg, hogy a következendőkben egyetlen ruhadarabra sem lesz szükségem. Így most már mindketten teljesen meztelenül simulhatunk egymáshoz. Idejét se tudom már, hogy mikor éltem át utoljára ezt az utánozhatatlan érzést, ahogy átölel egy erős kar, és meztelen melleim hozzáérnek egy férfi forró bőréhez. Aurél szája megint az enyémet keresi, gyengéd csókjában benne van a hála és a köszönet az előbbi gyönyörért, amit kapott tőlem. Kicsit csillapodott az én izgalmam is, már nem érzem azt a sürgető vágyat, szeretném inkább sokáig élvezni az érintését, az ölelését.
Feljebb húzódom, a fejét a melleim közé húzom, a lábammal végigsimítom a combját, aztán átkulcsolom vele a derekát, és hagyom kicsit pihenni az ölelésemben. De azért közben simogatom a haját, a vállát, azt az izgatóan vastag karját. Lassan az ő keze is elindul a testemen felfedezőútra, a szája elnyílva becézgeti a mellem. Bizsergető érzés kelt bennem, ahogy az ajka és a nyelve hegye hozzáér a bőrömhöz, és ez a bizsergés hullámokban indul meg az ölem felé. Öntudatlanul egyre szorosabban szorítom magamhoz a lábammal, szeméremdombomat a hasához nyomva kicsit el kezdek mozogni. Egyre hevesebben simogatjuk egymást, amikor pedig szájába veszi a mellbimbóm és picit megszívja, érzem, hogy egy újabb nedvesség hullám indul el a belsőmben a gyönyörök kapuja felé. Kezdem elveszteni az öntudatom, kellemes bódultság önti el a tagjaim, ahogy a hátamra fordít. A másik mellem ízleli meg miközben fölém és a lábam közé fekszik.
Már nagyon várom, hogy belémhatoljon, de elhúzódik, és feltérdel. Rámmosolyog, két kezével végigsimítja az arcom, aztán a melleim, végül a combomnál állapodik meg a keze. Határozott mozdulattal alányúl és megemeli a lábam. Teljesen felhúzza és összezárja a combjaim, aztán érzem, hogy egy kemény kispárnát tesz a derekam alá. Szokatlan, de éppen ettől izgató érzés, ahogy szinte összegömbölyödve és a fenekemet felkínálva fekszem a hátamon, nem is látva, hogy mit csinál velem. Kicsit kiszolgáltatottnak érzem magam, és bizonytalan vagyok abban, mit is akar, de bízom benne, hogy olyat, ami jó lesz. Változtat a fogáson, már csak az egyik kezével tartja a lábam, a másikat végighúzza a combomon egész a fenekemig. Ahogy elkezdi a hátsó felem simogatni feltámad bennem a sanda gyanú, hogy nem hagyományos módon akar szeretkezni, de olyan izgató a simogatása, hogy ebben a pillanatban nem is bánnám. De aztán úgy tűnik, csak bevezetőnek szánta ezt a részt, mert a keze otthagyja a fenekem és feljebbcsúszik. Feljebb és beljebb.
Először csak a hüvely bemenetét simogatja végig, de aztán két ujjal is belémcsúszik, úgy izgat. Nem mondom, igazán kellemes az érzés, de többre vágyom, mint az ujjai. Ő azonban nem kapkodja el a dolgokat, és eddigi tevékenységét kiegészíti azzal, hogy a hüvelykujjával a csiklóm kezdi gyöngéden masszirozni. Most már aztán tényleg nem bírok magammal. Hozzá nem férhetek, így csak az ágy takaróját markolászom izgalmamban. Mély sóhajok törnek ki belőlem, a testem egyre inkább kezd ütemesen megfeszülni, a hüvelyizmaimmal is próbálom megfogni az ujjait. És amikor már – már kezdem azt hinni, hogy így fogok elmenni, mert az izgalmam csúcsára érek a simogatásától, akkor kiderül, hogy még mindig tartogat számomra egy kis meglepetést. Elhúzza a kezét, és azt veszem észre, hogy a szájával hajol rám. Ahogy végignyalja a csiklóm, kitör belőlem egy kis sikoly. Ott is hagyja a tájékot rögtön, mintha nem akarná, hogy még elélvezzek. Végigpuszilgatja és – nyalogatja mindkét combom belső oldalát és a szeméremajkaim, aztán még lejjebb csúszik, és azt a kicsi, de annál érzékenyebb területet kényezteti, ami a gát és az anusz között van.
Ezt sose csinálta még nekem senki, nem is tudtam, hogy ilyen féktelen kívánást lehet gerjeszteni bennem íly módon. Mert most már minden eddiginél jobban kívánom, hogy végre betöltse valami azt az üresen áhítozó űrt, amit magamban érzek, és nem csak az ölemben, hanem a fenekemben is. Mintha csak kitalálná a gondolatom, megmozdul és végre a kemény és vaskos hímtagját érzem a combjaim tövénél. Egy pillanatig még mindig kivár, mint aki csak játékosan megsimogat azzal is, de aztán egy mély sóhaj kíséretében elmerül bennem. De akkor aztán tövig belémnyomja a merev szerszámját, érzem, ahogy a heréi a fenekemhez simulnak. Végighullámzik rajtam a beteljesülés megkönnyebbítő érzése, akarom, hogy maradjon még így bennem, teljesen betöltve. Így is marad, de nem sokáig, hanem pár szívdobbanásnyi idő múlva szinte teljesen kihúzza magát, hogy kis lökésekkel még inkább izgassa a gát környékét. Aztán egy hirtelen lökéssel megint tövig nyomja magát. Leírhatatlan, ahogy az izgalmam csúcspontján hirtelen jön megint a beteljesedés érzése.
Megint csak a takaróba tudok belemarkolni szenvedélyes erővel gyönyörömben és megint sikítok. Úgy látszik, tetszik neki a reakcióm, mert megismétli az elöbbi kis játékot. Egyszerűen játszik velem, játszik a testemmel, és élvezi, hogy teljesen kiforgathat magamból. És én boldogan hagyom, hogy ezt tegye velem. Amikor aztán harmadszor is épp csak a makkját belémdugva ingerel, az ujjai is beszállnak a játékba. A végbélnyílásom kezdi el simogatni közben, és amikor egy hirtelen mozdulattal megint teljesen belémhatol, akkor párhuzamosan az egyik ujja is becsúszik a fenekembe.
Ezt már nem bírom tovább, megremeg az egész testem, aztán elernyed, és végigvonul rajtam egy édes forróság. Hosszan lüktet az ölem a farka körül, és ő mozdulatlanul megvárja, míg végül egy mély, jóleső sóhallyal nem jelzem, hogy most már megnyugodtam az orgazmus után. Akkor kiveszi a kezét belőlem, leengedi a lábaim és fölém fekszik. Mosolyogva néz rám, hálásan visszamosolygok és magamhoz ölelem. Összefonódik a szánk egy hosszú csókban, és még tart, amikor lassan elkezd mozogni bennem. Érzem, hogy új csúcs felé indít el ez az ütemes mozgás, egyre hevesebben öleljük és csókoljuk egymást. Nem is kell sok idő, hogy megint megremegjek alatta, és még tart a lüktetésem, amikor felnyög és ő is összerándul egy párszor.
Sokáig fekszünk még így összefonódva, mozdulatlanul. Lassan lecsillapodik a lélegzésünk, de érzem, hogy a szívünk még sokáig gyorsabban kalapál, mint rendesen.
Aztán kicsit elhúzódik tőlem, és csak néz hosszan a szemembe. Mintha egy kérdésre keresné a választ benne. Nem tudom, mit olvashat ki belőle, de bizonyára jó dolgot, mert megnyugodva bújik megint oda hozzám, és csókol meg gyöngéden.
Fekszünk még egy kicsit, de aztán elkezdek mocorogni, érzem, hogy ideje kimennem, ha nem akarok foltot ejteni ezen a szép takarón, amit az előbb szenvedélyemben majd szétszaggattam. Mire rendbeszedem magam, és a padlón heverő ruháimat felkapkodva visszatérek, már üres a szoba. Hallom, hogy Aurél a konyhában motoz, s kisvártatva félig felöltözve egy pohár üdítővel tér vissza – nekem.
– Gondoltam, biztos kiszáradt a torkod – mondja kaján mosollyal.
– Hát én már csak ilyen hangos nőszemély vagyok – vigyorgok rá vissza.
– Lejáratsz itt engem a szomszédok előtt! Mit fognak gondolni rólam? – morogja enyhe megrovó hangsúllyal, de közben kuncog is, miközben én iszom.
Néz még egy darabig mosolyogva, aztán azt sóhajtja: – Nem néztem volna ki belőled, hogy ilyen szenvedélyes is tudsz lenni.
– Vannak még a tarsolyomban ilyen kis titkok – mosolygok vissza sokat sejtetően. És kérdő tekintetét látva hozzáteszem huncutul:
– Talán meg is osztok veled egyet – kettőt belőlük. Persze, ha addig nem halok éhen! – teszem hozzá célzatosan.
Megérti, hogy mire gondolok és fordul is vissza a konyha felé. Még ülök egy kicsit az ágy szélén, és próbálom felfogni, hogy mi is történt. És reménykedem benne, hogy lesz még folytatása a dolognak a szextörténetek között.