Hétköznapi amazon – S/M történet

Móninak hívták, 29 éves, 160 cm magas, hosszú fekete hajú lány volt. Az Interneten, egy chat-szobában találkoztunk. Először csak semleges témákról beszélgettünk, ahogy mindenki más is: merre laksz, mivel foglalkozol? Másnap is ott volt, és harmadnap már direkt azért léptem be, hogy rákeressek. Naponta beszéltünk, része lett az életemnek. Képet és telefonszámot cseréltünk.
Pár hét múlva, amikor már jól egymásra hangolódtunk, mellékesen megemlítette, hogy találkozhatnánk, ha nem bánom, de van valami, amit el kéne mondania. Bíztattam, mondja bátran.
– Kicsit S/M vagyok… – írta.
– Ez Nálad mit jelent? – kérdeztem. Tényleg kíváncsi lettem.
– Szeretek küzdeni – közölte. Csodálkoztam kicsit, mert a képein egy teljesen átlagos, hosszú hajú lányt láttam. Igaz, sportosabb kiállása volt, mint a többieknek, és a szemében is volt valami érdekes és vonzó, de most tényleg meglepett.
– Hogyan? Igaziból? – kérdeztem.
– Aha, hogy legyőzzelek – felelte. – Ez csak komolyan izgalmas…
Később már nem említette a témát újra. Aztán le kellett utaznom éppen abba a városba ahol lakott. Megbeszéltük a találkozót munka utánra egy presszóba. Egyszerű kis beszélgetésre gondoltam, minden további nélkül. Bár a leveleinkből elég jól kiismertük egymást, de a személyes találkozás mégiscsak más…
Fél öt volt, amikor a cukrászdába érkeztem. Negyed órával korábban érkeztem, és úgy ültem le, hogy szemmel tarthassam a bejáratot. Aztán elmúlt a megbeszélt idő, de senki hasonló nem lépett be az ajtón. Kicsit letört lettem, hogy megint lyukra futottam, amikor a legtávolabbi félhomályos sarokból felállt Ő, és odajött hozzám.
– Szia – mondta. – Onnan figyeltelek kicsit, nem baj?
– Mikor jöttél be? Észre sem vettelek! – mondtam.
– Még előtted – mosolygott, és leült mellém.
Kicsit vontatottan indult a társalgás, mind a ketten zavarban voltunk. Később, amikor már felszabadultabban beszélgettünk, megkérdezte, hogy hazaviszem-e. Természetesen igent mondtam.
Ahogy a kocsi felé mentünk, belém karolt. Éreztem a testét a vékony ruhán keresztül, ahogy hozzám simult. Pár perc alatt a házhoz értünk, ahol minden ablak sötét volt.
– Nincsenek itthon? – kérdeztem.
– Egyedül élek. – mondta. – Csak a neten írtam, hogy van két gyerekem, mert a komolytalanokat ki akartam szűrni. – mindezt pajkos mosollyal mondta. – Bejössz?
– Ha szabad… – mosolyogtam én is.
Bekísértem, néztem, ahogy ajtót nyit, és felkapcsolja a villanyt. Átlagos, kényelmes ház volt, minden túlzás nélkül.
– Hol a birkózószőnyeg? – kérdeztem, visszautalva a hetekkel korábbi beszélgetésre.
Felkapta a fejét, hosszan és furcsán nézett rám. Megijedtem, hogy valami óriási hibát követtem el. Aztán végigmért, alaposan, tetőtől talpig.
– Máris harcolni akarsz? – kérdezte.
– Persze, hogy nem, nem akarlak lerohanni – próbáltam menteni a menthetőt.
– Nem baj, ha gondolod, ne húzzuk az időt. Több mered a lényegre – mosolyodott el végre. – Hoztál valami ruhát hozzá? – kérdezte.
– Hülye kérdés volt, nem volt nálam semmi a kocsi kulcson kívül.
– Na jó, gatyában leszel – döntötte el, és ledobálta a ruháit.
Egy szál bugyiban állt előttem, én pedig a meglepetéstől szólni sem bírtam. Nagyon jó alakja volt: kicsi, kemény, hegyes mellek, vékony fiús csípő, hosszú, elegáns, hosszú combok. Látta rajtam, mennyire meg vagyok lepődve, és hogy teljesen leblokkoltam, és felnevetett.
– Na, készülődj már neki – mondta. – Segítsek?
Én is levetkőztem, csak az alsónadrág maradt rajtam. Kicsit tartottam ettől a pillanattól. Én teljesen átlagos pasas vagyok, és itt állok szemtől-szemben egy helyes, kedves lánnyal, egy szál gatyában, egy fényesen kivilágított szobában. Hülye egy helyzet…
– Gyere már – mondta, és a kezemnél fogva húzott a hálószoba felé.
A háló sokkal nagyobb volt, mint gondoltam. Hatalmas, tágas szoba, nagy franciaágy a fal mellett.
– Ott hátul van az aréna – mosolygott. – Ha akarod, kipróbálhatjuk…
Egy másik helyiségbe vezetett, ami az ágy mellől nyílt. Ilyet még nem láttam! Normális méretű, de ablaktalan szoba, amit elöntött a mennyezetre szerelt neoncsövek hideg fehér fénye. Valaha gardróbnak épülhetett. A padlón szabályos, zöld birkózó szőnyeg, amit utoljára az iskolában láttam. A falak mellett szintén.
– Egy barátom csinálta, klassz, mi? – kérdezte. – Kipróbáljuk?
– Persze – nyögtem ki. A szám teljesen kiszáradt az izgalomtól.
Felálltunk egymással szemben. Hagytam, hadd kezdeményezzen, nem tudtam, mire gondol valójában, igazi harcra vagy csak játékra.
Hirtelen hozzám lépett, a nyakamba kapaszkodott. Én is a nyakához nyúltam, amikor szabályosan felugrott rám, a derekamra fonta a lábát, és lerántott a földre. Térdre estem, éreztem a combjainak szorítását a derekamon. Meglepően erős volt, alig kaptam levegőt. Próbáltam benyúlni a derekam és a combja közé, hogy lefejtsem magamról.
– Húzhatod a hajam, ha akarod – suttogta.
A háta mögé nyúltam, belemarkoltam a hajába, és finoman meghúztam.
– Keményebben – suttogta ismét. – Így nem mész semmire!
Erősebben húztam a haját, teljesen hátrafeszült a teste. A mellei a szemem előtt ugráltak, és éreztem, hogy tovább erősödik a szorítás a derekamon. Lassan a hátára döntöttem, és közben sikerül a kezemet lenyomni az oldalam mellé. Kezdtem kicsúszni a szorításból. Későn vettem észre, hogy ez csapda: ahogy a jobb lába a vállam fölé került, ismét összezáródtak a combok. Egyik oldalt a karom alatt, másik oldalt pedig a nyakam mellett volt a lába, amit a bokájánál össze is kulcsolt. Alig kaptam levegőt, de a haja még mindig a markomban volt. Mozdulni sem tudtam, a haját pedig hiába húztam, most már teljes erőből. A másik kezemmel fogást kerestem a combján, éreztem az izmokat a selymes bőr alatt.
Már arra gondoltam, hogy szégyenszemre két perc után feladom, amikor rájöttem, hogy a teste valószínűleg a majdnem a lábam között van, de a haját húzó karom útban van ahhoz, hogy én is átfogjam őt. Elengedtem a haját.
Felkacagott, azt hitte győzött. A földre tette a kezeit, oldalra akart fordítani a combjaival. Ekkor kulcsoltam át végre a testét valamivel a dereka fölött a lábaimmal. Izgalmas és furcsa érzés volt, éreztem a vékony, de erős, szívós testet, ahogy szabadulni próbál. Erősítettem a présen, és lassan szorítottam ki belőle a levegőt.
Nem tudom, meddig feküdtünk így a szőnyegen összefonódva. Sem neki, sem pedig nekem nem volt esélyem a szabadulni.
– Oké, ez döntetlen! Kezdjük újra, vagy így maradunk reggelig? – kérdezte.
– Kezdjük újra – egyeztem bele, és elengedtem.
Amikor újra kaptam levegőt, feltérdeltem. Ő már térden állva várt, és rögtön rám vetette magát. Nem hagytam magam, átöleltem a karjai alatt és a hátára döntöttem. Vigyáztam, hogy ne tudjon közben ismét ollóba fogni, a lábai közé nyomtam a térdemet. A combjai az enyémre fonódtak, és éreztem, hogy innen nem könnyen fogom tudni kiszabadítani. Az államnál fogva feszítette hátra a fejem, miközben a másik kezével a hajamba markolt. Én is megtaláltam az ő haját, a csuklómra csavartam, és húzni kezdtem. Éreztem, ahogy lassan forogni kezdünk, és fölém kerül.
Egészen felemelkedett, eltávolodott tőlem, de a lábamat keményen fogva tartotta még. Oldalra húztam a haját, a forgás folytatódott, már oldalt feküdtünk. A tenyeremmel próbáltam lefelé nyomni a lábát, hogy kiszabadítsam a magamét… de nem igazán sikerült, ezért keményen a combjába markoltam. Ez hatott, aprót sikoltott, és elengedett. Most én próbáltam ollóba fogni a derekát, és sikerült is. Megszorítottam, ahogy az előbb. Erre keményen belecsípett a mellbimbómba, közben a szemembe nézett, húzni és csavarni kezdte.
– Hé! Ez nem ér! – mordultam rá.
– Dehogynem ér! Védd meg, ha tudod! – mosolyodott el, és folytatta a szadizást.
Érezte, hogy jó úton jár, mert a lábaim szorítása teljesen erőtlenné vált, annyira meglepett ez a támadás. Elengedtem a haját, és fesztettem hátra a kezét. Közben éreztem, hogy a másik keze a másik mellbimbóm felé tapogatózik.
– Visszakapod – leheltem felé, amitől csak szélesebb lett a mosolya.
– Nekem bejön, ha keményebben nyúlnak hozzám – mondta két csavarás között.
Nem vártam további bíztatásra, megmarkoltam a mellét én is, és megszorítottam. Óriásit vonaglott, és éreztem, hogy átnedvesedik a nadrágom. Ismét átfogtam a derekát a lábaimmal, ő pedig minden újabb szorításnál megvonaglott. De nem adta föl, tovább kínozta a mellbimbómat ő is. Aztán éreztem, ahogy a lábam közé préseli a kezét és megmarkolja a farkamat. Erősen húzta felfelé, attól tartottam, hogy letépi… és akkor éreztem, hogy elélvezek.
Elengedtük egymást, szótlanul ziháltunk. Lassan négykézlábra álltam, hogy felemelkedjek.
– Ez klassz volt! – szólt. – Még egy menet?
Nem várt válaszra, elém állt. Én még négykézláb voltam, amikor benyomta a fejem a lába közé, és a térdével fojtogatni kezdett. Éreztem a tarkómon, hogy az ő bugyija is tiszta lucsok. Próbáltam felállni, de a súlyával a nyakamon nem ment. Aztán ő is letérdelt, a fejemet lenyomta majdnem a földig, és hátulról átölelt a derekamnál. A nadrágomba nyúlt, és két kézzel kapaszkodott a farkamba. Határozottan verni kezdte, közben a tarkómhoz dörzsölte a punciját. Már nem fojtogatott a combjaival, csak határozottan tartott. Aztán hirtelen elengedett és felegyenesedett.
Levette a bugyiját, és elém állt.
– Vetkőzz le! – utasított.
Levettem a gatyámat. Közben végigmértem és észrevettem az ujjaim nyomát a combján és a mellén, ahol belemarkoltam.
– Bocsánat – mondtam a foltokra mutatva.
– Hülye vagy? – kérdezte nevetve. – Nézz magadra!
Végig néztem magamon, és láttam, hogy rajtam is nyomot hagyott a küzdelem. A jobb mellbimbóm tiszta vörös volt, mintha kirágták volna, és sajgott is rendesen.
– Nagyon klassz voltál – mondtam.
– Voltam? – kérdezte. – A java még hátra van! – mondta mosolyogva. – Vagy csak ennyire vagy képes? – kérdezte gúnyosan.
Kihívóan közelebb lépett. Én átkaroltam a térdénél, és kirántottam alóla a lábait. Hanyatt esett, én gyorsan rámásztam, de ő közben ollóba fogta a nyakam a lábával, és fojtogatni kezdett. A fejemet közben nyomta a lába közé, az orrom és a szám a hasára szorult. Nem kaptam levegőt, felnyúltam, és megmarkoltam a melleit. Éreztem a vonaglását a nyakamon. Homorított, a melle kiszabadult, és már nem értem el. A lábával fogást váltott: jobbját behajlította, a bokáját a bal térdhajlatába fogta, szabályos 4-est formálva. Közben a lábam közé nyúlt, és keményen meghúzta a farkamat.
Nem láttam, mit csinál, vaktában próbáltam elkapni a kezeit. Ezt nagyon élvezte, meglepetésszerűen hol itt, hol ott csapott le: csipkedte és csavargatta a mellbimbóimat, szorította a heréimet, húzta a farkamat. Persze csak mindig rövid ideig, hogy ne tudjam elkapni a kezét, de annál keményebben. Néha kicsit felemelkedett, és a szemembe nevetett, aztán folytatta a kínzást.
Amikor már nem számított rá, hirtelen a hasára fordítottam, és ránehezedtem. A nyakam nem engedte el, megfeszítette a combizmait, alig kaptam levegőt. A kezeimet benyomtam a hasa alá, és megkerestem a melleit. Sejtette, mi következik, mert kétségbeesetten próbált menekülni, lefordítani magáról. Nem hagytam, keményen belecsíptem mind a két mellbimbójába. Akkorát rándult, hogy azt hittem, letépi a fejemet. Egy erősebb csavarásnál elengedte a nyakamat.
Levegő után kaptam, ő kihasználta a pillanatot, és megpördült alattam. Most elölről fogta ollóba a nyakam, nedves puncija az arcomra szorult. Én is megpróbáltam átkulcsolni az ő nyakát, amikor éreztem, hogy bekapja a farkamat és vadul szopni kezdi. Én is nyaltam őt, de ettől a szorítása csak keményebb és ütemesebb lett. Aztán a remegéséből tudtam, hogy elélvezett, majd pár pillanattal később én is.
Reggelig maradtam, és bár az éjszaka további részében már nem harcoltunk, csak simogattuk egymást, nagyon jó volt. Amikor eszembe jutott egy-egy pillanat a küzdelemből, ismét a magamévá tettem…
Sajgó testtel, kellemes fáradtsággal eltelve utaztam haza. Állandóan Ő járt az eszemben, a formás teste, a szorítása, a vonaglása, a hogy szex közben a fülemet harapdálta…
Mánap kerestem a chat-en, de nem jött föl többé. Az e-mailokra sem válaszolt, a telefonszáma mindig azt mondta, hogy ezen a számon előfizető nem kapcsolható. Annyira hiányzott, mert amíg beszéltünk, észrevétlenül része lett az életemnek. A napjaim sokáig kábulatban teltek a hátrahagyott űr miatt. Aztán hetek múlva kezdtem eszmélni, észrevenni a világ dolgait ismét.
Öt hónap telt el a küzdelem óta, amikor ismét abban a városban volt dolgom. A ház elé értem, amikor egy ismeretlen asszonyt láttam kijönni a kapun. Odasiettem hozzá, és megszólítottam.
– Jó napot kívánok, Mónikát keresem. Nem tudja, itthon találom? – Az ismeretlen nő végigmért és azt kérdezte:
– Maga az a pesti ember?
– Igen, azt hiszem – válaszoltam.
– Említette magát, mielőtt elutazott. Tudja, kiment a férje után Írországba. Nem mondta magának?
– Mintha említette volna, azt hiszem – motyogtam, inkább csak magam elé.
Aztán elköszöntem az asszonytól. Nagyon lesújtott a hír, hogy családja van… Mindent fel tudtam volna adni érte. Soha többé nem láttam, de minden héten eszembe jut az a csodálatos éjszaka, amit ezzel a csodálatos lánnyal tölthettem.