Szexhírek cikkek

Hatéves korában megerőszakolták, most könyvet ad ki

tetovalt_belga_lanyElőzmény: Bepereli a tetoválásait készítő mestert Kimberley Vlaminck. A lány ugyanis elszenderedett a tetováló asztalon, a fiatalember pedig három csillag helyett ötvenhatot varrt a tizennyolc éves belga lány arcára. Kimberley szerint a férfi nem beszélt angolul és franciául, ezért nem értette, mit kér tőle.
Három csillagot szeretett volna arcára a tizennyolc esztendős Kimberley Vlaminck és állítja: ezt világosan el is mondta a belga Courtrai város tetoválószalonjában. Kimberley ezek után elszenderedett az asztalon és mikor felébredt ötvenhat csillag virított az arcán.
– A tetováló mester román volt és nem értett rendesen franciául, úgyhogy angolul is elmondtam neki, mit szeretnék. Aztán elaludtam és erre a rémálomra ébredtem! Tönkretette az életemet, nem merek kimenni az utcára sem! – mondta a Daily Mail című lapnak a lány, aki be akarja perelni a szalont és a mestert is.
A Tattoo Box bolt vezetője, Rouslan Toumaniantz azonban biztos benne, hogy lány azt kapta, amit kért és jogtalannak tartja, hogy bíróság elé akarják hurcolni őket. Kimberley plasztikai sebésszel ugyan eltávolíttathatja a nem kívánt csillagokat, az viszont tízezer euróba (2,8 millió forint) kerülne, amire nincs pénze.
Most: Önéletrajzi könyvet ad ki az a belga lány, akinek tavaly 56 csillagot tetováltak az arcára. A megrázó könyvben szörnyű gyerekkoráról mesél. Most önéletrajzi könyve jelent meg, melyben sanyarú gyermekkoráról mesél, melyet az alkoholizmus, az erőszak és a szexuális zaklatás határozott meg.
Kimberley például elmeséli, hogyan erőszakolta meg hatéves korában nagynénje pedofil szomszédja.
– Anyám egy alkoholista ribanc. Apám is piás és még tolvaj is. Egyszer apám menet közben kidobta anyámat az autóból. Bár az is lehet, hogy magától esett ki, annyira részeg volt – mesél a belga lány, aki most szeretné folytatni a tanulmányait. Kozmetikusnak készül és családot alapítana.
[Bulvár]

Leave a Reply