Bulvár

Kislány kora óta erőszakolta a nevelőapja

Valerie Bacot mindössze 12 éves volt, amikor a mostohaapja elkezdte rendszeresen megerőszakolni őt, amiért a férfi börtönben is ült 2 és fél évet, de miután szabadult, visszatért a családhoz és tovább abuzálta a lányt, aki 17 évesen teherbe esett tőle. Bacot azt állítja, hogy a férfi kényszerítette arra később, hogy feleségül menjen hozzá, szüljön neki négy gyereket, és prostituáltként dolgozzon.

Elítélték a nőt, aki húsz év terror után agyonlőtte az erőszaktevő mostohaapját. Előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölésért négy év börtönre ítélték Franciaországban azt a nőt, akit 12 éves korától át újra és újra megerőszakolt a mostohaapja. Valérie Bacot több, mint húsz éven át volt kénytelen elszenvedni nevelőapja, majd későbbi férje Daniel Polette kegyetlenségét. Férjhez ment a férfihoz, négy gyermeket szült neki. Vallomása szerint azért lőtte le, mert vadidegenekkel kényszerítette szexre, és félt, hogy a kamasz lányukat is erre fogja erőszakkal rávenni.

A közép-franciaországi Saône-et-Loire esküdtszéke pénteken öt óra gondolkodás után döntött a börtönbüntetésről. A négy évből háromra felfüggesztették, és mivel egy évet már letöltött előzetesben, szabadon távozhatott a bíróságról. Ennek a hírére tapsvihar tört ki a tárgyalóteremben.

Az ügy több kérdést is felvet a hatóságok kompetenciájáról. Először akkor kellett volna szigorúan fellépniük, amikor Polette-tet szexuális visszaélésért mindössze három év börtönre ítélték az akkor 12 éves Bacot megerőszakolása miatt. Az sem szúrt szemet, hogy a lányt az anyja, Joëlle Aubagne látogatáskor magával vitte a börtönbe a férfihoz, aki a szabadulása után visszaköltözhetett a családi házba. Nem sokkal ezután Polette újra erőszakolni kezdte Bacot-t. A francia államot hanyagság miatt beperelték az ügyben.

A lány 17 éves volt, amikor megszületett az első gyermekük. Ekkor már együtt kellett élnie a mostohaapjával, aki naponta nemi erőszak által közösült vele és verte. Előfordult, hogy fegyvert szorított Bacot fejéhez, meghúzta a ravaszt, aztán a halálra rémült lánynak az arcába vágta, hogy legközelebb nem lesz üres a fegyver. Bacot végül húsz év terror után 2016 márciusában tarkón lőtte, miután megerőszakolta egy férfi, akinek Polette felkínálta az ő szexuális szolgáltatásait. Mostohaapja holttestét a két gyereke és az ő iskolatársaik segítségével ásta el. 2017-ben tartóztatták le a gyilkosságért: most a védője teljes felmentésért folyamodott, de a vád is jelezte, hogy bár hivatalosan börtönbüntetést kér, nem akarja, hogy a most 40 éves Bacot börtönben maradjon.

Franciaországban csak idén eddig 55 nőt ölt meg a jelenlegi vagy a korábbi partnere. A Bacot-féle eset a ritka kivétel, amikor is nem az abuzált nő válik áldozattá, hanem végül ő végez zaklatójával – írja a The Guardian.

Volt férje napközben az utcán felgyújtotta

Az elmúlt hónapokban több ilyen erőszakos eset rázta meg az országot. Májusban Bordeaux-ban a nyílt utcán egy 31 éves nőt többször meglőtt, majd felgyújtott a volt férje. Az eset fényes nappal történt. A háromgyermekes anya belehalt a sérüléseibe.

Júniusban az újságok egymás után cikkeztek annak a 40 éves nőnek az ügyéről, amelyet ebben a hónapban kezdtek el tárgyalni. Valérie Bacot-t 12 éves kora óta rendszeresen erőszakolta meg a nevelőapja. A 17 évesen teherbe esett nőt alkoholista anyja kidobta, és volt nevelőapja feleségül vette, majd erőszakkal (olykor fegyverrel) prostitúcióra kényszerítette. A szintén alkoholista férfi egyszer kalapáccsal is nekirontott. Mikor a 4 gyermekes anya legidősebb gyermekének szexuális fejlődésére is felfigyelt a férfi, a nő megijedt és fejbe lőtte. Akár életfogytiglant is kaphat. Jelenleg több mint fél millióan írták alá azt a petíciót, amellyel arra kérik a bíróságot, hogy a nőt mentsék fel minden vád alól.

„Ezek a nők az erőszak áldozatai, s nincs védelmük. Az igazságszolgáltatás továbbra is túl lassú, nem elég reakcióképes és túl engedékeny az elkövetőkkel szemben, akik így továbbra is gyakorolhatják erőszakos hatalmukat” – mondta a Bacot-t védő ügyvéd, Janine Bonaggiunta az AFP-nek.