Történetek

Két pasival imádok baszni

Felkorbácsoló még a gondolata is, hogy egyszerre két pasival szexelek. Huhh, szinte megborzongok a kéjtől! Elképzelem, ahogy csókolózunk. Először téged csókollak mélyen és hosszan, azután a másik fiúval forrunk egybe egy hatalmas csókban. Ekkor még mindannyian ruhában vagyunk, de a csókok közben a kezek nem pihennek, és míg Ti ketten vetkőztettek engem, én hol egyikőtökről, hol a másikról fejtek le egy-egy ruhadarabot. Nem kell sok idő hozzá, hogy teljesen meztelenül álljak előttetek, s Ti elölről és hátulról egyaránt csókokkal, simogatásokkal kényeztetitek a testem, egyetlen millimétert sem felejtve ki.
Ekkorra rajtatok már csak alsónadrág van és ahogy közre fogtok, a testemen érzem, ahogy farkaitok egyre türelmetlenebbül várják, hogy megérintsem őket. Egyszerre nyúlok mindkettőtök nadrágjába, és finoman végig simítom a keményedő falloszokat, majd megfogom, kicsit megszorítom őket. Ti a nyakamat, vállaimat, melleimet csókolgatjátok, amit a testem hálásan fogad. Óvatosan kihúzom kezeimet a nacikbó, és lassan lefelé ereszkedve lehúzom rólad a boxert. Ágaskodó farkadat csodálom, s már alig várom, hogy érezhessem magamban. Közben a másik fiúról is lesegítem az alsót, és köztetek térdelve gyönyörködve nézem a két hatalmas farkat, ami hamarosan betölti majd máris forró és nedves puncimat. Felváltva kezdem izgatni büszkeségeiteket, kinyújtott nyelvvel kapok utánuk, de még nem nyalom meg, csak hergellem őket.
Érzitek meleg leheletemet, amely bársonyos borzongással tölt el mindkettőtöket. Olyan közel álltok hozzám és egymáshoz, hogy a fejem fordításával elérhetem mindkét kezeimben nyugvó farkat. Őrülten kívánjátok, hogy végre szopni kezdjek. Persze én sem tudok ellenállni a csábításnak és felváltva szopom, szívom farkaitokat, közben kezeim egyfolytában járnak. Hol a rudakat, hol pedig a golyóitokat masszírozom. Időnként elkalandozok a popó nyílások felé is, ami csak tovább hevít benneteket. Élvezettel nézitek, ahogy szorgosan munkálkodom, és kéjesen sóhajtoztom közben. Egyre gyorsabb tempóval próbálom fokozni izgalmatokat és már alig várom, hogy forró ondótok borítsa el a számat, testemet. Lassan közeledni érzem a másik ismeretlen srác kilövellését, ezért még gyorsabban szopom a farkát. Közben a Te farkadat se hagyom pihenni és érzem, hogy már nálad is közeleg a vég. Ekkor hozzád fordulok és teljes odaadással szopom, szívom kőkemény falloszod.
Végre eljön a várva-várt pillanat, mély sóhajokkal kísérve egyszerre élveztek el, ondóitok csak úgy fröcsög, spriccel és én megpróbálok mindkettőtökéből elkapni egy-egy adagot, hogy azután a számban összekeveredve ízlelgessem mohón és lenyelhessem. Az ondó csurog az ajkamról, végig a nyakamon át, egészen a melleimig. Fényesen csillog a bőrömön, ahogy szétmaszatoljátok rajtam. Eközben puncimban ismét gyülemleni kezdenek a nedvek, s kezdetét veszi a kényeztetésem. A földre fektettek, lábaimat széttárjátok, és Te elkezded lassú nyelvcsapásokkal izgatni a puncimat. Hosszan bele nyalsz, végig a popónyílástól, egészen a csiklómig. Nyelvedet megfeszítve belém hatolsz és így dugod meg izzó lyukacskámat. Ezután rátérsz a csiklómra. Imádom, mikor nyalod – és egyre gyorsabb mozdulatokkal nyalogatod. Csiklóm ekkorra már gyöngyszemként keményedik.
Miközben Te engem nyalsz, és ujjaiddal dugsz, addig a másik fiú a mellbimbóimat szívja keményre. Én az ő farkával foglalkozom, próbálom mielőbb kőkeményre varázsolni. Annyira finom, ahogy a puncimat kényezteted, hogy kéjes sóhajok, nyögések szakadnak ki belőlem. Érzem, hogy közeledik az orgazmus, ezért biztatlak, hogy még gyorsabban izgasd a csiklómat. Összerándul a testem, mikor elélvezek. Ujjaid a hüvelyemben pihennek. Érezheted, ahogy az összehúzódik és elernyed. A nedvek beborítanak és Te élvezettel hörpintesz belőle. A nyalás annyira felizgatott téged is, hogy mire én elélveztem a Te farkad ismét kőkemény. Mielőtt magadévá teszed a puncim, még gyorsan végig nyalom a farkadat, és meg-megszívom, hogy még nagyobb legyen az izgalmad. Ezután óvatosan belém hatolsz elölről, a másik fiú farka pedig a számban mozog. Lent és fent egyaránt dugtok, ami nagyon izgató. Utánad a srác nyomul belém, hátulról keféli a pinámat, miközben Te a fenekemet izgatod.
Bekrémezed kéjes mosollyal arcodon újjaidat és először egy, majd két ujjal kezded tágítani segglyukamat. Azon szorgoskodsz, hogy a fenekem készen álljon gyönyörű farkad befogadására.
Mikor úgy érzed, hogy lassan megpróbálhatsz megdugni hátulról, óvatosan, lassan, érzékkel csúsztatod seggembe a farkad. Enyhe fájdalmat érzek, miközben egyre mélyebbre nyomod belém, de a kéj utáni vágyam eltompítja a fájdalom érzetet. A másik srác eközben hanyatt fekszik, mert ezután egyszerre akartok megdugni. Beleülök az ágaskodó szerszámba és kissé előre dőlve várom, hogy Te is bennem legyél. Most még óvatosabban hatolsz a fenekembe, miközben érzem, majd szétszakadok a két nagy méretű faroktól, amelyek most teljesen betöltik testemet. Egyszerre mozogtok bennem, én szinte az ájulat határán élvezem hármas játékunkat. Testeink szinte egybe forrnak és a következő orgazmust egyszerre éljük át. Élvezem minden pillanatát, amikor mindkettőtök belém élvez, ebben a pillanatban én is elmegyek. Kicsusszantok belőlem és mielőtt kettőtök között feküdve elnyúlnék, – a gyönyörért, amit kaptam tőletek – apró csókokat lehelek farkatokra, és szátokra. Zihálva fekszünk egymás mellett, egymás testét átölelve, némi pihenő után azonban folytatjuk, de ez már egy másik történet lesz.
[Lulu történetek]

Leave a Reply