Történetek

Kollégiumi lány

Ahogy a melleit elhagyta, két kezével a rövidnadrágjától is megszabadította, majd feltárult előtte a lány gyönyörű, meztelen teste. Mellei feszesek voltak, hasa lapos, combja izmos, szeméremdombja pedig teljesen csupasz. Finom, édeskés illatot érzett. A lány lábai közé vetette magát, és az illatból íz lett.
Élvezettel hallgatta, nyelvének játéka milyen hangokat csalogat elő belőle. Kívánta őt, de úgy döntött, kényezteti még egy darabig. Ujjaival finoman izgatni kezdte, majd előbb egy, aztán két ujjával beléhatolt. Pár másodperc múlva érezte, hogy a lány teste megfeszül és hallotta, amint ajkai közül feltör mélyről egy sóhaj, aztán visszarogyott az ágyra. Egy kéz nyúlt a fiú után és felfelé húzta. A lány hosszú, gyengéd csókot nyomott a szájára, majd kezével a fiú pólója alatt indult felfedező útra. Szép lassan megszabadította pólójától, majd végigcsókolta mellkasát…. A teljes történet itt olvasható.