Kedves szomszéd – Fildráma, szexualitással

Szex, magány, pornóvideó. Mikkel Munch-Fals A hajdani dán filmklubvezető, afféle északi Tarantinóként, első filmjébe összesűrített mindent, amit egy amolyan skandináv művészfilmek bemutatására specializálódott filmklubban magába szívhat az ember: a Kedves szomszédban van pszichológia, brutalitás, intellektualizmus és bornírt humor, valamint explicit szexualitás.”
Amikor bő félszázaddal ezelőtt pár francia filmkritikus nekigyürkőzött megreformálni a filmnyelvet, filmtörténeti tudásukat többnyire azügyben kamatoztatták, milyen filmet nem akarnak készíteni. A dán filmes TV-műsorvezető, Mikkel Munch-Fals debütfilmjének kirakati szépségű szenvedéstörténetét a legnívósabb művészfilmes tradíciók mentén ollózta össze; láthatólag betéve tudja, mitől döglik az európai entellektüel. Talán túlságosan is.
Három sajtókép, három jelenet, négy megtört, bukdácsoló élet: az egyiken Anna egy tükröt tart mellkasához, miközben egy másik tükörben figyeli megkettőzött, rekonstruált testét. Rákbetegség következtében, mellműtét után vesztette el női(es)ségének egyik szimbólumát, azóta magába gubózott, kommunikációképtelen. Egyik nap a parkban nézelődik, meditál, búsong-mereng; középkorú férfi – szemüveges, jólszituált, joviális arcú – kéredzkedik mellé; akadozó, kínos, de tapogatózó beszélgetés, majd nedves neszek, egy elváltozott férfihang: Anders maszturbál mellette. Kényszeres „magamutogatása” miatt nemrég hagyta el felesége. Hiába jár pszichiáterhez, állapota nem javul, fia sem áll szóba vele.
Végső elkeseredésében önkasztráláshoz folyamodik, kevés sikerrel: a kórházban lábadozik, egy szál egyedül kóborol a folyosókon, beszédbe elegyedik egy nyugdíjazott titkárnővel. Egymásra néznek, pár mondat gazdát cserél, láthatólag megértik egymást. Ingeborg a helyi tombolaverseny középkorú férfivezetőjét fuvarozta be a kórházba, miután az szívrohamot kapott egy szeretkezési kísérlet rajtvonalán. Ülnek a folyosón, Ingeborg és Anders, feltételezett, néma megértésben kortyolgatják pohár vizüket. Ingeborg nem olyan rég szeretkezett egy fiatal fiúval, önjelölt hobbiprostituálttal, akinek még a mindent látott utcalány is leszámol 1000 koronát, hogy ágyba bújhasson vele. Később nem jár ilyen jól, ex-hippik alázzák meg, mint mindenki mást ebben a sztoriban: vagy önmagukat, vagy másokat – hatalmi harc a szex, visszhangzik Munch-Fals gondolata; majd ironikusan csavar rajta egyet, és egy pornóforgatáson boronálja össze két atipikus hősét.
A Kedves szomszéd olyan, mintha Todd Solondz forgatott volna exportra szánt művészfilmet skandináv koprodukcióban, a Kaurismaki-testvérek produceri felügyelete alatt. Mikkel Munch-Fals az északi filmek minimalista, már-már aszkétikus filmstíljének krédóját követi, okosan keretez, beszédes részletekre fókuszál, majd azokat ironikusan átértelmező nagytotálra vág, ahogy az a skandináv művészkönyvben meg van írva. Mindezt színpompás fotográfiával fejeli meg, tévelygő, elveszett, önkereső karaktereit alakító színészeinek pedig gondosan kitartott plánokban biztosít örömjáték-lehetőséget, hogy minimális mimikával, arcrezdülésekkel fessék meg portréikat.
Mikkel Munch-Fals alapötletébe (kisfilmjeiből ítélve a rendező fixa ideája) se lehet belekötni: univerzumában a szexuális identitás definiálja az embereket; mindenkiről a frusztrációja, perverziója mond a legtöbbet. A Kedves szomszéd legnagyobb malőrje, hogy miután az első felvonásban gyorsan felskiccelte irányvonalát, stílusát és atmoszféráját, intenzív önismétlésbe kezd: perverziók vagy fóbiák fogságában vergődő karakterei nem mozdulnak el semerre. Hagyján, hogy a rendező magamutogató epizódszerkesztése (a történetet 4 fejezetcím tagolja) felesleges; a második szekvencia már csak a megszokott művészpaneleket mondja fel újra, a befejezés pedig irracionális happy endet kreál, és karácsonyi körtánccal megfejelve szavazza meg a boldogságot perverz-szerencsétlen hősei számára. A film túlzó retorikája azonban nem az irónia megalapozására vesztegeti az értékes játékidőt, hanem „intellektuális sokkolásra”, azaz a különböző perverziók megnyilvánulási formáinak listázására és repetájára. A Boldogságtól ordítani című Solondz-kultremekkel ellentétben a történetszálak ütköztetésekor csak nagyritkán legyint arcon a csattanó, így a drámai katarzis mellett a maró gúny is elveszik valahol a sorok között (azért a giccseskedő folytatásra, a Magyarországon szerencsére nem forgalmazott Life During Wartimera fényéveket ver).
A rendező két premisszája közül (ha szenvedni látunk valakit [a mozivásznon], akkor sajnáljuk [legalábbis a nézőteremben], ha perverziót, defektet látunk, [jobb esetben] kíváncsi voyeurként kukkoljuk az eseményeket) inkább az utóbbi marad hajtóerőnek. Kár, hogy a karakterek mellett a „művészfilmes” narratívát nem írta át semmilyen szinten, így végül is jóleső ismerősséggel, kikalkulálható fordulatokkal csordogál előre az egyébként különc hangütésű történet. Talán túl sok filmet látott Munch-Fals ahhoz, hogy ha nem is radikálisan újszerű, de mindenképpen ígéretes és mozivásznakon kevésszer visszaköszönő alapötletét a hozzá illő történetvezetéssel bonthassa ki. Talán majd legközelebb – debütnek mindenesetre egyáltalán nem rossz a Kedves szomszéd, filmkritikusoknak és art mozi bérlettulajdonosoknak nyugodt szívvel ajánlott.
Kedves szomszéd (Smukke mennesker/Nothing’s All Bad), Színes, feliratos, dán filmdráma, 93 perc, 2010, Rendező, forgatókönyvíró: Mikkel Munch-Fals, Operatőr: Eric Kress, Szereplők: Sebastian Jessen (Jonas), Bodil Jorgensen (Ingeborg), Mille Lehfeldt (Anna), Henrik Prip (Anders), Forgalmazó: Cirko Film. Forrás: Prae.hu