Kerekes Vica mellei kulcsszerepet kaptak

A Muzi v nadeji (Férfiremény) című cseh film alkotói másodszor okoznak örömet Kerekes Vica rajongóinak. Már legutóbb is egy olyan előzetest vágtak össze, amely maximálisan kihangsúlyozta a vöröshajú színésznő bájait, de a filmhez készült legújabb trailer összeállításánál mintha kifejezetten törekedtek volna arra, hogy Vicáról csak olyan felvételeket használjanak, amelyeken a mellei kerülnek előtérbe. A videót amiben bugyi nélkül pucsít, itt nézheted meg.
A Muži v nadeji azt az elméletet szándékozik bizonyítani, miszerint egy kifulladóban lévő házasságot leginkább hűtlenséggel lehet felpezsdíteni. A film főhőse egy Ondrej (Jirí Macháeek) nevű pipogya alak, aki már annyira nem tudja felizgatni a feleségét, hogy az asszony szeretkezés közben is kimért hangon társalog vele. Az apósa szerint csak félrelépéssel lehet orvosolni ezt a problémát, és valóban, amikor Ondrej viszonyt kezd a gyönyörű Sarlotával (Kerekes Vica), megnő az önbizalma és a felesége is egy izgalmas, szexi férfinak kezdi őt látni. Már csak az a kérdés, lebukik-e, valamint, hogy szerető nélkül is képes lesz-e megőrizni neje csodálatát.
Vica érettségi után rendőr akart lenni, de szerencsére színésznő lett. Szlovákiában egy sikeres sorozat (Elítéltek) és több film (Végállomás, Démonok, Megszegett ígéret) szereplője, jól muzsikáltak cseh filmjei (A szégyentelen, Esőtündér) is, itthon pedig az idei Filmszemlén elnyerte a legjobb női alakításnak járó díjat a Ki/Be Tawaretért, és már Lengyelországot készül meghódítani. A 28 éves színésznő nemcsak magáról beszélt, hanem a magyar-szlovák-cseh élet, mentalitás különbségeiről.
– Azt lehet tudni rólad, hogy Szlovákiából, Fülekről érkeztél Magyarországra. De pontosan milyen is ez a hely? És milyen úton-módon kerültél ide?
Kerekes Vica: Füleken születtem, és a Pozsonyi Filmművészeti Főiskolára jártam, és volt egy félévünk, amit cserediákként Budapesten tanulhattunk. Itt találkoztam Németh Ákossal, aki meghívott a Trisztán is Izoldába, ez volt az első magyarországi szerepem. A szolnoki Szigligeti Színházba pedig Szikora János hívott, akinek Cserje Zsuzsa dramaturg, rendező hívta fel a figyelmét rám, így kerültem át. Ez 2006-ban volt. Filmekben még Szlovákiában kezdtem szerepelni, már harmadéves koromban, Magyarországon pedig a szolnoki két év után jöttek a filmszerepek – egyszerre forgattam, először jött Keményffy Tamás Mázlija, aztán a Pater Sparrow-féle 1, végül a Szőke András-féle Bakkerman.
– És milyen volt átkerülni ide?
– Fülek egy határ menti kisváros, tizenkétezren lakják,ebből 70% a magyar. 20 éves koromig ott éltem, ott végeztem az iskoláimat, és az érettségi után is két évet ott éltem, mert nem akartam 18 évesen eldönteni, hogy mi legyek, ez ellen nagyon lázadtam. A színészetről hallani sem akartam. Láttam, hogy a rendészeti főiskolán felvételt hirdetnek, hát nosza, próbáljuk meg, miért ne? Valahogy a tettrekészség, az igazságérzet munkálkodott bennem, amúgy sem voltam egy olyan babázós kislány, sokat játszottam fiúkkal, szerettem harcolni, fára mászni, sokat voltam a természetben. Aztán nem sikerült a felvételi, én pedig lázas önelemzésbe fogtam, mihez is kezdjek magammal, így döntöttem végül is a színészet mellett.
– Szóval nem akartál kisgyerekkorod óta színész lenni?
– Egy kisvárosban teljesen más kép alakul ki a színészetről és a színészekről, a művészvilágról. Én már óvodától játszottam, mindig mellettem volt a színészet, önfeledtem csinálhattam, és féltem, hogy ha hivatásomul választom, elvesztem az örömét. Persze mindenki azt hitte, hogy színész leszek, de én csak azért is a rendőri pályára jelentkeztem. Aztán csak színész lettem.
– Mondtad, hogy önelemző és fiús alkat vagy – ha valaki a filmekből következtet a személyiségedre, akkor ennek épp az ellenkezőjét látja: egy finom, nőies, gyönge nő képét. Mi akkor az igazság?
– Kevert típus vagyok, mint szerintem az emberek többsége. Sokféle vagyok és ezt ki tudom használni a szakmát illetően is, és remélem, hogy majd a rendezők is kiaknázzák ezeket a lehetőségeket bennem. Ugyanakkor szeretem időnként kitisztítani magam, hogy tudatában legyek a jó és rossz tulajdonságaimnak, mert a bennünk lévő rosszat nem szabad elfojtani magunkban. Ezen elég keményen dolgozom, mert ez fontos. Persze nem mindig sikerül.
– Nem tűnsz ugyanakkor megkeseredett, besavanyodott, önmarcangoló embernek.
– Igen, mert nem tiprom magam, tépem a hajam, hanem megpróbálom reálisan nézni magam. Mindezt nem úgy kell elképzelni, hogy leülök, meditálok, ehhez túl pörgős vagyok. Inkább kimegyek a természetbe, és kibeszélem magam a fáknak, a fűnek – szoktam magamat beszéltetni. Erre Fülek nagyon alkalmas volt, sok ott az erdő.
– Lehet, hogy fura kérdés, de mennyire vagy magányos alkat?
– Alapvetően az vagyok, bár nagyon szeretek beszélgetni. Egy társaságban sosem lennék a középpontban, inkább meghúzódom, jobban szeretek figyelni. De szeretek beszélgetni, kíváncsi vagyok a többiekre. Az itteni főiskolán nagyon zavart, hogy folyton együtt voltunk, tanítás után is, kell valamennyi egyedüllét. Pozsonyban viszont azt mondták nekünk, hogy menjünk haza, ennyi volt mára, holnap találkozunk, ott megadták a teret, szétválasztották a munkát és a magánéletet.
– Most viszont alapvetően változhat meg ez az elvonulós beállítódásod, mivel nemsokára férjhez mész, aztán valamikor nyilván gyereketek lesz, ami mellett nem olyan egyszerű mindezt kivitelezni.
– Ezen még nem gondolkoztam, hogy hogy lehet megtalálni valakinek a csendjeit ilyen körülmények között. Egy párkapcsolatban fontos, hogy a résztvevők tudjanak egymástól függetlenül is létezni. Hogy a gyerekkel hogy lesz, nem tudom, de mindig is azt vallottam, hogy ne görcsöljünk előre, hogy mi lesz, hanem azzal foglalkozzunk, ami most van. Majd ha eljön az ideje, megoldjuk a problémákat.
– Térjünk át a szakmára: filmeztél már Szlovákiában, nagy sikereid voltak, vannak, és itthon is. Milyen különbségeket látsz a két ország filmipara, működése között?
– Ez egy sokrétű kérdés, Csehország, Szlovákia és Magyarország is más. A magyarok sokkal ösztönösebbek, különlegesebbek, mint a csehek, szlovákok, valamiféle zsigeri erő munkálkodik bennük. Szlovákiában más a média világa is, sokkal tisztább, mint Magyarországon, sokkal fontosabbak az értékek. Rengeteg sorozat van például ott, 8-9 is megy (mozifilmeket viszont alig gyártanak), de magasabb nívón készülnek, mint a magyarok, mindben színészek játszanak, nincsenek képzelten szereplők. Ezért van az, hogy egy színész több sorozatban is játszik, mert néha annyira nincs ember. Én szerepeltem is az egyik ilyenben, a mostani magyar sorozatokban viszont nem tudom magam elképzelni. Szlovákiában egy harminc részes börtönös sorozatban játszottam, nagyon izgalmas volt, egy dráma volt, most pedig egy minisorozatban fogok játszani. A cseh és a szlovák mozi persze nagyon szoros kapcsolatban van, sok a kooprodukció. A kevés készülő szlovák film előnye az is, hogy nagyon gyatra filmek nem készülnek, ami sajnos nem mondható el Magyarországról. Itt sokkal kísérletezőbb felfogás uralkodik, szélsőségesebb dolgok készülnek, míg Szlovákiában a népszerű, bevált recepteket követik az alkotók. Valahogy a bulvár is más, pozitívabb, mint itt, nem mindig a botrány a fontos. Szokták is kérdezni tőlem itt, hogy miért nem szerepelek a kereskedelmi tévékben, de nekem nem az a fontos, hogy mindenki ismerjen, bármi áron.
– Volt egy filmed, a Szuperbojz, ami rengeteg rossz kritikát kapott, nem bántad meg, hogy elvállaltad a szerepet?
– Ma már máshogy csinálnám, de ez is a film tanulsága. Úgy vállaltam el a szerepet, hogy nem olvastam el a forgatókönyvet, tíz nappal a forgatás előtt ugrottam be, más helyét vettem át. Aztán sok-sok rossz, olykor kegyetlen kritikát kaptam, aminek következtében még azt is megkérdőjeleztem, hogy egyáltalán alkalmas vagyok-e erre a szakmára. De végül is tanultam az esetből, jó, hogy most jött ez a tapasztalat. Másrészt amikor nagyon támadják a színészeket egy-egy rossz szerep miatt, mindenki elfelejti, hogy ők ebből élnek, és sokak egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy visszautasítsanak egy szerepet. Amúgy is sokan szeretnek ítélkezni és megbélyegezni úgy, hogy nem veszik figyelembe az adott ember előtörténetét, szakmai eredményeit. Úgyhogy azt mondom, ma is elvállalnám azt a szerepet, mert sokat tanultam belőle. És ugye, jött a Filmszemle, és ott a legjobb színésznőnek járó díj – az élet néha ilyet, néha olyat ad.
– Milyen produkció volt ez a film, Molnár György Ki/Be Tawaret című filmje?
– Itt már elolvastam a forgatókönyvet, ami nagyon tetszett, mert színészekre volt írva, igazi karakterekkel, nem pedig annyi volt, hogy na, szedjünk össze 10-15 híres színészt, majd ők megoldják. Tele volt humorral, sokat kaptam attól a filmtől, nagyon szerettem.
– Eléggé szétválik itthon a kommersz és a művészfilmek világa, te ugyanakkor mindkét műfajban kipróbáltad magad.
– Olyan igazán népszerű magyar filmben még nem játszottam, azt viszont sajnálom, hogy itthon sosem említik meg a szlovák és cseh filmjeimet, pedig azok is hozzám tartoznak. Most próbáljuk meg mi behozni a legutóbbi filmemet, forgalmazókat keresnénk, de nagyon nehéz teret találni. Ez egy mesefilm, amire nagyon nagy szükség lenne itt – a címe az Esőtündér, én játszom benne azt a lányt, aki megmenti az embereket, mert az Esőtündér elveszi az emberektől a vizet. Van benne szerelem is, és nagyon szép az egész, forgattunk Izlandon is gejzírek, vízesés előtt – igazi tiszta történet ez, amire szerintem ez az ország ki van éhezve. Gyerekeknek és felnőtteknek is ajánlhatom. Volt olyan filmem, a Megszegett ígéret, amely sokáig versenyben volt az Oscarra jelölt külföldi filmek között.
– Ha már külföld, álmodozol-e nagyobb, nemzetközi, európai karrierről?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, de eddig megismertettem magam három országgal, a következő szerepem már lengyel produkció, egy német lányt játszom, úgyhogy lassan-lassan „meghódítom” az egész kontinenst… Szerintem jó úton vagyok, és nem félek attól, hogy elkényelmesedem – nyughatatlan vagyok, mindig többre vágyom, megyek előre.
– Rengeteg filmet említettél, akkor most éppen hány produkcióban is vagy benne?
– Varsics Péterrel dolgozunk egy kisfilmen, Finálé a címe, a cseh-lengyel film címe Sudetenland, a háború alatti cseh és német együttélés problémáival foglalkozik, itt ugye én leszek a feleség, forgatok egy végzős cseh rendezővel, aki a Szomorú vasárnap című Seress Rezső-klasszikus alapján készít egy filmet Prágában, végül lesz a szlovák ötrészes sorozat – és még vannak egyéb lehetőségek, amelyekről még nem beszélnék, mert formálódnak. Színházban most nem játszom, hiányzik pedig nagyon a színház, de nem tudnám lekötni magam egy társulathoz, nem tudnék úgy működni, túl nagyok a kötöttségek, sokkal több impulzusra van szükségem. A szolnoki két évem úgy volt szép, ahogy volt, el is jöttem, nehogy elromoljon.
– Van valami különleges vágyad, ami színészként izgat?
– Furán hangzik, de ár régóta szívesen vennék egy olyan szerepet, amelyben le kell vágnom a hajam, mint Dobó Kata tette a Halálkeringőben. Forrás: Origó.hu, Stop.hu